A kínai vezetés egyre inkább pánikba esik, ugyanis kezdik teljesen elveszteni az irányítást a sanghaji tőzsde felett. Abban azonban, hogy a helyzet idáig fajult, a 2012 novemberében pártfőtitkárrá, majd 2013 tavaszán elnökké választott Hszi Csin-ping apparátusának is megvan a maga szerepe. Az új elnöktől sokat vártak, s azt remélték, hogy nemcsak a gazdaságot helyezi új alapokra, és gondoskodik arról, hogy megmaradjon a magas, hét százalék feletti éves GDP-emelkedés, hanem politikai szempontból is nyitást szorgalmaz majd.
Az elképzelésekből azonban nem sok valósult meg. A politikai nyitás teljességgel elmaradt, és a gazdaság irányításában remélt változások sem történtek meg. Az elnök meghirdette ugyan a korrupció elleni harcot, és néhány „nagy hal” is rács mögé került, ez a küzdelem azonban sok visszaélésre adott alkalmat, és időnként azokat is a korrupció vádjával tartóztatták le, akik fel akarták hívni a figyelmet a gyanús pénzügyi tranzakciókra. Peking egyre sérülékenyebb, a vezetés pedig egyre tehetetlenebb, amit a kínai tőzsdeválság is igazol. A pártapparátus mesterségesen megemelte a részvények árát, és az embereket szinte utasították a papírok megvásárlására, azzal hitegetve őket, ez csakis nyereséget hozhat a számukra. A részvénypiac valóban elképesztő fejlődésen ment keresztül, ugyanis aki tudott, tőzsdei papírokat vásárolt.
Tavaly júliusban azonban mind több nagybefektető kezdett el megválni részvényeitől, ami a sanghaji tőzsde értékének eleinte lassú, majd rohamos csökkenéséhez vezetett. Augusztus közepén néhány nap alatt 12 százalékkal esett a tőzsdeindex, az augusztus 24-i „fekete hétfőn” csupán egyetlen nap alatt 8,5 százalékos volt a zuhanás.
A számtalan kezdeményezés nyomán egyre inkább idejét múlttá válik az az állítás, hogy Kína csupán egy bértermelő kelet-ázsiai ország. Napjainkra ugyanis - köszönhetően annak, hogy a szocialista gazdálkodást egyre nagyobb mértékben vegyítik a piacgazdasággal - modellváltást hajtottak végre. Előbb a regionális vezető szerepet szerezték meg, majd ezt követően fokozatosan globális hatalommá váltak.
Ebben a tekintetben határkőnek tekinthető 2015. december 1., amikor az IMF-nél a kínai fizetőeszköz, vagyis az eddigi öt mellett hivatalosan is tartalék-, más néven világvalutává tette, mégpedig jelentős, a valutakosárba 11 százalékos súllyal, amellyel megelőzi az angolt fontot és a japán jent is. Persze ez koránt sem jelent már ma is ilyen arányt, hiszen az IMF-tagállamok jüan-szükséglete ennél csekélyebb, a Valutaalap inkább a bizalmát kívánt kifejezni a Kínai Népköztársaság pénze iránt. Talán a legnagyobb gond a jüan nemzetközi szerepével az, hogy Kína gazdasága még sokáig nem mondhatja el magáról, hogy liberalizált, így pénzneme korlátlan átválthatóságát sem tudja garantálni. (Persze arról sem szabad megfeledkezni, hogy Kína a világ legnagyobb devizatartalékával rendelkező ország.)
Ez egy logikus lépés volt, ugyanis Kína gazdasága az Egyesült Államok után ma már a második. Az IMF döntésében szerepet játszott, hogy arra lehet számítani, hogy növekedni fog azoknak az országoknak a száma, amelyek a náluk gazdasági tekintetben erősebb államok devizájából képzi a tartalékait, amiből a kínai jüan sem maradhat ki. Igazság szerint ennek a lépésnek már rég meg kellett volna történnie, mint ahogy évtizedek ezelőtt az egykori nyugatnémet márkát vagy a japán jent is világvalutává minősítette az IMF, de azáltal, hogy a Kínai Népköztársaságban a piacgazdaság nem vált dominánssá, csak soká érett meg a jüan a tartalékvalutává történő minősítés, ugyanis nehezen felel meg bizonyos követelményeknek. (Kína külkereskedelmét mind a mai napig főleg amerikai dollárban bonyolítja le.)
A kínai értékpapírok azért váltak kevésbé vonzóvá, mert Peking makrogazdasági adatai, az export, az import és az ipari teljesítmény visszaesése, mind arra utalt, nem igaz az, hogy a gazdaság teljesítménye rosszabb a hivatalosan közöltnél. A tőzsdekrach következtében sok kisbefektető vesztette el megtakarításának jelentős részét. Peking próbálkozott különféle intézkedésekkel, lehetővé tette például, hogy a nyugdíjalapok az értéktőzsdén is befektethessenek, miközben korábban csak bankbetétekben és állampapírokban tarthatták pénzüket. A kabinet emellett elrendelte a bankok kötelező tartalékrátájának csökkentését, a kamatok, az adók és a járulékok mérséklését, leállították a tőzsdei kibocsátásokat, megtiltották a kínai vállalatok tulajdonosainak a részvények eladását.
Sőt, a kormány bevetette a „csodaválogatottat” is. Egy sor állami és az államhoz közel álló pénzügyi vállalkozásról, pénzintézetről, befektetési alapról (ilyen a China Securities Finance Corporation vagy a Central Huijin Investment, illetve az állami nyugdíjalapok) van szó, amelyek tömegesen vásároltak fel részvényeket a válság után – nyilvánvalóan állami megrendelésre. Így próbálták meg mesterségesen feltornászni, vagy legalábbis szinten tartani a tőzsdemutatókat. A mesterséges beavatkozással azonban csak időlegesen sikerült megállítani a zuhanást. Pekingnek szembesülnie kellett azzal, hogy a piacokat nem lehet központi intézkedésekkel szabályozni, ráadásul az állami beavatkozás igen költséges is volt, több százmilliárd dollárnyi összeget fordítottak erre.
Népesség (2015) 1,375 milliárd fő
Egy főre jutó GDP (2014) 3865 dollár
GDP (2014) 12 608 milliárd dollár
Munkanélküliség (2015.július) 4,05 százalék
Infláció (2015)1,6 százalék
Miután a kínai vezetés is látta, tehetetlen a tőzsdei folyamatokkal szemben, elvesztette az irányítást a sanghaji tőzsde felett, sajátos eszközhöz nyúlt. A hivatalos propaganda egy gazdasági újságíróra, Vang Hsziao-lu-ra kente az egész tőzsdeválságot, arra akinek tavaly az állami tévében kellett „önkritikát gyakorolnia”. A kéthetente Pekingben megjelenő Caijing munkatársa „bevallotta”, hogy nem az újságírók által megkövetelt kritériumok alapján végezte munkáját, hanem a saját maga által szerzett információkat „szubjektív módon ítélte meg”.
A sanghaji tőzsde mellett a gazdasági teljesítmény is aggodalomra ad okot, s nemcsak annak folyamatos csökkenése miatt, hanem azért is, mert sok szakértő kételkedik a nyilvánosságra hozott adatok hitelességében. A statisztikai hivatal múlt heti bejelentése szerint a GDP 2015-ben 6,9 százalékkal emelkedett, az utolsó negyedévben pedig már csak 6,8 százalékos volt. Negyed század óta ezek a legalacsonyabb adatok, igaz, a kormány hét százalékos emelkedésére vonatkozó terveit egy tized híján sikerült teljesíteni.
Több közgazdász azonban úgy véli, megbízhatóbb számítási módszerekre lenne szükség ahhoz, hogy reálisabb képet lehessen alkotni a kínai gazdaság valós állapotáról. Akadnak elemzők, akik nemhogy a 6,9 százalékos növekedésről szóló állításokat nem hiszik el, még abban sem bíznak, hogy a GDP emelkedésének üteme ennek felét, a 3,5 százalékot is elérte. Erik Britton, a független londoni elemzőház, a Fathom Consulting munkatársa abból indult ki, hogy a kínai GDP 2015-ben mindössze 2,8 százalékkal gyarapodott, idén pedig már csak egy százalék lesz az emelkedés. Sushil Wadhwani, a brit jegybank egy volt magas rangú képviselője úgy becsülte, hogy a kínai gazdasági növekedés 1,5 és 5 százalék közötti lehet.
Kína most azt tervezi, hogy az exportorientált gazdaság helyett egyre inkább a belső fogyasztás emelésére koncentrál. Li Ko-csiang kormányfő azt közölte, reformokkal próbálják elérni ezt. Hozzátette, „stabilizálni” kívánják a növekedést, részint az állami beruházások emelésével. A jegybank is aktivizálódott: 7,7 milliárd eurót pumpált a bankrendszerbe. Szakértők azonban kételkednek a terv megvalósíthatóságában. Jörg Krämer, a Commerzbank vezető közgazdásza a Die Weltnek elmondta, igen nehéz év előtt áll a kínai gazdaság. Anton Börner, a német kereskedelmi szövetség elnöke pedig egyenesen úgy látja, siralmas helyzetben van a kínai gazdaság.
Magyar gazdasági kapcsolatok
Az elmúlt évben erős hullámzás jellemezte a Kínába történő működő tőke (FDI) beáramlást. Amíg augusztusban - a megelőző 12 hónapra visszatekintve - 22 százalékos emelkedést mértek, addig tavaly novemberben 1,9 százalékos éves emelkedést mértek, ugyanakkor decemberre több mint 2 ezer új alapítású külföldi vállalatot vettek nyilvántartásba a kínai szárazföldön, csaknem 18 százalékkal többet, mint egy évvel korában.
Vegyes képet mutat a kínai vállalatok külföldre irányuló tőkekihelyezése is, a pénzügyi szektort nem számítva, ez decemberben 6,1 százalékkal nőtt, és éves összehasonlításban, megközelítette a 14 milliárd dollárt. A novemberi adatokkal összehasonlítva azonban jelentős lassulás tapasztalható, ugyanis akkor 12,6 százalékos volt az emelkedés. Az éves átlagos növekedés végül is 14,7 százalékos lett. A kínai FDI 2015-ben új fejezetet nyitott, ugyanis először vált az ország nettó tőkeexportőré, ami abból adódott, hogy a tőkeimport mérséklődött, ugyanakkor tőkekivitel megnőtt.
Az elmúlt héten Lázár János kancelláriaminiszter a Kormányinfón azt mondta, hogy Magyarország ellen kötelezettségszegési eljárás indul a Kína által finanszírozott Budapest-Belgrád vasútberuházás ügyében. Megtudtuk, hogy valójában az Európai Unió nem a projekt finanszírozását kifogásolta meg, mint az sejthető volt, hanem ragaszkodik ahhoz, hogy az elszámolás az uniós követelményeknek feleljen meg. Kína számára ez a beruházás fontos, mert az első nagy volumenű infrastrukturális projekt, amiben részt vesznek. Emellett példa értékűnek tartják, hogy egy uniós (Magyarország) és egy a közösségen kívüli (Szerbia) országban valósul meg.
Ebben a tekintetben egyébként a Magyarországra irányuló tőkebefektetésnek kiemelt szerepe van - tudta meg a Népszava Pető Ernőtől. A ChinaCham Hungary elnöke elmondta, hogy az elmúlt néhány évben térségünkbe 5,6 milliárd amerikai dollár kínai FDI érkezett, ennek mintegy 60 százaléka Magyarországra, olyan társaságokba, mint a Wanhua (BorsodChem), a Huawei, a ZTE és más, kisebb társaságok. A szolnoki citromsavgyár beruházási munkálatai még idén megkezdődhetnek. Magyarországon Kína két különleges gazdasági övezetet tart számon, az egyik a Közép-európai Kereskedelmi és Logisztikai Együttműködési Zóna, a másik a Wanhua Ipari park. Ezek előnye, hogy könnyített adminisztrációt érvényesítenek, ami a kapcsolat felgyorsítását szolgálja. Ugyanakkor Kína számára fontos, hogy a helyi szabályokat mindig betartsák.
A kamarai elnök elmondta, hogy a magyar jüan államkötvény kibocsátása eldöntött tény. A tervek szerint a Bank of China - amely nem azonos a kínai jegybankkal -, lesz a kibocsátó, mégpedig Kínában - mondta a szakember. Első körben kínai intézményi befektetők, majd kínai magánszemélyek, ezt követően, pedig magyar magánszemélyek jegyezhetnek a kötvényből. (Információnk szerint az idei devizakötvény kibocsátásunknak csak töredéke lesz jüanalapú.)
A Keleti nyitás megvalósulásáról Pető Ernő azt mondta, hogy nem szabad megfeledkezni arról, hogy Kína egy óriási ország, ezért csak fokozatosan lehet betörni erre a piacra, de vannak már kézzel fogható eredmények: a fagyasztott sertéshús és a tejtermékek beviteli korlátozásának feloldása ennek szép példája, valamint megindult a lóexport is.
A befektetők eredetét tekintve a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) tagországaiból, az Európai Unióból, az Új Selyemút országaiból valamint Hongkongból és Makaóból nőttek a befektetések, míg Japánból, az Egyesült Államokból és Tajvanról csökkentek.
Az Új Selyemút Kína országai elnevezésű, új megaprojekt bár már működik, de még fejlődőben van. A kiszemelt országok gyakorlatilag átölelik a fél világot, hiszen az "út", amely átível az Indiai-óceánon is, összeköt ázsiai, afrikai és európai országokat, az érintett államokat Kína egyfajta övezetnek tekinti, amelynek tagjai - a többi között - Sri Lanka, a Maldív-szigetek, Görögország, Olaszország, Kenya, Indonézia, Afganisztán és Irán is. A beruházásokat a Kína által létrehozott Selyemút Alap finanszírozza, amibe az ázsiai óriásbirodalom mintegy 40 milliárd dollárt dollárt utalt át, mégpedig úgy, hogy az összeg körülbelül 65 százalékát a devizatartalékok terhére, a többit pedig az állami befektetési alap, a China Investment Corp., valamint a kínai Eximbank és a Kínai Fejlesztési Bank adja. (Az Új Selyem Út mentén fekvő országok együttes népesség -Kínát is beleértve - 4,4 milliárd fő, éves GDP-jük, pedig 2200 billió dollár.
Peking kezdeményezte azt is, hogy a Brazíliát, Oroszországot, Indiát, Kínát és Dél-Afrikát tömörítő BRICS-csoport 100 milliárd dolláros tőkével, sanghaji központtal létrehozza az Új Fejlesztési Bankot, amely a feltörekvő országok infrastrukturális fejlesztéseit támogatja. Elsősorban olyan fejlesztéseket kívánnak előmozdítani, amelyek az infrastruktúrát, a nyersanyag-kitermelést, az ipari és a pénzügyi együttműködést segítik elő.