Előfizetés

Szolid játékosmozgás a futballpiacon

S. T. R., ZS. J. K.
Publikálás dátuma
2016.02.03. 06:58
Az orosz Cserisevnek túl erős volt a Real Madrid, Valenciában kötött ki FOTÓK: EUROPRESS/GETTY IMAGES
Hétfő este, illetve éjjel véget ért az átigazolási időszak a topbajnokságokban. Angliában, Németországban, Spanyolországban, Franciaországban és Olaszországban is bezárt a bazár, és, ahogy azt az utóbbi időben megszokhattuk, ezúttal is a dúsgazdag angol klubok voltak a legaktívabbak. A Népszava összegyűjtötte a világfutball legtöbb pénzt megmozgató, valamint a legérdekesebb igazolásait.

Noha sokan azt hitték, hogy az igazolásból egy évre kizárt madridi sztárcsapatok bevásárolnak, amíg lehet (vagyis most télen), végül a Realnál és az Atléticónál is elmaradt a nagy bumm. A szakértők szerint a spanyol klubvezetők tudnak valamit, ezt támasztja alá, hogy a kategorikus eltiltást nemrég felfüggesztették. Zinedine Zidane együttes így egyetlen labdarúgót sem szerződtetett, és az Atléti is beérte két kisebb fogással. Az elmúlt napokban, hetekben viszonylag szolidan csordogáltak az igazolási hírek, igazi aktivitást ezúttal is az angol csapatoktól láttunk. Nézzük, mely klubváltásokra kapta fel a fejét a leginkább a világ focikedvelő része!

Gyenyisz Cserisev

(Real Madrid, Valencia)

A királyi gárda kölcsönadta azt a játékosát, aki azzal vált híressé, hogy a szerepeltetése miatt zárták ki a csapatot a Spanyol Kupából. A Real Madrid a sorozat negyedik fordulójában találkozott a harmadosztályú Cádizzal, mely ellen a 25 éves Cserisev megszerezte a vezetést idegenben. Igen ám, de az orosz-spanyol szélső még a 2014-2015-ös szezonban a Villarreal kölcsönjátékosaként összegyűjtött három sárga lapot a kupában, így jogtalanul szerepelt a Cádiz ellen. A kilencszeres orosz válogatott Cserisev összesen hét alkalommal játszott a Real felnőtt csapatában. A Valencia a harmadik klub, melynek kölcsönadják, miután a 2013-2014-es szezont a Sevillánál töltötte. Érdekesség, hogy a Valencia ma este elődöntőt játszik a Barcelonával a Király-kupában, mely meccsen elméletileg Cserisev is szerepelhet.

Víctor Valdés

(Manchester United, Standard Liége)

Valdés hosszú éveken át kirobbanthatatlan volt a Barcelona kapujából, majd a múlt év elején kötött 18 hónapra szóló megállapodást a Manchester Uniteddel. Túlzás lenne azt állítani, hogy sikertörténet a spanyol kapusé az Old Traffordon: alig-alig kapott lehetőséget honfitársa, David de Gea mögött. A 34 éves világbajnok már hosszú ideje egészséges, érhetően védeni akar, ezért kölcsönbe került a tízszeres belga bajnok Standard Liége-hez. Valdés egyes angol sajtóhírek szerint török és mexikói ajánlatokat utasított vissza.

Alexandre Pato

(Sao Paulo, Chelsea)

Mintha már ezer éve lenne, hogy a 18 éves brazil Pato a világ egyik legnagyobb tehetségeként számon tartva, friss Libertadores-kupa-győztesként és klubvilágbajnokként az AC Milanhoz igazolt. A „Kacsának” becézett játékos 2008 januárjában igazolt el a brazil Internacionalból Olaszországba, 22 millió eurót fizettek érte. Bár Milánóban hamar közönségkedvenccé vált és a gólokat is szórta – 117 bajnokin 51-szer talált be –, folyamatos sérülései törést jelentettek a karrierjében. 2013-ban hazaigazolt a Corinthianshoz, melynél egy jó szezont követően a Sao Paulóhoz került kölcsönbe. A még mindig csak 26 éves Pato játékjogát ezúttal a Chelsea szerezte meg július 1-ig. A 27-szeres válogatott támadó Angliában újra formába lendülhet, hiszen a londoniak csatárai nem pályafutásuk legjobb periódusát élik.

Az angolok átlépték az „álomhatárt”
A Deloitte könyvvizsgáló cég a BBC-nek megerősítette: a futballtörténelem során először az angol élvonal klubjai költöttek egymilliárd fontnál többet játékosokra egy átigazolási szezonon – a télit és a nyárit is beleértve – belül. A 2003-2004-es és a 2004-2005-ös idényben még „csak” 265 millió font volt a transzferekre fordított összeg. A következő két idényben enyhe növekedést lehetett tapasztalni a szigetországban (305 és 320 millió font), majd 2007-2008-ban megduplázódtak a kiadások (645 millió font). A hétszázmillió fontos határt 2013-14-ben lépték át a Premier League klubjai, egy éve pedig 965 milliós kiadást regisztráltak.

Cristian Tello

(FC Porto, Fiorentina)

Kölcsönbe került Olaszországba a 24 éves spanyol támadó, aki az elmúlt évet az FC Porto együttesében töltötte, szintén kölcsönben. A Barcelona színeiben 2011-ben mutatkozott be, és 86 mérkőzésen húsz gólt szerzett. „Köszönöm, hogy a Fiorentinánál bíznak bennem, és lehetőséget adtak, hogy a legszebb olasz városban, Firenzében játszhassak. Nem fogok csalódást okozni” – írta Twitter-oldalán Tello, aki a Genoa elleni, múlt vasárnapi meccsen már a kispadon ült, ám nem cserélték be. A spanyol játékos a korábban Székesfehérváron dolgozó portugál Paulo Sousa edzővel dolgozhat együtt az olasz élvonal harmadik helyén álló Fiorentinánál.

Stephan El Shaarawy

(AS Monaco, AS Roma)

El Shaarawy már az AS Romaszurkolóit boldogíthatja

El Shaarawy már az AS Romaszurkolóit boldogíthatja

 

Patóhoz hasonlóan a „Fáraónak” is jól indult a karrierje az AC Milannál: a 2012-2013-as szezont például 16 bajnoki góllal zárta. Ezt követően azonban őt is elérték a hosszú sérüléshullámok. A 2013-2014-es idényben – minden sorozatot figyelembe véve – összesen kilencszer léphetett pályára. Ugyan még mindig a Milanhoz tartozik El Shaarawy, de 2015 nyarán kölcsönadták a Monacónak, mely csapat színeiben huszonnégy tétmeccsen szerepelt és három gólt szerzett. A tavaszi szezont szintén kölcsönjátékosként kezdi meg a 17-szeres olasz válogatott csatár, ráadásul hazai a földön, az AS Roma színeiben. A bemutatkozása igazán jól sikerült a farkasoknál: hazai pályán 3-1-re legyőzték a Frosinone együttesét, El Shaarawy pedig egy csodálatos sarkazással szerezte meg csapata második gólját.

Martín Montoya

(Inter, Betis)

Örülhet is, meg nem is a 24 esztendős spanyol hátvéd: nem sokáig volt távol a La Ligától, ám nem a Barcelonához, hanem a Betishez tért vissza. Montoyát a nyáron a katalánok 1.3 millió euróért adták kölcsön az Internek, de Milánóban mindössze három bajnoki mérkőzésen kapott szerepet, összesen 256 percet töltött a pályán. Most Sevillába került, és sok mindent elárul a hangulatáról, amit a székfoglalójában mondott. „Hatalmas ambíciókkal érkeztem a Betishez, arra vágyom, hogy újra játsszak és futballistának érezzem magam” – jelentette ki a Barcában nevelkedő futballista.

A tíz legdrágább transzfer

1. Ramires (brazil)  Chelsea - Jiangsu Suning     28 millió euró
2. Giannelli Imbula (francia) Porto - Stoke City   24,25 millió euró
3. Elkeson (brazil) Kuangcsou Evergrande -  Shanghai SIPG  18,5 millió euró
4. Gervinho (elefántcsontparti)  AS Roma - Hopej China Fortune  18 millió euró
5. Oumar Niasse (szenegáli) Lokomotiv Moszkva -  Everton 17,9 millió euró
6. Jonjo Shelvey (angol) Swansea - Newcastle 16 millió euró
7. Gerson (brazil) Fluminense - AS Roma 16 millió euró
8. Andros Townsend (angol) Tottenham - Newcastle 15,7 millió euró
9. Benik Afobe (angol) Wolverhampton - Wanderers Bournemouth 13,3 millió euró
10. Fredy Guarín (kolumbiai) Internazionale - Shanghai Shenhua 13 millió euró

Válaszol: Bodnár Zoltán, a Liberálisok gazdaságpolitikusa, az MNB volt alelnöke

Felelős-e a kormány a jegybank költekezéséért?

A MNB nyereségének elosztásáról, az osztalékkifizetésről nem a tulajdonos kormány dönt, hanem a jegybankelnökből és három alelnökéből álló igazgatóság. A Fidesz-kormány ugyanis 2012-ben lemondott erről a jogáról, és ebben a szellemben módosíttatta az Országgyűlés kormánypárti többségével a jegybanktörvényt. Ugyanakkor a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálhatná a jegybank által műkincs- és ingatlanvásárlásra, alapítványok támogatására elköltött pénzek célszerűségét.

Válaszol: Bodnár Zoltán, a Liberálisok gazdaságpolitikusa, az MNB volt alelnöke

Felelős-e a kormány a jegybank költekezéséért?

A MNB nyereségének elosztásáról, az osztalékkifizetésről nem a tulajdonos kormány dönt, hanem a jegybankelnökből és három alelnökéből álló igazgatóság. A Fidesz-kormány ugyanis 2012-ben lemondott erről a jogáról, és ebben a szellemben módosíttatta az Országgyűlés kormánypárti többségével a jegybanktörvényt. Ugyanakkor a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálhatná a jegybank által műkincs- és ingatlanvásárlásra, alapítványok támogatására elköltött pénzek célszerűségét.