Robert Fico;Szlovákia;

2016-03-07 10:13:00

Az elnököt hibáztatja Fico

A szombati választások eredményéért minden politikus felelős, beleértve Andrej Kiska köztársasági elnököt is – mondta a TA3 hírtelevízióban Robert Fico, a Smer elnöke. 

„Az elnök úr valamit csinált a kampány során. Mindannyian követünk el hibákat, s ez megjelent az eredményekben. Az emberek döntöttek, és az emberekre nem jó haragudni. Ez így alakult, ezzel kell együtt élnünk” – mondta.

 Pártja eredményét azért jónak tartja. „Kötelességünk ezt az eredményt egy értelmes kormány kialakításába beleforgatni. Ha megalakul egy ilyen kormány, az a kompromisszumok kormánya lesz. Nem tudom azonban elképzelni, hogy kísérleteknek, vagy olyan koalícióknak adjunk teret, amelyek semmiről nem szólnak” – mondta Fico, aki szerint öt párttal tudnának megegyezni. Marián Kotleba Mi Szlovákiánk Néppártját kizárta a további együttműködésből. 

 A Szlovák Katolikus Püspöki Kar azt szeretné, ha az ország legitim módon megválasztott képviselői felelősen és lelkiismeretesen végeznék szolgálatukat a közjó érdekében. „Az evangélium szellemében imáinkkal és buzdításunkkal fogjuk kísérni őket” – áll a püspökök állásfoglalásában. A püspökök elismerően szóltak a magas részvételről is.