Kerítés épül az osztrák-magyar határon

Elkezdték a kerítésépítés előkészületeit az osztrák-magyar határon, Nagysároslak (Moschendorf) és Szentkút (Heiligenbrunn) települések átkelői között - közölte a burgenlandi rendőrségi csütörtökön.

A rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint a Németújvári járást (Bezirk Güssing) érintő tervek azért készültek, mert - mint fogalmazott - a magyarországi Körmenden hamarosan 350 migráns befogadására alkalmas sátortábort nyitnak meg. A tavaly ősszel történtekből kiindulva az osztrák hatóságok arra számítanak, hogy az emberek majd gyalog indulnak el Burgenland irányába.

A belügyminisztérium tájékoztatása szerint a régióban kerítést építenek és határellenőrzést vezetnek be Nagysároslak (Moschendorf) és Szentkút (Heiligenbrunn) településeknél. Amennyiben az érkezők menedékkérelmet akarnak benyújtani, még a határon feldolgozzák. Akik nem akarnak Ausztriába maradni, azokat kiutasítják az országból. Továbbá határőrizetet is tartanak, ezért épül a kerítés.

Ennek megvalósításához a kijelölt szakaszok földtulajdonosaival kezdték meg az egyeztetést, csütörtökön nagyjából negyven érintettel beszélnek. A kerítés végleges hossza a kialakult helyezettől függ, azonban egyelőre nem tervezik, hogy a két település között végig felépítenék.

A rendőrség közlése szerint Miklóshalma (Nickelsdorf) és Rábakeresztúr (Heiligenkreuz) közötti szakaszt érintő terveket is készítettek már, hogy minél gyorsabban tudjanak majd reagálni a menekültek érkezésére. Itt azonban egyelőre még nem állítanak fel kerítést.

Szükség esetén 24 óra eltelte után más tartományból vezényelhetnek szolgálatot teljesítőket Burgenlandba. Az első 24 órában minden tartománynak saját erőforrásból kell megoldania a helyeztet.

Az osztrák belügyi tárca korábbi közlése szerint a stájerországi Spifeldnél lévő határirányítási rendszeren túl további 12 ponton terveznek bevezetni menekültek beléptetését irányító határellenőrző rendszert. A tiroli Brenner-hágónál már kedden megkezdték az ellenőrzőpont kiépítését.

Szerző

Arcfelismerők a párizsi repülőtereken

A gyanús viselkedésű embereket kiszűrő szakemberek dolgoznak a párizsi repülőtereken a márciusi brüsszeli terrortámadás óta, májustól pedig kísérleti jelleggel bevezetnek egy olyan arcfelismerő rendszert, amelyet az Egyesült Államokban és Japánban is használnak már - jelentette be csütörtökön a párizsi repülőterek igazgatósága.

A párizsi repülőtereken a tavalyi terrortámadások óta a legmagasabb szintű a biztonsági készültség, katonák és rendőrök együtt járőröznek. A legfőbb gondot a vezetőség szerint jelenleg azt jelenti, hogy a biztonsági intézkedések miatt megnövekedett az utasok számára a várakozási idő, ezért a tömeg gyorsabb ellenőrzésére kívánja az arcfelismerő rendszert bevezetni az igazgatóság.

Jövőben az utasoknak nem az ujjukat kell egy kis képernyőre helyezniük az azonosításhoz, hanem egyszerűen az arcukat egy kamera elé, amely a képet össze tudja hasonlítani az útlevélben szereplő fotóval, illetve a hatóságok nyilvántartásában szereplő adatbázisokkal. A körözött személyek arcát akkor is felismeri a rendszer, ha parókát vagy erős sminket viselnek.
"Az arcfelismerő rendszerrel a határőrök hatékonyabban tudnak fellépni, az utasok pedig gyorsabban tudnak áthaladni az ellenőrzésen" - mondta Augustin de Romanet, a párizsi repülőtéri igazgatóság vezetője a France2 közszolgálati televízió híradójában. "Ha egy emberrel (a fotója alapján) gondok vannak, a rendszer automatikusan riasztja a rendőri szerveket, amelyek azonnal kihallgatják az illetőt" - tette hozzá.

Az igazgató elmondta, hogy a francia rendőrséggel azon dolgozik, hogy a következő három évben még hatékonyabbá tegyék az útlevelek automatizált ellenőrzését. A térfigyelő kamerákkal történő ellenőrzést is megerősítik a párizsi repülőtereken, ahol a 2001. szeptember 11-i amerikai merényletek előtt alig ezer, jelenleg pedig 9 ezer kamera található.

Évi több mint 95 millió utassal a Párizstól északra található Roissy és a déli Orly repülőterek együttesen Európa második legnagyobb utasforgalmát bonyolítják le a londoni repülőterek után.

Szerző

Óriásmecset épül Bukarestben

A bukaresti I. kerületi polgármesteri hivatal kibocsátotta a településrendezési engedélyt a román fővárosban tervezett óriásmecset megépítésére - közölte csütörtökön az önkormányzat.

Az engedélyt a hét elején adta ki az önkormányzat, miután a romániai muzulmán egyház képviselői január végén nyújtották be kérelmüket. Az önkormányzat hangsúlyozta, hogy az engedélyeztetési folyamatban ez volt az első lépés. Kifejtették, a bukaresti főpolgármesteri hivatal főépítészének is engedélyt kell még kibocsátania, aki javaslatot tesz az úgynevezett zonális városrendezési terv módosítására, amit a bukaresti fővárosi önkormányzatnak kell elfogadnia. Az építtető ezt követően kérheti a kerületi polgármesteri hivataltól az építkezési engedély kibocsátását - olvasható a dokumentumban.

A román kormány tavaly nyáron 49 évre ingyenesen a muzulmán felekezet használatába adott egy 11 ezer négyzetméteres telket a román főváros északi részén, hogy azon a felekezet közhasznú épületeket - egy mecsetet, lelkészi lakást, könyvtárat és szociális központot - építsen. A mecset felépítését a török kormány finanszírozza, amit adományokból egészítenek ki.

A mecset erősen megosztja a román társadalmat, tüntetést is szerveztek a projekt ellen. Traian Basescu volt államfő biztonsági kockázatnak nevezte, hogy a román főváros készül befogadni Európa egyik legnagyobb muzulmán központját. A Basescu által vezetett Népi Mozgalom Párt (PMP) ügyvezető elnöke, Eugen Tomac csütörtökön bejelentette, hogy a bíróságon fogja kérni a településrendezési engedély érvénytelenítését.

Március végén az Agerpres hírügynökség azt jelentette, hogy a román elnöki hivatal nem ellenzi az óriásmecset megépítését, csak az időpontot tartja alkalmatlannak a "terrorizmus és bevándorlás" miatt.

Szerző