Kína;Manchester City;törlés;Manchester United;felkészülési mérkőzés;

2016-07-26 07:54:00

Eső miatt elmaradt a manchesteri derbi

Mostoha időjárási körülmények miatt törölni kellett a Manchester United és a Manchester City felkészülési mérkőzését Kínában. A két angol labdarúgócsapat a Bajnokok Nemzetközi Kupája elnevezésű tornán feszült volna egymásnak, azonban a pekingi pálya az elmúlt napok esőzései miatt katasztrofális állapotba került.

Abban mindkét menedzser egyetértett, hogy a játékosok biztonsága az elsődleges. „A legfontosabb, hogy senki ne sérüljön meg. Még nem láttuk a pályát, de a hírek szerint nagyon rossz állapotban van” - mondta Pep Guardiola, a Manchester City menedzsere.

A „vörös-ördögök” felkészülése koránt sem zökkenőmentes, pénteken 4-1-es vereséget szenvedtek a Borussia Dortmundtól, majd a csapat Sanghajból két géppel repült Pekingbe, ahová mindössze az egyik érkezett meg időben. A United középpályása, Memphis Depay Twitter üzenetben közölte, mi is történt.

„Sürgősen kényszerleszállást kellett végrehajtanunk és most itt vagyunk valahol elveszve” – írta. Később José Mourinho, az együttes menedzsere pontosította a történetet. Elmondta, hogy a második gép viharba került, s le kellett szállniuk néhány órára Tiencsinben.

A kínai szurkolók szomorúan fogadták a mérkőzés törlését, ugyanis óriási érdeklődés övezte a párharcot. José Mourinho és Pep Guardiola első alkalommal mérhette volna össze erejét angol csapat menedzsereként, s erre az összecsapásra 80.000 szurkolót vártak a pekingi Nemzeti Stadionba. Amennyiben a találkozót nem pótolják be, úgy a City legközelebb csütörtökön lép pályára a Dortmund ellen, a United pedig szombaton a Galatasaray ellen küzd meg Göteborgban.