Magyar-svájci: minden jegy elkelt

Minden jegy elkelt a magyar labdarúgó-válogatott második világbajnoki selejtezőjére, amelyet október 7-én a vendég svájci csapat ellen játszik.

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) honlapjának beszámolója szerint mindössze nyolc nappal a jegyárusítás első szakaszának megkezdését követően talált gazdára az összes belépő.

A találkozót a Groupama Arénában rendezik 20.45 órától. Bernd Storck együttese a Feröer elleni idegenbeli gól nélküli döntetlennel rajtolt a selejtezősorozatban, míg a svájciak az Európa-bajnok portugálok 2–0-ás hazai legyőzésével kezdtek.

Szerző

Lemondott az észt kapitány

A világbajnoki selejtezősorozat első fordulója után távozott posztjáról Magnus Pehrsson, az észt labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

Utódja az U21-es csapat eddigi vezetője, Martin Reim lett. A svéd szakvezetővel csaknem három év alatt tizenegy győzelmet, nyolc döntetlent és tizennégy vereséget ért el az együttes.

Múlt kedden, a vb-selejtező nyitányán az észtek 5–0-ra kikaptak a bosnyákok otthonában. A 45 esztendős Reim 1992 és 2009 között 157 alkalommal maga is játszott a felnőtt válogatottban.

A mostani megbízatása 2017 végéig szól. Az észt válogatott jelenleg a 117. a világranglistán, a legelőkelőbb helyezése a 47. volt még 2012-ben.

Szerző

Kezdés az ukránok ellen

A házigazda ukrán csapat ellen lép először jégre a magyar jégkorong-válogatott a jövő áprilisi divízió 1/A világbajnokságon Kijevben.

A szervezők tájékoztatása szerint a magyarok az április 22-i nyitó mérkőzésen magyar idő szerint 12.30-tól játszanak a rendezőkkel. Két nappal később 19.30 órától az osztrák, majd április 25-én 16 órától a dél-koreai együttes következik.

A magyar csapat április 27-én 16 órától a lengyelekkel mérkőzik, majd április 28-án, 12.30-tól a kazah együttes ellen fejezi be szereplését.

Az A-csoportba az első két helyezett válogatott jut fel.

Szerző