Spórolni kényszerül a Kreml

Publikálás dátuma
2016.09.20. 07:51
Még nem készült el a szentpétervári stadion FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/LAURENCE GRIFFITHS
Egyre jobban vissza kell fogni a 2018-as oroszországi labdarúgó-világbajnokság költségeit. Az ország súlyos gazdasági válsága miatt ugyanis nem tudják tartani az eredeti terveket. Egyesek szerint ez nem is baj, mert a vb után a létesítményeket úgysem használnák ki.

Amikor tavaly májusban korrupciós botrány tört ki a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségnél (FIFA), többen a rendezési jog elvételét követelték Oroszországtól, mondván: korrupció történt annak odaítélésénél. Több német politikus ugyanakkor már 2014-ben azt követelte, ne Oroszország adjon otthont a viadalnak a Krím-félsziget elfoglalása, valamint Moszkva kelet-ukrajnai szerepvállalása miatt. Politikai ütközet kezdődött, de végül hamar lecsillapodtak a kedélyek, sem az orosz, sem a 2022-es katari rendezési jog nem került veszélybe.

Moszkva e tekintetben fellélegezhetett ugyan, ám más nehézségekkel is meg kellett küzdenie. Az orosz gazdaság mélyrepülése igen komolyan éreztette hatását a stadionépítéseknél. Az eredeti terveket már többször is módosítani kellett. A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség illetékese, aki nemrégiben az előkészületeket vette górcső alá, ugyan mindennel elégedett volt, a helyzet azonban távolról sem ennyire rózsás. A költségek ugyanis jóval meghaladják az eredeti tervekben foglaltakat, ezért több beruházásról le kellett mondani.

A szentpétervári Kresztovszkij Stadion esete is mutatja, mennyire nehéz helyzetben vannak az orosz szervezők. A stadion rekonstrukciójának tervét még 2007-ben tették közzé, de a magas költségek miatt már egy évvel később módosítani kellett azokat. Amikor 2010-ben Oroszországnak ítélték a rendezési jogot, a terveket ismét át kellett dolgozni. A pálya azonban mind a mai napig nem készült el. Ennek elsősorban az az oka, hogy miközben eredetileg abból indultak ki: az összköltségek nem lépik túl a 7 millió rubelt (100 millió dollár), eleddig már 40 milliárdot (620 millió dollár) fordítottak az építési munkálatokra.

Nyáron ezért Szentpétervár polgármesteri hivatala felmondta a szerződést a fővállalkozóval – emlékeztetett a Neue Zürcher Zeitung. A cég azzal vádolja a városvezetést, hogy 15 millió dollárral maradt adósa. A város szerint viszont épp a vállalatnak kellene az összeg dupláját visszafizetnie.

Oroszországban már hozzászokhattak ahhoz, hogy egy jelentős sporteseménynél a tervezett költségek messze meghaladják a valósakat. Így történt ez a 2014-es, a Szocsiban megrendezett téli olimpián is, amely – a nyári és téli ötkarikás játékokat is beleszámítva - minden idők legdrágább világversenye lett a ráfordított 50 milliárd dollárral. Akkor azonban ez még nem jelentett akkora gondot a költségvetés számára, mert az ország még rendelkezett elegendő bevétellel.

Azóta azonban az alacsony olajár, valamint az országgal szemben bevezetett nemzetközi gazdasági büntetőintézkedések miatt nehéz helyzetbe került az állam, ezért a stadionépítésekre szánt összegeket is kordában kell tartani. Jelen állás szerint elképzelhető, hogy a világbajnokság összesen végül kevesebbe kerül majd ahhoz képest, mint amit néhány éve előirányoztak. Ez természetesen azzal is együtt jár majd, hogy bizonyos terveket nem tudnak megvalósítani.

2013 közepén a Kreml még 660 milliárd rubelben (ez az akkor majdnem 20 milliárd dollárnak felelt meg) határozta meg a világbajnokság költségeit. Ez az akkori rubel-dollár átváltás alapján magasabb összeg volt, mint amennyibe a 2014-es brazíliai vb került. Az oroszok a költségek világbajnokai akartak lenni. Azóta azonban kénytelenek voltak 620 milliárd dollárra levinni az „árat”, ami nem tűnik sokkal kevesebbnek, de ez a pénz már csak valójában 9,6 milliárd dollárt ér. A nemzeti fizetőeszköz, a rubel ugyanis időközben értékének mintegy a felét vesztette el. Az összegből 330 milliárdot az állami költségvetésből fedeznek.

A világbajnoksággal kapcsolatos előkészületek azonban nemcsak a stadionépítésekre szorítkoznak. Edzőközpontokat, szállodákat, repülőtereket, valamint utcákat is modernizálnak, vagyis igen jelentős infrastrukturális beruházásokról van szó. Eredetileg 48 edzőpályát akartak létesíteni, 11-ről azonban lemondtak, valamint 25 szállodáról is. A stadionokat azonban mindenképpen át kell alakítani. Ez esetben úgy vágták át a gordiuszi csomót, hogy két stadion esetében a tervezettnél kevesebb ülőhelyet hoznak létre.

Szentpéterváron más beruházásokat is érzékenyen érint a spórolás. Összességében 30 milliárd dollárral kevesebb pénz jut majd az iskolák, óvodák, kórházak, sportlétesítmények megőrzésére és átalakítására, csak így tudták kifizetni a fővállalkozót, ám amint láthattuk, lehet, hogy ez a pénz sem elég. A Kresztovszkij Stadion mielőbbi átadása különösen fontos lenne, hiszen jövőre itt rendezik a Konföderációs kupa találkozóit, valamint a világbajnokság elődöntőjét és a harmadik helyért sorra kerülő találkozót. Legkésőbb decemberig kellene átadni a pályát, ha ez nem történik meg, a szervezőknek a FIFA-val is meggyűlhet a baja.

A világbajnokság összecsapásait 11 város 12 stadionjában rendezik meg, közülük egyelőre tíz készült el, pedig egyik sem kerül annyiba, mint a szentpétervári létesítmény. Eddig csak a moszkvai és a kazanyi stadiont adták át. Komoly gondok merültek fel a kalinyingrádi pályával. Az itt dolgozó munkások júliusban sztrájkoltak, mert három hónapja nem kaptak fizetést. Szamarában is új fővállalkozó után kellett nézni. Komoly gondok keletkeztek az alvállalkozóknál is, azzal vádolják őket, hogy felsrófolják az árakat.

Néhányan úgy vélik, a költségek visszafogása éppen pozitívum, mert a vb után messze nem lesznek kihasználva ezek a létesítmények. A helyi együttesek aligha vonzanak majd annyi szurkolót a bajnokikra, hogy teltházak előtt játsszanak.

Szerző

Hazudj tükröm!

Publikálás dátuma
2016.09.17. 09:35
Menekült fi atalok egy tábor fürdőjében FOTÓ: TÓTH GERGŐ
Az európai egységfolyamatok történelme során a felemelő, nagy megállapodások születése mentén nem kevés félreérthető, avagy valóban mosolyra ingerlő intézkedés is történt. Ezek döntő többsége persze valótlan állítások formájában jut el a közvéleményhez, s a bulvársajtó pedig előszeretettel riogat mindenféle oktalansággal.

Bármennyire is Cameron brit ex-miniszterelnököt okoljuk a Brexit fedőnevű kudarcért, azért méltatlan lenne, ha nem emlékeznénk meg Boris Johnson jelenlegi brit külügyminiszterről, aki korábban London főpolgármestere volt, s szinte nyugat-európai klónja Szíjjártó-Tarlós képzeletbeli hóbortos fúziójának. Ám nem ezért terheli súlyos felelősség, hanem azért, mert politikusi pályája előtt újságíró volt, konkrétan a The Daily Telegraph nevű lap brüsszeli tudósítója, s tulajdonképpen az EU lehetséges keleti bővülésének első éveitől (1989) kezdve folyamatosan ontotta a legeszelősebb híradásokat a brit lakosság kábítására, amelyek gyakran világkarriert is befutottak.

Uborkától a disznóvágásig

Egyesek neki róják fel az "uborkaháború" felfújását, ami konkrétan azon az ágon vált legendává, hogy az EU (akkor még EGK) szabályozni merészelte a kereskedelmi forgalomba kerülő uborkák minőségét, ezen belül azok hajlásszögét. Van némi igazság is a pletykákban, de ezek mind eltérítik a valóságot. Konkrétan annyi történt, hogy az iparági szereplők saját érdekükben szabványosították az uborkák paramétereit, majd kijárták, hogy ezeket a normákat az EU vegye a nevére. Ez meg is történt, lévén a girbe-gurba uborkákból kevesebb fér a savanyúságos üvegekbe, márpedig így megnehezül az árak összehasonlítása, azaz torzul a piaci verseny. S bár szinte minden létező termék részese valamilyen EU szabványosításnak, mégis az uborkát pécézték ki, lám, ezek az ütődött brüsszeli bürokraták milyen eszementségekkel foglalkoznak a fontos dolgok helyett.

Magyar viszonylatban is vannak jól rögzült legendák. Ezek egyike, hogy az EU betiltotta a házi disznóvágást, s szerintem ma is vannak olyan falusi házak, ahol esetleg azt gondolják, hogy disznóöléskor valamilyen félillegális dolgot művelnek. Pedig nem. Az EU csupán azt mondta ki, hogy az ellenőrizetlen higiéniai körülmények során előállított hústermékek nem kerülhetnek kereskedelmi, főleg nem határokon átívelő forgalomba. Az viszont kétségtelen, hogy elvárható, az állatok életét még a házaknál is csak fájdalommentesen lehessen elvenni, de ez nem élelmiszeripari, hanem állatvédelmi okokból van.

Az is igaz, hogy a hivatalos vágóhidakra kerülő sertések életük során nem ehetnek moslékot, annak a (kideríthetetlen) higiéniai, illetve állat-egészségügyi kockázatai miatt. Végül is ki vásárolna szívesen a hentesnél olyan kolbászt, amire például az lenne írva, hogy kórházi ételmaradványokon nevelt és tyúkudvaron vágott disznóból származik.

A jövőt kockáztatjuk

Attól tartok, Magyarország sokáig fog bűnhődni a migráns-ügyben rendezett aljas hisztériáért. Nyilvánvaló, mindenkiben van egy bekódolt félelem az idegenektől, de pont azért találták ki a szervezett államot, hogy az ilyesmiket kezelni lehessen. Nyilván senki sem örül a menekülteknek, már csak azért sem, mert iszonyatos dolgoknak kell történni ahhoz, hogy valaki mindent kockáztatva mentse az életét. A menekülteket tehát nem szeretni vagy nem szeretni kell, hanem a menekülthullám okait, illetve az általa keltett problémákat kell kezelni, jobb esetben megszüntetni.

Bűnünk, hogy hagyjuk a kormányunkat végletesen hazudozni. Sőt, még népszavazást is rendezünk abból, vajon mit is gondoljunk az EU kötelező betelepítési kvótájáról. Őszintén sajnálom, hogy hazánkban alig-alig akad olyan ember, újságíró, politikus, közszereplő, aki fel merné vállalni a kézenfekvő igazságot. Az EU-ban ugyanis soha fel sem merült semmilyen "kötelező betelepítési kvóta", még az ötlet szintjén sem. Így aztán egy ordas fikcióról fogunk népszavazni. Ezzel az erővel akár a marslakókhoz való viszonyunkról is szavazhatnák. A legnagyobb probléma viszont az, hogy egy lejárató kampánynak bedőlve tulajdonképpen elidegenítjük magunkat attól a rendszertől, amelyhez tartozásunk hazánk eddigi történelmének legjobb döntése volt: az európai egységtől.

Természetesen nem kötelező az EU tagjának lenni. Mégis, aki csak teheti, befelé törekszik, még a britek is, ha másként nem, hát úgy, hogy a kiválási szándék felmerülése óta azon fáradoznak, miként tudnának valahogyan mégis az EU-ban maradni. Nagy bankok, cégek fontolgatják, hogy Londonból a kontinensre teszik át a székhelyüket. Jogászok ezrei lázasan dolgoznak mentendő a menthetőt. Most derül ki ugyanis, hogy még egy nagy EU tagország is csak addig igazán érdekes a külvilág számára, amíg az EU tagja.

Egy szó mint száz, a magyar jövőt, az utánunk jövők sorsát kockáztatjuk ezzel a mostani felelőtlen tudatlanságunkkal, sőt, tudni nem akarásunkkal. Márpedig még egy jogászbojtár is pillanatok alatt rádöbbenhet, hogy a schengeni határok között legálisan tartózkodók közül (extrém eseteket leszámítva) senkinek a mozgása nem korlátozható, ami fordítva is igaz, vagyis senki számára nem jelölhető ki kényszerlakhely. A menekültek esetében ez azt jelenti, hogy amennyiben megkapják a menekülti, oltalmazotti, stb. státuszt, onnantól fogva legálisan oda költöznek, ahol belátásuk szerint nekik a legjobb. Lehet ezt sokféle módon befolyásolni, a jó szótól kezdve a tényleges befogadórendszer kiépítésén át egyenesen a hívogatásig, de el is lehet zárkózni. Minden tagország szíve joga, miként viszonyul a helyzethez. Ha Magyarország kellemetlen helyként jelenik meg a menekültek számára, akkor egyszerűen nem jönnek ide, és kész. A németek kitárták karjaikat, így a menekültek nagy része nyilván oda megy. Brüsszel senkit nem kényszerít semmilyen befogadásra, bár bizonyos dolgokban megköveteli a jogszabályok betartását.

"Kérelmek" és "dossziék"

A jelenlegi jogi helyzet szerint a schengeni területen belül a menekültek kérelmeinek elbírálását annak az országnak kell elvégeznie, amelyik területére az illetők először beléptek. Ez az úgynevezett dublini rendszer lényege. Nyilvánvaló, egy ilyen rendszer mindaddig működik, amíg csak szórványosan érkeznek menekültek, de összeroppanhat egy jelentősebb nyomás alatt. A görög, az olasz (és a magyar) külső határok át is szakadtak, s tulajdonképpen ellenőrzés nélkül áramlottak be (s onnan tovább) a menekültek, illetve hozzájuk csapódva sajnos rossz szándékú figurák is. A magyar kerítés látszólag eltérítette a menekültek egy részét, azonban ha ezek a szerencsétlenek Németországban esetleg legalizálni tudják a tartózkodásukat, akár másnap simán betelepülhetnének Magyarországra, ha akarnának. Más szavakkal: teljes joggal itt lehetnének minálunk.

Mindazonáltal tévhit, hogy aki menekültként mutatkozva bejut az EU-ba, az itt is maradhat. A látványos bevándorlások képkockáit ugyanis nem kísérik azok a korrekt híradások, amelyek arról szólnának, hogy a kérelmezők majdnem felét bizony visszazsuppolják oda, ahonnan jöttek. Márpedig ez működik, ráadásul egyezményesen, Törökország és jó pár észak-afrikai ország esetében naponta megtörténik.

Amikor egy gát átszakad, akkor persze nehéz úrrá lenni a helyzeten. Észlelve a tényhelyzetet, hogy Görögország, Olaszország és Magyarország esetében akkora volt a migrációs nyomás, hogy a helyi hatóságok szinte az elengedhetetlen regisztrációt sem voltak képesek elvégezni, nemhogy a menekültkérelmek korrekt elbírálását, ezért az Európai Bizottság tavaly nyáron azzal a javaslattal állt elő, hogy az említett országokból (regisztrációval vagy anélkül) tovább állók máshol (jellemzően Németországban) benyújtott kérelmeit ne küldjék vissza (a dublini szabályoknak megfelelően) Görögországba, Olaszországba és Magyarországra, hanem ezek közül 160 ezer KÉRELMET egy kötelező kvóta szerint osszunk szét valamennyi schengeni (!) ország között, hiszen minden abban részes ország az egységes schengeni információs rendszer alapján dolgozik. Ebből jutott volna Magyarországra 1294 DOSSZIÉ, viszont 40 ezer nálunk regisztrált menekült kérelmének elbírálását levették volna a magyar hatóságok válláról. (Az más kérdés, hogy a menekültügyi eljárások, s nem utolsó sorban a hozzájuk tartozó logisztikai, humanitárius intézkedések temérdek pénzbe kerülnek, de finoman szólva is túlzó volt az együttműködésből kibújó országok esetére kilátásba helyezett "szolidaritási hozzájárulás" mértéke.)

Maga az erről szóló EU belügyminiszteri döntés 2015 őszén megszületett, amiből a magyar kormány kivonta magát, sőt, az Európai Bírósághoz fordult. Konkrétan tehát Magyarország tavaly ősz óta kettős kötelezettség-szegési helyzetben van, azaz nem tartja be sem a dublini alapszabályokat (gyakorlatilag minden nálunk beadott kérelmet korrekt vizsgálat nélkül elutasít, illetve nem vállalja a nálunk regisztráltak részéről más országokban benyújtott kérelmek befogadását), sem pedig az ezt kiegészítő adminisztrációs kvótarendszert.

Csellengőknek nincs helyük

A magyar kormány ezek helyett önti a hazugságokat és a gyűlöletet. Gyakorlati oldalról nézve a kerítés árából bőséggel lehetett volna finanszírozni a hatékony határvédelmet, a kemény, de emberséges és korrekt eljárásokat. Normál esetben egy schengeni határország köteles a hozzá belépő menekülteket, bevándorlókat regisztrálni, s kétségtelen, a hozzá kerülő kérelmek elbírálásig akár emberhez méltó körülményeket is biztosíthat az érintetteknek.

Ez utóbbiak hiányában a menekültek nyilván továbbállnak, joguk van hozzá, ám ha az eljárások során nem állnak az eljáró hatóságok rendelkezésére, azok az esetek rendre kiutasításba torkollanak. Sokan persze korábban ki tudták kerülni a regisztrációt is (az EU intézkedései folytán ezt ma már nem lehet), illetve semmilyen tartózkodási jogcím iránt nem folyamodtak. Ezeket a csellengőket a tagországok hatóságai gyakorlatilag az utolsó szálig beazonosítják, s mivel megtehették volna a helyzetük tisztázását, ám mégis elhanyagolták, ki is toloncolják őket.

Egy szó mint száz: aki illegálisan (irregulárisan) lép az EU (schengeni) területére, az előtt csak két út nyílik. Vagy be tudja bizonyítani, hogy jogosan kér menedéket, vagy kitoloncolják. Aki bármilyen módon legalizálni tudja a tartózkodását, az Schengenen belül szabadon mozoghat, leszámítva azokat a korlátozó eseteket, amikor a kérelemben eljáró ország valamilyen oknál fogva kijelöli az illető(k) tartózkodási helyét. Ez utóbbi azonban kinek-kinek a saját országán belül lehet, azaz senkinek nincs joga egy szuverén országba, így Magyarországra sem bárkit is "kényszer-betelepíteni". Amíg az EU alapokmányai a mai formájukban állnak, addig Orbán hiába tartja maga előtt egyféle görbetükörként a megtévesztett hazai közvéleményt, ez így is lesz.

Renzi igazsága

Az EU-t Keletről és Délről érő drámai menekült-hullámot egy év leforgása alatt sikerült jelentősen mérsékelni, illetve a különböző erőfeszítések nyomán a bejutottak kezelése is lassan normál működésre vált. A feszültségek lassú oldódásában sajnos nem vállat szerepet a magyar kormány, ellenkezőleg, Orbánék folyamatosan akadályozzák a közös döntéshozatalt, s a magyar hatóságok magatartása szinte minden emberi normának ellentmond.

Ahogy Renzi olasz miniszterelnök egyszer már figyelmeztetett: a szolidaritás nem egyirányú utca. Abban sajnos alighanem igaza lehet Orbán Viktornak, hogy ő még mindig a trónon ül majd, amikor Renzi már történelem lesz. De abban már kevésbé bízhat, hogy a tehetősebb országok kormányfői egyszer majd megfeledkeznek Renzi igazságáról.

Szerző

Teszt a lelke mindennek

Publikálás dátuma
2016.09.17. 09:28
Az Eb-re készülő válogatottnál is alkalmazták az erőnléti teszteket FORRÁS: MLSZ/FACEBOOK
Túl vagyunk a FIFA ranglistán a 135. helyen szereplő 50 ezer lakosú – Egernél vagy Budafoknál is kisebb – Feröer-szigetek elleni VB selejtezőn. BerndStorck szövetségi kapitány már a mérkőzést megelőző felkészítés során sem volt boldog, mint ahogyan utána sem. Mert mint nyilatkozta: "Drámai a helyzet, ugyanis a válogatottnál bevezetett felmérések eredményei azt jelezték, hogy az EB után bizony a játékosok erőnléte „enyhén szólva” nem ideális".

A focisták erőnlétét folyamatosan fent kell tartani. Ez a klubok feladata volna. Megjegyzem, a legtöbb NB I-es klubnál a külföldön nem nagyon kapós, nem túl jó képességű "légiós" edzők dolgoznak. Úgy tűnik, a helyzet így is változatlan, ennyire a magyar edzők is képesek volnának. Miért várja el tehát akárki is a válogatottól a sikereket, ha a klubok nincsenek a nemzetközi porondon? Így nem meglepő, hogy korábban nem sikerült nagy tornára kijutni.

Tesztelni kell az erőnlétet

Emlékszem, hogy Bernd Storck a norvég-magyar pótselejtező előtt lecserélte a válogatott mellett dolgozó magyar stábot saját segítőire. Felmérte a válogatott erőnlétét, és annak alapján ő hozta megfelelő fizikai állapotba a játékosokat a klubok helyett. Meg is lett az eredménye. Most is volt ideje a felkészülésre, mert az MLSZ kérésére a bajnokságot is megszakította két hétre, a VB selejtezőre való tekintettel.

Bernd Storck az általa alkalmazott játékos-felmérésre azt mondta, hogy Németországban több mint 10 éve eredményesen használják, de itt Magyarországon nem alkalmazzák, pedig ismerik. Engem egyáltalán nem lepett meg ez a kijelentése, hiszen a Németországban alkalmazott felmérést Magyarországon már több mint 20 éve, az 1996-os atlantai olimpiát megelőzően is alkalmazták, az általam kidolgozott módon. Dunai Antal szövetségi kapitány felhasználta a mérési eredményeket, és ezután az 5 európai csapat között kijutottunk az olimpiára. Azóta sem.

A teszt alapjait egyébként a vezetésem alatt álló öttusa válogatottnál nem 20, hanem 30 évvel ezelőtt Dr. Gótzy Gyula főorvossal dolgoztuk ki. A tesztnek két lényeges eleme volt és van. Az egyik a játékos aktuális erőnlétére és az azzal kapcsolatos terhelhetőségre ad választ. Ezt alkalmazta helyesen Bernd Storck is. A másik része állóképesség és gyorsasági teszt, amelyek egymást kompenzálva (egy amerikai futótáblázat alkalmazásával) abszolút rangsort állapítanak meg a játékosok között. A tesztnek ez a része a kiválasztásnál bír nagy jelentőséggel. Az élettani mutatókra tekintettel meghatározza a játékos fizikai alkalmasságát. Aki a meghatározott minimum szintet nem éri el, az menjen el az amatőr labdarúgásba sportolni.

Már Atlanta előtt is

Az ügy pikantériája, hogy az 1996-os atlantai felmérésben Dárdai Pál is részt vett, aki a kialakult ranglistán az első három legjobb között volt. Lehet, hogy tapasztalatai alapján ő vitte el, és vezette be Németországban ezt a tesztet? Büszke lennék, ha ez bebizonyosodna.

Az elmúlt években számtalanszor megpróbáltam a hazai focit is erre (német?) az útra terelni, de nem sikerült. Talán azért, mert a belterjes magyar fociban én kívülálló voltam. Talán, mert nem is értették, hogy miről szól a történet. Az MLSZ-szel is többször tárgyaltam a bevezetés érdekében, 2013 tavaszán eljutottam odáig, hogy Gelei Imre, az edzőbizottság elnöke, és Szabó Tamás, a Double Pass képviselője kiadtak egy közös írásos nyilatkozatot, amely szerint feltétlenül szükséges egy egyszerű, egységes fizikai teszt bevezetése a labdarúgásban (iskolákban, akadémiákban, stb.). Az EMMI is egy darabig támogatta az ügyet, de aztán érdemben nem valósult meg semmi. Ennek okairól most nem írok, de megtalálható a „Miért nem volt Rióban a magyar foci” című NS írásomban.

Úgy gondolom, ha már Bernd Storck is mondja, hogy egységesen mérni kell, akkor talán most történik valami, amit az MLSZ is megért, és lépni fog. A magyar foci ugyanis továbbra sem teljesít. Persze nem mindegy, hogy mit és hogyan, és vajon működőképes lesz-e.

A történethez még hozzátartozik, hogy Bernd Storck eredetileg a magyar utánpótlás nevelés átalakítására kapott felkérést. Amikor idejött, 2015. április 17-én írtam neki egy e-mailt, amelyben részletesen tájékoztattam a magyarországi játékosok fizikai állapotáról. Javasoltam a konkrét teszt bevezetését, és jeleztem az akadémiák rendszerével kapcsolatos összefüggéseket. Udvarias választ kaptam, miszerint nagyon elfoglalt. Aztán teszt nélkül ment el az U20-as válogatott szövetségi kapitányaként Új-Zélandra. Akkor még valószínűleg nem gondolta, hogy tesztelni kellene a játékosokat. Amikor hazajött, kritikán alulinak minősítette a játékosok erőnlétét, akik panaszkodtak, izomsérüléseket szenvedtek, nem bírták a tempót és mentális problémáik is voltak. „Nincs hátország”- mondta akkor (2016. április 8, NS) Egyetértek.

Secondhand sztárokkal

Jó volna, ha az illetékesek is egyetértenének ezzel. Megismétlem: ha egy német mondja, akkor talán van esély. A hátországot meg kell teremteni! Remélem Bernd Storck is olvassa ezeket a sorokat, belátja, hogy jelentős szemléletváltás nélkül kódolva van a további eredménytelenség. Szurkolok neki!

A magyar edzői kar megújulása az elmúlt években késik. A szövetségi kapitány egyelőre rájuk nem számíthat, de mint láttuk, nem számíthat a közepes képességű német és más külföldi edzőkre sem. Ők itt, a helyi bajnokságban, egymás között elvannak. A fele jól szerepel, aki pedig alul van a tabellán, megbukik. Vásárolnak majd egymástól, vagy külföldről, „secondhand” játékosokat, akik még mindig jobbak a hazai fiataloknál. Néhány külföldi edzőt majd (már meg is kezdődött) beépítenek a hazai akadémiai rendszerbe. Tévedés azt gondolni, hogy azért, mert egy edző külföldi (és olyan nagy „ász”) „helyismeret” nélkül megoldja a problémákat. Szerintem még hosszú távon sem.

Kedves Bernd Storck! Talán még egyszer el kellene olvasnia a 2015. április 17-én önnek küldött, korábban említett e-mailemet. Az abban leírt gondolatok ma is érvényesek, így például az is, hogy mindig van egy igazi ok, ami a probléma eredője. Mindenki ismeri azt az egyszerű mondatot: „Olyan fáradt vagyok, hogy alig látok!”. Ilyenkor természetes, hogy megváltozik a játékos térlátása, a technikai feladatokat hibásan oldja meg, reakcióideje, rajtsebessége romlik, és elveszti a párharcokat is.

A mai totális futball fizikai erőnlét nélkül nem létezik. Ezen túlmenően állítom, hogy olyan javaslatokat tartalmazott a levelem, amelyek figyelemre méltóak, és megítélésem szerint a magyar futball eredményessége érdekében, az ön módszerét kiegészítve, szükségesek is.

Az egész magyar futball közegét, lehetőségeit, gondolkodásmódját jobban ismerem, mint ön. Úgy gondolom, hogy ez az ügy megérne egy személyes találkozást. Amihez én a magyar sportban eddig belekezdtem, mindig sikeres volt.

Ezen a téren szívesen lennék szerény, de nincs mire!