Nem könnyű lemondani a napi politizálásról

A közelgő romániai parlamenti választások kapcsán nagyon sok kérdőjel fogalmazódik meg az RMDSZ jövőjét illetően. Egyelőre csak annyi biztos, hogy a bukaresti parlamentből olyan személyiség fog hiányozni, aki a rendszerváltás óta meghatározta a romániai, és nagymértékben befolyásolta a kárpát-medencei kisebbségi politizálást. Markó Bélát budapesti könyvbemutatója előtt kérdeztük visszavonulásáról, és arról, hogyan látja mindazt, ami ma körülöttünk zajlik.

- Második könyvbemutatója lesz Budapesten az idén. Hosszú ideig nem igazán jelentek meg kötetei. Mi változott?

- Újabban próbálom megváltoztatni az életemben a politika és irodalom arányát. Nem mostani elhatározás ez, valamikor a kétezres évek elején döntöttem úgy, hogy túlságosan hosszú ideig nem éltem az eredeti hivatásomnak. Azóta fokozatosan, lépésről lépésre próbálok változtatni ezen. Bevallom, van bennem egy sietség is, hogy azt, amit elmulasztottam, pótoljam, hogy azt, amit nem írtam meg akkor, amikor egyébbel, politikával foglalkoztam, írjam meg most. De azt hiszem, ez nem lehetséges. Azt kell megírnunk, ami most foglalkoztat. Persze, hogy még mindig a vers áll hozzám a legközelebb, de egyre inkább leköt az esszé, és nagyon érdekes, hogy megszerettem a publicisztikát, amit sem 1989 előtt, de azután sem nagyon műveltem. Valószínűleg azért írok most rendszeresen publicisztikát, mert legalább a magam számára próbálom kötelezőnek tartani azt, amit egyébként minden értelmiséginek nagyon ajánlanék, hogy bele kell szólni a körülöttünk zajló folyamatokba.

-2017-től értelmiségiként fog beleszólni a társadalmi folyamatokba? Nem indul újra a decemberi romániai parlamenti választásokon. Bírni fogja a pálya szélén, amelyen 26 évig aktív játékos volt?

- Azt gondolom, nem mi döntjük el, hogy értelmiségiek vagyunk-e. Mi legfeljebb törekedhetünk erre. Meg kell mondanom, nem könnyű lemondani a napi politizálásról. Most megjátszhatnám magam, állíthatnám, hogy miután meghoztam egy döntést ezelőtt öt évvel, amikor nem vállaltam újabb RMDSZ elnöki mandátumot és jeleztem, hogy néhány év múlva a parlamentből is vissza fogok vonulni, attól kezdődően ez mindenféle kétely nélkül érvényesült az életemben.

- De akkor még nagyon távlati volt az egész?

- Persze. A dilemmáimat nem nagyon láthatta kívülről senki. Nyugodtan modhatnám, hogy nem gond, el kell határozni, és minden rendben van. De nem így van. Nagyon nehéz nyilván lemondani arról, hogy nap, mint nap beleszólhat az ember a döntésekbe, az a benyomása, hogy fontos kérdéseket válaszolhat meg, az egész társadalmat, vagy legalábbis az erdélyi magyar közösséget befolyásolhatja. Azért fogalmazok feltételes módban, mert azt is másnak kellene később megítélnie, hogy én magam mennyire befolyásoltam azt, ami körülöttünk volt. Nekem az volt a benyomásom, hogy hatással voltam – nem egyedül, hanem másokkal együtt – a saját közösségem sorsára. Ez nem ugyanaz, mint amikor íróként, értelmiségiként valamilyen formában véleményt mond az ember. Annak is lehet közvetve hatása, de ez mégiscsak más. Úgyhogy egyáltalán nem volt könnyű, de azért utólag is állítom, hogy helyesen döntöttem. Én több mint egy negyedszázadon át politizáltam. Azt gondolom, hogy amit 1989-ben, ugyancsak másokkal együtt vállaltunk, abból azt, amit a politikai körülmények lehetővé tettek, teljesítettük. Ezzel azt is mondom, hogy nem mindent. De azért alapvetően más jogi kereteket teremtettünk Romániában az erdélyi magyarság számára, mint amitől indultunk 1990-ben. És szerintem az utánunk következő nemzedékeknek egyrészt az a feladatuk, s egyben nagy felelősségük, hogy ezeket a törvényeket és a létrehozott intézményeket stabilizálják, megvédjék. De ezen kívül, mivel számos kérdést nyilván nem tudtunk megoldani, nekik tovább kell haladniuk az intézményépítés,illetve az új jogok megszerzése, az önkormányzatiság megerősítése és bővítése útján. Van teendőjük elegendő.

- De van még esélyük az utódoknak továbbvinni ezt a munkát?

- Csak azt mondhatom el, hogy én mit gondolok. Meglehetősen gazdag és talán fontos tapasztalattal lépek ki a politikából, holott erre senki és semmi nem kényszerített. És energiám is lett volna folytatni. Ugyanakkor azt hiszem, miután nem magányos harcos voltam, hanem van egy szervezet, erős, tehetségespolitikusgárdával, az RMDSZ sorsa ma már nem múlhat személyeken. Nem szabad személyeken múlnia. Nem hiszek abban sem, hogy a politikában nem számítanak a személyiségek, hogy egy-két ember nem tudja a dolgokat egészen más irányba terelni. De ismétlem, ma már nem szabad ezen múlnia annak, hogy mi lesz az RMDSZ-el és mi lesz az erdélyi magyar közösséggel. Ugyanakkor nem tagadom, hogy a prognózisomban az is ott volt, hogy akkor már éreztük mindannyian, hogy egyfajta állóháború alakul. Akár az ideológiák között, akár az etnikumközi kapcsolatokban, olyan korszak következik, amikor nehéz lesz továbblépni, nehéz lesz valamerre kitörni, és minden bizonnyal azt kell megvédeni, amit addig elértünk. Ugyanúgy az is jól látható volt akkor is, és most már nap, mint nap érzékelhető, hogy a politika nem az, ami volt a 90-es években. Azért akkor jól vagy rosszul, illúziókkal vagy azok nélkül, de mégiscsak programokat dolgoztunk ki és azokat próbáltuk érvényesíteni. Én ezt most nem látom sehol. A társadalom egésze szempontjából sem látom, sem Romániában, sem Magyarországon. Az égvilágon semmiféle vita, véleményütköztetés nincs arról, milyen típusú társadalmakat kellene építeni. A kilencvenes években folyt erről gondolkodás.

- Visszakanyarodva kicsit az RMDSZ és az utódok esélyeihez… A júniusi helyhatósági választás, amelyen 4,8 százalékon végzett az RMDSZ, nem sok jót ígér a parlamenti képviselet tekintetében.

- Az önkormányzati választások tapasztalata valóban nem túl jó, ami a szavazatarányt illeti. De ehhez hozzá kell számolni, hogy ezek önkormányzati választások voltak, a tömbvidéken nem volt konfrontációs helyzet, és emiatt nem volt nagy késztetés a részvételre. Ez úgymond a negatív tapasztalat. De van egy fontos pozitív tapasztalat is. Annak ellenére, hogy Romániában az utóbbi években nőtt a magyarellenesség mértéke, amit főképp székelyföldi, de más konfliktusok is igazolnak, mégis, amikor a politikai érdekek úgy kívánták, a román pártok hajlandók voltak egyezséget kötni az RMDSZ-el. A részvétel nem volt jó, az utólagos tárgyalások viszont igen. Az RMDSZ a két székely megyén kívül, - ahol többségben vagyunk és nyilvánvaló, hogy tudtunk magyar többségű vezetést és megyei elnököket választani-, még három másik, Maros, Bihar, Szatmár megyében, ahol nem vagyunk többségben, szintén magyar elnök van. Mert a politikai érdekek fölülírták egy adott pillanatban a magyarellenes nacionalizmust, létrejöhettek ezek a helyi koalíciók. Ez azt bizonyítja, hogy amennyiben van egy működő demokrácia, amennyiben van artikulált politikai élet, amikor kialakítható többség és kisebbség egy politikai testületben, akkor, ha mi viszonylag jó súllyal rendelkezünk – mert azért kellett ehhez a helyi súly is – akkor tudjuk a céljainkat érvényesíteni. Való igaz, jelen pillanatban attól félek, hogy ilyen artikulált politikai élet inkább van az említett megyék önkormányzatában, mint Bukarestben, a parlamentben.

- Ezt hogy értsük?

- A román parlamentben teljesen egybefolytak az ideológiák, ha egyáltalán léteztek valaha. Ez a hajától előrerángatott ötlet, a szakértői kormány, amely hovatovább egy éve működik, lassan tönkretette a parlamenti demokráciát – nincs deklarált többség a parlamentben, nincs deklarált ellenzék. Tudjuk, kik támogatják inkább a technokrata kormányt és kik állnak szemben vele, de ez nem egy artikulált politikai valóság.

-Hát ez sem teszi könnyűvé az utódok dolgát...

- Hogy ilyen körülmények között milyen lehetőségei vannak egy új politikusnemzedéknek, ezzel kapcsolatosan csak azt tudom mondani, hogy 1990 és 1996 között mi sem igazán tudtunk előrelépni. A magyar jogkövetelések csak az RMDSZ kormányra kerülése után kezdtek megvalósulni. Volt egy kezdeti hat éves időszak, amikor folyamatos konfrontációban voltunk a román nacionalizmussal, de közben tudtunk dolgozni, saját programunkon. Folyamodványok, memorandumok sora bizonyítja milyen intenzív munkát folytatott az RMDSZ. Nemcsak protest megnyilatkozások voltak, hanem dolgoztunk azon, milyen modellt kellene működtetni Romániában. Még akkor is, amikor esetleg nincsenek partnerek a román politikában, ha vannak eszközei egy szervezetnek, van mód arra, hogy lépjen a programalkotásban, készüljön arra a pillanatra, amely fél év múlva, 2 év múlva, nem tudjuk, mikor bekövetkezhet, és akkor továbbvihetjük a megoldásokat.

- Bejut a parlamentbe az RMDSZ az őszi választásokon? Nem az alternatív küszöbre gondoltam, ami nyilvánvalóan mentőöv, hanem az öt százalék teljesítésére.

- Igen, be fog jutni. De öt százaléknál azért több kellene, 2008-ban még hat százalék fölött voltunk. Jó lenne, ha megkerülhetetlenek lennénk a parlamentben, például kormányalakításkor.

- Lehet, hogy jókor hozta meg döntését, jókor fordul újra az irodalom felé?

- Most, 65 évesen nem gondolom, hogy fel fogok építeni egy új irodalmi életművet. Én írtam a magamét évtizedeken át, könyveim sora jelent meg, nem hiszem, hogy most egy új írói pályát kellene építenem. Hozzá kell tennem természetesen ahhoz, amit megírtam. Igen, bizonyos szempontból, lehet, hogy jókor. Ismétlem, ma azt tapasztalom, hogy Európa-szerte, de főképp Európa ezen részén megtorpant a politikáról és a társadalmak jövőjéről szóló gondolkodás. Nagyon sokszor öncélúnak mutatkozik a politika és öncélúak a politikai pályák is, ezért hiszem, hogy például nekem is kötelességem lenne végiggondolni és meg is írni azt, amit az elmúlt 25-26 esztendőben tapasztaltam. Választ kell keresnünk arra, hogy mi miért történt és történik velünk.

- Mi történik?

- Miután kezdtünk itt ezekben az országokban, Romániában is, és Magyarországon is, felépíteni működőképesnek látszó demokráciákat, egyszer csak leállt ez az építkezés, kezdték visszabontani azt, amit addig létrehoztunk. Jól láthatóan autoritárius rendszerek alakulnak ki körülöttünk. Erre nekünk választ kell keresni. Nem nekem feltétlenül, hanem végül is mindenkinek, aki részese volt az elmúlt negyedszázad közéletének. Ami viszont engem közvetlenül érint, és ami számomra a politika volt kezdettől fogva, hogy itt a nemzetek, etnikumok közti viszonyok hogyan alakulnak, hogyan alakíthatók, miért van az, hogy miután a 90-es években kezdtünk élhető modelleket elképzelni, kidolgozni, itt-ott be is indítani, mindez most leállt.

-Ön mondta, hogy autoriter rendszerek épülnek. Nem ezért?

- Az nagyon jól látható, mi épül, csak azt nem tudom, hogy miért nem láthatók az ezzel szemben felmutatott alternatívák, miért nincsenek ezzel ütköztethető markáns vélemények és programok. Romániában teljesen másképpen épül az autoritárius társadalom, mint Magyarországon, de egyformán nincsenek felmutatható alternatívák.

- Mi a különbség a két autoriter rendszer között? A magyar eléggé átlátható, de Romániában ki mozgatja a szálakat? Míg Traian Basescu volt az államfő, úgy tűnt, hogy ő. Most viszont senki sem látszik.

- Traian Basescunak elnökként alapvető hozzájárulása volt ahhoz, hogy sikerült a parlamentet kompromittálni, hogy egy idő után a döntések nem ott születtek, ahol születniük kellett volna, hogy például az ügyészség túlságosan nagy szerepet kapott. Az ő tíz éves tevékenysége arról szólt, ami most már működik is Romániában - kivinni a politikán kívülre a döntéseket. Volt egy erős elnök, aki alkotmányszerint ugyan nem erős, de mégis nagyon nagy erőt gyűjtött össze a kezében és próbált egy olyan rendszert alakítani, ahol ő és a körülötte lévő tanácsadók kormányoznak „a nép segítségével”, a kormány és a parlament pedig ennek a tényleges hatalomnak csak egyfajta függeléke. Az lett a következménye, hogy tényleg kikerült a parlamenten kívülre, tulajdonképpen a pártokon és a politikán kívülre is a döntés. Márpedig az közhely, és azzal mindenki egyetért, hogy többpártrendszer nélkül demokrácia nincsen.

A parlament egyetlen országban sem igazán népszerű, mint ahogy a politikusokról sem igazán jó a vélemény sehol. Basescu elnöksége idején viszont Romániában annyira kompromittálni lehetett a parlamentet, annyira defenzívába lehetett szorítani a politikusokat, hogy ma már hol a közvéleménytől, hol a választótól, hol az ügyészségtől félnek oly mértékben, hogynemigazán hoznak szuverén döntéseket. De tagadhatatlan, hogy most Romániában rá lehetne mutatni egyvalakire, aki mindezt irányítja, aki mindezért felelős. Ezzel szemben úgy vélem, bár nem az én tisztem, hogy a magyarországi rendszert elemezzem, itt az autoriter döntések látszólag a politikán belül maradtak. Van egy olyan parlamenti többség, amely mindent eldönthet. Ezzel a lehetőséggel él, és visszaél a kormány.

- A magyarországi kialakult rendszer személyfüggő vagy pártfüggő? Annak köszönhető, hogy van egy erős párt, vagy annak, hogy van egy erős ember?

- Hogy mi tesz lehetővé egy ilyen rendszert, én nem tudom, és az az igazság, hogy nem is élem meg nap, mint nap. Kívülről úgy látom, nagyon központosított döntési mechanizmus alakult ki, nemcsak informálisan, hanem formálisan is, ami megváltoztatta a rendszert. Például az önkormányzatok igencsak meggyengültek az én tudomásom szerint, miközben nekünk magyaroknak Romániában egy hasonló centralizációs folyamat már-már katasztrofális lenne.

- Tudom, a politikában sincs visszamenőleges „ha”, képzelt szituációkbeli „ha”. De mégis, ha most Ön lenne az RMDSZ elnöke, akkor az RMDSZ a kvótareferendum mellett kampányolna, mint teszi azt a Vajdasági Magyar Szövetség és részben az RMDSZ is? Elnökként is ugyanazt képviselné, mint független értelmiségiként?

- Hogy RMDSZ elnökként miről mit döntenék, azt elég nehéz megmondani, amikor nem RMDSZ elnök az ember. Azt viszont tudni kell, hogy van egy különbség a felelősségben és a gondolkodásmódban is. Az persze baj, ha valaki egy szervezet vezetője, és saját lelkiismeretén esetleg erőszakot kell tennie. De az biztos, hogy a döntésekben nem csak a saját véleménye kell, hogy megjelenjen, hanem egy egész szervezetnek a véleménye.

- És érdeke is?

- Igen, az is. Amíg RMDSZ elnök voltam, akkor is fel lehetett volna tenni ezt a kérdést fordítva, hogy vajon független értelmiségiként ugyanúgy döntöttem volna-e. És meg kell mondanom, hogy sokszor nem. Vagyis nem feltétlenül helyes azt latolgatni, hogy ha az ember másféle felelősséggel bírna, hogyan döntene. Egyébként a kérdésre visszatérve, azt gondolom, hogy az RMDSZ a legnagyobb Magyarországon kívüli magyar szervezet, a legnagyobb Magyarországon kívüli magyar közösséget képviseli, ilyenként minden jelentős nemzetpolitikai kérdésben meg kell próbálnia mérvadó véleményt mondani. Én ezt tudnám ajánlani az utánam jövő politikus kollégáknak. Nekünk sok kérdésben a lehető legnagyobb súllyal kell megszólalni, és ha nem értünk egyet azzal, amit a magyarországi politikusok gondolnak, legyen szó kormányoldalról vagy ellenzékről, azt is a leghatározottabban ki kell mondani. Kezdettől így próbáltunk politizálni, magam is ezt próbáltam érvényesíteni. Ami persze, sokszor konfliktussal járt, nem csak egy politikai párttal, hanem szinte mindegyikkel volt nehéz vitánk, ütköztünk fontos kérdésekben. Úgy hogy akár kvótareferendumról van szó, akár másról, nekünk nem az az elsődleges dolgunk, hogy egyetértsünk. Ha egyetértünk saját meggyőződésünk szerint, az jó, de ha nem, akkor azt ki kell mondani. De én ma már tényleg csak a magam nevében akarok nyilatkozni.

- És mit mondana a saját nevében?

- Azt gondolom, Európa nem tudott még igazi választ adni egy nehéz kérdésre, a menekültkérdésre. A kvóta egyelőre nem válasz,csak pillanatnyi tűzoltás, ezt mindannyian tudjuk. Ráadásul a mostani helyzetkialakulásához Észak-Afrikában, például Irakban, közvetve vagy közvetlenül Európa is hozzájárult annak idején, erről is beszélhetünk, de ez nem azt jelenti, hogy az együttgondolkodás helyett, tehát hogy megpróbáljuk elérni, hogy hosszútávú döntések is szülessenek, ne csak pillanatnyi tűzoltás legyen, ahelyett mi azt a látszatot keltjük, hogy külön utakon járunk, holott ez nem lehetséges sem ebben a régióban, sem másutt Európában. Vagy ha ideig-óráig lehetséges is, nem igazán hasznos. Mellesleg nekem elég egyértelmű véleményem van a határon túli magyar kettős állampolgárok szavazásáról a magyarországi választásokon vagy akár a népszavazáson is. Nem hiszem, hogy helyes olyasmiről szavazni, aminek aztán nem érzi a következményét a saját bőrén valaki. Erre persze, lehet az a válasz, hogy a menekültkérdés vagy akár más is,így vagy úgy bennünket is érint, de én erről egyáltalán nem vagyok meggyőződve. Meg aztán, ami ebben a történetben a legszomorúbb, az a zsigeri kampány, az a felelőtlen gyűlöletkeltés, amit a plakátokon is látni, televízióban vagy rádióban is hallani. Ezzel egy erdélyi magyar mit kezdjen?

- Azt minek tulajdonítja, hogy egy kisebbségi közösség, jelen esetben a teljes kárpát-medencei magyarság, amely sok diszkriminációt megélt, mégis ilyen empátia nélküli, elutasító álláspontra helyezkedett a menekültkérdésben?

- Nem tudom, mennyire bevándorlásellenes a határon túli magyar közvélemény, de ha igen, annak történelmi okai is vannak. Bár nem a mostani helyzet analógiája, mert Erdélyben mi egészen más etnikai problémákkal találkoztunk a történelem folyamán, a betelepüléstől vagy betelepítéstől való félelem ma is ott van az erdélyi magyarok idegeiben is, és könnyű akár rossz társításokhoz is eljutni. Meg aztán a magyarországi média Erdélyben is hat. Vagyis lehet ennek az okát is magyarázni, de lényeg az, hogy nem feltétlenül jó, ha mi tömegesen mondunk véleményt arról, ami nem minket érint.