Bulvár;Hajdú Péter;Sarka Kata;

2016-09-28 12:18:00

Sarka Kata őszintén beszélt a Hajdú utáni életéről

Sarka Kata most nyilatkozott először azóta, hogy különköltözött Hajdú Pétertől. Az anyuka úgy érzi, élete legnehezebb időszakán van túl, de végre erős nőnek érezheti magát, nem burokban élő kislánynak.

Kata a TV2 Aktív című műsorában beszélt az elmúlt időszak nehézségeiről. A kétgyerekes anyuka elmondta, hogy a legfontosabb, hogy gyermekeik kiegyensúlyozottan, boldogságban élhessenek, annak ellenére, hogy min mennek keresztül Hajdúval. A fitneszlady szerint az elmúlt hónapok nagy változást hoztak számára, ugyanis végre erős nőnek érzi magát, nem pedig burokban élő kislánynak. "Az a szerencsés helyzetem volt, hogy a gyerekkoromban a szüleim is nagyon burokban tartottak, majd az elmúlt tíz évben, Peti mellett is burokban voltam” - mondta Kata a riportban, most viszont meg kell állnia a saját lábán. "Azt hiszem, hogy ez egészen új embert kívánt és megteremtődött a felnőtt Sarka Kata" - jelentette ki.

Az üzletasszony szerint  a gyermekei a nehéz helyzetből alig érzékelnek valamit, mert a hullámvölgyeket elmondása szerint a négy fal között éli meg. "Most elindult az iskola, úgyhogy ennek a koordinációja, a különórák összeszervezése ad rengeteg elfoglaltságot, hiszen most már mindketten iskolások, és annyi programjuk van, hogy ezt egyedül nehéz bírni" – idézte az anyuka gondolatait a Bors.