MSZP;EU;népszavazás;Molnár Gyula;

2016-09-29 17:10:00

"Az MSZP megvédi az ország uniós tagságát"

A MSZP 2004-ben bevitte az országot az Európai Unióba, 2016-ben pedig ők védik meg Magyarországot, hogy ne lehessen kivezetni az unióból - mondta az MSZP elnöke csütörtökön Debrecen főterén, a párt nőszövetségének Szeretettel a gyűlölet ellen című rendezvényén.

Molnár Gyula szerint "nem létező kérdésre nincs jó válasz", ezért arra kért mindenkit, október 2-án maradjon otthon, mert "csak azt a szavazatot nem lehet elcsalni, ami nincs leadva".

A szocialisták rendezvényének kezdetén a Fidelitas helyi aktivistái Ne kockáztassátok a jövőnket! feliratú molinót tartottak magasba, folyamatos fütyüléssel és a "hazaáruló" szó skandálásával zavarták az ellenzéki politikusok - Molnár Gyula és Gurmai Zita, az MSZP nőtagozatának elnöke - beszédét.

Molnár Gyula köszöntötte a megjelent "demokratákat" és az ellentüntetőkre utalva az "antidemokratákat" is. Az MSZP kihelyezett plakátjai előtt állva utalt rá, hogy pártja szolid kampányt folytat a népszavazás előtt, "nyilakkal lő" a kormány 3,9 milliárd forint közpénzből finanszírozott "ballisztikus rakétáira".

Az ellenzéki pártelnök a menekültkérdést valódi problémának nevezte, de szerinte a népszavazási kérdés nem erről szól, és azt sem lehet tudni, hogy milyen közjogi következménye lesz október másodikának. A szocialisták nem támogatnak semmi olyan kérdést, amely felvetheti, hogy Magyarország távolodjon az Európai Uniótól - tette hozzá a pártelnök. "A hatalom egy éve kiengedte a szellemet a palackból, az eredményét itt láthatják" - mutatott Molnár Gyula, a fütyülő, bekiabáló mintegy harminc ellentüntetőre.

Gurmai Zita beszédében - amelyet ugyancsak végig füttykoncert kísért - előbb együttérzését fejezte ki a budapesti robbantásban súlyosan megsérült két rendőrrel, majd azt mondta: "Magyarország nem élhet gyűlöletben". A félelem elveszi a szabadságot, a biztonságot, aki gyűlöletet szít, az félelmet akar kelteni - mondta. A szocialista politikus szerint Európában nincs kötelező betelepítési kvóta, a kormány "hazug, értelmetlen és álságos" kampányt folytat a migrációról.

"Állítsuk meg Orbán Viktort, állítsuk meg a gyűlöletet!" - szólította fel mintegy nyolcvan hallgatóját Gurmai Zita, kérve, hogy október 2-án, a népszavazás napján maradjanak otthon.

A rendezvény végén tumultuózus jelenetek zajlottak le az MSZP aláírópultjánál. Gurmai Zita a kamerák jelenlétében hívta fel telefonon a belügyminisztert, és üzenetrögzítőjére mondva kérte sürgős intézkedését az egyre durvábbnak látszó incidens, dulakodás megfékezésére.

Az ellentüntetők vezéralakja külön szóváltásba keveredett Bangóné Borbély Ildikó szocialista országgyűlési képviselővel. "Ez volt a gyűlöletkampány" - mutatta fel neki a férfi az MSZP-s politikus arcképével megjelent egykori plakátot, amelyen a kettős állampolgárság ellen kampányolt a 2004. december 5-ei népszavazás előtt.

A város főterén kialakult hangzavar és tumultuózus jelenetek közben többen skandálták, hogy "Orbán takarodj!", "Viktor takarodj!", az ellentüntetők pedig továbbra is azt, hogy "hazaárulók".

A rendezvény végén rendőri intézkedés alá vonták az ellentüntetők hangadóját.