menekültek;alkotmánymódosítás;népszavazás;Kósa Lajos;Fidesz-frakció;

2016-10-03 16:40:00

Tudta? - A Fidesz-frakció támogatja az alkotmány módosítását

A Fidesz-frakció támogatja, hogy a vasárnapi kvótanépszavazás után az Országgyűlés alkotmányt módosítson, mint azt Orbán Viktor miniszterelnök kezdeményezte - közölte Kósa Lajos, a kormánypárt frakcióvezetője.

Az alaptörvény-módosítási javaslat pontos szövegén dolgoznak, de várhatóan az lesz az iránya, hogy az alkotmány is kizárja, hogy Magyarországra kötelező érvénnyel telepíthessen be bárki nem magyar állampolgárokat a magyar parlament és kormány megkérdezése nélkül - mondta a politikus.

A vasárnapi referendum eredményét Kósa Lajos úgy értékelte: a miniszterelnök felhívására mintegy 3,3 millió ember fejezte ki azt, hogy nem kér a kötelező betelepítési kvótából.

"Soha még miniszterelnök mellett semmilyen kérdésben nem valósult meg olyan politikai egység, mint ami most a magyar kormányfő mögött" - fogalmazott a frakcióvezető, aki szerint ez egy olyan erő, amely eldönti azt a politikai vitát, hogy mi a népszavazás eredménye.