földrengés;Olaszország;látogatás;Ferenc pápa;Amatrice;

2016-10-05 07:35:00

Váratlan pápai látogatás

Előzetes bejelentés és sajtókíséret nélkül a földrengés sújtotta közép-olaszországi Amatrice városába látogatott Ferenc pápa kedden - közölte a Vatikán. 

Az egyházfő elsőként az Amatricével szomszédos San Cipriano kistelepülés iskoláját kereste fel. Ferenc pápa nem sokkal reggel kilenc óra után érkezett meg az új általános iskola épületébe, amelyet az augusztus 24-i földrengés utáni napokban újjá kellett építeni a tanév kezdetére.

A pápát csak Domenico Pompili, a megyeszékhely, Rieti püspöke kísérte. A gyerekek először meglepődve, majd kitörő örömmel üdvözölték Ferenc pápát, akinek rajzokat ajándékoztak. A pápa már a földrengés utáni napon bejelentette, hogy el akar látogatni Amatricébe, Bakuból hazafelé, a repülőn is jelezte, hogy magánlátogatást tervez a városba.