Felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Publikálás dátuma
2016.10.30. 16:13
Illusztráció: Uriel Sinai/Getty Images
Több száz év után először felnyitották a Jézus sírja fölött elhelyezett márványlapot a sír fölé emelt szentély restaurálása során - közölte vasárnap a Háárec című izraeli újság honlapja.

A tizenhatodik században márványlapokkal fedték le azokat a köveket, amelyekre a hagyomány szerint keresztre feszítése után Jézus Krisztus testét egy sziklasírban elhelyezték, majd ezen márványkő köré a tizenkilencedik század elején több méter magas márványból szentélyt építettek.  A sírhelyet fedő márványlapokat szerdán elmozdították, hogy felnyissák és megvizsgálják a kereszténység legszentebb helyét, valamint felújítsák Jeruzsálem óvárosában a Szent Sír bazilikának ezt a részét, a mintegy kétszáz éves, és már összeomlás fenyegette építményt. 

Az elmozdítás után a márványlap alatt régi kötőanyagokat találtak, valamint egy régebbi, a keresztesek idejéből származó, tizenkettedik századi márványlapot a kereszt jelével. Csütörtökön a görög szakemberek eljutottak a szikla szintjéig, amelyen a hagyomány szerint Jézus Krisztus teste volt. A feltárást dokumentálják, és eredményeiről a közeljövőben beszámolnak majd.

A restaurálási munkálatok május végén kezdődtek meg, miután történelmi egyezség született a görög ortodoxok, az örmény egyház, és a római katolikus ferences rend között a közösen elvégzendő helyreállításról, amelyet a görög kormány és magánadományok, köztük Jordánia királya is pénzzel támogatott. 

A márványszentélyt legutóbb 1947-ben erősítették meg kívülről vasgerendákkal, mert több kisebb földrengés nyomán már akkor olyan rossz állapotban volt, hogy összedőlésétől tartottak, de a belsejében akkor nem végeztek felújítást. A szentély mostanára annyira veszélyessé vált, hogy másfél évvel ezelőtt a rendőrség néhány órára lezárta a zarándokok elől, ami hatalmas felháborodást okozott a keresztény egyházak körében, mert a rendőrség előzetes értesítés és tanácskozás nélkül döntött a szerinte látogathatatlanná vált építmény lezárása mellett. Azonban ez az esemény fél évvel ezelőtt létrehozta az összefogást a felújításról a különböző keresztény egyházak között. 

Az egyezmény értelmében az athéni Nemzeti Műszaki Egyetem felelős a munkálatokért, amelyeket a görög ortodox pátriárka és a római katolikus egyházhoz tartozó Szentföld őrzői rend képviselői felügyelnek. A restaurálás során felújítanak minden vascsövet, titánrudakat helyeznek a kövekbe és különleges anyagokat fecskendeznek a sziklába megerősítése érdekében. A szentély egyes részeit elszállítják, majd felújítva építik vissza.

Szerző

Balhé - A Diósgyőr edzője nekiment a Fradi focistájának (Videó)

Publikálás dátuma
2016.10.30. 09:50
Forrás: Youtube
A címvédő Ferencváros szombaton 3-2-re győzött a Diósgyőr vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 14. fordulójában. A stadionjukat búcsúztató hazaiak edzője, Horváth Ferenc a második félidőben összekapott a Fradi játékosával, Ramirezzel. Ezután a két csapat többi játékosa is beszállt a dulakodásba.

A második félidőben kissé feszültté vált a találkozó hangulata a pályán, egy nagyobb kakaskodás is kialakult. A diósgyőri játékosok nyugodtak meg hamarabb, melynek köszönhetően egyenlítettek, de nem örülhettek sokáig... Lásd még: Ferencvárosi győzelem Diósgyőrön

A balhéról videofelvétel is készült, itt van Horváth Ferenc és Ramirez dulakodása:

Horváth Ferenc vezetőedző vereséggel zárta jubileumi, századik élvonalbeli mérkőzését a kispadon. A hazaiak ezen a találkozón - telt ház előtt - búcsúztatták el stadionjukat. A folytatásban a DVTK a tervek szerint Nyíregyházán, Debrecenben, vagy Mezőkövesden szerepelhet, amíg a miskolci MVSC-pályát alkalmassá teszik élvonalbeli meccsek rendezésére. A klub várhatóan jövő héten köt szerződést az "albérletre" vonatkozóan.

Szerző

Hamiltoné a pole, Rosberg második

Publikálás dátuma
2016.10.30. 02:47
FOTÓ: Getty Images
A címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Mexikói Nagydíj szombati időmérő edzését, amelyen legnagyobb riválisa, a világbajnoki pontversenyben vezető csapattársa, Nico Rosberg második lett.

A 31 éves Hamiltonnak ez pályafutása 59., s az idei 10. pole pozíciója, így van esélye arra, hogy csökkentsen valamelyest a mostani 26 pontos hátrányán Rosberggel szemben. Utóbbi pilóta akár vb-győztes is lehet most Mexikóban, ehhez viszont győznie kell, s Hamilton nem zárhat a tizediknél jobb helyen. A szombati időmérőn a harmadik rajthelyet Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője szerezte meg, mellőle csapattársa, az ausztrál Daniel Ricciardo startolhat. Érdekesség, hogy Nico Hülkenberg, a Force India német pilótája megelőzte a kvalifikáción a két Ferrarit, a finn Kimi Räikkönen ugyanis hatodik, míg a négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel csak hetedik lett.

A hazai közönség előtt szereplő Sergio Perez, Hülkenberg csapattársa a 12. rajtkockát szerezte meg, míg a mezőny másik mexikói pilótája, Esteban Gutierrez (Haas) a 17. pozícióból kezdheti majd meg a versenyt. A brit Jolyon Palmer (Renault) az autójának műszaki problémája miatt nem vett részt az időmérőn, s az utolsó helyről rajtol majd. A 71 körös Mexikói Nagydíj vasárnap - magyar idő szerint - 20 órakor kezdődik.

A teljes rajtsorrend:

1. sor:
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
Nico Rosberg (német, Mercedes)

2. sor:
Max Verstappen (holland, Red Bull)
Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)

3. sor:
Nico Hülkenberg (német, Force India)
Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)

4. sor:
Sebastian Vettel (német, Ferrari)
Valtteri Bottas (finn, Williams)

5. sor:
Felipe Massa (brazil, Williams)
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso)

6. sor:
Fernando Alonso (spanyol, McLaren)
Sergio Perez (mexikói, Force India)

7. sor:

Jenson Button (brit, McLaren)
Kevin Magnussen (dán, Renault)

8. sor:

Marcus Ericsson (svéd, Sauber)
Pascal Wehrlein (német, Manor)

9. sor:
Esteban Gutierrez (mexikói, Haas)
Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso)

10. sor:
Felipe Nasr (brazil, Sauber)
Esteban Ocon (francia, Manor)

11. sor:
Romain Grosjean (francia, Haas)
Jolyon Palmer (brit, Renault)

Szerző