főtitkár;vezetőváltás;MOB;Szabó Bence;

2016-11-22 06:53:00

Vezetőváltás a MOB-ban

Nem elégszik meg a kormány a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) jogköreinek elvonásával, lapunk több forrásból úgy értesült, hogy a vezetőségben is változásokat vár el. Ennek első áldozata Szabó Bence, a MOB főtitkára, aki információink szerint ma tudja meg Borkai Zsolt MOB-elnöktől, hogy a továbbiakban nem tartanak igényt a munkájára.

A kétszeres olimpiai bajnok kardvívó azonban nem távolodik el a sporttól, az MTI tegnapi híre szerint a sportvezetőt a Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) jelöli a nemzetközi szervezet (FIE) végrehajtó bizottságába. A testület összetételéről a FIE hétvégi moszkvai kongresszusán döntenek.

A sporttörvény módosításáról és a MOB feladatainak és állami forrásainak elvonásáról először a Népszava számolt be. Az új sporttörvény – amely komolyabb egyeztetés nélkül, csupán néhány informális megbeszélés után készült el – kivette a tagozatokat a MOB-ból. Ezek a jövőben önálló köztestületként működnek tovább, a sportra elkülönített állami források szétosztása – és a felhasználás ellenőrzése – pedig az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Sportállamtitkárságához kerül 2017. január 1-től.

Az olimpiai bizottság december 20-án tartja közgyűlését, de ott csak az alapszabály módosításáról döntenek a küldöttek, a tisztújításra május 31-ig kell sort keríteni.

A MOB a jövőben kizárólag a téli és nyári olimpiai játékokkal kapcsolatos feladatokat látja el, illetve részt vesz a 2024-es budapesti olimpiai és paralimpiai pályázat előkészítésében.