Hirdetések;ellenőrzés;Moszul;iraki kormányerők;keleti városrész;

2017-01-16 06:34:00

Utolsó 100 méteren Moszul ostroma

A keleti városrész teljesen az iraki kormányerők ellenőrzése alá került Moszulban, szombaton a város egyetemét is, igaz hogy romos állapotban, de visszaszerezték az Iszlám Állam (IS) fegyvereseitől. Az ENSZ attól tart, hogy a moszuli egyetem kutatásra használt nukleáris készletei a szélsőségesek kezére kerültek.

A keleti városrészt még mindig a terrorcsoport uralja, az iraki hadsereg harcát a nyugati katonai koalíció légitámadásokkal segíti, a kurd fegyveresek és síita milíciák pedig a szárazföldön harcolnak a kormányerők mellett. Helyszíni beszámolók szerint a keleti városrészben az élet kezd visszatérni a normális kerékvágásba, a piacok kinyitottak, a romokat eltakarítják, és javítják a vízhálózatot.

A nyugati részben azonban tovább folynak a súlyos harcok, innen még menekülnek a civilek. Sajtóhírek szerint a hétvégi harcokban legalább harminc civil vesztette életét a dzsihadisták kezén lévő kerületek ellen végrehajtott légicsapásokban. A célpont állítólag az IS egyik vezetőjének háza lehetett, ám ő éppen nem volt otthon. Azt még nem tudni, hogy a támadást a nyugati koalíció vagy az iraki erők hajtották végre.