Franciaország;esély;Manuel Valls;baloldali előválasztás;

2017-01-19 06:35:00

Elúsztak Valls esélyei?

A francia baloldal előválasztási küzdelmeinek kezdete előtt minden közvélemény-kutatás egybehangzóan azt jelezte, hogy a megmérettetés toronymagas favoritja Manuel Valls volt kormányfő, aki bármelyik ellenfelét könnyedén maga mögé utasítja majd a második fordulóban.

A baloldali előválasztás első fordulóját január 22-én, másodikat pedig 29-én rendezik meg. Az első tévévitában azonban a nézők már nem Vallst, hanem Arnaud Montebourg volt gazdasági minisztert látták meggyőzőbbnek, a miniszterelnökségről a jelöltségért lemondó Valls támogatottsága azóta zuhanórepülésben van.

A BVA-Salesforce által végzett és az AFP hírügynökség által ismertetett e heti felmérés már azt mutatta, hogy Valls az első fordulót ugyan még megnyerheti, de mindkét ellenfele, Montebourg illetve a kezdetben esélytelennek tartott volt oktatási miniszter, Benoit Hamon is legyőzi a második fordulóban. A mai tévévita előtt az opciók a következőképpen alakulnak: Valls az első fordulóban 34 százalékkal első helyen végez, második Hamon lesz 27, harmadik pedig Montebourg 26 százalékkal. Ám mindketten 52 százalékkal legyőzik Vallst a második fordulóban,

2016 novembere óta a BVA-Salesforce méréseiben Valls és Montebourg 10-10 százalékkal estek, Hamon pedig 14 százalékkal nőtt.