Hirdetések;kormány;4-es metró;Lázár János;Horváth Csaba;OLAF;

Tovább ködösít a kormány - Szorul a hurok a 4-es metró beruházás körül?

Továbbra sem tudjuk, milyen magyar hatóságok szolgáltattak adatokat az OLAF-nak, a 4-es metrót érintő vizsgálathoz. A Miniszterelnökség kedd délben feltett kérdéseinkre csütörtökön semmitmondó válaszokat küldött. Ráadásul a Kormányinfó közben, azután, hogy Lázár Jánostól megkérdeztük, miért hiteget bennünket napok óta az ügyben.

Magyarország még erősödik

"A kampány vége után közzé fogjuk tenni annak a költségeit, ám tudtommal Magyarország még erősödik" - felelte Lázár arra a kérdésünkre, mennyibe kerül a jelenleg is futó kormányzati kampány. A miniszter elárulta, az aktuális reklámhadjárat február közepéig fog tartani. A költségek is ekkor lesznek nyilvánosak, de a hasonlóan önfényező "Magyarország jobban teljesít" szlogenű kampány nagyjából 800 millió forintba került. Minderről megkérdeztük a Miniszterelnöki Kabinetirodát is, illetve arra szintén kíváncsiak voltunk, hogy a kormányzat melyik kedvenc ügynöksége készítette el a mostani kampányt - válasz lapzártáig nem érkezett. Mint ismert, a Nemzeti Kommunikációs Hivatal nemrégiben hirdetett győztest a kormányzat 25 milliárd forintos keretösszegű kommunikációs tenderén. Szijjártó Péter barátja, Kuna Tibor két cégét, a Trinity International Communicationst és a Young and Partnerst is győztesként hirdették ki, illetve Rogán Antal Pasa parki szomszédja, Csetényi Csaba is jól járt: Network 360 Kft.-je és az Affiliate Network Kft.-je is dolgozhat a kormányzatnak a jövőben.

Ugyanakkor sokan nem örültek az erősödő országnak, abban az iskolában biztosan nem, ahol nem tájékoztattak arról, hogy az épület szerepelni fog az egyik reklámfilmben. Úgy tudjuk, a tanárok és a vezetőség csak utólag fedezte fel a külvárosi iskolát az egyik propagandafilm tanári fizetésekre vonatkozó részében. Az egyik ott dolgozótól megtudtuk, nagyjából egy hónapja látták a forgatócsoportot az iskola körül, ám nem tudták, miről készítenek filmet, időközben el is felejtették a történteket. Amikor viszont felfedezték az épületet a filmben, az „igazgatóhelyettes tájékoztatást kért az állami fenntartótól, akik azt mondták, egy ügynökség kereste meg őket, s a szép, rendezett környezet miatt ajánlottak bennünket. Csak épp a vezetőséget nem tájékoztatták erről" - mondta megkeresésünkre a titkárság.

Nem ez az első eset, hogy kisebb botrány alakul ki a kormányzati propagandakiadványok körül: a családi adókedvezményt hirdető reklámban például az egyik szereplő férfi vidéki bútorkereskedéssel foglalkozó cégén 11 végrehajtás van, az APEH megyei igazgatósága is a tartozás behajtását rendelte el. A 444 felhívta a vállalkozót, aki megerősítette, ő van a képeken, maga jelentkezett a reklámlehetőségre, úgy választották ki. Elismerte, korábbi cége tényleg becsődölt a körbetartozások miatt, de kijelentette, nem csaló, már másik vállalkozást indított, amit tisztességesen vezet. A cégiratokban ugyanakkor annak nincs nyoma, hogy a korábbi céget felszámolták volna. Egy másik plakáton egy fideszes aktivista idős nő szerepelt, akinek Facebook-profilján többek között Hoffmann Rózsával, és Bayer Zsolttal is közös kép van. A nő a Pesti Srácok nevű fideszes heccblogon keresztül már perrel fenyegette azokat a mémgyártókat, akik gúnyolódni merészeltek a propagandaplakátokon.

Más is kapott pénzt

Nem csak a szerbiai Topolya futballakadémiája, hanem öt másik határon túli akadémia is kapott támogatást a kormánytól decemberben: Eszék, Dunaszerdahely, Csíkszereda és több délvidéki sportegyesület is. Lázár az ezt firtató kérdésünkre azt is kifejtette, határon túli szervezetek 27 milliárd forint értékben kaptak támogatást, köztük egy óvodaépítési program, és szociális- és egészségügyi intézmény is. A vajdasági Szabad Magyar Szó írta meg elsőként, hogy a harmadosztályú Topolya 3 milliárd forintot kapott a kormánytól, és az is kiderült: a vajdasági csapat partnerségi kapcsolatban áll a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiával. A lap kiemelte: jelenleg már működik egy Nyers István Akadémia nevű intézmény a Vajdaságban, amely a Ferencvárossal áll kapcsolatban, ám őket valamiért teljesen kihagyták a támogatásból. További érdekesség, hogy hiába csaknem a 60 százalék a magyarok aránya Topolyán, a TSC felnőtt csapatában egyetlen magyarul beszélő játékos van, és összesen két magyar vezetéknevű, ám egyikük a szerbet tekinti anyanyelvének.

Gondoskodnak a fázó menekültekről?

Akik a határon várakoznak, azoknak a magyar és a szerb hatóságok is segíteni fognak, ám a kormány álláspontja nem változott, Magyarország senkit nem fog befogadni, az ország a határvédelemmel eleget tesz a szolidaritásnak – mondta Lázár, amikor azzal kapcsolatban kérdeztük, hogy egy szerdai vitában több európai parlamenti (EP-) képviselő is azt követelte: az EU és a nemzeti hatóságok azonnal nyújtsanak segítséget az Európa számos részén fagytól és hótól szenvedő menedékkérőknek. A miniszter a Körmenden, sátorban fagyoskodó menekültekkel kapcsolatban azt mondta, a Belügyminisztérium (BM) folyamatosan figyeli állapotukat, egyébként pedig "minél előbb" végleg be fogják zárni a körmendi menekülttábort, "több menekültet nem fogunk ide szállítani, és az ott lévőket is folyamatosan helyezzük át". Hozzátette, Körmend városa "hatalmas áldozatot hozott", ezért a lakosok és az önkormányzat kéréseit is meghallgatja a kormány.

A bevándorlással kapcsolatos legfontosabb teendő Lázár szerint felkészülni arra, ha Törökország mégsem állná kötelezettségeit: "romlik a helyzet 2017-ben, ezért Magyarországnak képesnek kell lennie megvédenie az ország és az EU határait". Hozzátette, bár "a Soros György által szervezett turnusokban" 2015-ben félmillió ember jött a magyar határhoz, végső soron mégis Törökországon múlik a helyzet. A kormány szerint három eszközzel lehet megvédeni a határt: a fizikai határzárral, a személyes őrizettel, illetve az idegenrendészeti őrizet visszaállításával. Utóbbiról február elsején hoz döntést a kabinet, mivel "az európai biztonsági helyzet kockázatos". Eszerint a menekültek nem mozoghatnak szabadon, amíg a bíróság nem bírálja el jogerősen kérelmüket. Őrizetüket Magyarország az ország határán fogja biztosítani, azaz nem fogják például a körmendi menekülttáborba vinni őket. "A biztonsági érdek nagyobb, mint a szabad mozgás biztosítása" - magyarázta Lázár. Az intézkedést egyébként az Európai Unió miatt kellett eltörölni 5 éve, és az akkori hírek szerint, ha újra alkalmaznánk, kötelezettségszegési eljárás indulhatna Magyarország ellen. Az európai jog szerint a menekültügyi őrizetet csak kivételes esetben, az egyéni körülményeket gondosan mérlegelve lehet alkalmazni. A magyar állam tavaly is bukott pert amiatt, hogy 60 napra őrizetbe vett egy iráni meleg menedékkérőt. Az egyik júliusi ítéletében a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága kimondta, hogy a magyar állam ezzel megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményének a jogellenes fogva tartást tiltó cikkét. A Helsinki Bizottság a múlt heti bejelentésre úgy reagált: "menedékkérőket nem lehet idegenrendészeti őrizetbe venni, hiába emlegeti ezt Lázár János és Orbán Viktor, másrészt a menedékkérők elleni kényszerintézkedést meg sem szüntették, így nincs mit visszaállítani".

Orbán találkozik a professzorokkal

Orbán Viktor levelet írt a Professzorok Batthyány Körének és találkozni is hajlandó velük, hogy válaszoljon az ország állapotával kapcsolatos megállapításaikra – jelentette ki Lázár. A korábban a Fideszt egyértelműen támogató konzervatív professzorok bírálták a szerintük eltúlzott és nagyrészt értelmetlen népszavazási kampányt, az oktatási rendszer átalakítását, kritizálták az egészségügyi rendszer állapotát és az intézményesült korrupciót. "Az országban a valóság és a látszat minden korábbinál jobban összekeveredett, és természetesen a látszat uralkodik. Ez nem használ sem a kormánynak, sem a polgároknak" - írta a 185 professzor.