- Jelentős sportmúlttal rendelkezik, birkózóként kezdte, majd kajak-kenuzott. Hogyan lett a vitorlázás, hajózás szerelmese?
- Elkezdtem ugyanott vitorlázni, ahol abbahagytam a kenut. Nagyon gyorsan jött a szerelem, 27 évesen kimentem a Velencei-tóra vitorlázni. Szórakozásnak indult, de aztán ott ragadtam.
- Kilencvenhárom napot töltött kint a nyílt vízen, ami nem kevés idő. Milyen érzések kavarogtak Önben a célba érkezéskor?
- Boldog voltam, teljesítettem amiért kimentem. Ott volt a családom, a barátaim. Véget ért a megpróbáltatás, minden okom megvolt arra, hogy elégedett legyek.
- Úgy tudom, a hosszú út után ledöntötte egy betegség a lábáról.
- Elég sokáig az immunrendszerem ellen dolgoztam, majd a verseny végére ki is fogytam a vitaminokból. Aztán ahogy kiértem a partra, valakik ránk ragasztották az influenzát, ledöntött a lábamról engem, s az egész családom.
- A versenynek tíz ország, huszonkilenc hajósa vágott neki. A sportágban milyen a versenyzők viszonya? Barátok, riválisok?
- Nekem vannak barátaim ebben a mezőnyben, és vannak jó ismerőseim is. Mindenre van példa, vannak akik barátok, vannak akik csak ismerik egymást, vagy respektálják a másikat. Szakmailag és emberileg is közel állnak egymáshoz.
- Ha netán bajba kerül egy versenyző, akkor csakis önmagára számíthat?
- Alapvetően mindenki önmagára számíthat, másrészt a versenytársakra is lehet. Azért mert közel vagyunk egymáshoz, mindenki segít, ha tud. Harmadrészt pedig a világ óceánjai fel vannak osztva mentési zónákra, ezeket különböző mentési irodák és mentéssel foglalkozó szervezetek irányítják. Ha valaki egy olyan zónában van, ahol egyáltalán lehet rajta segíteni, akkor beindítanak egy mentést. De nagyon sokszor előfordul, hogy senki sincs a közelben, s csak mi vagyunk egymásnak. Tehát arra van nagyobb esély, hogy mi segítünk egymásnak.
- Kezdetben a mezőny hátsó felében haladt, majd sorra előzte meg riválisait. Mi volt ennek az oka?
- Legjobb tudásom szerint kezdtem, nem akartam a mezőnyben hátra kerülni, de sebességhátrányom volt. Olyan szelek fújtak, hogy abban nem volt jó a sebességem. Később sok szempontból is jobb körülmények közé kerültem, főleg a déli vizeken. Ott már sokkal több múlott azon, hogy ki mit vállal, és ki mennyire tudja megvitorlázni a hajóját a déli vizeken.
- Hogyan nézett ki egy napja?
- Huszonnégy órában versenyzünk. Nem számít, hogy nappal vagy éjjel van. Annyi a különbség, hogy éjszaka a fejemre teszek egy fejlámpát és úgy intézem a tennivalókat. Alvásra nincs idő, gyakorlatilag abból áll az életünk, hogy vitorlázunk és a navigációval foglalkozunk. A versenyvitorlázás nem a pihenésről szól, hanem arról, hogy az ember egyfolytában teszi a dolgát. Persze néha enni és pihenni kell, ami abból állt, hogy egy babzsákra ledőltem néhány percre.
- A három hónap alatt ráunt a „zacskós ételekre"? Mire vágyott, miután kiért a szárazföldre?
- Nem volt nekem semmi bajom az élelmezésemmel, nagyon elégedett voltam azzal az élelemmel, amit a hajómba bespájzoltam. A liofilizált (egy víztelenítési eljárás, amely gyógyszerek, élelmiszerek hosszú idejű eltarthatóságát tudja biztosítani - szerk.) ételcsaládokból nagyon sokfélét vittem magammal, és én ezeket nagyon szerettem, nem volt semmiféle negatív érzetem a saját tápláltságommal kapcsolatban. Ugyan kaptam egy steaket, amikor kiértem a partra, de nem éltem-haltam élte. Az volt előttem, úgyhogy elkezdtem majszolni.
- A hideggel hogyan tudott megbirkózni?
- A déli vizeken állandóan hideg van, esetemben az egyetlen lehetőségem a hideg ellen az a ruházat és a jó táplálkozás. Ha elkezdtem fázni, akkor mindig enni kellett, mert a belső fűtés volt az egyetlen, ami meg tudott védeni. A hajómon nincs fűtés, és nem is akartam, hogy legyen. Néha ugráltam egy kicsit, táncoltam a hajóban, eközben pedig zenét is hallgattam.
Fa Nándor végleg visszatért a szárazföldre FOTÓ: SPIRIT OF HUNGARY IMAGE/BANK-FOTO C FAVREAU-SOH77
- Miket hallgat szívesen?
- Komolyzene, jazz, napi könnyűzene. Alapvetően csak a minőségi zenét szeretem.
- Harminc évvel ezelőtt Gál Józseffel, a Szent Jupáton megkerülte a földet, borultak is társával. Miben különbözött ez a mostani verseny?
- Semmilyen szinten nem lehet összehasonlítani a Szent Jupát útját egy mai versennyel, ez olyan mint összehasonlítani egy babakocsit egy Forma1-es autóval. Az óceán persze óceán a mai napig is, de egészen más felkészültséggel és céllal megyünk oda. Annak idején mentünk 4.6 csomós átlagot, most meg helyenként 18 csomós átlagot. Nagyon más világról beszélünk, mindent a teljesítménynek vetek alá ilyenkor, s miután versenyről van szó, az az egy szempont van, hogy milyen gyorsan halad a hajó.
- Mi volt a legnehezebb az út során?
- Estétől reggelig, majd világostól sötétig teszi az ember a dolgát, nincs olyan, hogy legnehezebb. Persze, van amikor egyszerűbb mindez, de van amikor olyanok az időjárási viszonyok, hogy nagyon kemény meccset vív az ember percről-percre, óráról-órára. A Horn-fok után volt olyan időszak, hogy belementem egy ciklonba, és ez nagyon kemény hullámrendszert jelentett, nagyon kemény pofonokat kapott a hajó, nem voltam benne biztos, hogy azt a néhány órás küzdelmet sérülés nélkül tűri. De végül is tűrte, megúszta szegénykém. Sokkal erősebb, mint a hajók többsége..
- Egy pillanatra sem merült fel Önben, hogy nem tudja végigcsinálni a versenyt?
- Bennem ez sosem merül fel, én mindig úgy vállalkozom egy ilyen útra, hogy a lehető legmagasabb szinten felkészítem magamat és a hajómat is. Utána pedig nem azon töröm a fejem, hogy mi miért nem sikerül, hanem csak azon, hogy mi, hogyan sikerülhet.
- Hogyan zajlik egy ilyen felkészülés?
- Évekig tart, annak megfelelően, hogy éppen milyen problémákkal kell megküzdeni. Más hiányosságait, hogyan kell nekem pótolnom. Nem egyszer volt olyan, hogy valamit megcsináltak nekem pénzért, utána megcsináltam én újra, s akkor lett jó. Kemény világ egy hajó felkészítése, sok-sok munka, több mint 10 ezer munkaóra.
- A hajóit általában egyedül építi, legalábbis a munka jelentős részét egyedül végzi el. Ez azért van mert Önmagában bízik a legjobban?
- Számtalan ok miatt van ez így, hajóépítő a szakmám. Másrészt nem volt másra lehetőségem. Nagyon szívesen irányítgatnék másokat, ha lenne erre megfelelő szakember, vagy ha volna annyi pénzem, amennyi nincs. Úgy könnyebben terveztethetnék vagy építtethetnék mással hajót. Az utolsó hajómat leszámítva, amihez nagyon sok segítséget kaptam, azért dolgoztam én, mert a saját munkámat nem kellett kifizetnem. Leginkább azért csináltam én, mert erre volt lehetőségem.
- Fiatalon cipész végzettséget szerzett, később ezért is tanulta ki a hajóépítő szakmát?
- Tizenéves fejjel lettem cipész, soha egyetlen másodpercet sem dolgoztam abban a szakmában. Jóval később pedig kitanultam a szakmát, levizsgáztam, s lettem olyan hajóépítő, amilyen otthon egyáltalán lehetséges. Majd ezt fejlesztettem, Ausztráliában tanultam hajótervezést.
- Önmagát hogyan készítette fel mentálisan és fizikálisan?
- Sporton élek ötven valahány éve, világ életemben fizikai sportoló voltam, ennek megfelelően vagyok sportos a mai napig. Nem kell külön felkészülnöm, hogy felkészült legyek. Alapvetően felkészült vagyok, s azért vagyok alkalmas egy ilyen útra, mert olyan vagyok amilyen.
- A verseny után viszont bejelentette, hogy nem folytatja tovább.
- Eljárt fölöttem az idő, elég volt. Ötször körbevitorláztam a földet, ez elég. Elmúltam bőven 60 éves, jöjjenek a fiatalok.
