Mezőkövesd;főszerkesztő;NAV;Tállai András;

2017-03-20 06:11:00

Tállai András titokzatos havi félmilliója

Az államtitkár – valamint NAV-elnök, országgyűlési képviselő, mezőkövesdi futball klub-elnök – idei, január végén keltezett vagyonnyilatkozatában maga hozta nyilvánosságra, hogy a Saldo Zrt-től bruttó 270 ezret, a Kompkonzult Kft-től pedig 249 638 forintot kapott havonta, szerkesztői feladatokért. Előbb a Jobbik vetette fel, majd az RTL Klub is szembesítette a NAV-elnököt azzal, hogy ennyi megbízatást hogyan tud lelkiismeretesen ellátni? Tállai erre azt tanácsolta az újságíróknak, üljenek oda az ablaka elé az adóhatóság épületénél, és nézzék, mikor kapcsolja le a villanyt, mert van, hogy 12-14 órákat dolgozik egyhuzamban. – Persze, amíg még bírom – tette hozzá.

Nos, az ablaka alá ugyan nem ültünk – még -, de pénteken elmentünk a mezőkövesdi új tanuszoda megnyitójára, hogy személyesen a lokálpatrióta hírében álló, korábban itt polgármesterként fungáló Tállai Andrástól tudjuk meg, kap-e fizetést azért, hogy a NAV által kiadott két lapot – az Adóvilágot valamint az Adó és Vámértesítőt – szerkessze, s főszerkesztőként tanácsokkal, iránymutatással lássa el.

A kérdést már csak azért is szerettük volna tisztázni, mert a „patkánymédiát” oly sokszor ostorozó Bayer Zsolt jobboldali publicista Bádog című blogjában február 21-én Tények címmel veretes szavakkal írt arról, hogy nem összeférhetetlen munkaköri feladattal összefüggő egyéb szellemi tevékenységet végezni, „2017. január 1-jétől pedig a - mivel ezek a kiadványok az adóhivatal hivatalos álláspontját közvetítik a szakma felé - a főszerkesztői feladatokat a NAV vezetője továbbra is ellátja, de ingyenesen, külön díjazás nélkül” - olvasható a blogon. Bennfentesként hozzáteszi: a szerkesztőbizottság átalakítása jelenleg folyamatban van, az évtizedek óta gyakorlatilag változatlan létszámmal működő bizottság munkáját a NAV vezetője racionalizálni, a létszámot pedig előreláthatóan csökkenteni fogja.

Nos, a mezőkövesdi uszoda fanfárokkal és matyó néptánccal tarkított átadása, majd az épület megáldása, a szalag átvágása és az úszók bemutatója után egy szűk lépcsőfordulóban sikerült a sajtó munkatársai elől mostanság több helyen is eltűnő Tállai Andrástól megkérdeznünk, lemondott-e a főszerkesztői tiszteletdíjáról, vagy sem.

- A 2017-es vagyonnyilatkozatomból kiderül majd, jó? – mondta.

- Eszerint nem mondott le a havi félmillió forintól, amit kap?

- Minden benne lesz a vagyonnyilatkozatomban – felelte újfent.

- Főszerkesztőként konkrétan milyen munkát végez a két lapnál?

- Miért, maga nem tudja, mi egy főszerkesztő dolga? - kérdezett vissza.

- Azt láttam, hogy köszöntőt már írt, de egyébként?

- Egy tíz fős szerkesztőbizottság van. Annak a munkáját irányítom, jó? - zárta rövidre a beszélgetést, majd eltűnt az uszoda üvegajtója mögött.