Lázár szenvedélyesen kiállt az emberi méltóság mellett

Publikálás dátuma
2017.03.23. 14:35
Ej, de csinos vagy, édesöcsém! - A fotó egy korábbi, ( a március 2-i) kormányinfón készült - MTI Fotó: Bruzák Noémi
Eljött  nagy pillanat, némi csúszással - kiváltképp, hogy korábban előrehozott tájékoztatásról volt szó - csütörtök fél kettő után pár perccel elkezdődött a 82. kormányinfó. Ami nem csak később kezdődött, de rövidebbre is szabják a szokásosnál, dolga akadt Lázár Jánosnak, a Miniszterelnökséget vezető miniszternek, aki - ha már a dologról esett szó - elmondta azt is, hogy holnap Csíkszeredába utazik a Csíki sör ügyében, hogy a tulajdonosssal tárgyaljon. Majd jelezte, hogy a tájékoztatón erről a témáról is szó lesz. Meg persze a "migránsokról."

Szomorúnak tartom, hogy a Helsinki bizottság munkatársai nem értik meg, hogy a magyar állam távol akarja tartani a migránsokat - mondta Lázár a rendre a "tájékoztatók" élén szereplő  migráns-ügyek taglalásakor,  az idézőjel pedig azért, mert ezúttal is kizárólag a korábban már többször hangoztattak ismétlését, nyomatékosítását hallhattuk. A Helsinki bizottságnak szóló üzenet konkrétan ebben a témában hangzott el. A miniszter maga efogadhatatlannak és végrehajthatatlannak tartja azt a strasbourgi bírósági ítéletet, amely elmarasztalta Magyarországot a két bangladesi ember kiutasítása miatt, a kormány fellebbezést nyújt be a döntés ellen.  

A miniszter közlése szerint várhatóan március 28-án lép életbe az a rendelkezés, ami az "illegális bevándorlóknak" megtiltja a szabad mozgást Magyarországon, onnan kezdve minden menekülőnek a határon kell várakoznia ügy elbírálására. A határzár ügyére Lázár János gond nélkül felhasználta a tegnapi londoni merényletet - noha a tettes brit állampolgár volt -  a miniszter szerint az események tükrében felértékelődik a döntés. 

A tájékoztatás szerint Orbán Viktor kormányfő a szombati római EU-csúcsra utazik. A várakozások szerint  a Nagy-Britannia nélküli 27 tagállam elfogad majd egy olyan közös nyilatkozatot, amelyben egyebek mellett rögzítik azt is, hogy legkésőbb az év végéig elkészítenek egy tervezetet az Unió jövőjét illetően. .

Az emberi méltóságra - abban az országban, ahol mindenféle méltóság nélkül, gond nélkül vegetatív létben magukra hagyott magyar  emberek, családok élnek mélységes nyomorban, vagy kórházi huzatos folyosókon "tárolnak" magatahetetlen betegeket, nyilván emberi méltóságuk teljes tudatában, és sorolhatnánk - hirtelen oly érzékeny kormány, illetve harcos emberi méltóság-védő Lázár János hosszasan, és szenvedélyesen beszélt az emberi méltóságról, és érzékenységről azzal összefüggésben, hogy azt oly mértékben sértheti a Heineken sörön látható kis vörös csillag, mint önkényuralmi jelkép, amit ez a kormány és benne ő maga semmiképp nem tűrhet, ezért természetesen ismét szembeszállnak Brüsszellel, ha kell. Nem tűrhetjük, hogy üzleti érdekek miatt sérüljön az emberi méltóság! - szögezte le Lázár János, aki szerint a Heineken és a Csíki Sör vitájában Dávid és Góliát harcáról van szó. A magyar kormány minden magyar vállalkozásnak segítséget nyújt, minden magyar céget meg fogunk védeni, ha egy multival harcban áll - jelentette ki a miniszter. 

Nem a levegőbe beszéltünk - dicsérte saját magukat Lázár János annak kapcsán, hogya kormány jelentést hallgatott meg a nemzeti buszgyártási stratégiáról. A  tájékoztatás szerint tavaly óta 230 magyar gyártmányú buszt vettek, további 180-ra adtak megrendelést. Megtörtént az olimpiai pályázat pénzügyi elszámolása is: eredetileg a költségvetés 19,1 milliárd forintot szánt a pályázatra, ebből 12,6 milliárdot nem használtak fel, ez visszakerül a költségvetésbe. A Budapest2024 Nonprofit Zrt.-t felszámolják.

Két héten belül indítja a kormány az újabb nemzeti konzultációt, amelynek lebonyolítását a Miniszterelnöki Kabinetiroda kezeli, fő témája pedig a "migránsok" és a rezsicsökkentés. A kormány ugyanis igényli népe támogatását a Brüsszel elleni harcban. ( a küzdelem is benne lesz)

Szerző

DK: ugyanazért a munkáért ugyanaz a bér jár a nőknek is

A Demokratikus Koalíció  (DK)kormányra kerülve törvényben szeretné garantálni, hogy ugyanazért a munkáért ugyanakkora bért kapjanak a férfiak és a nők. A párt ennek érdekében konzultációt kezd a húsz, a legtöbb alkalmazottat foglalkoztató magyarországi céggel.

A DK alelnöke csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján indoklásként azt mondta, hogy a kutatások szerint az azonos munkát végző, vezető beosztásban lévő férfiak és nők fizetése között mintegy 34 százalékos eltérés tapasztalható. Senki munkája sem érhet kevesebb csak azért, mert nő, ezért a DK legkésőbb a 2018-as "kormánybuktatás" után törvényben garantálja az egyenlő bérezést és ellenőrizni fogja, hogy azt betartják-e - jelentette ki Vadai Ágnes.

A DK ennek érdekében levélben fordul a legnagyobb hazai foglalkoztatókhoz, hogy megismerjék véleményüket és megtudják, hogy hajlandóak lennének-e bevezetni az egyenlő bérezést - közölte a független képviselő.

Szerző
Témák
nők munkabér DK

Hadházy: a Tiborcz-közeli cég kapun belül van Pakson

Publikálás dátuma
2017.03.23. 13:42
FOTÓ: Népszava
Az LMP társelnöke szerint valóban előnyös beruházás a paksi bővítés, ám csupán a kormánynak és a Fideszhez közeli vállalkozásoknak, akik között akad olyan, amely már most "betegre kereshetik magukat".

Hadházy Ákos csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján beszámolt arról, hogy egy, a miniszterelnök vejével üzleti kapcsolatban álló WHB Kft. már most "kapun belül van" Pakson, saját kirendeltséget alakított ki az erőmű területén. Hozzátette: bár ez még nem korrupció, a jelenség azt mutatja, hogy a jó kormányzati kapcsolatokkal rendelkező társaság már most bebiztosította helyét a bővítésben. 

Beszámolt arról is, hogy a beruházás informatikai központját jelentő MVM Informatika pedig az erőműtől 10 kilométerre, egy vitatható állapotú épületet bérel havi 4,5 millió forintért egy olyan társaságtól, amely korábban a fideszes képviselő, Szekszárd egykori polgármesterének, Horváth Istvánnak a tulajdonában állt. 

Az ingatlant 2009-ben, még Horváth István tulajdonlása idején vette a társaság a Gemenc Volántól 180 millió forintért, amelynek vezetője Hadházy Ákos állítása szerint jó kapcsolatban áll az egykori szekszárdi polgármesterrel. A Gemenc Volán azonnal visszabérelte a terület egy részét évi 30 millió forintért, vagyis - az LMP politikusának elmondása szerint - annak ára hat év alatt megtérült. Hadházy Ákos hozzátette: a bérletet a Gemenc Volán nemrég meghosszabbította. 

Az LMP társelnöke rámutatott: bár Horváth Istvánnak már nincs részesedése ebben a társaságban, azt vagy egy strómannak adhatta el, vagy borsos árat kérhetett a biztos bérleti szerződéssel rendelkező cégért.

Szerző