Serie A;olasz labdarúgó bajnokság;

2017-04-03 07:56:00

Csereként szálltak harcba a magyarok

A magyar játékosokra csak csereként számítottak vezetőedzőik, a Palermo és a Bologna is elbukta mérkőzését. Noha Sallai Roland és Balogh Norbert is gólt szerzett saját U17-es csapata ellen a múlt hét folyamán, Diego Lopez mégis úgy gondolta, a magyar fiatalokra csak a későbbiekben számít a pályán a Cagliari elleni párharc során. Balogh így a 67. percben, míg Sallai a 80.-ban léphetett a gyepre. Sokat azonban nem tudtak hozzátenni a játékhoz, 3-1-es vereség lett a meccs vége.

Ezzel egyetemben Roberto Donadoni, a Bologna mestere is úgy döntött, hogy Nagy Ádám nem kap a kezdőben helyet. A magyar középpályást az 54. játékpercben cseréltbe be a Fiorentina ellen, ám a Bologna vesztesen hagyhatta el a pályát.

A kiesés elől menekülő Crotone viszont meglepetést okozott, a középmezőnyben található Chievo ellen bizonyult jobbnak egy góllal. A sereghajtó Percara is pontot tudott szerezni, ugyanis 1-1-es döntetlent játszott az AC Milan ellen.

Az Atalanta játékosai lőtték a legtöbb találatot ebben a fordulóban, ötöt vágtak annak a Genoának, amely tíz emberrel fejezte be a mérkőzést. Az élmezőny együttesei, a Roma és a Lazio is hozták a kötelezőt, s továbbra is versenyben vannak a Bajnokok Ligája indulást jelentő pozíciókért.

Serie A, 30.forduló:

Chievo-Crotone 1-2, Fiorentina-Bologna 1-0, Genoa-Atalanta 0-5, Palermo-Cagliari 1-3, Pescara-AC Milan 1-1, Torino-Udinese 2-2, AS Roma-Empoli 2-0, Sassuolo-Lazio 1-2.

Hétfő: Inter-Sampdoria (Tv.: Digisport1 20:45)

Az élmezőny: 1. Juventus 73 pont/29 mérkőzés 2. AS Roma 68, 3. Napoli 63/29.