Kórházak a sivatag szélén

Szinte általános az egyetértés abban, hogy a bürokrácia éppúgy szolgálhatja a társadalom érdekeit megfelelő demokratikus berendezkedés esetén, miként diktatúrában a közösség brutális elnyomásának is hatékony eszköze lehet. Nem gondolhatja senki komolyan, hogy a hatalmi mámorban szenvedő kormány az előbbit szeretné.

A CEU-törvény és a civil szervezetek elleni otromba támadás, illetőleg a tiltakozó megmozdulások árnyékában kevés figyelmet kapott, hogy a hivatalos lapban 64 oldalon megjelent az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) szabályzatának kiegészítése. Ez a dokumentum az egészségpolitikai irányítás totális káoszát vetíti előre. A népmesei kisgömböc lenyelte a népegészségügy és az alkotmányos védelemtől is megfosztott egészségbiztosítás már korábban szétzilált szervezetét. Az ezer sebből vérző ellátás vezérléséből végképp eltűnhetnek a szakmai szempontok, az egészségügy politikai-hatalmi kiszolgáltatottsága tovább nő. Akkor, amikor egy friss kutatás szerint olyan állapotban van az ágazat, hogy a magyarok fele már csak külföldön feküdne kórházba.

A 2010-es választások megnyerését követően a Fidesz kilátásba helyezte a jó állam kiépítését. Hamar kiderült, hogy nem racionális folyamatra, sokkal inkább a hatalom koncentrálására számíthatunk. A kormány "belső ellenségként" (vö. Rákosi Mátyás: Válogatott beszédek és cikkek. 4., bővített kiadás, Budapest, Szikra, 1955) kezelte, vagy még kezeli ma is a kormány-tisztviselőket és egyéb közalkalmazottakat. Évekig nem emelte a fizetésüket és rendszeres nyilatkozatokban alázta a köztisztviselői kar tagjait. Már a kórházak államosításakor megmutatkozott, hogy a kormány képes áttekinthetetlen méretű bürokratikus szervezeteket létrehozni, miközben újra és újra meghirdette a bürokrácia csökkentésének programját.

Akkor robbant a bomba, amikor a nemzeti hagyományokra épülő és nemzetközileg elismert szervezeteket vett célkeresztjébe. Érzékelhető volt, hogy az egészségügyért felelős államtitkárság (a mundér becsületének védelmében?) elkeseredettnek látszó küzdelmet folytatott a Lázár-féle elképzelésekkel szemben, alapvető intézményeinek megtartására. Nem járt sikerrel, mindössze az Országos Mentőszolgálat és az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet őrizte meg önállóságát. Építettek viszont egy piramist az "ember-minisztériumban", de ennek környezetét sivataggá változtatták. Nota bene: minden olyan szervezetnek nekiment a kormány, amelynek korábban törvényben biztosított függetlensége volt döntései alakításában.

Népszava fotó/Tóth Gergő

A szétvert intézmények munkatársai komoly ellenállást nem fejtettek ki saját állásuk védelmében. Nem meglepő: egzisztenciális érdekből már régóta a hang nélküli igazodás jellemző rájuk. A kormány még azt a trükköt is bedobta, hogy az ide-oda csoportosított köztisztviselőkre csak a korábbi bértömeg 80 százalékát költhetik, ami azt jelenti, hogy így megspórolnak 20 százalékot létszámban és bérben. A közmédia pedig diadalmasan harsogta, hogy a bürokrácia felszámolása az ország versenyképességének növelését szolgálja, és a közszférában felszabaduló munkaerőt könnyen felszívja majd a gazdaság. Mintha a közszférában rengeteg szakmunkás dolgozna, akikre tényleg szüksége van a gazdaságnak! Azt a kérdést senki sem tette fel, hogy újabb influenza-világjárvány esetén vajon kik szervezik meg a lakosság védelmét, vagy hogyan biztosítják a tömeges védőoltásokat? S vajon mi szükség van az Egészségbiztosítási Alap működtetéséért felelős helyettes államtitkárra, amikor az Alap már csak elnevezésében létezik és a tökéletes alkalmazkodást elváró, felügyelő-gondoskodó állam (vö. Orwell: 1984) uralja a teljes intézményrendszert?

Bürokrácia csökkentés címén nemcsak az EMMI lett átláthatatlan, hanem az egészségügyet irányító államtitkárság is. Már akkor is túlzás lenne a szervezet mérete és bonyolultsága, ha egyébként önálló egészségügyi minisztériumként működne. Egy államtitkár, négy helyettes államtitkár, egy kabinet, öt titkárság, tizenhét főosztály, ötvennégy osztály alkotja ezt a gigantikus építményt. Mindezek mellett nem feledkezhetünk meg a korábban létrehozott árnyék minisztériumról, az Állami Egészségügyi Ellátó Központról sem, amely a betegek kárára reménytelenül próbálja a kórházak eladósodását megakadályozni.

Az egészségügy irányításának ezt a piramisát nagyon nehéz lesz lebontani, és a háttérintézmények normális működésének visszaállítása – ne legyenek kétségeink – rengeteg pénzbe fog kerülni. Csak reménykedhetünk abban, hogy a most menesztett vagy meneszteni kívánt szakemberek készek lesznek visszatérni.