Megbüntették a Duna TV-t

Publikálás dátuma
2017.05.25. 14:52
FOTÓ: Népszava
Ötvenezer forintos bírságot szabott ki a médiatanács a Duna tévére egy márciusi Kékfény túl enyhe korhatár-besorolása miatt. A testület emellett 860 ezer forintos azonnali forgatási támogatásról is döntött - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság csütörtökön.

A közlemény szerint a Duna televízió 50 ezer forintos bírságot kapott, mert a március 20-án sugárzott Kékfény című műsorát helytelenül 12 éven aluliak számára nem ajánlottként adta közre a 16-os korhatári kategória helyett. A médiatanács álláspontja szerint az áldozatát lúggal leöntő orvos büntetőperét feldolgozó összeállítás, illetve a pedofil férfi esetét ismertető riport sem illeszkedett a választott korhatári kategóriához. A bemutatott eseteknél a médiaszolgáltató nem járt el kellő érzékenységgel - írták. Utóbbinál az áldozatokkal könnyen azonosuló korosztály tagjaira sokkolóan hathatott a beszámoló, miközben a gyermekek számára semmiféle tanácsot, útmutatást nem adott a műsor, amely összességében is megsértette a klasszifikációs rendelkezéseket - közölték.

A testület legutóbbi ülésén emellett 860 ezer forint azonnali támogatást szavazott meg a Bíró László József feltalálót méltató emléktábla felavatásának és a róla szóló kiállítás megnyitójának filmes megörökítéséhez. Az összeget a Magyar Média Mecenatúra program keretében az Escher Károlyról elnevezett ad hoc-pályázaton ítélte meg a testület. A júniusi eseménnyel összefüggésben a polihisztor lánya, a 85 éves Bíró Marianna unokái és dédunokái először látogatnak el 1985-ben elhunyt felmenőjük szülővárosába, Budapestre. A felvételt Kővári Tamás Nyugtalan vér című, a feltalálóról készülő dokumentumfilmjéhez használják majd fel. A film tervével a mecenatúraprogram következő dokumentumfilmes pályázatán kell indulnia az alkotóknak.

A médiatanács továbbá nyilvántartásba vette a Derecske 94,7 MHz helyi kereskedelmi rádiós frekvenciapályázati felhívására egyedüliként beérkezett és alakilag is érvényes ajánlatot benyújtó LB Rádió Kft.-t.

Szerző

Tűzszerészeket riadóztattak egy iskolához Manchesterben - Videó!

Publikálás dátuma
2017.05.25. 14:38
Fokozott az ellenőrzés Londonban is FOTÓ: REUTERS/Neil Hall
Katonai tűzszerész egységet riadóztatott a manchesteri rendőrség egy iskolához - tudósít a BBC. A rendőrség szóvivője szerint egyelőre túl korai lenne kijelenteni, hogy az esetnek köze van a hétfő esti merénylethez, de azt megerősítette, hogy a Hulme városrészben található Linby utcában bombaszakértők vizsgálják az épületet. 

A 444 kiszúrta a riadóztatásról szóló Twitter-bejegyzést:

A környéken több utcát lezártak, a terület felett rendőrségi helikopterek köröztek. 

Nem sokkal később a rendőrség közölte, hogy a gyanús csomag, amit találtak, nem volt veszélyes. A lezárásokat feloldották.