kanyaró;kanyarójárvány;

2017-05-30 07:37:00

Terjed a kanyaró Romániában

Áprilisi adatok szerint eddig 23 halálos áldozata van Romániában a kanyarójárványnak, ebből 22 gyerek. Romániában jelenleg nincs kötelező védőoltás, nincs gyerekorvos az alapellátásban, és igen erős a vakcinaellenes propaganda, főleg az ortodox egyház részéről.

„Nem tudom, mire várnak” – mondta Mészner Zsófia gyermekinfektológus, az Egyesített Szent István és Szent László Kórház és Rendelőintézet védőoltási tanácsadója a romániai kanyarójárvánnyal kapcsolatban, arra utalva, hogy az országban a 9–11 hónapos csecsemőknek körülbelül a fele még mindig nem kapta meg a védőoltást, de még a 4 éveseknek is több mint fele oltatlan. Pedig a kanyaró esetében még az átlagosnál is magasabb fokú – 92–95 százalékos – átoltottságra lenne szükség a nyájimmunitás eléréséhez, vagyis a járvány megfékezéséhez.

A kanyaró ellen nincs gyógyszer, és becslések szerint eddig 20 millió embert mentettek meg a világon kanyaró elleni védőoltással (ez az egyik legsikeresebb vakcina). Magyarországon az elsők között vezették be 1969-ben. 1989-től ismétlő oltást adnak 11 éves korban (vagyis 1989 óta kétszer kapnak oltást a gyerekek, csecsemőkorban és 11 évesen).

Betiltják a németek az oltásellenességet
Nem mehet nyilvános óvodába a gyermek Németországban, ha nem kapta meg az összes kötelező védőoltást - írja az index.hu. A szülők pedig akár 2500 eurós (750 000 forint) pénzbüntetésre is számíthatnak egy elmaradt oltás miatt.