Állandó helyet kap Capa

Publikálás dátuma
2017.08.09. 07:47

Közel 500 millió forintból újítják fel és bővítik a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központot, hogy majd egy évtizeddel a gyűjtemény megvásárlása után állandó tárlatot hozzanak létre a világhírű fotográfus munkáiból.

Jelenleg két helyen őrzik Magyarországon a Capa-képeket. A Capa Központnak egyelőre nincs a hagyaték végleges tárolására - az analóg képek pihentetésére - alkalmas raktára, mégis ők kapták meg a pénzt az állandó tárlat létrehozására.

Pontosan 490 598 000 forintot kap a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ épületfelújításra és bővítésre a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint. A pénz arra kell, hogy a Nagymező utcai fotós központban állandó kiállítást hozzanak létre Robert Capa képeiből. Kőrösi Orsolya, a Capa Központ igazgatója korábban közölte, hogy a tárlat a Tivoli mozi termében kaphat helyet és 2018-ban nyílhat meg, pontosan tíz évvel a gyűjtemény megvásárlása után.

Fotók: Tóth Gergő

Fotók: Tóth Gergő

2008-ban a Nemzeti Múzeum bonyolította le a vételt és a Mestersorozat III. című reprezentatív Capa-életmű a MNM Történeti Fényképtárába került. Ugyan az egyetlen állami fotográfiai múzeum, a Capa Központ 2013-ben többek között azért nyílt meg az Ernst Múzeum helyén, hogy gondozzák a fotográfus örökségét, Capa-képeket nem lehetett állandóan látni a múzeumban. Most éppen van egy kiállítás: Robert Capa, a tudósító címmel egy kamarakiállítás látható, amely főleg Capa haditudósítói munkáiból válogat.

- A 937 kép mint egység érdekes, ezek ráadásul eredeti, analóg fotók. A Mestersorozat a MNM Történeti Fényképtár nemzetközi gyűjteményébe került, azaz nem képez önálló gyűjteményt - mondta lapunknak dr. Lengyel Beatrix, a Történeti Fényképtár főosztályvezető történésze. -2008 óta főként történeti információkkal egészítettük ki a képeket és elsősorban történeti szempontból közelítettünk az anyaghoz -mondta a történész, aki hozzátette: 2009. március 15-én már láthatott is a közönség egy kiállítást a Nemzeti Múzeumban, majd a Ludwigban és innentől kezdve több mint harminc kiállításon - több vándorkiállításon - lehetett látni fotókat. A külügyminsztérium felkérésére összeállítottak tárlatokat Sanghajban, Pozsonyban, Bécsben, Moszkvában, utóbbi helyen 70 ezer látogató volt. 2013-ban pedig Olaszországban kezdődött egy kiállítássorozat, ez most van Triesztben.

- A Nemzeti Múzeum rendelkezett olyan nemzetközi gyűjteménnyel, amely be tudott fogadni egy ekkora anyagot. A sorozat muzeális közgyűjteménybe került, így műtárgyként kezeljük és a megvásárlásakor volt a szerződésekben arról szó, hogy ha az állam úgy dönt, akkor elhelyezheti máshol az anyagot. Mi kidolgoztunk arra egy protokollt, hogyan kell megőrizni ezeket a képeket, milyen körülmények között lehet őket tárolni. A Capa Központnak egyelőre nincs erre alkalmas raktára, a kiállítóhelyiségeik viszont jók - mondta Lengyel Beatrix, és kiemelte, hogy a folyamatosan nem állíthatóak ki. A képeket ugyanis pihentetni kell, az analóg fotók ugyanis tovább változnak a fény hatására. Az olasz kiállítássorozat során is cserélgették emiatt a képeket. Így az állandó kiállítás valószínűleg nem azt jelenti, hogy a képek nagy részét egyszerre látni lehet majd.

Majdnem ezer fotónk van Capától
2008-ban még az akkori szocialista kormányzat támogatta a Magyar Nemzeti Múzeumot 300 millió forinttal, ebből vették meg és szállították Budapestre a Robert Capa életművét reprezentáló Mestersorozat III. számú gyűjteményét a New York-i International Center of Photography-tól. A sorozat 937 darab 40×50 cm-es, Capa szárazbélyegzőjével ellátott fotóból áll, amelyet Robert Capa öccse, Cornell Capa és Richard Whelan fotótörténész válogatott össze 70 ezer negatív közül. A 90-es években nagyították ki a fotókat három példányban, és döntésük alapján ezekről a negatívokról ebben a méretben több széria nem készíthető. Budapesten kívül a gyűjtemények New Yorkban és Tokióban találhatók. Ezen kívül a MNM megszerzett 48 eredeti, egykorú Robert Capa-fényképet is.

Mától nyitva Óbudán a 25. Sziget Fesztivál

Publikálás dátuma
2017.08.09. 07:45
Fotók: Tóth Gergő

Ma indul a 25. Sziget Fesztivál. A látogatókat ez a jelek szerint kevéssé érdekli: tapasztalataink szerint már napokkal a hivatalos kezdés előtt elözönli a tömeg a Szigetet, akik már vasárnap óta „buliért” reklamálnak. A közönségigénynek több úgynevezett szponzorált helyszín eleget is tesz. Bár körkérdésünkre az üzemeltetők – tudósítónkat valamiért rendre jogdíjsértés után szimatoló Artisjus-ügynöknek nézve – rendkívül szerényen nyilatkoztak, az Unicum és a Zen nevű, Nagyszínpad körüli „kocsmákban” kedd éjjel már biztos lehetett táncolni és valószínűleg másutt is találtak az előbulizók szórakoznivalót. Noha ezért a lehetőségért állítólag a Sziget külön pénzt kér, Kádár Tamás cégvezető ezt kérdésünkre cáfolta. Természetesen a hivatalos színpadokon az eredeti menetrend szerint ma indul a program és tart a következő hét szerda hajnalig.

Hivatalos statisztikák ide, kincstári kommentárok oda, legalábbis a fesztivál előtti napokon a Sziget narancsszínt ölt. Ám még mielőtt hasonlatunk mögött bárki sanda politikai célzást vélne felfedezni, sietünk leszögezni: a (Fidesznél sokkal-sokkal régebb óta narancsos) hollandokra célzunk. Az egyszeri Sziget-lézengő ilyenkor leginkább talán Amszterdamban érezheti magát: a közönség holland, a személyzet magyar. (Esetleg még szlovák vagy lengyel: Kádár Tamás elismerte, hogy a magyar beszállítók nem minden technikai igényüket tudják kielégíteni. Így számos eszközt szlovák, lengyel vagy brit cégek szállítanak, akik a felszereléshez hozzák saját embereiket.) A németalföldiek hatalomátvételére az általunk megkérdezett két holland szigetelő lány nem adott különösebben kielégítő magyarázatot. Sok ott a haver, akik egymásnak adják a tippeket, most érkeztek az első charter-vonatok, a hollandok szeretik lefoglalni a jó helyeket, illetve a Sziget jóval olcsóbb, mint a hasonló, akár hazájukbeli rendezvények.

Igaz, teszik hozzá, a mostani programkínálatát nem a legerősebb. Nem tagadja ezt se Kádár Tamás, se Benis Dániel műszaki igazgató, akiket a rendezvény 25. jubileuma kapcsán tegnap tartott nyitottbuszos sajtóbejárás alkalmi idegenvezetőiként kérdezhettünk. Kádár Tamás adatai szerint kétségkívül a legtöbben, úgy 8-9 ezren Hollandiából érkeznek, de tiszteletét teszi más nációk mellett vagy 6-7 ezer brit és ugyanennyi francia is. Egyszerre ilyenkor több mint harmincezren laknak a Szigeten. Benis Dániel szerint kétségkívül nem az idei az elmúlt negyedszázad legerősebb programfelhozatala, de például a Fina Masters úszógála is elszipkázza a közeli szállásokat a sátrazni nem hajlandóak elől. Ennek megfelelően idén nem is számítanak a tavalyi, közel félmilliós látogatócsúcs megdöntésére. Igaz, biztosak abban, hogy a több mint ezer program – ezen belül mintegy félezer koncert – még mindig kellő vonzerőt jelent.

A sátoriszonyosok számára amúgy a helyszínen is kínálnak szállásokat: a komfortosnak nevezhető lakókocsikért egy hétre közel háromszázezret kell kicsengetni, a 110-150 ezer forintért mért fabódék azért egyelőre – szubjektív véleményünk szerint – kevéssé sugározzák a luxi-életérzést, de egy fesztiválon bőven megteszi. Ehhez képest mellbevágó a sajtóbejáráson bemutatott, karibi hangulatú, műpálmafás tisztálkodó-részleg, amiből többet is telepítettek és ott a legutolsó potyajegyes is lemoshatja magáról az út porát (vagy sarát, időjárástól függően). Ismét kitelepült a – szokásosnál nem drágább – Aldi, ahol egyes termékeiket ingyen kisütik. A tavalyi sziget utáni halálesetre utal, hogy idén a partmenti fás részeket nem csak elkerítették, hanem külön táblákkal is figyelmeztetnek a leszakadó ágakra.

Az elő-Sziget-lakók idén is jól elvoltak: egyikük hangos majomrikoltozással kölcsönzött a sajtóbejárásnak egy fajta szafarihangulatot. Kádár Tamás szerint a Szigetet számos más fesztiváltól nem csak a szabadságérzés, hanem a nyugalom, a konfliktusmentesség is megkülönbözteti. A cégvezető leginkább talán a Világzenei Színpadot, a Colosseum nevű elektronikuszenei táncteret, a kiválasztott utcazenészeknek biztosított tárbortűz-helyszínt, az egyszemélyes színpadot, a melegkultúrát képviselő – korábban komoly politikai vitákat kavaró - Magic Mirror sátrat, illetve a több mint 60 szervezetnek bemutatkozási helyszínt biztosító úgynevezett „civil szigetet” emelte ki. A céget továbbra is vezető Gerendai Károly alapító hangsúlyozottan távol maradt az eseménytől, ám a végén – a Dreher külön a Szigetre kikevert sörét bemutató – sajtótájékoztatóra azért bekukkantott. Az amúgy kifejezetten ízletes Sziget-sört sajnos csak négy helyszínen árusítják.

A legfontosabb termékek árai szabottak. Így 700 forint a korsó, 800 a dobozos sör, de a Dreher további öt sörét is árulják. A legolcsóbb fél literes víz 430 forint, a pizzaszelet 800, a hamburger és az egytálétel körülbelül 2 ezer forintnál kezdődik.

Szerző

Pink nem rózsaszín sztárocska

Publikálás dátuma
2017.08.09. 07:45
Fotó: AFP/Marco De Swart
A ma esti, nulladik napi sztárfellépő nem hagyta bedarálni magát: az amerikai Pink tizenkilencre lapot húzott – és bejött neki.

„Válassz: szólókarrier vagy nyomás haza.” A tizenhat esztendős, pennsylvaniai Alecia Beth Moore nem épp ilyen karácsonyi ajándékra számított, amikor elindult ünnepelni a kiadó partijára. Csakhogy a világhírű producer, L.A. Reid ezzel az ultimátummal fogadta a fa alatt. Pedig a dolgok látszólag remekül haladtak: Alecia lánybandája, a Choice nemrég kapott lemezszerződést, úgy tűnt, a rég áhított popkarrier kapujában állnak. Reid azonban ösztönösen érezte: a három lány közül egyedül Aleciával érdemes foglalkoznia. A banda 1998-ban feloszlott, Alecia felvette a Pink művésznevet – és ezzel elindult a kétezres évek egyik legnagyobb sikersztorija.

No, nem zökkenőmentesen. Pinket ugyanis kezdetben belepakolták a kicsit különc, de azért a szépségideálnak és műfaji korlátoknak megfelelni akaró sztárocska szerepébe – az ’N Sync nevű tinibanda koncertjei előtt lépett fel például. Első lemeze, a 2000-ben megjelent Can’t Take Me Home olyan nagyágyúk kezei közt született, mint Babyface vagy Tricky, és remek kritikákat kapott. Pink azonban nem érezte kényelmesnek a vadóc, de azért szemrevaló R&B-üdvöske szerepét, és szeretett volna jobban kiteljesedni dalszerzőként is. A Moulin Rogue című film betétdalához készült, ikonikussá vált Lady Marmalade klipjében még hosszú parókát irányoztak elő neki, ezután azonban egy elegáns mozdulattal fordított hátat mindennek, amivé formálni akarták.

Felkereste a 4 Non Blondes-szal világhírűvé vált Linda Perryt, aki azonnal meglátta a potenciált a fiatal énekesnőben, és dolgozni kezdett vele – egy jóval poposabb-rockosabb vonalon, mint a korábbi. A Missundaztood („Félreértett”) című második lemez egyértelmű célja volt, hogy leszámoljon a rajongók fejében élő Pink-ideállal. Ennek megfelelően nyers volt, kiteregette a családi szennyest, nyíltan beszélt lelki problémákról – nem a butuska tinisztárok klisé-eszköztárával.

Noha a kiadó gondolatban már temette Pinket, s az eladások némileg elmaradtak az első lemezétől, a Missundaztood meglepő módon minden idők egyik legjobban sikerült imázsváltása lett. Arra, persze, senki sem számított, hogy Pink onnantól élő denevérek fejét harapdálja majd le a színpadon, miközben hörgősmetált játszik, az ars poetica azonban egyértelmű volt: helló, nem érdekel a BMI-indexem, felnyíratom a hajam, csúnyán beszélek, tetovált vagyok, ha nem tetszem, húzz el. Ja, ha esetleg a teljesítményem is számít: állati jól énekelek.

Saját bevallása szerint az énekesnő sosem volt egyszerű eset: hol gördeszkázott, hol rave-partikba járt (ezek valamennyi kötelező stílusjegyével együtt a neonszínű hajtól a bő nadrágig). Elvált szülők gyerekeként kifejezetten depresszív szövegeket írt, és sohasem számított igazán menő arcnak a suliban. Művészneve jól jelzi ezt, ugyanis a Kutyaszorítóban című Tarantino-film epikus párbeszéde alapján ragasztották rá iskolatársai:

- Mr. Pink: Miért én vagyok Mr. Pink?

- Eddie: Mert én azt mondtam!

- Mr. Pink: Miért nem lehetek Mr. Bíbor? Még a szín is hasonlít!

- Mr. Fehér: Kuss legyen! Ne legyél gyerek!

- Mr. Pink: Fogd be, Fehér! Te könnyen beszélsz, neked még a neved is menő!

A se nem menő, se nem szépségkirálynő-alkat Pinkre azonban annál vevőbb volt a közönség, minél inkább magát adta. Neki köszönhetjük például minden időbb egyik legszórakoztatóbb szakítós dalát, az önironikus So What címűt, amely így kezdődik: „Asszem, elveszett a férjem, gőzöm sincs, hová ment. Így hát ahelyett, hogy kifizetném az albérletét, eliszom a pénzem.” A refrén konklúziója pedig így szól: „És akkor mi van? Még mindig rocksztár vagyok”. Az: mintegy 47 millió albumot adott el eddig, a kétezres években Nagy-Britannia második legtöbbet játszott női előadója volt Madonna után.

Skatulyák nélkül
A 37 éves énekesnő járt már hazánkban, a Sportarénában ámulhattunk trapézmutatványaitól a Funhouse-turnén: bravúros akrobatikus elemekkel színesített koncertjeit mindig imádja a közönség. Állást foglal közéleti témákban, kiáll fontos társadalmi ügyek mellett, nem engedi, hogy beskatulyázzák. Hol feminista szövegeivel kelt figyelmet, hol pedig egy fotóval, amelyen két gyermekével együtt főzőcskézik. Legutóbb azt írta Instagramon: 160 centi vagyok és 72 kiló, hivatalosan kövérnek számítok. Messze még a két gyermekem születése után kitűzött cél, de mit tegyek? Nem érzem magam kövérnek. Lányok: felejtsétek el a mérleget!”