Lázár János;alapítvány;koraszülöttek;

2017-09-08 07:09:00

Összeköti őket a dohány

A trafikmilliárdos Sánta János egyik hozzátartozója és Lázár János felesége együtt viszi az 1,2 milliárddal megtámogatott, koraszülötteket segítő alapítványt.

Kicsi a világ: nemcsak Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter felesége ül az 1,2 milliárd forintnyi uniós támogatással megsegített, ám közpénz-herdálással hírbe hozott alapítványban, de az alapítvány kuratóriumi elnöke, Csíkosné Bakos Boglárka is a kancelláriaminiszterrel igen közeli kapcsolatot ápoló Sánta-családhoz kötődik. Konkrétan ifjabb Sánta János, a Continental Dohányipari Zrt. vezetőjének a sógornőjéről van szó, aki maga is trafiknyertes, illetve egy tucat trafikos cégben érdekelt. Lázár és a Sánta család kapcsolata régi és szoros, ebből a nagyközönség 2013-ban kapott egy kis ízelítőt, amikor egy technikai malőr kapcsán kiderült, hogy a Lázár által benyújtott trafiktörvényt egy „Sánta János” nevű felhasználó számítógépén írták.

A koraszülött gyerekeken segítő, rövidített nevén „Korábban Érkeztem” alapítványt 2012-ben alapította Csíkosné, aki a szervezet honlapján vall arról, hogy gyermeke révén ő maga is érintett. Az alapítvány sokáig évi néhány millió forinttal gazdálkodott, ám tényleges szakmai munkát végzett: többek között a koraszülött osztályok számára vásároltak életmentő berendezéseket. Ám néhány hónapja megnyílt az uniós pénzcsap a miniszterfeleség és a continentalos kötődésű elnök nevével fémjelzett civil szervezet számára.

A Széchenyi 2020 program részeként ugyanis a "Mentorházak és Mentorhálózat kialakítása koraszülöttek és családjaik részére" című projektben az alapítvány arra kapott 1,2 milliárd forintot, hogy három városban – Szegeden, Kecskeméten és Gyulán – kialakítson mentorházakat, mentorálási módszertant hozzon létre, és segítse a 6 év alatti koraszülöttek fejlődését, beilleszkedését.

„A cél nemes” – mondta lapunak Hadházy Ákos. Az LMP korrupcióellenes ügyvivője által megszerzett megvalósíthatósági tanulmány azonban mást mutat: a megítélt összegnek csak a tizede jutna a családokhoz, illetve a tényleges mentorálási tevékenységre, míg az összeg 90 százaléka megfoghatatlan, ám annál túlárazottabbnak tűnő, gyanús költségtételekre menne el. Így például az alapítvány a három városban 30 hónapra 80 millióért bérelne ingatlant, azaz havonta több mint 2,5 millióért, házanként 888 ezer forintért, ami a vidéki bérleti árakhoz mérten meglehetősen magas összeg. Pláne, hogy még 18 millió forintot elköltenének a bérelt ingatlanok felújítására is.

A mentorházakban nyújtott „szakértői díjként” további 205 millió forintot, azaz óránként 60 ezret fizetnének ki, a mentorprogram vezető munkatársainak a fizetésére pedig 176 milliót költenének, amiből átlagosan, fejenként havi nettó egymilliós juttatás jön ki. De születne „strukturált riportokra” épülő értékelő tanulmány 95 millióból, 50 milliót költenének jogi szakértőkre, újabb 50 milliót laptopok, telefonok, projektorok, nyomtatók beszerzésére, további 50 milliót pedig adatbázis készítésére és fenntartására fordítanának. Az alapítvány emellett 6 millióért akar weblapot fejleszteni – ez is éppen a piaci árak tízszerese.

„Nem látok semmilyen szabálytalanságot ebben az ügyben, de ha a feleségem lemondása szükséges, hogy az ügy előre menjen, akkor azt megteszi” – előlegezte meg Lázár János a felesége lelépését az RTL kérdésére a kormányinfón. Érthető módon nem tért ki a Sánta-kapcsolatra. A mára dohánymilliárdossá lett család jórészt a kancelláriaminiszternek köszönhetően emelkedett fel: a Continental lett ugyanis a legnagyobb nyertese a Lázár által létrehozott trafikrendszernek, majd később gyanús körülmények között az ő kezükbe került a hazai dohány-nagykereskedelem jelentős része is.

Cigányozással terelt volna
A roma-integrációs pénzeket elherdáló Farkas Flórián miniszterelnöki biztos működéséhez hasonlította Hadházy a „Korábban Érkeztem” alapítvány pályázatát. Mindezt azonban Lázár János az ügy félre vitelére használta. "Mondták már a családomra, hogy kulák, hogy zsidó, most éppen cigányoznak” – mondta indulatosan a miniszter erről a kormányinfón.