DK: a kormány spórolása miatt emberek halnak meg

A Demokratikus Koalíció szóvivője államilag elkövetett tömeggyilkosságnak nevezte, hogy tavaly 1481 multirezisztens, vagyis a legtöbb antibiotikumnak ellenálló kórokozóval (MRK) is megfertőződött beteg halt meg a kórházakban.

Az Orbán-kormány évente több ezer magyar embert öl meg azzal, hogy semmit sem tesz a kórházi fertőzések ellen - jelentette ki  Gréczy Zsolt budapesti sajtótájékoztatóján. Az utóbbi öt esztendő alatt minden egyes évben többen haltak meg kórházi fertőzésben, mint autóbalesetben. Az Orbán-kormányt nem érdekli, hogy hány magyar ember hal meg a kivéreztetett egészségügyben - hangsúlyozta a politikus. 

Az Országos Epidemiológiai Központ Magyar Nemzet által közölt legfrissebb jelentése szerint tavaly 1481 multirezisztens kórokozóval is megfertőződött beteg halt meg a kórházakban, az elhunytak közül 174 esetben a fertőzés volt a halál közvetlen oka, vagy közrejátszott az ápolt halálában. A mutatók szerint 4830 MRK-fertőzést jelentettek, ez emelkedést mutat a 2015. évihez képest, akkor ugyanis ez a szám 4187 volt, míg 2014-ben 3998 - írja a lap.

Szerző

LMP: a kormány számoljon el a túlköltekezésekkel!

Az LMP felszólítja Seszták Miklós fejlesztési minisztert, a vizes világbajnokság szervezőbizottságának elnökét, hogy számoljon el a nyáron megrendezett sportesemény túlköltekezéseivel, nevezze meg annak jogi és politikai felelőseit.

Ikotity István, a párt országgyűlési képviselője keddi ajtótájékoztatóján azt mondta: Budapestnek a rendezvény után csak egy betonba öntött Duna-part marad, romok a városligeti csónakázótó helyén, valamint egy a funkcióját el nem látó, télen használhatatlan uszoda. 

Az ellenzéki politikus utalt a miniszterelnök kijelentésére, miszerint Magyarország bármilyen sporteseményt képes megrendezni, és arra kérte a kormányt: amíg nem számolt el a tízszeresére növekedett költségekkel, ne is gondoljon újabb sportesemény megrendezésére. "A Fidesz döntse el, hogy az emberek vagy a betonlobbi érdekeit képviseli!" - jelentette ki Ikotity István.

Szerző

Elkészült Göncz Árpád mellszobra

Publikálás dátuma
2017.09.26. 14:14
Népszava fotó
A köztéri szobrot októberben, Göncz Árpád halálának második évfordulóján avatják, a Magyar Köztársaság néhai elnöke, Óbuda díszpolgára egykori Bécsi úti lakása közelében, az Óbudai Egyetem parkban - informál közleményében a Göncz Árpád Alapítvány.

Göncz Árpád barátai és tisztelői 2016 novemberében kezdeményezték szobor állítását az író, műfordító, politikus, a rendszerváltozás utáni Magyarország első köztársasági elnöke emlékére. A közadakozási felhíváshoz magánszemélyek, vállalkozások és civilszervezetek mellett csatlakozott Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata is. A szobor Jovánovics György Kossuth-díjas szobrászművész alkotása.

Szerző