Capa Izraelben

Publikálás dátuma
2017.10.05. 07:49

Október 6-án Capa Izraelben címmel nyílik kiállítás a Robert Capa Kortárs Művészeti Központban a Cafe Budapest keretében. A kiállítás kurátora Csizek Gabriella. A tárlatot Káel Csaba a Müpa vezérigazgatója és Kőrösi Orsolya a Capa Központ vezetője nyitja meg.

Szerző

Ruben Östlund: a rendszert kritizálom

Publikálás dátuma
2017.10.05. 07:48
Fotó: AFP
A Lavina után a svéd Ruben Östlund már sztárrendezőként tért vissza Cannes-ba és ennek az elvárásnak meg is felelt, mivel A négyzet című műve végül megnyerte a patinás Arany Pálmát a világ legfontosabb mozgóképes versenyén. Még a díjkiosztó előtt beszélgettünk a svéd rendezővel, a magyar mozikban most induló műve kapcsán.

- A négyzetben egy művészeti installáció kapcsán liberális figurák a politikai korrektség zászlója alatt öncenzúrába fordítja a szólásszabadságot. Ez hogy jutott az eszébe?

- Az egészet A négyzet művészeti installáció inspirálta, amelyet még a Gyerekjáték forgatása alatt hoztam létre egy barátommal. Ez a film, mely szintén igaz történeteken alapult, arról szólt, hogy gyerekek rabolnak ki másik gyerekeket. Senki nem kér segítséget a felnőttektől, de ők sem akarnak nagyon beavatkozni. Néhány évtizeddel ezelőtt ez nem fordulhatott volna elő, mára egészen elhidegült a svéd társadalom. A négyzet-installáció annak idején arra hívta fel a figyelmet, hogy viselkedünk a köztereinken, milyen elvek vezérelnek minket. Azóta több négyzet is megszületett, három Svédországban és kettő Norvégiában. Imádom a szociológiai kísérleteket.

Fotó: AFP/Lavinia Fontana/DPA

Fotó: AFP/Lavinia Fontana/DPA

- Christian "igaz" sztorija, melyben minden lakásba bedobja, hogy a tolvajok adják vissza a telefonját, kivel történt meg?

- Egy lány barátommal, csak annyi a különbség, hogy ő annak idején az anyjával ment ki a külvárosba a telefonja után. Visszaszerezték ők is, de az ő esetükben nem volt kisfiú, aki számon kérje őket. Ez utóbbi már fantázia.

- Hogyan írta meg a forgatókönyvet? A téma vagy a valós történet a kiindulópont?

- A téma. Például tudtam, hogy ha a mai svéd társadalomról beszélünk, akkor nem lehet elmenni a hajléktalanok mellett. Ehhez kerestem olyan valós eseteket, melyek hajléktalanokkal történtek meg.

- Mindegyik filmjében ott van a vezérmotívum, hogy az emberek nem kommunikálnak és teljesen elzárkózók.

- Nézze, manapság az összes filmnek a forgatókönyvét karakteralapúan írják meg. Vajon mit csinálna a figura egy-egy szituációban. Én ezt pont fordítva gondolom, egy ember cselekedeteit meghatározza a helyzet, amibe kerül. Engem nem a mesemondás, pardon, történetmesélés érdekel, hanem az az emberi működés egyfajta szociológiai nézőpontból. Nem az individuumra kell rakni a felelősséget, hanem azt a pozíciót kell nézni, melyben van. Például a Lavina című filmemben, amikor a családapa elfut és otthagyja a családját, amikor meglátja a lezúduló havat. Ha háttal ült volna, biztos nem fut el – és ettől még ugyanerről az emberről beszélünk. Én a rendszert kritizálom, nem az embert.

- A négyzet talán legzseniálisabb jelenete, melyben Terry Notary majomként előadva magát előkelőségeket és intellektuális karaktereke molesztál egy fogadáson. Ezt megkoreografálták vagy improvizáció volt?

Négy napig készült ez a jelenet. Terry munkásságát ismertem, nála nem újdonság ez a majom show, így az első nap csak vele próbáltunk. Hagytuk játszani, hogy bejárja a rendelkezésre álló teret. A többi szereplőt babák helyettesítették. Hamar meglett a koreográfia, mert első körben azt kértem Terry-től, hogy üldözze el a szobában lévő alfa hímet, aztán kezdjen termékenységi rituálét igazi vadállati módon.

Forrás: Cirko Film

Forrás: Cirko Film

- Bocsánat, hogy kérdezem: ez is valós eset?

- Majdnem: egy orosz művész adott elő egy performance-t a stockholmi múzeumban és kutyaként adta elő magát és lábon harapta a kurátor lányát. Ez több mint tíz éve történt, neveket nem mondok... Terry produkciója viszont művészet. Ne feledjük.

- Két amerikai színész is bekerült a filmbe: Elisabeth Moss és Dominic West.

- Nagy volt a nyomás rajtam, hogy A négyzet angol nyelvű film legyen. Ennyire futotta tőlem.

- A filmjei, ahogy halad előre az életműben, egyre viccesebbek.

- Helyes! (nevet) Amikor egyetemre jársz és azt képzeled, hogy nagy rendező leszel, akkor az első, amit megtanulsz, az a pózolás. Komoly témát dolgozol fel és ebbe nem fér bele a humor, mert akkor az már műfaji film lesz. Az európai művész és szerzői film nagyon konzervatív. Időbe került, hogy erre rájöttem, de talán még nem késő! A négyzet esetében, mely a társadalmi anomáliákat mutatja be, nem lehet megúszni röhögés nélkül.

- Mit szól ahhoz, hogy több kritikus szerint egy komédia nem lehet 142 perc hosszú?

- Ha a gyerekeinket boldogan küldjük be egy két óra negyven perces Harry Potter mozira, akkor felnőtteknek szóló művek esetében hipokrita hozzáállás a játékidő miatt ijedezni és hüledezni. Hovatovább, miután a tévésorozatok egyre nagyobb konkurenciát jelentenek a mozinak, szerintem az egyetlen esély, ha végtelenül leegyszerűsített filmek helyett visszatérnek a filmrendezők komolyabb témákhoz, illetve azok mélyebb feldolgozásához.

Kapcsolódó

Abszurd mozaikok

Abszurd mozaikok

Publikálás dátuma
2017.10.05. 07:47
Forrás: Cirko Film

A négyzet az idei év Toni Erdmannja. Persze ez a felütés a kritikus részéről igencsak leegyszerűsítőnek, hovatovább blikkfangosnak tűnhet, de abból a szempontból mindenképp helytálló, hogy magabiztosan kijelenthető: már nem csak a Toni Erdmann az egyetlen modern szerzői vígjáték, hanem sokkal inkább egy műfaj születésének vagyunk a tanúi. És valóban: miközben hülyére lehet röhögni magunkat A négyzet protagonistájának, Christian (Claes Bang kitűnő alakításában), a stockholmi modern művészeti múzeumvezető kurátorának az életén, komoly etikai kérdéseket is feszeget a mű. Aztán azon kapjuk magunkat, hogy nem tudunk tovább nevetni.

Ezt a folyamatot tulajdonképpen egy banális – amúgy a valós életben is megtörtént – eset kapcsán bontja ki, vezényeli le Ruben Östlund író-rendező. Christian tárcáját és IPhone-ját egyik nap ellopják, de mivel a munkatársa segítségével rájön, hogy egy okostelefonról van szó, végül lokalizálják egy házban. Mivel egy szegénynegyedben lévő, lakótelepi tömbházról van szó, és így túl sok a lehetőség, a férfi ír egy levelet, melyben felszólítja a tolvajt, hogy adja vissza a cuccait és ezt összes lakásba be is dobja. Láss csodát, visszakapja a telefont, egy másik családban viszont konfliktust okoz, hogy az egyik gyereket ezután tolvajnak tartják a szülei. Christian pedig nehezen fogja fel, hogy a felelősség őt terheli és egy tizenéves suhanc akarja felelősségre vonni a híres kurátort és értelmiségi figurát.

Ami ezen felül még izgalmasabb, hogy Östlund filmje tulajdonképpen ennél sokkal több szálon és szinten fut. Például látunk egy elképesztő szatirikus hangvételű kritikát a modern művészetek világáról és a média együgyüségéről, egy igen alapos látleletét a nyugat-európai „jóléti” társadalomnak, melybe még egy majom története is belefér. Elképesztően sok stilizálás és finomság rejlik meg Östlund mozijában, mely dekadensen szól egy egyre kevésbé felfogható világról. Például a magyar néző számára nem egyértelmű, de már az is abszurd, hogy Christian végig dánul beszél, miközben a filmben csaknem mindenki más nyelven értekezik vele. (Elisabeth Moss figurájával angolul beszélnek.)

Így aztán még könnyebb elbeszélni egymás mellett. Állítani pedig szinte lehetetlen, de Östlundnak sikerült a csoda.

Szerző