Hirdetések;Lungo Drom;Farkas Flórián;ORÖ;

2017-11-07 07:04:00

A Farkas Flórián-rejtély

Október utolsó hétvégéjén tartotta a Lungo Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség - amely bátran értelmezhető a Fidesz roma tagozatának - a tisztújító kongresszusát. Vezetője az a Farkas Flórián, akinek a múltjában még mindig vannak fehér foltok; azt is csak hosszadalmas és kitartó újságírói munkának köszönhetően tudjuk, hogy az érettségijét valamelyik büntetés-végrehajtási intézmény keretein belül szerezte.

Ennek kapcsán érdemes felidézni, hogy az elmúlt nyolc évben az Országos Roma Önkormányzat keretein belül – ahol a demokráciát még csak nem is mímelő módon a Lungo Dromnak és Farkasnak abszolút teljhatalma van – milyen dolgok történtek. Vagy pontosabb lenne úgy fogalmazni, hogy mik nem történtek.

Farkas Flórián személye megkerülhetetlen romaügyekben. Hosszú éveken át az ORÖ tényleges vezetőjeként – később informális csatornákon keresztüli irányítójaként -, illetve ezzel párhuzamosan parlamenti képviselőként, hosszú ideje a Fidesz frakcióvezető-helyetteseként, sőt miniszterelnöki megbízottként dolgozott a romák integrációjáért. Farkas ennek ellenére lehetne a némaság szobra is, mert az elmúlt 8 évben összesen 2 percre szólalt fel a Parlamentben (akkor sem romaügyben), és akkor sem érezte, hogy meg kellene szólaljon, amikor a romák ellen elkövetett gyilkosság-sorozat történt, vagy amikor meg kellett volna emlékeznie ’56 roma hőseiről, esetleg amikor ki kellett volna állnia egy-egy mélyszegénységben élő család megkérdőjelezhető kilakoltatása ellen. De akkor sem szólalt meg, amikor olyan jogszabály-módosítások történtek, amelyek a romákat hozták még nehezebb helyzetbe. Ilyen volt például a tankötelezettség 18-ról 16 évre való csökkentése, a szakiskolák tartalmi kiüresítése, a közmunka feltételeinek kialakítása vagy éppen a legszegényebbek CSOK-ból való kizárása.

Az MTI beszámolója szerint a szolnoki tiszaligeti Városi Sportcsarnokban tartott rendezvényen együttműködési nyilatkozatot írt alá a minisztérium nevében Balog Zoltán és Farkas Flórián. A nyilatkozat szövege egyelőre nem ismert ugyan, de ennek kapcsán muszáj felidézni, hogy nem ez az első ilyen nagyívű dokumentum a Fidesz és saját díszcigánya között. Volt ugyanis egy másik együttműködési megállapodás is, melyet maga Orbán Viktor és Farkas Flórián írt alá 2011. május 20-án. Ebben 2015-ös (!) megvalósulással nagyon komoly és nagyon konkrét eredményeket vállaltak. Ráadásul a Fidesz (talán a romáknak tett választási ígéretei beváltásaként) jóformán szabad felhasználású EU-s pénzeket biztosított Farkasnak és az ORÖ-nek. Mivel a dokumentum a kormány honlapjain már nem olvasható, álljon itt egy felsorolása annak, hogy milyen eredményeknek kellene már 2 éve örüljünk:

- 100.000 munkanélküli roma foglalkoztatásba történő bevonása;

- átfogó oktatási reformprogram kidolgozása, amely révén 20.000 roma fiatal 50 - a felzárkózásban résztvevő - szakmunkásképző iskola keretében szerez piacképes szakmát;

- 10.000 roma fiatal tanulása érettségit adó képzésben;

- 5.000 tehetséges roma személy felkészítése, hogy megfeleljen a felsőfokú oktatásban való részvétel feltételeinek;

- a szak- és felnőttképzés területén mintegy 50.000, legfeljebb szakiskolai végzettségű roma felnőtt piacképes szakképzése;

- 80.000 felnőtt roma alapfokú készségfejlesztési programokban való részvétele (írás, olvasás, számolás, informatika);

- 150.000 roma lakossági szűrővizsgálatokon való szervezett részvétele, valamint az egészséges életvitelhez szükséges folyamatos tanácsadásban részesítése;

- oktatási, szakképzési, felsőoktatási, felnőttképzési lehetőségek minőségének javítása, kiterjesztése;

- csecsemő- és kisgyermekvédő és fejlesztő rendszer kialakítása, illetve a már meglévő továbbfejlesztése, ami érdemben hozzájárul a hátrányos helyzetű közösségekben, településeken élő, elsősorban roma gyermekek sikeres iskolai belépéséhez;

- mintegy 2.000 roma családsegítő szociális munkás, közösségfejlesztő, foglalkozásszervező és egészségügyi közvetítő kiválasztása és mentorált képzése, munkagyakorlat szerzése;

- 30.000 roma fiatal bevonása közösség- és személyiségformáló sporttevékenységekbe;

- európai színvonalú Roma Kulturális Központot létrehozása;

- a Roma Közéleti Akadémia létrehozása és a célok érdekében szervezett programok folyamatos megvalósítása, mintegy 3.000 roma közéleti szereplő fejlődésének érdekében;

- konfliktusmegelőző és kezelő mechanizmus működtetése, mely a közbiztonságot és a békés egymás mellett élést fenyegető jelenségek megelőzésére és kezelésére irányul.

A fentiekből minimálisnak tekinthető részeredménynek születtek, azok többsége is az ORÖ bármiféle önálló, értékteremtő hozzájárulása nélkül.

De az ORÖ nemcsak ezeket nem valósította meg, hanem egy egészen konkrét programot is szó szerint „végbe vitt”. Mára EU-s szintű figyelem kíséri a „Híd a munkába” programot. Maga az Emmi – tehát annak vezetőjeként maga Balog Zoltán – adott a projektre 4,9 milliárd forintot. De miután kiderült, hogy a projektben kizárólag Farkas Flóriánhoz közeli emberek kaptak fizetést (ráadásul mindenféle teljesítmény nélkül), illetve az ORÖ irodákat, autókat, bútorokat, informatikai eszközöket bérelt, illetve vásárolt, valamint tanulmányokat íratott megmagyarázhatatlanul túlszámlázva, rendszerint teljesen feleslegesen, az Emmi leállította a pénzek folyósítását. Az elköltött 1,6 milliárd forintot megpróbálta visszaszerezni, sikertelenül; a maradékot más programokra költötte el (!); a tartozásának visszafizetésére pedig maga adott újabb pénzt az ORÖ-nek (!). Ráadásul mindezt úgy ütemezve, hogy az semmiképp se okozhasson (legalábbis jogi értelemben) balhét a választások előtt. A projektet az Európai Csalás Elleni Hivatal is vizsgálta, és az eredmények átadása után végül a NAV kezdett gyanúsan hosszú ideig tartó nyomozásba. Az EU kitüntető figyelme; a folyamatban lévő vizsgálat, a Farkas személyével szembeni, pártokon és közösségeken átívelő általános utálat sem akadályozhatta meg azonban Balog Zoltán emberminisztert, hogy a kormány és Orbán Viktor feltétel nélküli támogatásáról biztosítsa a Szolnokon megjelenteket és az ORÖ-t.

Az, hogy egy közpénzből szervezett eseményre csak a kiválasztott sajtó munkatársait engedik be, hogy az ott elhangzottakat igyekszenek titkosítottként kezelni és hogy a megállapodás szövege nem nyilvános legkésőbb az aláírás pillanatában, bőven a rendszerváltás előtti időkre mutat vissza. Nem kevésbé felháborító, hogy az aktuális hatalom megmondja, ki a jó cigány, és ebben nem zavarja az a tény sem, hogy a saját intézményrendszere folytat ellene éppen vizsgálatot. Az pedig, hogy az ORÖ munkáját botránymentesnek nevezi, az „alternatív valóságon” túli, ordas nagy hazugság, és valójában annak a lakmuszpapírja, hogy a Fidesz mennyire nézi hülyének az átlag, nem roma választópolgárt. Mert kétség se férjen hozzá, hogy Balog bármikor kockára teszi a még meglévő személyes integritását és szavahihetőségét, valamint az általa vezetett minisztérium szakmai reputációját is, ha azt a feladatot kapta, hogy a tábort egyben kell tartania. Még akkor is, ha ezzel kockára teszi akár a következő ciklus EU-s tárgyalásait is.

Pedig racionális érv már nincs arra, hogy a Lungo Dromot a fideszes karámon belül tartsák. A romák 99 százaléka számára Farkas és az ORÖ neve már régen szitokszó. Pontosan tudják, hogy az ORÖ – minden miniszteri szép szó ellenére – a jövőjüket tapsolja el éppen. Nem véletlenül nem sikerült megtölteni a tiszaligeti sportcsarnokot még buszoztatással, ebéddel és ingyen koncerttel sem.

Csak az összehasonlítás végett érdemes megemlíteni, hogy az Idetartozunk Egyesület – amely kizárólag a tagjai által felajánlott támogatásokból és pár százezres pályázatokból működik - ötödik éve rendezi meg a Roma Büszkeség Napját. Ott a legutóbb közel kétezren – vagyis hasonló létszámban - voltunk jelen, annak ellenére, hogy mindenki kizárólag a saját döntése alapján, a saját költségére és legfőképp a saját maga hasznára vonult velünk.

Már csak az a kérdés, hogy vajon miért éri meg Orbánnak és Balognak maga mellett tartani Farkast és az összes vele járó konfliktust.