Felrobbant egy rendőrautó Donyeck megyében - Fotók!

Publikálás dátuma
2017.11.15. 21:00
Forrás: Facebook/Vyacheslav Abroskin
Egy rendőr meghalt, kettő megsérült Donyeck megye ukrán ellenőrzésű részében szerdán, miután autójuk aknára hajtott és felrobbant - hozta nyilvánosságra Vjacseszlav Abroszkin, az országos rendőrfőkapitány első helyettese a Facebookon.

Az eset a frontvonal közelében, az Azovi-tenger partján található Mariupol kikötővárostól 23 kilométerre északkeletre fekvő Hnutove településnél történt. A rendőrök a Talakivka és Hnutove településeket összekötő autóúton haladtak, amikor felrobbant egy páncéltörő akna, amelyet - Abroszkin szavai szerint - az Oroszország által támogatott kelet-ukrajnai szakadárok egy diverziós, felderítő csapata helyezett ki az útra. A detonáció következtében egy 36 éves rendőr őrnagy életét vesztette, két másik rendőrt pedig sérülésekkel kórházba szállítottak - tette hozzá Abroszkin.

Szerhij Knyazjev országos rendőrfőnök szintén Facebook-bejegyzésben közölte, hogy a rendőrjárőrök Mariupolban szolgáltak, és egy hívásra mentek ki. Hozzátette, hogy előző nap az akna még nem volt ott, hiszen katonák gond nélkül hajtottak át ezen az útszakaszon. Elmondása szerint a robbanás után tűzszerészek átvizsgálták a környéket, és még egy rejtett aknát találtak.

Az ukrán védelmi minisztérium a napokban hozta nyilvánosságra, hogy a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktusban három év alatt több mint ezer katona és civil sérült meg vagy veszítette életét aknák és egyéb rejtett robbanószerkezetek miatt a Donyec-medencében. 2014 júliusa óta ez év novemberéig aknarobbanás miatt 199 katona vesztette életét, és 701 sebesült meg. Csak idén százan sérültek meg és 34-en haltak meg rejtett pokolgépek felrobbanása következtében.

Polgári lakosok közül ez idő alatt 161-en - köztük 23 gyermek - szenvedett sérüléseket aknától vagy más robbanószerkezettől, közülük 46 felnőtt és négy gyermek vesztette életét. Az év elejétől 29 civil, köztük öt gyermek szenvedett sérüléseket vagy veszítette életét ilyen robbanásokban.

 

Szerző

Kövessük Tállait!

Publikálás dátuma
2017.11.15. 18:06
Fotó: Molnár Ádám

Az MSZP-s Szabó Sándor a saját körzetében élőknek igényel olcsóbb üzemanyagot az olajtársaságtól. A képviselő ennek érdekében közvetlenül a Mol vezérigazgatójának, Hernádi Zsoltnak írt (ironikus) levelet, amit a Facebookon is közzétett. Ebben úgy fogalmazott, "sajtóhírek szerint országgyűlési képviselőnek (Tállai András) a Mol vezetőivel történő közvetlen kapcsolatfelvétele hatékony módszer az üzemanyagárak csökkentésére. Erre, valamint arra is figyelemmel, hogy választókörzetemből nagy számban érkeztek állampolgári megkeresések, az alábbiakat kezdeményezem: Kérem, hogy a Csongrád megye 01., 02., 03., 04. számú országgyűlési egyéni választókerületeiben működő Mol töltőállomásokon – a mezőkövesdi megoldással azonosan – az október 31-i állapothoz képest a benzin árát 11 forinttal, míg a gázolajét 5 forinttal mérsékelni szíveskedjék."

Ahogy megírtuk, Tállai András, az adóhivatal elnöke maga számolt be szombaton a Facebook-oldalán, hogy arról tárgyalt a Mollal, csökkenjen Mezőkövesden az üzemanyagok ára. A hírről a világ egyik legbefolyásosabb üzleti hírügynöksége, a Bloomberg is beszámolt. Orbán Viktor kormányfő gratulált Tállainak az akcióért.  

Szerző

Szijjártó: az Egyesült Államok beavatkozik a magyar belügyekbe

A külgazdasági és külügyminiszter szerint megdöbbentő és merőben szokatlan, hogy "egy demokratikus ország egy szövetséges demokratikus ország területén médiafinanszírozásba kezd saját költségvetési forrásból".

Szijjártó Péter ezt szerdán egy más témában tartott sajtótájékoztatón mondta arra a kérdésre, amely azt firtatta, miért kérették be a budapesti amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivőjét.

Az amerikai nagykövetség vidéki médiának meghirdetett pályázatát illetően a tárcavezető feltette a kérdést: "mi ez, ha nem belügyekbe történő beavatkozás?"  Mint mondta, sok kérdést tettek fel az amerikai külügyminisztériumnak, ezekre még várják a választ. Azt kérdezték például, hogy mely más szövetséges ország vonatkozásában tesz hasonlót az Egyesült Államok, és melyik washingtoni irodában tudják megítélni, hogy egy magyarországi megyében melyik médium "milyen pályázatot ad be, és milyen kiegyensúlyozott tájékoztatást akar folytatni" - tette hozzá.

A külügyminiszter kijelentette: visszautasítják azt a politikát, amely be akar avatkozni más országok belső ügyeibe, "mi sem tesszük ezt, és elvárjuk azt is a szövetségeseinktől, hogy ne tegyék". Megjegyezte: januárban akarnak döntést hozni a pályázatról. "Mi ez, ha nem a választási kampányba, Magyarország belső politikai folyamataiba történő beavatkozás?" - fogalmazott.

Egy másik kérdésre Szijjártó Péter arról is beszélt, csodálkozik azon, hogy Brüsszelben, amelyet sokan "a demokrácia fellegváraként szeretnek számon tartani", egy olyan lehetőséget - a nemzeti konzultáció folyamatát - bírálják, amely megteremti a lehető legtöbb ember bevonásának a módját a közügyekbe, és lehetőséget ad arra, hogy az ország sorsát alapvetően meghatározó kérdésekben véleményt mondjanak.

Ezek a kritikák "nem rólunk, nem a konzultációról állítanak ki bizonyítványt", hanem azokról, akik ezeket a bírálatokat teszik - fogalmazott. Megjegyezte: jó lenne, ha az Európai Parlament képviselői "a mi ügyeinkben való döntéseket ránk bíznák", és megjelenne a kölcsönös tisztelet elve.

Szerző