Legyen szó kávéfőzőről, tabletről vagy egy bútordarabról, a dizájnerek szüntelenül befolyásolják a mindennapjainkat, meghatározzák a széphez való hozzáállásunkat, miközben praktikus tárgyakat hoznak létre. Erre hívta fel a közönség figyelmét a debreceni MODEM-ben a Tervezett alkotás című kiállítás megnyitóján Horányi Attila, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem docense, a Designkultúra szak vezetője. – A dizájn uralma alatt élünk, hiszen a mindennapi tárgyaink folyamatosan körbevesznek minket – mondta beszédében a művészettörténész. Horányi szerint a dizájn egy olyan problémaorientált tevékenység, mely a fizikai tárgyak létrehozásával vagy virtuális eszközök készítésével élhetőbbé teszi a világot. A dizájn azonban létrejötte óta hatalmas változáson ment át, mivel a sorozatgyártható és olcsóbb termékek elkészítése után a piacon megjelentek a kisszériás és luxustermékek is. – A dizájn komplex, időben változó jelenség, ezért nem lehet leegyszerűsíteni – állítja Horányi.
A problémát csak bonyolítja, hogy a dizájn erősen kötődhet a képzőművészethez is – derült ki a kiállításhoz kapcsolódó konferencián. A két művészeti ág között azonban nem lehet egyértelmű határvonalat húzni, elvégre egy dizájntárgy besorolása sem mindig egyértelmű. Természetesen egy hétköznapi funkciót betöltő, sorozatgyártott tárgyat –legyen az egy lámpa vagy egy szék – inkább a dizájn kategóriájába szoktak sorolni, míg egy funkcióval nem bíró alkotás a képzőművészethez áll közelebb. Horányi szerint a határok ráadásul állandóan mozognak. Marcel Duchamp az előző század tízes éveiben például bármilyen tárgyat a művészet rangjára emelt, gondoljunk csak A forrás (vagy A kút) című hírhedt alkotására, amikor egy piszoárt nyilvánított műalkotásnak. Az évtizedekkel később megjelenő Fluxus nevű irányzat már azt vallotta: mindenki művész, így minden lehet művészet.
Tény azonban, hogy a XXI. században a dizájn mellett már képtelenség elmenni, hiszen expanzív iparág lévén napról napra fejlődik, miközben fiatal tervezőknek biztosít megélhetést. A MODEM kiállításán is számos tehetséges dizájner munkájával ismerkedhet meg a közönség. Ezek 2017. júliusában készültek a Debreceni Nemzetközi Művésztelep keretében. A kiállított művek nem pusztán formai bravúrral megalkotott tárgyként funkcionálnak, hanem dizájnelméleti, társadalomkritikus vagy éppen filozófiai kérdéseket feszegetnek. Antal Balázs Proletár izzósor című alkotása például az 1961-ben a debreceni Egyetem sugárúton felállított Proletár szobrot gondolja újra falra helyezhető dekorációként. Váci Lilla videóinstallációin a régi korok dizájntárgyai – kazettás magnó, lemezjátszó és régi ruhadarabok – jelennek meg, és értelmeződnek újra a múlt kultikus relikviáiként. Utóbbi alkotás érdekessége, hogy a videóban szereplő tárgyakat a művész a debreceni Zsibongó nevű használtcikk piacon szerezte be.
A tárlat egyik figyelemfelhívó darabja Fajcsák Dénes Emlékek kamrája című építménye, melynek fő funkciója, hogy megőrizze régi emlékeinket az utókor számára. A kamra, mely tulajdonképpen egy barlang, két részből áll: a tartózkodótérből és egy föld alá süllyesztett veremből. A látogató a tartózkodótérben helyet foglalhat egy ülőfelületen, melyről a verembe ejtheti régi emlékeit, legyen az egy fotó, buszbérlet, mozijegy, képeslap vagy egy fontos szöveget tartalmazó cetli. Az alkotó szerint az Emlékek kamrája mindenkinek mást jelent: „valakinek az elengedést, mert egy rossz emléket tud elhelyezni, meggyászolni, elengedni, másoknak jó élmények gyűjtő- és tárhelyét és ezek mellett akár merengésre alkalmas teret”.
Ugyancsak a múlt emlékeit rögzíti Süli-Zakar Szabolcs, aki egy mezőszemerei ház telekarcolt vakolatát konzerválta frottázs technikával egy nagyméretű papírra. A kapott eredményt szemlélve a látogatónak már tényleg nehéz bekategorizálni, hogy dizájntárgyat lát vagy egy absztrakt képet.
