Nincs kegyelem

Publikálás dátuma
2017.12.07 06:45
A fiú és az apa megbeszélése az esőben: Porogi Ádám és Rátóti Zoltán Fotók: Éder Vera
Fotó: /
A Visszavonulás című angol kortárs drámát tűzte műsorára a Rózsavölgyi Szalon, igazi lélekboncolás, megható pillanatokkal.

Egy háborúban mindenki másként képzeli a túlélést. Van, aki győzni szeretne és megy előre, akár fejvesztetten is. Más pedig a visszavonulást választja. Ez utóbbiról mesél feleségének az ötvenes évei végén járó férfi. Majd hozzáteszi, amikor túlélésről van szó, az emberben nincs kegyelem. A háborúban a haldoklókat, akiken már nem lehet segíteni, hátrahagyják és a menekülők ilyenkor már csak önmagukra figyelnek. A férj és feleség az angol kortárs William Nicholson Visszavonulás című drámájában több mint harminc éve él együtt. A férfi tanár, a nő író, és van egy felnőtt fiuk. Látszólag mindenük megvan, polgári életmód, a hivatásuk szeretete, most már tényleg foglalkozhatnának egymással, hiszen a nagyfiú is önálló lett, mégis valami elromlott. Nem tudnak már egymásnak örülni, mindenki a másikban keresi a hibát. Felbomlott a harmónia. Összezavarodott minden. Nincsenek közös célok, egymás bántása folyik, a feleség ezt hangosan, látványosan teszi, a férj pedig először némán megadóan tűri, majd fokozatosan elindul a robbanás felé a történet. A férj bejelenti, hogy elköltözik, otthagy mindent, ha tetszik, visszavonul. Kiszáll, új életet akar, már mást szeret. A nő összeomlik, akár közhelyes, típus történet is lehetne Nicholson darabja, hiszen elég jellemző sztorit mesél el. Szerencsére azonban és ebben közrejátszik Kovács Krisztina a dialógusok drámaiságát és vadságát felerősítő fordítása a darab nagy részében képes mélyebbre menni. Valló Péter rendező otthon van az emberi viszonyok boncolásában. Nem akarja túljátszatni a történetet, a pontosságot és a hitelességet várja el a színészeitől. A Rózsavölgyi Szalon kicsiny, intim terében egyébként is azonnal lelepleződik, ami hamis.

A nőnek sok mindent el kell fogadnia, a feleség szerepében Söptei Andrea

A nőnek sok mindent el kell fogadnia, a feleség szerepében Söptei Andrea

A színészi játékban a hármasból elsősorban a fiút játszó Porogi Ádám és a feleséget alakító Söptei Andrea jeleskedik. Porogi, aki ebben az évadban szerződött Kecskemétről a Radnóti Színházba szinte végig jelen van a színen, sokszor némán, megfigyelőként. Ő az igazi áldozat, a fiú, akinek végig kell néznie, hogy az általa szeretett anya és apa házassága miként esik szét, az egyhangú összetartozásból, miként lesz civódó, majd darabokra törő kapcsolat. Talán az előadás csúcsjelenete, amikor a fiú nem tudja türtőztetni magát és sírni kezd. Egy fiatal férfi önazonos, mélyen igaz, kétségbeesett reakciójának lehetünk a tanúi.

Söptei Andreának jót tesz a Rózsavölgyi. Jól áll neki a testközelség. Minden mozdulata és gesztusa őszinte, nem beszélve arról, hogy egy folyamatot érzékeltet, a nő kizökkenésétől, a majdnem őrületig.

Rátóti Zoltán a férj szerepében főleg az előadás elején kissé túl passzív, mintha eltartaná magától a szerepet. Aztán belejön és próbálja felvenni a partnerei ritmusát és szenvedélyét.

A darab a fiú drámai monológjával zárul: „Amikor kicsi voltam és sétálni vittetek, előttem mentetek, egymás mellett, én meg futottam utánatok. Megöregedtetek, de még mindig előttem jártok. Örökké előttem az úton. Drága felfedezők, drága felfedezőim. Ahogy szenvedtek, úgy fogok szenvedni én is. Ahogy kitartatok, úgy tartok majd ki én is. Bennem még mindig össze vagytok kötve, örökre elválaszthatatlanok. Én vagyok a szerelmetek, a félelmetek, a kudarcotok. Bocsássatok meg nekem, hogy örökké erősnek akartalak látni titeket. Bocsássatok meg, hogy a gyereketek vagyok.”

2017.12.07 06:45

Linzben is a víz az úr

Publikálás dátuma
2018.08.18 10:49

Fotó: KCHO (CU) EL PENSADOR/
DonauArt címmel művészeti programsorozattal tisztelegnek az európai nagy folyam előtt.
A Duna sokkal inkább szerves része Linz kulturális életének, mint Budapesten. Partján promenád, ipari kikötő szabadtéri galériával és múzeum alkot művészeti teret. Május végétől október közepéig minden a Dunáról szól a városban. A fél éves programsorozat keretében számos vezetett városi séta, konferencia zajlik, és ahol csak lehet, a víz ihlette kortárs művészeti alkotások, projektek láthatók. Szabad asszociációktól a tudományos ismeretekig sokféleképpen kerül fókuszba a Fekete tengerig 10 országon keresztül haladó ikonikus folyó, amely több mint kétezer éve Európa politikai, kereskedelmi és kulturális artériája. Sokunk fejében még egy régi kép él Linzről, mely leginkább vasiparáról és világhírű acéljáról volt híres. Ám Felső-Ausztria tartományi fővárosa az elmúlt években nagyon sokat változott, és nemcsak Ausztria, de egész Európa egyik igazán különleges kulturális központja lett, ahol szervesen ötvöződik a hagyomány és a modernitás, az ipar és a művészet. 2009-ben, a kulturális évadra készült el a város egyik legizgalmasabb kiállító tere, a Höhenrausch. Az egykori Orsolya-rendi templom kolostorát alakították át kiállító térré, amelynek szerves része a templomtorony, és a szomszédos háztetők is. Tizedik éve minden május végétől október közepéig tart nyitva a változó tematikájú kiállítás. Ami nemcsak a sokszínűségével, de egészen elképesztő elhelyezkedésével is ámulatba ejti a betérőt. Az idei év fő motívuma a víz - ezzel is kapcsolódva a Donau Art programhoz. A Másik part című kiállításon több mint 40 kortárs műalkotás látható. Nehéz persze magyarra fordítani a művészeti tér nevét, de a bátor próbálkozók a Magaslati Mámor címet adták neki, ami nem is áll messze a valóságtól. Mert valóban mámoros, varázslatos dolog történik azzal, aki végigjárja. Itt is egyszerre van jelen az elgondolkodtató, a szemet és lelket gyönyörködtető, a sokkoló és megnyugtató, a megrázó és a lenyűgöző. Bármerre halad és néz az ember újabb és újabb univerzumok, gondolati hálók sejlenek fel, amelyeket mind, mind a víz inspirált.
Az első meglepetés rögtön a kiállítás bejáratánál éri az embert. A Temesváron született, ma már Bécsben élő és alkotó Ovidiu Anton Út akadályok című installációja állja utunkat. Vörösre és fehérre festett gerendákból álló barikádon kell keresztül másznunk, hogy elindulhassunk a virtuális vízitúrán. És mászás közben kinek ne jutna eszébe az illegális határátlépés? De nem ez az egyetlen olyan installáció, amely reflektál korunk egyik legégetőbb problémájára. Beljebb és beljebb haladva hol fény folyó kúszik a lábunk alá, hol a jól ismert mobil fémkorlát tekeredik, hullámzik a fejünk felett, videók és fotók mesélnek a valóságról, borzalmakról és felemelő pillanatokról. Majd belépve egy kisebb terembe, egyszerre csak hirtelen csend lesz. Amikor az ember füle megszokja a csendet, akkor érzékeli csak maga körül azt a finom rezgést, és halk hangokat, amiket aprócska poharakban elhelyezett drótok és mágneslapok adnak ki a különböző mennyiségű vízzel feltöltött poharak segítségével. Nelo Akamatsu több száz vizes poharat hangolt be. A két évvel ezelőtt Szentendrén kiállító világhírű japán művészt Chiharu Shiota-t is megihlette a víz, és a Ferenczy Múzeumból ismert piros fonalak fonatából kialakuló tér most nem emlékeket idéz, hanem álomszerű utazásra hív csónakján. A klasszikus kiállítási teret végigjárva a templomtoronyba vezet az út, ahová a német művész Tamara Grcic különleges akusztikai élményt álmodott. A zubogó folyó hangja és a vizekről szóló szövegek hullámzásától kísérve, egyszer csak a szabad ég alatt és Linz fölött találjuk magunkat. És természetesen a városi panoráma mellé itt is jár a művészeti élmény. A fából felépített kilátótoronyba tartva újabb és újabb perspektívából láthatjuk az orosz Alexander Ponomarev gigantikus, de mégis törékenynek tűnő, huzalokból megalkotott Repülő hajóját. De előtte még elsétálunk egy, a háztetőn ülő alak előtt. KCHO kubai művész a tenger által partra sodort csónakok maradványaiból alkotta meg Rodin Gondolkodójának parafrázisát. Ezzel is emlékeztetve és egyben emléket is állítva azoknak a menekülteknek, akik egy jobb élet reményében apró lélekvesztőkön vágtak és vágnak neki a tengernek évszázadok óta.

Iparvárosból kultúrváros

Az egykori osztrák iparváros 2009-ben egy éven át volt Európa Kulturális Fővárosa Vilniusszal, a litván fővárossal együtt. Ekkor végre reflektorfénybe kerülhetett mindaz, amire a linziek már sokkal régebben készültek. Évekkel korábban határozták el a város arculatának megváltoztatását, amiért mindent meg is tettek. Nemcsak tervek voltak és tervrajzok, és nem is csak egy évre készültek. Úgy tűnik, mindent egy lapra tettek fel. A nevezetes év előtt kulturális intézmények felépítésére, felújítására, város alakításra több mint 250 millió eurót költöttek. A programokat már 2005-ben szervezte egy majd 40 fős stáb. Ám nem érték be annyival, hogy sikeresen levezényelték az évet, és felépítették a kulturális intézményeiket, hanem ezeket azóta is, komoly és vonzó kulturális, művészeti tartalommal töltik meg.

2018.08.18 10:49

Nem lesz könnyű közlekedni augusztus 20-án - Mutatjuk a lezárásokat!

Publikálás dátuma
2018.08.18 09:49

Fotó: Népszava/ Tóth Gergő
Az augusztus 20-i rendezvények miatt Budapest több kerületében forgalomkorlátozásokra kell készülni a hosszú hétvégén és a közösségi közlekedés menetrendje is változik - közölte a rendőrség és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleményében az áll: kedd reggel 6 óráig lezárják a Lánchíd utcát és az Ybl Miklós teret. Hétfő este 6 óráig lezárják a Szent Gellért rakpart két forgalmi sávját is a Hegyalja úttól a Rudas fürdő végéig. Kedd hajnalig lezárják a Clark Ádám teret, a Fő utcát a Halász utcától a Clark Ádám térig, a Lánchidat (a gépjárműforgalom elől), az Alagutat, valamint az Alagút utcát az Attila úttól az Alagútig. Emellett a Lánchíd északi járdáját a gyalogosforgalom elől is lezárják szombat hajnaltól kedd hajnalig. A teljes forgalom elől augusztus 20-án 17-től 23 óráig lesz lezárva a Lánchíd. Vasárnap reggeltől hétfő hajnalig nem lehet közlekedni a Szent Gellért rakparton a Rudas fürdőtől az Erzsébet hídig. Vasárnap délután 2 órától hétfőn hajnali 1 óráig lezárják a Szent Gellért rakpart, a Budai alsó rakpart, a Krisztina körút, az Attila út, a Hegyalja út, a Naphegy utca, a Kereszt utca, a Kossuth Lajos utca, a Szabad sajtó út és a Március 15. tér egyes szakaszait. Augusztus 20-án, hétfőn reggeltől kedd hajnalig lezárják továbbá a budai alsó rakpart és pesti alsó rakpart egyes szakaszait. Szintén hétfőn este 7 órától várhatóan 22.30-ig a Margit híd (gyalogos forgalomtól függően) - Szent István körút - Bajcsy-Zsilinszky út - Károly körút - Múzeum körút - Vámház körút - Szabadság híd - Szent Gellért tér - Kelenhegyi út - Szirtes utca - Sánc utca - BAH-csomópont - Alkotás utca - Széll Kálmán tér - Margit körút - Tölgyfa utca - Margit híd által határolt területet is lezárják.
A rendőrség honlapján talál bővebb információt az ország más városaiban várható lezárásokról.
Változik a közösségi közlekedés menetrendje is Budapesten az ünnepségek miatt. A BKK közleményében tudatta: szombaton a Lánchíd, az Alagút, valamint a Szent Gellért rakpart Hegyalja út és Rudas Gyógyfürdő közötti lezárása miatt kedd hajnalig a budavári buszjáratok csak Budán közlekednek, a 105-ös és 990-es járatok pedig az Erzsébet hídon át haladva. Vasárnaptól amellett, hogy teljes vonalán közlekedik a 17-es villamos, a nagykörúti villamosok pedig ismét használják a Széll Kálmán téri végállomást, több korlátozás lép életbe. Rövidített útvonalon jár a 2-es villamos, először két szakaszra osztva, majd rövidített útvonalon jár a 19-es, illetve a 41-es villamos. Szintén két szakaszra osztva közlekedik az 5-ös és 8E, a 105-ös, a 110-es és 112-es busz, illetve a Szabadság hídra terelve szállít utasokat a 7-es és a 133E busz, a 907-es, a 908-as és a 956-os éjszakai járat. Augusztus 20-án napközben a korábban már lezárt Várkert rakpart, Lánchíd, Alagút és Kossuth Lajos tér mellett lezárják a pesti rakpartokat is. Emiatt a 2-es villamos újra rövidített útvonalon jár, a 19-es két szakaszra osztva, a 41-es a Krisztina körútra terelve közlekedik, emellett a 9-es busz nem áll meg a Szent István-bazilikánál, a 15-ös és 115-ös, illetve a 105-ös busz pedig módosított útvonalon viszi az utasokat. Az augusztus 20-i tűzijáték miatt először a Lánchidat, majd este 7 órától a Margit hidat és az Erzsébet hidat is lezárják a gyalogos forgalom elől. A Duna-part eléréséhez a BKK a sűrűbben közlekedő metrókat ajánlja. Az 5-ös és 8E, a 9-es, a 105-ös, a 110-es és 112-es buszjárat két szakaszra osztva, a 7-es és a 133E, a 9-es és a 91-es buszcsalád járatai terelve járnak, míg a 11-es, a 26-os, a 109-es és a 178-as buszok az eredetinél rövidebb útvonalon közlekednek.
2018.08.18 09:49
Frissítve: 2018.08.18 10:11