bántalmazás;vádemelés;halál;élettárs;asszony;Jászfelsőszentgyörgy;

2018-01-05 13:39:00

Elásott asszony Jászfelsőszentgyörgyön - 3 évig nyomoztak

Vádemelést javasol a rendőrség a 2015-ös jászfelsőszentgyörgyi gyilkosság áldozatának volt élettársa ellen - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense pénteken az MTI-vel.

A nyomozás lezárult, a gyanú szerint a nőt korábbi élettársa, egy akkor 35 éves helyi férfi ölte meg 2015. március 21-én este. A gyanúsított jászfelsőszentgyörgyi házuk udvarán egy farúddal gyakorlatilag agyonverte korábbi élettársát, a nő belehalt sérüléseibe. Ezt követően a támadó a holttestet a település külterületén lévő erdős területen elásta. 

A tájékoztatás szerint a rendőrök először eltűntként keresték az asszonyt, de gyanújuk - amely szerint a nő bűncselekmény áldozata lett - 2016. november 9-én igazolódott: T. Gábor végül beismerte a bűncselekmény elkövetését és elmondta, hogy hová ásta el a nőt. A rendőrök másnap átkutatták a férfi által megjelölt területet, ahol megtalálták a holttestet.