Sohasem lehet elmenekülni

Érzéki, szenvedélyes, a tabukat nem megkerülő előadás született a Dorian Gray című musicalből a Budapesti Operettszínházban.

Találó a helyszínválasztás. A Budapesti Operettszínház a Kálmán Imre Teátrumban, vagyis a volt Moulin Rouge-ban mutatta be a Dorian Gray-t. A volt mulató páholyokkal teli intim, buja hangulatú tere alkalmas terepe egy bátran szenvedélyes, érzéki, előadásnak. És úgy látszik, hogy az alkotók szándéka egybeesett a tér adottságaival, vagyis megszületett egy vitára ingerlő, de érvényes olvasata a műnek. A musical szövegkönyvét Oscar Wilde Dorian Gray arcképe című műve alapján 1990-ben Gunar Braunke, Ács János és Várkonyi Mátyás írta. Akkor mutatta be a darabot a Rockszínház. Az akkori előadásból többen is szerepelnek a mostani produkcióban. Réthly Attila rendező és Bodor Johanna koreográfus úgy frissítette az akkori dramaturgiát, hogy a mű általuk megfejtett variációját láthassuk.

Az előadás előtt sokan találgatták, hogy mennyire reflektál a teátrumot is elért mostani szexuális zaklatási botrányok problematikájára. Szerencsére direktben sehogy. Ha azt reflektálásnak vesszük, hogy az előadás azt erősen állítja, hogy a művészi szabadsággal nem lehet minden esetben takarózni. Léteznek határok, ha pedig ezeket átlépjük, a bűnhődés sem maradhat el. Ez kissé didaktikusan hangzik, de az előadásban egyáltalán nem válik azzá. Réthly Attila egy korábbi interjúban így összegezte, hogy számára mit jelent a Dorian Gray: „a történet szerint Lord Henry beleszeret a Dorian Grayt ábrázoló képbe, amit Basil nevű festő barátja készített. A Lordot a darab végén a saját anyja úgy ereszti el az örök kárhozat és bűnhődés felé, hogy az isten sem léphet át olyan határokat, amiket ő átlépett akár tettben, akár gondolatban.”. Igen a szenvedély, a bűn örvényének útját mutatja az előadást, de ezt finoman, sokszor jelzésszerűen, mégis nem megúszóan teszi. Hatásos és nagyon együtt lehet élni Bodor Johanna érthető, a játékosságával olykor meglepni is tudó koreográfiájával. Az előadásban közreműködő kar elsősorban a koreográfiának köszönhetően főszereplővé válik.

Jó választás a címszerepre Kocsis Dénes. Elhihető róla, hogy érte történik mindaz, ami a sok bonyodalmat okozza. És az is követhető, mi történik közben benne. A róla festett kép története jól szimbolizálja megállíthatatlan sodródását, ahonnan már a végén nincs visszaút. Homonnay Zsolt játssza Lord Henryt az elején kicsit modorosan, de aztán ezt levetkőzi és merészebben, kitárulkozóbban mutatja meg a figura mélységeit, motivációit, gyengeségeit. Csengeri Attila viszont a festő szerepében azonnal hatásos. (Ők ketten játszották hajdanán a rockszínházi előadásban Doryan Gray-t.) A Sibylt alakító Gubik Petra megoldja a feladatot, a kádas jelenet Kocsis Dénessel különösen szép és érzéki. Janza Kata, Papadimitiru Athina és Pesák Ádám mindannyian kitűnnek egy-egy karakterszerepben. Kovács Adrián az előadás zenei vezetője, a premier karmestere értően kezelte Várkonyi Mátyás új dalokkal is frissített zenéjét. A volt mulatóba beköltözött Dorian Gray, és azt hiszem egy darabig ott is marad.