kongresszus;miniszterelnök;Karácsony Gergely;pártlista;Molnár Gyula;Kunhalmi Ágnes;Magyar György;Mellár Tamás;

2018-02-10 12:11:00

Karácsony: küzdenek ellenem, de végül én győzök - Kongresszust tartott az MSZP (Fotók)

Hivatalos az MSZP és a Párbeszéd szövetsége, Karácsony Gergely a miniszterelnök-jelölt, a liberálisok is csatlakoztak, a lista nem mindenkinek tetszett - ez történt az MSZP kongresszusán.  A fő képre kattintva galéria nyílik! FOTÓK : Vajda József

13:57 - Színpadra gyűlés, taps és vége

13:55 - A harmadik stáció

A szociális demokrácia ugyanis nem engedi, hogy szétverjék az oktatást, a szakszervezeteket - ahogy a Fidesz tette - csak azért, hogy letérdeltethessék a magyar munkavállalókat a multinacionális nagytőkének. Hiszen azt a munkát, amire a magyar melósok ma alkalmasak, tíz-húsz év múlva robotok végzik. Azaz át kell alakítani az oktatási rendszert, hogy a jövő gyerekei piacképes képességeket sajátíthassanak el, tisztességes bérért dolgozhassanak. Csak így teremthető meg az új magyar középosztály. Amelyik figyel a rászorulókra, és segíti a nyugdíjasokat. Karácsony persze nem vitatja, hogy sokan kétkedve fogadják optimizmusát, pedig szerint roppant egyszerű a helyzet: rossz emberek rossz döntései teszik tönkre az országot, Azaz a karácsonyi recept szerint mindössze jó emberekre van szükség. Ezt bizonyítja, hogy a szegény és gazdaságilag elmaradott Finnország vagy Írország, illetve Dél-Korea egy következetes oktatási reformmal a világ leggazdagabb országai közé emelkedett. Persze egy hasonló változáshoz kormányváltásra van szükség - ez pedig Karácsony szerint reális esély. Mondanivalóját Gandhi idézettel támasztja alá. A legendás indiai békepolitikus azt mondta: először nem vesznek rólad tudomást, aztán kinevetnek, végül küzdenek ellened, de végül te győzöl. Karácsony pedig úgy érzi, most a harmadik stációnál tart. 

13:43  - Szocializmus a fideszeseknek

Karácsony Gergely egy kis, tízmilliós népről szóló példabeszéddel kezd. Egy népről, amelyiket megcincált a történelem, évtizedekig diktatúrában élt. Aztán történt valami jó: ez a kis nép szabad lett, és belépett az EU-ban. Csakhogy minden elromlott: megszorítások sora jött, a jobboldali kormányok sok-sok milliárdot vettek ki az oktatásból és az egészségügyből, fiatalok százezrei menekültek el. Aztán jött egy baloldali polgármester, megnyerte a választásokat, és helyrehozta az országot. Ami egyébként Portugália. De ha ott sikerült, akkor itt sem reménytelen - a baloldali polgármester adott, somolygott Karácsony Gergely. Aki szerint meg kell törni azt a félelmet/tévhitet, hogy úgy sem lehet kormányt váltani. Dehogynem. A rendszer amiben élünk, szocializmus a fideszeseknek, hiszen mindig segít a pártállam, ha közbeszerzésről van szó, ha online kaszinókról. Mindenki másnak azonban kapitalizmus ez a rendszer, hiszen az állam senkinek nem segít: nyugdíjasok fagynak meg lakásikban, mert nem tudják fizetni a gázszámlát; férfiak halnak meg a kórházakban, mert tizenkét órán nem látják el őket, és így tovább. Most azonban eljött az idő, hogy a magyarok ne csak nemet mondjanak mindenre, hanem végre igent is. Igent a szociális demokráciára (és persze a kormányváltásra). 

13:33 Toll és bátorság

A csapatkapitány - Kunhalmi nevezte így - imád Ágnes után beszélni, mert amikor hallgatja, biztos benne, hogy a választás elsöpri az Orbán-rezsimet. Molnár Gyulának azonban nemcsak jelene van, hanem múltja is, így felidézi, hogy ebben a teremben alakult meg az MSZP 29 éve. Akkor ez az aktus egy új korszak nyitánya volt. A pártelnök szerint most is új korszakot épít az MSZP és a Párbeszéd szövetsége. Hiszi, hogy nem alaptalanul optimista, hiszen minden fontos időközi választáson az ellenzék húzta be az adott várost - mert az emberek felismerték, hogy van erős jelölt és van alternatíva. Márpedig azzal, hogy Karácsony Gergely hivatalosan is miniszterelnök-jelöltté emelkedett, végre láthatóvá/értelmezhetővé vált az alternatíva. Aztán a pártelnök név szerinti buzdítja az egyéni jelölteket. Például Gurmai Zitát, aki majd megmutatja Kósa Lajosnak Debrecenben, hogy milyen, amikor a Nőtagozat rászabadul egy városra. Aztán még némi biztatás, hogy a szavazófülkében nem kell félni - és ha elég bátor embernek lesz toll a kezében április 8-án, akkor másnap mindenki egy erős, európai Magyarországon fog élni.

13:23 - Hit és remény balról

Bár Orbán szerint nagyon szeret parádézni, a szélsőjobboldali barátaival fényképezkedni, Kunhalmi szerint a miniszterelnök valószínűleg szégyenli magát, és nem meséli el, mit jelent valójában az erős nemzetállama. Mert Orbán országában kétszer annyian halnak meg kórházi fertőzésben, mint korábban; 500 ezer gyerek éhezik; és titokban menekültek tömegét fogadják be. Orbán egyszerűen hülyének nézi az embereket, summáz Kunhalmi Ágnes. Aki szerint ennek vége: mert szocialista párt van, volt lesz - és kormányváltás után figyel az emberekre. Erre pedig az összefogás ad lehetőséget, amelyik a hitet és a reményt újra visszatolta a baloldalra.

11:17 - Fel kell állni a fotelből

Onnan lehet tudni, hogy a kongresszus végképp átment kampánynyitóba, hogy Veres Gábor az ATV nézőit üdvözli, merthogy megkezdődött az élő adás. Úgyhogy a ceremóniamester színpadra is szólítja a "jó oldal" nagyágyúit. Kunhalmi Ágnes rögtön kinyilvánítja, hogy ez sorsdöntő kongresszus, hisz mindjárt következik a demokrácia ünnepe a választás. És ezen az sem változtat, hogy a hatalom roncsolta a demokráciát, semmibe veszi a választási szabályokat, és Orbán Viktor azt hirdeti, hogy Isten kegyelméből kormányoz. Az MSZP-s politikusa szerint egy fenét, még a népéből sem, hiszen 2014-ben a választók 55 százaléka nem a Fideszre voksolt, azaz kormányváltást akart. Persze ennek az áldatlan állapotnak van ellenszere: az, hogy fel kell állni a fotelből, el kell menni az urnáig. Annál is inkább, mert Kunhalmi Ágnes szerint az embereknek nincs vesztenivalójuk, vesztenivalója csak egy szűk csoportnak/családnak van - például a saját lábán álló lánynak, illetve a saját lábon álló vőnek. Nem véletlen, hogy a rendszer mindent megtesz, ha kell el is csalja a választást - állítja Kunhalmi Ágnes.

13:10 - A Fidesz megfejtette Karácsonyt 

Alighogy Karácsony Gergelyből jelölt lett, a Fidesz rögvest rájött (és Halász János frakció-szóvivő szájával mondta is), ki is valójában Orbán kihívója: Soros György embere.

12:57 - Rapid programigen

Na, tisztelt kongresszus, aki a Tegyünk igazságot programunkat támogatja tegye fel a kezét. Látható többség, ellenszavazat nincs, egyhangúlag elfogadva, vezényli le nem egészen egy perc alatt a programszavazást Hiller István.

12:48 - Csak egy maradhat

2014 őszén Siófok már bizonyított, lecserélte azt a fideszes polgármestert, akiről mindenki azt hitte, nem takarítható el a város éléről - vezeti fel Magyarországot Harangozó Gábor, az MSZP somogyi elnöke. Aki nem akarja, hogy három gyermeke egy diktatórikus, illiberális erőszak-államban nőjenek fel a gyerekei, így mindenkinek ajánlja az ismert ügyvédet, akivel hite szerint az országgyűlési választásokon is meg lehet verni a Fideszt. Magyar Györgynek április 8-án a 45-ik házassági évfordulója lesz, így mindenképpen ünnepet akar ülni, de ha lehet kettőset. Az ügyvéd szerint épp ezért mindenkinek el kell menni választani, mert csak így állítható vissza az eltemetett jogállam. A választóknak ezt kell észbe venni, a pártoknak pedig azt, hogy "csak egy maradhat" (a Hegylakó szíves közlése nyomán), mert ha több párt indul egy választókerületben, abból karambol lesz. És hogy ki miatt, azt Magyar György is világossá tette: hiába mondják egyesek, hogy "Lehet Más a Politika", de így nem lehet. Persze vannak olyanok, akik 150 millió forintért (lásd: kampánytámogatásért) eladják magukat. Magyar mindenesetre ígéri, ha bekerül a Tisztelt Házba mindent megtesz a jog becsületének helyreállításáért. Győzelmi recepttel ő is szolgál: a kampányban ki kell hozni döntetlenre az eredményt - és a végén szerezni kell még egy pontot. 

11:39 - Valami van a levegőben

Választási páros a színen: Tóth Bertalan az egyik és Mellár Tamás a másik. Emlékeztetőül: az MSZP frakcióvezetője mondott le választókerületéről és jelöltségéről a közgazdászprofesszor javára. Akinek kampányát - ígéri Tóth Bertalan - összesen nyolc párt segíti, így esély van arra, hogy Pécs megszabaduljon páváskodó vezetésétől. Mellár állítja, mindent megtesz ennek érdekében, majd arról beszél, azért van itt, mert amikor eldöntötte, hogy elindul függetlenként, csak az MSZP támogatta és csak a szocialisták tettek érdemi gesztust. Amit köszön, hiszen Magyarország nagy bajban van, olyan nagyban, hogy azt csak egy szövetség képes orvosolni. Mellár úgy látja, az MSZP és Párbeszéd együttműködése erre képes lehet. De ennél is szélesebb konszenzusra/együttműködésre van szükség - mert tudomásul kell venni, hogy nincs bal- és jobboldali Magyarország, egyetlen Magyarország van, amit élhetővé kell tenni. De Mellár reménykedő, mert szerinte valami van a levegőben - és ez a valami a változás.

11:32 - Egy esküvő, egy temetés

Ő az, aki tudja, hány szürke marha van Magyarországon és név szerint is ismeri őket - konferálják fel Gőgös Zoltánt. Az MSZP agrárszakember elnökhelyettese szerint a parasztember két alkalommal vesz fel öltönyt: esküvőre és temetésre. Így most azért van Gőgösen, mert az MSZP és a Párbeszéd frigyre lépést ünnepli. És felhúzza a választások napjára, mert bízik benne, hogy április 8-án temetik a diktatúrát. Mert úgy érzi, most áldatlan állapotban van az ország: egymillió hektár állami erdő mellett emberek tízezrei fagyoskodnak az otthonaikban, és gyerekek-unokák százezrei menekülnek külföldre, hogy eltarthassák a szüleiket, nagyszüleiket. Úgyhogy Gőgös szövetséget ajánl mindenkinek (hiszen a borjú elléshez is kell a szomszéd, meg a disznóvágáshoz is) - kiváltképp a vidéki embereknek.

12:24 - Úgy kell megcsinálni, hogy megcsináljuk

Azt mondják, az MSZP nem elég szexi (értsd: szerethető), csak a hatalom érdekli, nem igazán vagány és valójában a politikusai nem értenek semmihez - emel ki pár vádat a közbeszédből Veres Gábor. Aki szerint mindez aljas hazugság, ugyanis igenis szerethető és vagány az a párt amelyiknek politikusai képesek félretenni a saját érdekeit. Ennek bizonyítására a párbeszédes Szabó Tímea foglalja el a színpadot. Hú, de sokan vagytok, hőköl meg egy pillanatra Szabó Tímea, majd odakanyarítja, hogy a Párbeszéd taggyűlésein nem ilyen létszámhoz szokott. Aztán politikai ars poeticával szolgál. Felidézi sonkára nem futó, szűkös gyerekkorát amit az óbudai lakótelepen élt meg - ám mikor felnőtt rá kellett eszmélnie, hogy hírből sem tudta gyerekként mi a szükség és az ínség. Úgyhogy azt szeretné, ha mindenki szabad lenne. Mert a szabadság az, amikor 900 ezer család nem retteg attól, hogy elárverezik az otthonát. Mert a szabadság az, hogy minden család asztalára jut gépsonka, és meleg van az otthonokban. Mert a szabadság az, hogy egy multilánc pénztárosa bátran nemet mond a főnökének a túlmunkára. Egyszóval Szabó Tímea azért van itt, hogy segítsen elkergetni a hatalomból azokat, akik elvették az emberek szabadságát. És ehhez Szabó Tímea szerint jó társ az MSZP. Mert a világ hazugsága, hogy ebben a pártban árulók vannak, akik nem értenek semmihez. Ami pedig a kormányváltás mikéntjét illeti, Szabó Tímea az Atlanti Óceánt átrepülő Amelia Earhart-ot idézi, miszerint a legjobb módja annak, hogy megcsináljunk valamit, az, hogy megcsináljuk.

12:11 - Új államforma kell

Idáig tartott a kongresszus (értsd: a jogi procedúráknak vége), most kezdődik a kampánynyitó - jelenti be Veres Gábor. És ennek szellemében a színpadra vezényli Hiller Istvánt, hogy ismertesse a választási programot. Ami - a választmányi elnök szerint baloldali program, de nem csak a baloldaliaknak szól. Hanem mindazoknak: akik tudják, a gyengéket és a rászorulókat segíteni kell; akik képesek ötvözni az újat a régivel; akik fel akarják emelni az országot. A program az egészségügyről beszél, az oktatásról, a nyugdíjasok lehetőségeiről, illetve hazahívja azokat, akik elmenni kénytelenek voltak az országból. És új "államformát" adna  az országnak. Hiller szerint ugyanis köztársasági elnök még van, de köztársaság már nincs, így a program felvázolja, miképp lehet újraépíteni a köztársaságot.

12:04 - Nem lesz könnyű

Aztán egy kis példabeszéd arról, hogy a baloldali pártoknak össze kell fogniuk - ahogy az MSZP és a Párbeszéd teszi. Mert így egyértelmű, hogy a két párt legfontosabb célja a kormány leváltása. Ami nem lesz könnyű, ismeri be a színpadon a PES elnöke, hiszen a kormány hatalmas túlsúlyban van (szégyen például, hogy a reptérről jövet közpénzből finanszírozott propagandaplakátok sorjáznak). De Sergei Stanishev mégis bízik, ugyanis azt tapasztalta, hogy a (fél)diktatórikus rendszerek ugyan sziklaszilárdnak látszanak, de nem azok, és bármikor elsöpörheti őket az elégedetlenség. Ha az ellenzék következetesen politizál és felmutatja az igazságtalanságokat.

11:58 - Orbán segített a megszorításokban

Persze az átformált Európához jó választási eredmények kellenek, figyelmeztet Sergei Stanishev. De a PES elnöke bízik benne, hogy a szociáldemokraták Magyarországon, Lengyelországban és Olaszországban is képesek lesznek a kiállni az emberekért. Míg Orbán Viktor arról beszél, illiberális demokrácia kell, addig a PES erős Magyarországot akar - erőset, de demokratikusat. Ha Brüsszel Orbán szerint annyira rossz, akkor talán szólni kellene neki, hogy ő is része Brüsszelnek, ő is segített Európára kényszeríteni a megszorításokat. És ha annyira rossz Brüsszel, Orbán mit szól ahhoz, hogy az EU évi 4,5 milliárd eurót utal az országnak.

11:53 - Európa harca

Az Európai Szocialista Párt (PES) elnökét - egyébként Bulgária miniszterelnökét - harangozzák. Sergei Stanishev köszöni barátainak és elvtársainak és Gyulának (értsd: Molnár pártelnöknek), hogy itt lehet. És bizony izgul, mert szerinte a választás nemcsak a magyar szocialisták, hanem egész Európa harca lesz. A PES elnöke szerint nem vitás, hogy egész Európa bajban van - az utóbbi 7-8 évben, az Európai Néppárt, amihez Orbán Viktor is tartozik, a szociális megszorítások politikáját kényszerítette a kontinensre, így emberek tömegei szorultak a társadalom szélére - és joggal frusztráltak, joggal aggódnak az egészségük, a gyerekeik iskoláztatása, a szüleik életminősége miatt. Az európai szocialisták változást akarnak, egy szociálisan megújuló Európa a céljuk.

11:39 - A liberálisok akarják

Miközben pörög az MSZP kongresszus, Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke gyors sajtótájékoztatót prezentál, és közli, egyetért azzal, hogy Bősz Anett liberálisként az MSZP-P-listáján szerepeljen. (Technikai megjegyzés: ez nem jelent közös indulást.)

11:31 - Kongresszushoz szól a nóta

Művészeti szünet következik. A kongresszus jelenlegi ceremóniamestere Veres Gábor Eliza Bliss-t konferálja fel, akiről annyit mond: valami káprázatos, amit a hangszerével tud. A hölgy hegedűn játszik, és tényleg klassz.

11:27 - Minden megvan

Az országos listát 164 igennel, 42 nemmel és 21 tartózkodással a kongresszus elfogadta az országos listát, jelenti Molnár Zsolt. Aki szerint ez volt a legkisebb szavazási tétel. Úgyhogy fel is szólítja a kongresszust, hogy döntsön az MSZP és a Párbeszéd szövetségi politikájáról, ami a kormányváltás egyik alapköve. Mivel a voksolás nem titkos, Molnár Zsolt be is mondja, hogy ő az A-gombot (az igen kódja) nyomja. 207-en követik példáját, 14-en nem akarják az együttműködést, 13-an tartózkodnak. Hajrá Gergő, MSZP és Párbeszéd - Molnár Zsolt el.

11:22 - A technika ördöge a szocialistákkal van

Molnár Zsolt, az ügyrendi bizottság elnök szerint minden rendben van, a kongresszus határozatképes. Úgyhogy üdvözli Magyarország következő miniszterelnökét, majd ráfordul az ügyrendre. Amihez hozzászólni senki sem kíván. Úgyhogy Molnár Zsolt ismerteti, miképp működik az interpretálásában szauna-távirányítóhoz hasonló szavazó-kütyü. Az ügyrendi bizottság elnöke csak remélni meri, hogy a technika ördöge az MSZP-vel van, és nem a Nemzeti Együttműködés Rendszerével. A jelek szerint Molnár Zsolt nem csalatkozik az "elektronikus sátánban", sikerült megszavazni az ügyrendet.

11:12 - A leggyengébb a legerősebb

Megkezdődött a kongresszus, Himnusz után az Elszántság című kisfilmmel lelkesítik a küldötteket - az üzenet annyi: amikor az embere a leggyengébbnek érzi magát, akkor képes a legtöbbet kihozni magából. Nem kell túl kreatívnak lenni az áthallás kódolásához.

11:07 – Mindjárt lesz lista

A kongresszust nem érik listameglepetések. Egyértelmű volt, hogy az első 15 helyre (ami némi jóindulattal befutóesélyesnek tekinthető) legalább 3 szövetségest be kell engedni, és így is lett. A lajstrom élén Karácsony Gergely áll, a Párbeszédé a 11. hely is (név szerint Tordai Bence), míg a 15 helyre a Magyar Liberális Párt politikusa, Bősz Anett fért fel. (Megjegyzendő: Az ő személye rebellió és engedmény egyszerre: eredetileg Molnár Gyula pártelnök a liberálisoktól Fodor Gábort akarta a lista egy érdemi helyére menedzselni, de ebből az elnökség ezt 12:1 arányban nem kért. Ami kemény üzenet, ilyen egyöntetűen nem nagyon söpörtek le elnöki ötletet az MSZP történetében. Valahogy viszont jelezni kellett, hogy a szocialisták és a párbeszédesek szövetsége várja tárt karokkal a liberális szavazókat.) A lista szocialista befutói sorrendje borítékolható volt: A második hely a párt első emberéé, a harmadik Hiller István választmányi elnöké, a negyedik Kunhalmi Ágnes plakátarcé, az ötödik Tóth Bertalan frakcióvezetőé, a hatodik Gőgös Zoltán elnökhelyettessé, a hetedik Tóbiás József pártigazgatóé, a nyolcadik Mesterházy Attila volt pártelnöké, a kilencedik Molnár Zsolt elnökség tagé – a budapesti szervezet meghatározó emberéé, a tizedik pedig Gurmai Zita volt EP-képviselőé, az MSZP nőtagozatának elnökéé. Papírforma, nem csoda, hogy vita inkább azon volt, miképp alakuljon a 10 és 20 hely között a névsor. Mivel itt 3 – két párbeszédes és egy liberális – szövetségesi helyet osztottak, a lehetőségek meglehetősen szűkösek voltak. Így például csalódnia kellett Mesterházynak, aki négy „emberét” szerette volna jó helyre pozicionálni, de nem sikerült.

11:02 - Kinyíltak

Rapid becslés szerint legalább tíz éve nem tartott teljesen nyilvános kongresszust a szocialista párt. Hogy most ezt teszi, az két dolgot jelent: egyrészt a vezérkar nem ideges, másrészt az esetleges vitákat ezzel a módszerrel fojtják le. 

11:00 – Megindulnak

Azonnal startol a kampánynyitónak becézett MSZP-kongresszus. A hivatalos ügyekkel mindössze fél órát bajlódnak: ennyi idő alatt kell elfogadnia a küldötteknek Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltségét és rábólintani a listára. Borítékolhatóan nem lesz baj, hiszen tegnap az MSZP parlamentjének titulált választmány is egyhangúan tette ezt meg.