Új nézőpontok New Yorkból

Publikálás dátuma
2018.02.14. 06:46
Robert Glasper sokak szerint műfajtörténetet ír, sokak szerint „csak” ráérzett a korszellemre Fotó: Universal Music
A lemezkiadó által válogatott csapat debütáló dzsesszalbuma múlt és jövő ragyogó találkozása.

Az 1939 óta folyamatosan működő, New York-i Blue Note lemezkiadónak – dicsőséges múltja, az egyetemes dzsessztörténetben játszott meghatározó szerepe miatt – minden egyes kiadványánál felfokozott szakmai várakozással kell szembesülnie. Különösen igaz ez az Our Point of View (A mi nézőpontunk) című album esetében, amely a kiadó által felfedezett zenészekből álló, lassan a középgenerációhoz érkező szupercsapat, a Blue Note All-Stars bemutatkozó felvétele. Ez a formáció 2014-ben, a kiadó 75. születésnapja tiszteletére rendezett koncertsorozat keretében már játszott néhányszor, de mivel mindannyian szólista karrierjüket építik, együttműködésüket akkor még alkalminak gondolták. Végül azonban – mint a zongorista Robert Glasper megfogalmazta – úgy érezték, bőven van annyi közös gondolatuk és mondanivalójuk, amit érdemes egy dupla albumba belesűríteni. Produkciójukat (illetve két kompozíciót külön is) a zenészek a kiadó 2015-ben elhunyt, nagy tekintélyű elnöke, Bruce Lundvall emlékének ajánlották.

A negyvenéves Glasper ikonikus alakja annak a (hetvenes évek második felében született) generációnak, amelyre jellemző, hogy a hagyományos dzsessz ritmikáját és harmóniavilágát bátran ötvözi a rhythm and blues, illetve az afro-amerikai közösségekben újra divatba jövő „neosoul” dallamaival, groove-jaival. A lelkesebb kritikusok szerint ez ugyanolyan jelentős műfajtörténeti megújulás, mint amikor a Weather Report és a Steps Ahead négy évtizede létrehozta a dzsessz és a rock tökéletes fúzióját, vagy amikor Herbie Hancock a kilencvenes évek közepén kiadta a New Standard című albumot – olyan pop-előadóktól merítve inspirációt, mint Prince, Stevie Wonder, Kurt Cobain, Sade és Babyface. A szkeptikusabbak szerint Glasper „csak” remekül ráérzett a korszellemre, s képes volt kialakítani egy sajátos hangzásképet – anélkül, hogy forradalmian új dolgokat talált volna ki. Ezt a vitát nehéz eldönteni; mindenesetre napjainkban három fiatal dzsessz-zongorista közül legalább kettő Glaspert akarja utánozni – ezt hazai klubkoncerteket hallgatva is lépten-nyomon felfedezhetjük.

A felvételen Glasper mellett két innovatív fúvós – Ambrose Akinmusire trombitás és Marcus Strickland szaxofonos –, valamint az itthon is jól ismert (Bacsó Kristóf Triadjával és Németh Ferenc dobossal is közös lemezt készítő), benini születésű gitáros, Lionel Loueke szólózik. A ritmus-szekciót pedig a világ egyik legtöbbet foglalkoztatott párosa, Derrick Hodge (bőgő-basszusgitár) és Kendrick Scott (dob) alkotja, akik ugyancsak bemutatkoztak már komponistaként, zenekarvezetőként is. A két korongot a zenekar tagjainak friss, innovatív szerzeményei fémjelzik, de élő példaképet is választottak maguknak: a 84 éves szaxofonos legendát, Wayne Shortert, akitől egy 1965-ös Blue Note-lemezről való tételt (Witch Hunt), illetve a közismert Masquelero jelentősen kibővített verzióját beemelték a repertoárba. Utóbbiban Shorter maga is közreműködik – sőt, meglepetés-vendégként Herbie Hancock is előbukkan, s kilenc percre átveszi a zongora szólamát, miközben mellette Robert Glasper Fender Rhodes-ozik. A végeredmény: múlt és jövő ragyogó összekapcsolása, a 2017/18-ban elérhető legmagasabb dzsessz-minőség.

A Blue Note-legenda
A Blue Note Records hanglemezkiadót 1939-ben alapította Alfred Lion és Max Margulis. Nevét a dzsesszre igencsak jellemző, többszörösen alterált, „nem tiszta” hangközökről, a blue note-okról kapta. Az első nyolc évben swing-lemezeket adtak ki, de 1947-től a modern dzsessz (cool, bebop, free, dzsessz-rock) úttörőjeként váltak világszerte ismertté. A hanglemezpiacon (is) lezajlott tőkekoncentráció miatt a Blue Note már hosszabb ideje a Universal Music Group részeként működik, de művészi-szakmai szempontból viszonylagos önállóságot élvez.

Szerző

Szavakból szőtt mágia

Publikálás dátuma
2018.02.14. 06:45
Fotó: Pazonyi Dóra
Misztikus gondolkodásra biztat Áfra János költő legújabb, Rítus című kötete. A szerző a vallások lényegét, a személyes istenélményt keresi.

Kosztolányi egy 1933-ban, a Pesti Hírlapban megjelent esszéjében a költőket az alkimistákhoz, a középkor aranycsinálóihoz hasonlítja. Áfra Jánost hasonló meggyőződés vezérelhette, amikor elkezdte írni misztikus hangulatú verseit, melyek nemrég jelentek meg Rítus című kötetében. A harminc éves debreceni költő szerint a versek is őriznek valamit a régmúlt mágikus szövegeiből, segíthetnek az olvasót közelebb kerülni egy elemibb valóságszemlélethez. Áfra szerint a ma embere mindig próbál a világ történéseire racionális magyarázatot találni, miközben a tudományos tények is csak egymást váltó hipotézisek és paradigmák sorát jelentik. – Az ősi, misztikus hagyományok tanulságait sem kellene lesajnálni – mondja Áfra. – Az alkimisták például a kémia úttörői voltak, bár mai szemmel nevetségesnek tűnhetnek kísérleteik.

Áfrát már gyerekkora óta érdekelte a misztikum. Mivel kisgyerekként elvesztette édesapját, édesanyja pedig az agyvérzése után nem tudta tovább támogatni, már tizenhárom évesen önellátóvá vált, miközben kereste a fogódzókat a világban. Bár római katolikus neveltetést kapott, Áfra a kapaszkodókat több hitrendszerben találta meg. Őt azonban nem a dogmák, a lefektetett szabályok érdekelték, hanem a vallások közös lényegét kereste, egyfajta személyes istenélményt. Spirituális nyitottságát később is megőrizte, amikor az irodalom felé fordult, de csak az utóbbi években jutott el odáig, hogy misztikus témájú verseket kezdjen el írni. Áfra számára mindez nemcsak egy nyelvi kísérlet volt, hanem gyakorlat is. Legújabb verseinek egy része automatikus írással született, vagyis a szerző azt írta le reflektálatlanul, ami éppen a tudatába került, és csak az írás befejeztével szerkesztette meg a szöveget, így kerülve kapcsolatba saját tudatalattijával.

– Az archaikus gondolkodást sem szabad félvállról venni – mondja Áfra, aki tinédzserként és az alkotás során ismét többféle ókori, középkori mágikus szöveget is kézbe vett. Nem ragaszkodott viszont egy konkrét vallás, hitrendszer, kultúrkör megidézéséhez, hanem a különféle hitvilágok közös pontjai, a természethez való viszony foglalkoztatták. Épp ezért fordult az ősi rítusokhoz, melyek magukba foglalják azt a tudást, amit az ember a látható, fizikai világról tudott, amit a természetről és a természetfeletti birodalmáról feltételezett. Áfra versei azonban stílusukban, tartalmukban is különböznek egymástól, hol látomásosak, hol pedig egy konkrét cél elérést szolgáló rituális szertartáshoz adnak utasításrendszert. – A könyv írását úgy fogtam fel, mintha egy középkori kódexet szerkesztenék, melyben különböző mágikus hagyományok találkoznak, hiszen régen a szövegeket másolták, fordították, s közben ezek a leírások, utasításrendszerek persze változtak is – vallja Áfra.

Korábbi, Két akarat című kötetének lírai személyességétől eltávolodva a Rítusban Áfra János személytelenebb hangot üt meg, de míg előző könyvében az emberi kapcsolatok megoldatlan viszonyairól ír, addig az új versekben megoldási javaslattal él rítusok formájában. Az olvasó számára meglepő lehet, hogy egyes oldalakon Áfra konkrét instrukciókkal ír le egy-egy szeánszot, mely egyszerre idézi fel régmúlt századok szövegeit, és kelt újszerű hatást a kortárs lírához képest. A vezetőben például így fogalmaz: „A tejes vízben főtt / rizsgombócot hem- / pergesd meg lassan / az égető hamujában, / közben mormold el / a segítők mondatát”, míg a Patkányirtás címűben a következőt írja: „Akármilyen hideg legyen, / háromszor körül kell futnod / alvó kerted és hűlő házad, / minden ablakon bekiabálva”. A tételesen felsorolt utasítások azonban nem pusztán Áfra fantáziáját példázzák, de egyben metaforikusan az emberi lélek megtisztulására is utalnak. Mintha a költő verseivel mintegy megszabadítaná, egy új létbe vezetné olvasóit – akár a sámánok a szertartások során a beavatottakat.

A versek írása során Áfra egyre inkább felfigyelt arra, hogy a költészet és a misztikus tapasztalat – ahogy arra Kosztolányi is rávilágított – kapcsolatba hozható egymással. Mindez történetileg is igazolható, hiszen a magyar nyelv korai mágikus szövegei, ráolvasásai tekinthetőek költészetünk legkorábbi formáinak. – A líra ugyanakkor feltárja a nyelv sokrétűségét, s a közlés korlátaira is rámutat – mondja Áfra. És bár az egyes szavak értelme részben rögzíthető, egy szöveg nem mindenki számára mondja ugyanazt. A költészet viszont olyan élményben részesíthet, amely lehetővé teszi az együttérzést, az érzések közösségét. Így lesz a versből rituálé.

Névjegy
Költő, műkritikus. 1987-ben született Hajdúböszörményben, jelenleg Debrecenben él. Első verseskötete 2012-ben jelent meg Glaukóma, második 2015-ben Két akarat címen.

Együtt díjazták Fischer Ádámot és Paul McCartneyt

Publikálás dátuma
2018.02.13. 19:52
Fotó: Tóth Gergő

Fischer Ádám karmester és Paul McCartney, a Beatles együttes egykori tagja is szerepel a Wolf-díj idei kitüntetettjei között a világhírű izraeli elismerést gondozó alapítvány és Reuven Rivlin államfő jeruzsálemi bejelentése szerint. A testület "inspiráló karmesterként és az emberi jogok ékesszóló védelmezőjeként" méltatta Fischer Ádámot, Paul McCartneyt pedig minden idők egyik legnagyszerűbb dalszerzőjének nevezte. Fischer Ádám és Paul McCartney megosztva, a művészeti kategóriában kapja a százezer dollárral járó díjat.

Szerző