Portrékat festettek Obamáékról

Publikálás dátuma
2018.02.15. 06:48

Bemutatták Barack és Michelle Obama portréit a washingtoni Nemzeti Arcképtárban - írja az Entertainment Weekly. Az exelnök portréját Kehinde Wiley, a volt First Lady-ét Amy Sherald festette, ők az első két afro amerikai művész, akik elnöki portrét készítettek a múzeumnak.

Szerző

Malkovich, a kaméleon

Publikálás dátuma
2018.02.15. 06:47
Fotó: Sandro Miller_Annie Leibovitz Meryl Streep, NYC (1981), 2014.

Február 28-án nyílik a Műcsarnokban Sandro Miller amerikai sztárfotós és John Malkovich világhírű színész projektje, a Malkovich Malkovich Malkovich – Tisztelet a kamera mestereinek című kiállítás, amely a Budapest FotóFesztivál eseménye. Sandro Miller a kilencvenes évek végén találkozott először John Malkovichcsal, a Steppenwolf színházzal végzett fotózás során. A tárlat képein Malkovich kaméleonként alakul át egyik fotóról a a másikra olyan ikonikus művészek előtt tisztelegve, mint Alfred Hitchcock, Andy Warhol vagy Annie Leibovitz.

Szerző

Schaár Erzsébet szuveneritása

Publikálás dátuma
2018.02.15. 06:46
Utca, részlet (1974)
Mélységek, humor, hiteles világértelmezés és a már-már lehetetlen: pátoszos pop-art.

Megdöbbentő a folyamatosság: az új Schaár Erzsébet kiállítás bevezető folyosóján sorra meglepnek azok a korai fadomborművek, amelyek tárgyban, érdeklődésben, azonosulásban már sejtetik, mintegy előkészítik az érett korszakot.

Érzelemben, stílusban nem. Mert a kilencszázötvenben faragott Fekvő nő az eltakart arcával, a kinyúlt karokkal inkább érzékeltet ugyan fáradságot, mint aktos életteliséget, és a negyvennyolcas Tükör szerkezete-formája is zaklatottabb annál a klasszikumnál, amelyben megfogalmazódott – a dráma azonban még megmarad a klasszicitás fegyelménél. Annál a kiegyensúlyozottságnál, amellyel az egészen ifjú Schaár reformkori, tündöklő nagyasszonyportrét alkot 1925-ben (A művész édesanyja), súlyos, tűnődő kisfiúbronzot huszonhat körül (Gyermekfej) – és amely csaknem nyomtalanul tűnik el hosszabb szünet, kihagyások után, a hatvanas évektől.

Az Alvó nő figurája már ólomban is belesimul, belelapul a fekvőhelybe, csaknem megsemmisül 1965 körül, és nem derűsebb, legfeljebb enyhén bizarrabb a terrakotta társa, amely csak pálcika végtagjait emeli ki a síkból ugyanakkor. A mintázás leplezetlen, a szobrász minden ujjmozdulatát, hüvelykjének minden nyomását látni lehet, ez eleve zaklatottá teszi a lapuló masszarétegből csak fejüket-lábukat kiemelő Szerelmeseket és kivált a Halott katonák dúlt csataterét.

Schaár kíméletlen. Az ízekre tagolt holttestek rétegéből csak három szabálytalan gömbforma, két élettelen fej és talán egy elgurult rohamsisak (koponya?) emelkedik ki, és a tragikusan kemény miniatűr emlékmű technikája nem szelídül kevésbé gyászos tárgykörökben sem. A nagyléptékű Kórét ez a vibráló mintázás tette szilárdságában is eleven-izgatottá, a Fiú és lányt egy balladisztikus történet szereplőivé, a Bundás nőket meg nehezen leírhatóvá.

Némileg komikusak ezek az úriasszonyok, sűrűn mintázott öltözékük bő és fürtös, a lábuk, de nyakuk-fejük is ehhez képes vékony, groteszk. Ám egyszersmind tömegük a saját léptékben jelentős, a kéztartás finoman nőies, és vonulásuktól nem tagadható meg némi elegancia. Röviden: éppoly titokzatos-sokfélék, nehezen jellemezhetők, mint a legtöbb Schaár-szereplő. A Boltíves kapu figurával terében mindössze egy csaknem hasábos test hallgat, gyűrűnyi nyakkal, fölötte egy megnyitott gömbbel, a Három fal nőalakja negyedik síkelemként magányos, éppen belesimul a kompozícióba.

Hogy mégis felérezhető ez a világ és érthetők ennek a világnak a szereplői, az – újabb fordulat – az építészeti környezetüknek is köszönhető. Schaár figurái egy idő után zárt és nyitott ablakszárnyak mögül kerültek kapcsolatba a külvilággal, nőalakjai boltíves kapualjakból léptek vagy nem léptek ki, Ápolónői félig nyitott ajtók előtt vártak közbeavatkozásra készen vagy tehetetlenül. Ezt a hangulatot, állapotot, helyzetet nemcsak a jelzéssé egyszerűsödött figurák, hanem az architektúrák is szolgálták. Az érdes felületű, de védelmező bronz boltívek, a zártan tartózkodó alumínium falak, csillogó, de mindig érdes szélű üveghasábok és a csalóka tükrök.

Schaár Erzsébet szobrászata egy idő után olyan mélységekig jutott, hogy talányos magánynak, drámára emlékezésnek, titokzatos emberségnek már-már önmagában az architektúra a kifejezője lehetett. És ahogy meghaladta, humorral, enyhe iróniával a sajátjává tette az expresszionizmus örökségét, úgy formálta át ez a szellem, rendezte a saját keze alá a pop art eszköztárát. A kortársak láthatták a hatvannyolcas velencei biennálén, hogy az eredetileg venezuelai Marisol Escobar miként alakított natúrhű fejekből, kezekből és darabos hasábokból groteszk plasztikákat. És tudták, hogy Schaár Erzsébet a technikát – csakúgy, mint a nagybányaiak a plein air technikáját, Kassákék a konstruktivizmusét – magabiztos önállósággal alkalmazta.

Utca, részlet (1974)

Megalkotta a lehetetlent, a pátoszos-emelkedett pop artot. Ami nincs, ami csak Schaár Erzsébet híres environmentében (?) az Utcában létezett. Így lett az életmű szuverén a szónak nemcsak önálló, hanem felséges értelmében is. Egy nagy művész egyszerien hiteles világértelmezése, aki végigélte a huszadik század háromnegyed részét, történetesen Magyarországon.

A kitűnően értelmezett kiállítás egyik tábláján olvasható, hogy anno a méltatói, mintegy védelmezve az életművet, tagadták-mentegették annak egzisztencialista voltát. Most már – valahogy így a szöveg – a veszély elmúltával kijelenthető, hogy az életmű lényegében egzisztencialista.

Vélem, annyira, amennyire öntörvényű műalkotás kifejezhet eszmetant. Mint – mondjuk – Derkovits festészete marxizmus-leninizmust vagy a Georges Rouaulté a dogmatikát.

Infó: Schaár Erzsébet: Művek az emeletről

Székesfehérvár, Deák Gyűjtemény,

Nyitva: május 6-ig.

Bővebben: www.gyularozsa.com