Feljelentik Polt Pétert Gyurcsányék

Már készül a bűnpártolás miatt teendő feljelentés Polt Péter legfőbb ügyész ellen, aki "nem vádhatóságot, hanem védhatóságot vezet, amely megvédi a fideszes politikusokat a börtöntől" - mondta Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció alelnöke vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

Nyolc éve arról szólnak a hírek Magyarországon, hogy fideszes politikusok, oligarchák, vejek, rokonok lopják szét az országot, ennek ellenére egyiküket sem láttuk bilincsben és vezetőszáron, ez pedig Polt Péter volt fideszes politikus, jelenlegi legfőbb ügyész érdeme - fogalmazott.

A DK szerint a választások után, "az új kormány megalakulásának első 12 órájában le kell váltani a legfőbb ügyészt, hogy az immáron független ügyészségen megkezdődhessenek a vádemelések az eltussolt fideszes ügyekben" - mondta. Szerinte Polt Péternek bíróság előtt kell majd felelnie azért, hogy nem az igazságot, hanem a Fideszt szolgálta az igazsággal szemben.

Példákat sorolva a politikus a "trafikmutyi" mellett a Matolcsy György jegybankelnök engedélyezte Quaestor fiktív kötvénykibocsátást, az MNB-alapítványokba áramlott közpénz ügyét, Farkas Flórián pénzügyeit említette, továbbá azt, hogy a "baltás gyilkos" kiadatása idején érkezett hétmillió forint Magyarországra egy "kétes ügyletekre" fenntartott azeri számláról.

Beszélt továbbá Rogán Antal kapcsolatáról a letelepedési kötvényügyben érintett offshore cégekkel, valamint az általa "minden idők legsúlyosabb magyarországi korrupciós botrányaként" említett Elios-ügyről.

Szerző

Bemutatta árnyékkormányának tagjait Karácsony Gergely

Publikálás dátuma
2018.03.11. 12:17
Fotó: mszp.hu
Karácsony Gergely egyelőre csak a kormánya felét nevezte meg, a többi helyre a szövetséges pártok jelöltjeit várja.
12:13 - Mi lesz Orbán után

Karácsony szerint immár nem az a kérdés, hogy Orbán megy, hanem az, mi jön utána. A miniszterelnök-jelölt válasza annyi: emberi kormányzást kell megvalósítani.

12:11 - Ne a kormányhoz való viszony határozza meg

Az önkormányzatoknak is új tárcát biztosítana Karácsony Gergely, jelöltje Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármester. Ami nem a kormányzati jövővel kezd, hanem április 8-ára ad tanácsot. Aminek lényege, hogy minden választókerületben egy jelölt induljon, hiszen a 2014-es önkormányzati választáson Wittinghoff városában minden körzetben tarolt az egyetlen ellenzéki jelölt. Budaörs első embere szerint a kormány esztelenül centralizál, és adott a veszély, hogy szétveri az önkormányzatiságot. A kérdés az, miképp tudják egy sikeres kormányváltás után az önkormányzatok a közösségeket szolgálni. Így az elsődleges feladat egy alkotmánymódosítás, ami nagyon határozottan rögzíti a települések önrendelkezési jogát. Ezután egy átlátható feladatkiosztási rendszer kell (értsd: mi az állam, és mi a helyhatóság dolga), és ehhez egy átlátható finanszírozási rendszer kell - azaz a források elosztását nem befolyásolhatja, hogy egy település vezetése miképp viszonyul a kormányhoz.

12:02 - Paksnak annyi lenne

Ámon Ada környezetvédelmi miniszterként felülvizsgálná és leállítaná a paksi bővítési projektet - az így kieső energiaellátást alternatív forrásokból pótolná. Reményei szerint erre finanszírozás is akad, ugyanis ez EU új költségvetése kiemelten támogatja a klímavédelmi megoldásokat. Így Ámon Ada exhumálná a kormány által elhantolt szélerőmű-projekteket és felpörgetné a naperőművek építését. Ugyanis a magyaroknak is joga van az energiához, de a jó levegőhöz is. Ahogy a megtakarításhoz is, úgyhogy tárcavezetőként Ámon Ada átalakítaná a hatósági árszabályozást (ami most nem követi a világpiaci tarifákat, így a magyarok többet költenek a rezsire).

11:57 - Minimálbér a közmunkásoknak is

Andor László - foglalkoztatásiminiszter-jelöltként - az elvándorlást tartja a legnagyobb problémának. Hogy lassítsa a kiáramlást, újraírná a Munka törvénykönyvét (a jelenlegi ugyanis kiszolgáltatja a munkaadónak a dolgozót). Andor egy úgynevezett Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálatot hozna létre, amelyik az egész országban összesíti a munkakeresők és a munkaadók igényeit, és rugalmasan összeköti az érdekelt feleket. Ezzel párhuzamosan Andor megszüntetné a közmunka primátusát, szerint ugyanis a közfoglalkoztatottak kétharmadát lehetne alkalmazni a munkaerőpiacon. Akit mégsem, az sem szenvedhet hátrányos megkülönböztetést, azaz a jövőben a közmunkásoknak is járna a minimálbér. Hogy nagyobb eséllyel találjon állást, minthogy közmunkás legyen, az Európai Bizottság volt biztosa duplájára emelné a munkakeresési járulékot, ugyanis úgy nem lehet állást találni, ha a munka megszűnése után rögvest beköszönt a szükség. Persze nemcsak a közmunkások bérét, illetve munkakeresési járadékot tornászná fel Andor, hanem a béreket is - de legalábbis megpróbálná egységesíteni a bérszínvonalat az ország különböző részein.

11:49 - Csökkenteni a szegényemberek adóját

Mellár Tamást nem zavarja, hogy a pénzügyminiszteri poszt nem a legnépszerűbb: sem az emberek, sem a gazdasági lobbik között. A pécsi közgazdászprofesszor úgy érzi, ő tud nemet mondani politikai és gazdasági szereplőknek egyaránt. Mellár tárcavezetőként el kezdene készülni az euró bevezetésére, illetve mindent megtenne az államadósság csökkentése érdekében. Úgy tervezi, hogy átszervezi a jelenlegi költségvetési rendszert: egyrészt átalakítja a minisztériumi rendszert, másrészt átláthatóvá teszi a büdzsét, harmadsorban pedig visszaállítaná az úgynevezett pótköltségvetés, ugyanis jelenleg a kormány rendeletekkel osztja a pénzt, ha módosítani kell a büdzsét, így senki nem tudhatja, ki, miért, mennyi pénzt kap. Továbbá Mellár megszüntetné azokat a csatornákat, amivel egyes körök kiszívják a költségvetésből a pénzt - például az MNB, vagy a tao-rendszer. Az adókat is áthangolná Mellár: csökkentené az úgynevezett szegényemberek adóját, az áfát (a kieső bevételt a társasági adóból pótolná), illetve hozzá nyúlna az adórendszerhez. A minimálbért nagyjából 0 százalékos adóval sújtaná, az átlagos fizetések esetében maradhatna a 15 százalékos adókulcs, a jól keresőknek viszont többet kellene áldozni a közteherviselésre. Mellár szerint ez nem bal- vagy jobboldali kérdés, hanem az emberek életéről szól, így csapatába egyaránt vár balos és konzervatív szakértőket.

11:40 - Integrálni az országot

Még soha nem kaptam a születésnapomon karácsonyi ajándékot, mosolyog rá a miniszterelnökre Hegyesiné Orsós Éva. Aki az esélyegyenlőségért felelne a Karácsony-kabinetben. Aki nem vitatja, hogy a reáljövedelmek emelkedtek, de így is csak éppen utolérték a 2008 előtti szintet. Miközben kettészakadt az ország 2015 előtt Győr-Moson-Sopron és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye között mintegy 15 százalék volt a különbség a jövedelmekben, most 54 százalék. Így a leendő miniszter integrálni szeretné az országot - többek között differenciált adózással (értsd: a tehetősebbeknek többet kell fizetniük). Mindezt Hegyesiné Orsós Éva kiemelten kezelné a nyugdíjasok ügyét - szerinte elfogadhatatlan, hogy a nyugdíjak kettészakadtak, 1 millió idős él 100 ezer forintnál kevesebből. Ahogy a gyerekszegénységet sem szabad tovább tűrni, illetve elfogadhatatlan, hogy egyre többen élnek az utcán, vagy borzalmas lakáskörülmények között. Persze az embereken akkor lehet segíteni, ha az állam is segíti a segítőket, azaz mindent meg kell tenni a kivéreztetett szociális szféra dolgozóiért.

11:29 - Ingyenes diploma, visszafizetett diákhitel

Daróczi Gábor, az oktatási tárca élére képzelt szakember, nem veszteget szót arra, hogy leírja, milyen csapnivaló állapotban van az oktatás. Inkább azt hangsúlyozza: vissza kell állítani a demokráciát, és lelkiismereti szabadságot - ugyanis soha többé nem fordulhat elő, hogy egy diák vagy egy tanár megfélemlítés okán ne vállalja a véleményét. A második szó a pénzé: Daróczi a mintegy 36 ezer milliárdos GDP 6 százalékát fordítaná az oktatásra, mert jelen pillanatban hatalmas különbségek vannak a különböző rendszerek között, ezt mindenáron egységesíteni kell. És az egyenlőséget a felsőoktatásban is meg kell valósítani - aki 2013 után felvette kényszerből (lásd: fizetős képzés) a diákhitelt, annak valamilyen formában vissza kell fizetni, a kormányváltás után pedig az első diploma legyen ingyenes. Persze Daróczi nemcsak a hallgatókra figyel, hanem a kicsikre is: az általános iskolások szerint nem pici egyetemisták, azaz nem is lehet úgy terhelni őket, a rájuk nehezedő követelményeket ésszerűen csökkenteni kell.

11:22 - Önállóság, béremelés, szakmai beszélgetés

A romosodó egészségügyet Karácsony a XII. kerületben praktizáló Komáromi Zoltánra bízná. Aki elsősorban ismét önálló minisztériumot biztosítana a területnek, másodsorban pedig rendbe tenné az egészségbiztosítást (értsd: hogy ne legyen egyre kisebb- és kisebb az alapellátás köre.) Miniszterként Komáromi az uniós átlagra tornászná fel az orvosok bérét, ugyanis szerinte tarthatatlan, hogy hatalmas egészségügyi palotákat húz fel a kormány EU-s támogatásokból, csakhogy ezekben a "csodaintézményekben" egyszerűen nincs orvos, aki gyógyítson. Az orvosok és egészségügyi szakembereket persze nem csak pénzzel honorálná Komáromi, hanem bevonná a szakmát az egészségpolitikai döntésekbe. És - senki ne higgye nyugtat meg mindenkit a tárcavezető-jelölt -, hogy ezt egyedül akarja menedzselni, egy felkészült csapat áll mögötte.

11: 16 - A kormány fele

Karácsony koalíciós kormányzásra készül, így csak a leendő miniszterek felét nevezi meg, a többi helyet egyrészt feltölthetik a szövetséges pártok által kiválasztott szakemberek, másrészt - mivel Karácsony pontosan tudja, hogy politika nélkül egy kabinet nem működhet - politikusoknak is tart fenn bársonyszékeket.

11:12 - Még nem is léteznek

Hódmezővásárhelyen az emberek nemet mondtak arra a rezsimre, amelyik egyetlen dologgal nem foglalkozik: az emberek problémáival - épp ezért Karácsony Gergely szerint itt az idő, hogy újra legyen kormányzás Magyarországon. Éppen ezért az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje április 8-a után olyan tárcákat akar a most bemutatandó kormánytagokra bízni, amelyek egyelőre nem is léteztek. Ezeket a minisztériumokat pedig pártoktól független, nem pártpolitikai alapon gondolkodó szakemberek fogják vezetni.

11:08 - Békét várnak

Aki nem érti, mit üzennek a magyarok, az jobb, ha visszamegy a balettba ugrálni. A magyarok azt üzenik, hogy elegük van a háborúból - ezekkel a mondatokkal vezették fel Karácsony Gergely kormányának megalakulását. És tényleg, az új kabinetet nem pártharcosokkal zsúfolják tel.

11:03 - Civilekkel a bizonytalanokért

A választani akaró bizonytalanok (mintegy 900 ezer ember) 39 százaléka tudja kire akar szavazni - ezt a Publicus Intézet mérte a Vasárnapi Hírek megrendelésére -, ám nem mondja meg. Hogy az ő akaratuk merre hajlik, azt azért Hódmezővásárhely megmutatta. Ennek a csoportnak az esetében működik a "legerősebb jelölt" logikája, azaz a pártpreferenciával bíró bizonytalanok hajlandók a legesélyesebb kihívóra átszavazni. Csakhogy az említett 900 ezer ember 44 százaléka egyelőre nem politizál tudatosan, a kampányban találja ki kire is voksol. Hogy ezt a tömeget miképp lehet megszólítani az erősen kérdéses, hiszen jó részük kiábrándult a politikából, így a pártjelöltek önmagukban nem biztos, hogy elég vonzóak számukra. Ezt a problémát próbálja megugrani Karácsony Gergely, amikor az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjeként jórészt civil szakemberekből rakja össze árnyékkormányát.

Szerző
Frissítve: 2018.03.11. 16:45