Mi lesz, ha felnövünk?

A világhírű milánói Piccolo Teatro a Pinokkióval vendégeskedett a MITEM-en. Az Antonio Latella rendezte előadás, felkavaró, költői, erős drámai véggel.

Hó helyett faforgácsok hullanak a milánói Piccolo Teatro Pinokkiójában a Nemzetiben, a Madách Nemzetközi Színházi Találkozón (MITEM-en). És egyre csak hullanak, kisebb megszakításokkal, csaknem három órán át. Néha összegyűlik a forgács, a szereplők meghempergőznek benne, olykor kisöprik. Pinokkiót, a bábut fából faragja ki Dzsepettó. Innen is asszociálhatunk a faforgácsokra, eleve a fa meghatározó az előadásban. Az előadást rendező Antonio Latella alapvetően Carlo Collodi regényét használta a szövegkönyv elkészítésénél, de olykor tovább gondolta. A történet végét pedig megrázóan drámaivá tette. De ne szaladjunk ennyire előre.

Egészen felkavaró Pinokkió megszületése, egyrészt megszületik Antonio mester műhelyében, másrészt amikor elnyeri bábu formáját. Előbbi lényegében egy anya figura, egy tündér, utóbbi, vagyis Dzsepettó pedig az apa. A rendezőt inkább az apa fiú kapcsolat izgatta és ennek bonyolultságát kutatta, az apa birtoklásvágyát szembesítette a gyerek szabadságvágyával. Az is nagyon mély és szép, ahogy a bábugyerek valódi férfivá válik. Igazi felnövéstörténet, az összes útvesztővel, csapdával, fájdalommal. Ugyanakkor egy lázadás sztorija is. A gyerek mindig többet akar, többre vágyik, de a gyökereit meg kell hogy tartsa, ha nem, akkor elveszik és minden késő lesz. Többek közt erről szól a Pinokkió.

Antonio Latellát, mint azt az előadás utáni közönségtalálkozón elmondta, a múlthoz való viszonyunk is érdekelte. Az emlékek és az emlékezet. Az emlékek bennünk élnek és velünk együtt szűnnek is meg, és amit hátrahagyunk, abból jön létre az emlékezet – jegyezte meg.

A Pinokkó másik főkérdése a hazugság. Az előadás arra hívja fel a figyelmet, hogy a főhősnek nem csak akkor nő meg az orra, amikor hazudik, hanem akkor is, amikor csak egyszerűen élni akar, például éhes. Tehát a hazugság messze többet jelent egy berögződött tételmondatnál, sokkal árnyaltabb annál. Mint ahogy az érzelmeink is. A Teatro Piccolo előadása vállaltan az érzelmekről szól. Szeretetről, hűségről, lázadásról és a fájdalommal való szembesülésről. Emellett az itt és most igazsága is fókuszba kerül, ezért sok nem rögzített, vagyis improvizációs szöveg is elhangzik a színpadon. A színészek kilépnek a figurájukból, a színházi helyzetekről és arról mesélnek, miként tudnak a saját szerepükbe bújni. Ebben is jeleskedik a Pinokkiót alakító Christian La Rosa és a Dzsepettót játszó Massimiliano Speziani. Az előadás magyar feliratát készítő Török Tamara még ezeket a részeket is megoldotta, vagyis most kivételesen a színészek előre közölték az improvizációs gondolatokat, de ez egyáltalán nem törte meg a produkció ritmusát. A történet végén Pinokkió visszatér Dzsepettóhoz, de akkor már késő, az „apa” nem bocsát meg a későn érkező fiának, aki hiába élesztgeti őt, hiába várja, hogy az apának megnőjön az orra, hátha csak ez is hazugság. Az apa nem mozdul.

Infó: Pinokkió, Carlo Collodi regénye alapján írta Antonio Latella, Frederico Bellini, Linda Dalisi

Rendezte: Antonio Latella

Piccolo Teatro di Milano, MITEM, Nemzeti Színház