A kínai migráns

A hiszterizált emberek ferde szemmel csak a fejkendőre néznek, a ferde szeműekre nem. Holott kínai migránsból sokszorta több van, mint muszlimból. Minálunk különösen. A budapesti X. kerületben már van Chinatownunk is. De a lakóiról senki nem feltételezi, hogy ki akarják túrni az otthonából, el akarják venni a munkáját, rá akarják erőszakolni a kultúráját, a vallását, meg akarják becsteleníteni családja nőtagjait.

Eltekintve attól, hogy ezek a propaganda-panelek a Közel-Keletről és Észak-Afrikából érkező muszlimok esetében is 99 százalékban hamisak, nézzük a „legnyomósabb” érvet, amely így hangzik: nem integrálhatók, azaz képtelenek beilleszkedni annak a társadalomnak a rendjébe, amely befogadta őket. Ez klasszikus féligazság. A muszlimok jelentős részében megvan a készség az integrálódásra, más részükben – főként a sikertelenekben, a frusztráltakban, a prédikátorok agymosott áldozataiban - meg egyáltalán nincsen ilyen hajlandóság. Náluk az identitás őrzése mindent felülír.

De ha a muszlim integrálhatatlan, akkor mit mondjunk a kínai migránsokról? Alapjában zárt közösségekben élnek, őrzik a befogadó országétól idegen szokásaikat, kultúrájukat, nyelvüket és – ellentétben a muszlimokkal – csak a legritkább esetben házasodnak nem-kínaiakkal. Ám ami a lényeg: ugyancsak ellentétben a menekült migránsokkal, nincsenek olyan célországaik, amelyektől elvárnák a nagyvonalú segélyeket, inkább tucatnyian meghúzzák magukat egy garzonban, amíg valami jövedelemmel járó elfoglaltságot nem találnak. És általában mindenütt találnak, éspedig családostul. „Találkoztam boldog kínaiakkal”, akik nekem, a pekingi veteránnak elmesélték, hogy először Bulgáriában próbálkoztak, nem ment, aztán Romániában, ott se, végül Magyarországon leltek rá a lehetőségre. Nem gázolnak be hozzánk csapatostul, inkább csak szivárognak. De folyvást.

Különben hajnaltól éjszakáig működtetik a családi vállalkozásokat, „munkakutyák”. Senki sem várja el tőlük az integrálódást abban az értelemben, hogy magyar vállalkozók alkalmazottai legyenek, s magukba szívják a magyar kultúrát, irodalmastul, színházastul, filmestől. Erre egyébként idejük sincs. Amikor odahaza holtfáradtan beesnek a tévé elé, kínai adást néznek. Kell a pénz az évi egyszeri hazaútra, újévkor vagy hasonló ünnepen. Egyébiránt a kínai nem mulatós fajta. Van orosz bál, sváb bál, kínai nincsen. Meglehet, egymás között „buliznak”, de ha igen, láthatatlanul teszik.

A gyerekeik oktatását – az óvodától a középiskoláig – egyesek saját körben intézik. A tanítás nyelve a kínai, a magyart meg amúgy is felszedik valahogy a velük egykorúaktól. A pedagógusokat importálják. De a nyugati életforma ellen lázító prédikátorok nincsenek közöttük. A kínaiaknak semmi bajuk ezzel az életformával, épp ellenkezőleg. De egy dolog divatos, kínai gyártmányú holmikban járni; és megint egy kiszakadni a robotból. Az nem engedélyezett. Segélyért fordulni (esetleg) az önkormányzathoz: nos az épp akkora szégyen lenne, mint a japán katonának volt a fogságba esés a II. világháború idején.

2018.04.30 08:08

Letelepedési kötvényes oroszok cége ellen indulhatott eljárás Finnországban

Publikálás dátuma
2018.09.24 10:29
Illusztráció
Fotó: AFP/ RONI LEHTI
Hatalmas razziát tartottak egy finn-orosz cég ingatlanjaiban a hatóságok. A vállalkozást olyan orosz üzletemberek vezethetik, akik Magyarországon vásároltak letelepedési kötvényt.
Kiszuperált hadihajókat és szigeteket is felvásárolt az a finn-orosz vállalkozás, ahol a hétvégén óriási rajtaütést tartott a finn Nemzeti Nyomozó Iroda, vagyis a Keskusrikospoliisi – írja a 444.hu.
A több mint száz rendőr és katona részvételével tartott akcióban három embert vettek őrizetbe, akiket egy több millió eurós adócsalási ügy miatt indult nyomozásban gyanúsítottak meg. 
A portál a Helsingi Sangomat értesülését idézve arról ír, hogy az Airiston Helmi nevű, orosz tulajdonban lévő finn vállalkozás volt az akció célpontja: a céget, évek óta figyeli a finn hadsereg és a Supo, a finn elhárítás, vélhetően azért, mert 2007 óta vásárolnak fel szigeteket és ingatlanokat Finnország délnyugati részén, közel a Balti-tenger stratégiai fontosságú hajózási útvonalaihoz, amik az finn-orosz határtól távol kötik össze Finnországot Svédországgal és Európa többi részével. Az oroszok által felvásárolt területek egy része nincs messze a Naantali-ban található finn olajfinomítótól sem, egyébként az egész országban összesen két ilyen létesítmény működik.
A lap kikérte az Airiston Helmi finn cégbírósági papírjait, amiben valóban Magyarország szerepel a céges tisztviselő, Pavel Melnikov tartózkodási helyeként. Legalább ilyen érdekes, hogy Pavel Eduardovich Melnikov neve szerepel a 444 és a Direkt36 részére januárban érkezett feladó nélküli borítékban, ami ismeretlen szerzője szerint a magyar letelepedési kötvényprogramban résztvevő egyes külföldi állampolgárok neveit tartalmazza. A finn cégadatbázis szerint a vállalkozás egy másik tisztviselőjét Shamugiya Shota-nak hívják, és Melnikovhoz hasonlóan az ő neve is szerepel a 444 és a Direkt36-hoz év elején eljutott „kötvényes” borítékban. A portál hétfő hajnalban levelet küldött a magyar Bevándorlási és Menekültügyi Hivatalnak (BMH), arra voltak kíváncsiak, hogy a finn hatósági akció célkeresztjében lévő Airiston Helmi nevű cégben résztvevő két személy, Pavel Eduardovich Melnikov illetve Shamugiya Shota részt vettek-e a magyar letelepedési kötvényprogramban, és ha igen, milyen eredménnyel zárult a biztonsági átvilágításuk. Ha a BMH válaszol a kérdéseikre, közölni fogják, de korábban konkrét személyek letelepedési illetve tartózkodási engedélyével kapcsolatban sosem adtak felvilágosítást a nyilvánosságnak. 
2018.09.24 10:29

A harmadik temetés

Kevés az olyan politikus, mint Nagy Imre, aki a halálával meg tudta váltani magát attól, hogy kommunista volt. Hogy tettének mekkora a jelentősége, azt bizonyítja, hogy immáron harmadszor kell eltemetni. Először, 1958-ban bolsevista gyilkosok lökték meggyötört testét jeltelen sírba. Másodszor, 1989-ben a magyar demokraták temették újra el, hitet téve, hogy maguk közé fogadták. Most, harmadszor, az Orbán-hű fasiszta-barát gazemberek próbálják szobrának eltávolításával a semmibe lökni. Az erkölcsi példáját akarják megsemmisíteni. Ez a harmadik temetés az elsőre hajaz. Akkor, 1958-ban, az 56-os forradalom után két évvel tudta már mindenki, hogy egész Magyarország fölött évtizedekre beborult az ég. Ma, 2018-ban viszont még mindig nem akarja mindenki tudni, hogy nyolc év óta megint ez a helyzet. Nem kerülhetjük meg, hogy szembe ne nézzünk azzal: ma is teljesen tehetetlenek vagyunk. A demokraták jelentős részét megtéveszti, hogy az euro-atlanti demokrácia elleni újabb, szélsőjobboldali lázadás orbáni rendszere nem az eredeti, klasszikus, nemzetiszocialista vagy latin formájában valósult meg, hanem a demokrácia álarcában. Ettől azonban nemhogy semmi sem változik, hanem még rosszabb is lett, és hosszú ideig kivédhetetlenebb lesz minden, ami még következik. És azt se nagyon akarják tudni, ezt az Európai Unió nagyon sokáig tűrni fogja. Ne áltassa magát senki. Ma 1949-et éljük újra. Akkor a háború utáni első magyar demokráciát semmisítették meg – és következtek az ötvenes évek. Ma ugyanez a helyzet, csak éppen fasisztoid változatban. És ha ez igaz, akkor mit lehet tenni? És mit lehetett tenni az olasz fasizmus, majd később a német nemzetiszocializmus hatalomátvételét követő években? A nyugati demokráciák malmai mindig lassan őrölnek. A harmincas években teljesen új fenyegetéssel néztek szembe, nem voltak képesek fegyveresen válaszolni. Azzal az egyetlen eszközzel, amely e lázadással szemben használható. A klasszikus fasiszta rendszerek végül kirobbantották a második világháborút, és alkalmat adtak megsemmisítésükre. Az euro-atlanti világ politikusainak történelmi érdeme, hogy hosszú hezitálás után képesek voltak arra, hogy az egyébként rájuk nézve is halálos veszélyt jelentő Szovjettel időlegesen szövetkezzenek. Ma még nem ismerik igazán fel a rájuk leselkedő új, halálos veszélyt. Ha majd ugyancsak hosszas bizonytalankodás után felismerik egyszer, akkor majd szintén csak összefogással fognak majd eredményesen védekezni az újabb támadással szemben. Magyarországon is, és az Európai Unióban is. A baloldaliaknak és liberálisoknak kell összefogniuk a jobboldaliakkal és konzervatívokkal. Bármennyire is pocsék érzés ez sokaknak mindkét oldalon. Nem a részletkérdésekről van szó, nem a hogyanról. Azok még odébb vannak. Arról van szó, hogy gondolkodásban, érzelmekben van szükség alapvető, belső, lelki-politikai változásra minden demokratában. Mert bal- és jobboldalinak, liberálisnak és konzervatívnak lenni alapvetően demokrata dolog. Minden más megközelítés az ördögtől van. A magyar baloldaliakban, liberálisokban erre ma inkább van már némi készség. Az orbáni rendszer kibontakozása megpuhította őket. De a bolsevista magyar uralom a jobboldaliaknak és konzervatívoknak még túl közel van, és soraikban egyelőre kevesen vannak, akik túl tudták tenni magukat azon, hogy minden baloldaliban és liberálisban kommunistát vagy kommunistabarátot orrontsanak. És közöttük vannak, akik zsidóellenes beidegződéseikkel se néztek szembe, noha képesek lennének már erre. Ahogy a nyugat-német társadalom egykor Hitler-barát részének jelentős része 1945 után képes lett rá. Ehhez nemzedékváltások kellenek. Ezért a mi kényszerű mai, jelképes újratemetésünk Nagy Imre szobránál, melyet el fognak távolítani, csak a kezdet kezdete. És noha tisztában vagyunk saját, egyéni halandóságunkkal, nem mondhatunk le a vágyainkról: hogy utódainknak előbb-utóbb sikerül a mai, a demokrácia báránybőrébe rejtőző orbáni fasisztoid rendszert megsemmisíteni. Ennek a reménynek is éltetőnek kell lennie ahhoz, hogy a jelenben megtegyük mindazt, amit reménytelennek látszó helyzetben mégis megkövetelhet tőlünk a haza. Mi, baloldaliak és jobboldaliak, liberálisok és konzervatívok, vallásosak és vallástalanok, keresztények és zsidók abban a reményben temetünk újra, hogy feltámadunk. Nagy Imre, testvérem a halálodban! Akkor a kommunisták, ma a fasiszták utódai gyilkolnak meg. Jobboldaliként térdet hajtok előtted.  (Elhangzott a Nagy Imre-szobornál tegnap megtartott ünnepségen.)  
2018.09.24 09:06
Frissítve: 2018.09.24 09:10