Lemondott az Air France vezetője

Publikálás dátuma
2018.05.05. 10:22
FOTÓ: GEOFFROY VAN DER HASSELT / AFP
Lemondott péntek este Jean-Marc Janaillac, az Air France elnök-vezérigazgatója, miután a szakszervezetek után a francia légitársaság dolgozói is elutasították a vezetőség bérmegállapodás-tervezetét. A remélt megállapodás megoldhatta volna a két és fél hónapja tartó szociális konfliktust, és véget vethetett volna a sztrájksorozatnak.

Az Air France vezetője április 21-én jelentette be: belső konzultációt indít annak érdekében, hogy a dolgozókat egyesével győzze meg a szakszervezetek által elutasított bérmegállapodásról. Arra az esetre, ha az április 26-ától május 4-ig tartó szavazás eredménye negatív lenne, Jean-Marc Janaillac kilátásba helyezte lemondását, jóllehet a voksolásnak nem volt jogi ereje. 

Az Air France 46 771 alkalmazottjának 80,33 százaléka vett rész a szavazáson, s 55,44 százaléka elutasította a vezetőség ajánlatát. A francia légitársaság mellett az Air France-KLM francia-holland cégcsoportot is 2016 július óta vezető, 65 éves Jean-Marc Janaillac ezt követően jelentette be lemondását.

"Vállalom a szavazás következményét, és a következő napokban benyújtom a lemondásomat az Air France és az Air France-KLM igazgatótanácsának" - mondta az elnök-vezérigazgató párizsi sajtótájékoztatóján. A légitársaság közleménye szerint Jean-Marc Janaillac május 9-re hívta össze a igazgatótanácsot, amelynek hivatalosan is benyújtja a lemondását.

Bruno Le Maire francia gazdasági miniszternek és Élisabeth Borne, a közlekedési tárca vezetőjének közleménye szerint az igazgatótanácsnak kell meghatároznia a kialakult válsághelyzetben a megoldás feltételeit. Mindketten üdvözölték "Jean-Marc Janaillac bátorságát és a válságkezelő munkát, amelyet az elmúlt két évben a cégcsoport élén végzett".

A francia álam 14 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik az Air France tőkéjében.

Az elnök-vezérigazgató távozása a bizonytalanságba sodorhatja a francia-holland légitársaságot, amely pénteken közölte, hogy az első negyedévben 300 millió eurós bevételkiesést okozott a február 22. és április 24. közötti 11 sztrájknap.
A dolgozók csütörtökön és pénteken is sztrájkoltak, és a szakszervezetek jelezték, hogy az elnök-vezérigazgató lemondása ellenére megtartják a hétfőre és keddre tervezett munkabeszüntetésüket is, a követeléseiken pedig nem változtatnak.

Az ágazatban dolgozó 11 szakszervezet béremelésért sztrájkol, és legalább 5,1 százalékos emelést követel, míg a cégvezetés a fizetések reálértékét megtartó 1 százalékos emelésre látott eredetileg lehetőséget, ezt később 2 százalékra módosította az idei évre, és 2021-ig általánosságban 7 százalékos emelést javasolt egyéni juttatásokkal kiegészítve, de sem a szakszervezetek, sem a dolgozók nem fogadták el az ajánlatot. A menedzsment szerint nem lehet teljesíteni a dolgozók követelését úgy, hogy ne sérüljön a cég hosszú távú növekedési terve. A francia légitársaságnál 2011 óta nem volt béremelés.

Szerző

Ferdinandy György: Könyvfesztivál, 2018

Publikálás dátuma
2018.05.05. 09:09
Fotó: Draskovics Ádám

Tucatnyi könyv, újra számolom. A felét magammal viszem, amikor majd belefáradva kis hazánk izgalmaiba, kipihenem magam a trópuson.

Abban, hogy megöregszik az ember, van valami jó. Akik félig ismertek, elfelejtenek. Néhány éve még negyven ajándék kötet tornyosult az asztalomon minden könyvfesztivál után. Mára ebből – megszámolom őket – pontosan tizenegy maradt. Nagy összegezések, ifjú poéták első próbálkozásai.

Ha tudnák, hogy degenerált vagyok – deg. mac. áll a szemészeti ambuláns lapomon – talán még ennyien sem bíznák rám magukat. Mert én, ha írni még csak, de olvasni már nehezen tudok. Ami besegít, az a félévszázados tapasztalat. Tapintásra tudom, hogy mit tartok a kezemben. Elég, ha beleolvasok. Marad a csipetnyi kíváncsiság. Hátha – vak tyúk is! – felfedezek valami érdekeset.

Hát ilyesmi azért akad idén is. Elolvasok két ösztövér verseskötetet, Wirth Imre és Györe Bori költeményeit. Nyugtázom, hogy Oberczián Géza prózája is megjelent. Annak idején én lektoráltam ezt a szöveget, amely Áramlás címmel jelent meg.

A Múlt és Jövő standján megajándékoznak Soós Magda Auschwitzban, csomagolópapírra körmölt verseivel. Megindító dokumentumok. Elteszem.

Szomolai Tibor három órát várt rám a standomon. Szégyenkezve veszem át felvidéki trilógiája, "mentoromnak" dedikált harmadik kötetét. Tibor arra kíváncsi, érdemes-e nyugati nyelvekre is lefordítani ezt a rendszerváltás viszontagságairól szóló vaskos regényfolyamot. Éjjel egy szuszra végigolvasom a Klán-t. Izgalmas, jól megírt dokumentum. A néhai népi demokráciák olvasói számára kötelező olvasmány kellene legyen. Csehre, lengyelre, szlovákra kellene átültetni. Hogy a nyugati olvasót is érdekelnék ezek a felvidéki maffiózók? Kötve hiszem.

Zelnik József az akadémiai eszméről értekezik a Prométheusz udvartartása című tanulmánykötetében. Fogadkozom, hogy elolvasom. Végül én is akadémiánk ülésein üldögélő vénember vagyok.

’56 utóéletéről tudósít Várallyay Gyula könyve, Az 1956-os magyar diákmozgalom Nyugaton. Érdekes téma: nem vettem részt ebben a genfi diákmozgalomban, hogy miért, talán most utólag azt is megtudom.

A megszűnt Népszabadság újságírói közül sokan álltak át a regényírásra. Összejövetelükön, ezen a Szabad Nép félórán most elmondják a tapasztalataikat. Rab Lászlónak például érdekes – és sikeres – irodalmi szociográfiája jelent meg nemrégiben. Kulcsár Istvánnak pedig már nem kevesebb, mint tizennégy műve van. A mostani, a Dzsihád a Duna-parton krimi. Detektívregény. Mellette, az Atlantic Press Kiadó szíriai háborúról szóló tanulmánya hever az asztalon. Allah a Kulcsár-regény első szava. Az embernek eszébe jut: vajon megjelenhettek volna ezek a bátor írások, ha minket is elözönlött volna a közel-keleti emberáradat? Az újságírók vén rókák: óvatosak.

Az év novellái 2018 című kötetbe – mint minden évben – idén is beleolvasok. Kíváncsi vagyok, van-e benne a műfaj szabályait tiszteletben tartó, igazi novella? Vagy – amit évről-évre megírok – megint csak esszék, regényrészletek?

A Csiha Laci bácsi – a böszörményi tanár úr – írásait egybegyűjtő Tiszta öröm című megemlékezést, ha törik, ha szakad, elolvasom. Valaha tanár voltam én is, Laci a barátom, és hát a könyvben a három rólam írt fejezet is benne van.

A végére hagytam egy izgalmas tartalmi és műfaji kísérletet. Száraz Miklós György Osztozkodók című kisregényét. Ezt a százhúsz oldalas iratot – bevallom – elsőnek olvastam el. Nagyítóval, betűről-betűre. Megérte: nehéz olvasmány volt, sok fontos mondanivaló a felszín kalandregénye alatt.

Ennyi lenne? Tucatnyi könyv, újra számolom. A felét magammal viszem, amikor majd belefáradva kis hazánk izgalmaiba, kipihenem magam a trópuson.

De előbb még a Szent János Kórház szemészetére is bekéredzkedek. Hátha lett időközben valami csodaszer. Egy olyan vénembernek, akinek makula – vagy nem csak makula? – degenerációja van.

Ferdinandy György: Könyvfesztivál, 2018

Publikálás dátuma
2018.05.05. 09:09
Fotó: Draskovics Ádám

Tucatnyi könyv, újra számolom. A felét magammal viszem, amikor majd belefáradva kis hazánk izgalmaiba, kipihenem magam a trópuson.

Abban, hogy megöregszik az ember, van valami jó. Akik félig ismertek, elfelejtenek. Néhány éve még negyven ajándék kötet tornyosult az asztalomon minden könyvfesztivál után. Mára ebből – megszámolom őket – pontosan tizenegy maradt. Nagy összegezések, ifjú poéták első próbálkozásai.

Ha tudnák, hogy degenerált vagyok – deg. mac. áll a szemészeti ambuláns lapomon – talán még ennyien sem bíznák rám magukat. Mert én, ha írni még csak, de olvasni már nehezen tudok. Ami besegít, az a félévszázados tapasztalat. Tapintásra tudom, hogy mit tartok a kezemben. Elég, ha beleolvasok. Marad a csipetnyi kíváncsiság. Hátha – vak tyúk is! – felfedezek valami érdekeset.

Hát ilyesmi azért akad idén is. Elolvasok két ösztövér verseskötetet, Wirth Imre és Györe Bori költeményeit. Nyugtázom, hogy Oberczián Géza prózája is megjelent. Annak idején én lektoráltam ezt a szöveget, amely Áramlás címmel jelent meg.

A Múlt és Jövő standján megajándékoznak Soós Magda Auschwitzban, csomagolópapírra körmölt verseivel. Megindító dokumentumok. Elteszem.

Szomolai Tibor három órát várt rám a standomon. Szégyenkezve veszem át felvidéki trilógiája, "mentoromnak" dedikált harmadik kötetét. Tibor arra kíváncsi, érdemes-e nyugati nyelvekre is lefordítani ezt a rendszerváltás viszontagságairól szóló vaskos regényfolyamot. Éjjel egy szuszra végigolvasom a Klán-t. Izgalmas, jól megírt dokumentum. A néhai népi demokráciák olvasói számára kötelező olvasmány kellene legyen. Csehre, lengyelre, szlovákra kellene átültetni. Hogy a nyugati olvasót is érdekelnék ezek a felvidéki maffiózók? Kötve hiszem.

Zelnik József az akadémiai eszméről értekezik a Prométheusz udvartartása című tanulmánykötetében. Fogadkozom, hogy elolvasom. Végül én is akadémiánk ülésein üldögélő vénember vagyok.

’56 utóéletéről tudósít Várallyay Gyula könyve, Az 1956-os magyar diákmozgalom Nyugaton. Érdekes téma: nem vettem részt ebben a genfi diákmozgalomban, hogy miért, talán most utólag azt is megtudom.

A megszűnt Népszabadság újságírói közül sokan álltak át a regényírásra. Összejövetelükön, ezen a Szabad Nép félórán most elmondják a tapasztalataikat. Rab Lászlónak például érdekes – és sikeres – irodalmi szociográfiája jelent meg nemrégiben. Kulcsár Istvánnak pedig már nem kevesebb, mint tizennégy műve van. A mostani, a Dzsihád a Duna-parton krimi. Detektívregény. Mellette, az Atlantic Press Kiadó szíriai háborúról szóló tanulmánya hever az asztalon. Allah a Kulcsár-regény első szava. Az embernek eszébe jut: vajon megjelenhettek volna ezek a bátor írások, ha minket is elözönlött volna a közel-keleti emberáradat? Az újságírók vén rókák: óvatosak.

Az év novellái 2018 című kötetbe – mint minden évben – idén is beleolvasok. Kíváncsi vagyok, van-e benne a műfaj szabályait tiszteletben tartó, igazi novella? Vagy – amit évről-évre megírok – megint csak esszék, regényrészletek?

A Csiha Laci bácsi – a böszörményi tanár úr – írásait egybegyűjtő Tiszta öröm című megemlékezést, ha törik, ha szakad, elolvasom. Valaha tanár voltam én is, Laci a barátom, és hát a könyvben a három rólam írt fejezet is benne van.

A végére hagytam egy izgalmas tartalmi és műfaji kísérletet. Száraz Miklós György Osztozkodók című kisregényét. Ezt a százhúsz oldalas iratot – bevallom – elsőnek olvastam el. Nagyítóval, betűről-betűre. Megérte: nehéz olvasmány volt, sok fontos mondanivaló a felszín kalandregénye alatt.

Ennyi lenne? Tucatnyi könyv, újra számolom. A felét magammal viszem, amikor majd belefáradva kis hazánk izgalmaiba, kipihenem magam a trópuson.

De előbb még a Szent János Kórház szemészetére is bekéredzkedek. Hátha lett időközben valami csodaszer. Egy olyan vénembernek, akinek makula – vagy nem csak makula? – degenerációja van.