Harc a megváltóért

Vajon miért játszanak ennyi Csehov-darabot ma is a színházakban, többek közt erre kerestük a választ annak apropóján, hogy megjelent újra Almási Miklós tanulmánykötete az orosz drámaíróról és műveiről.

- Olyan mélyre az emberi viszonyokba, a fájdalomba, nevetségessé válásba senki sem ásott le, mint Csehov. Ez pedig egy történet mögötti történetként egy jó előadásban jelenik meg igazán, bár sokat segít Csehov a rendezőknek, mert a dialógusai színpadra komponáltak - mondta Almási Miklós, filozófus, esztéta, aki a Mi lesz velünk, Anton Pavlovics? - című tanulmánykötetét 1985-ben írta meg, a szöveg most újra megjelent a Noran Libro gondozásában. Csehov darabjai levehetetlenek a színházak repertoárjáról. Sokan emlékeznek például Ascher Tamás legendássá vált Három nővérére, melyet a Katona József Színházban rendezett meg éppen 1985-ben és hosszú szériát ért meg. De a Nemzeti Színház például a következő, 2018/19-es évada egyik fődobásának ígéri a Cseresznyéskertet, a világhírű rendező Silviu Purcarete színrevitelében. Almási Miklós tanulmánykötetét Spiró György író mutatta be, aki még a szakdolgozatát is Csehovból írta.

Almási Miklós és Spiró György a könyvbemutatón Fotó: Szalmás Péter

- Kitűnő kötet, mert Almási Miklós elemzései több, mint harminc év távlatából is időtállóak, akárcsak Csehov művei. Csehov nem olyan mint a többi naturalista módon játszó szerző, mert ő mást csinált. Előre látta az emberiség XX.- XXI. századi állapotát. Megérezte, hogy az a színházba járó kiterjedt középréteg miféle illúziókat épít fel magának, hogyan vakítja meg saját magát, hogy ne kelljen a valósággal szembesülni. Erre Csehov szereplői egytől-egyig mindenféle vallás és hiedelem pótlékokat használnak, ebből jön létre egy sajátos szövevény. A rendszerelméletben ezt erős rendszernek nevezik - állította kérdésünkre Spiró György. - Egy régi vígjátéki hálózatot használ, csak továbbfejlesztve, A központi problémája a daraboknak, hogy nincs ugyan vallás, de az emberek nem tudnak meglenni nélküle, ezért maguknak építenek fel idolokat, maguknak gyártanak megváltókat a másik emberben, aki nem tud megváltó lenni. Ez rendkívül komikus, de egyúttal tragikus is, mert bele is lehet halni. A hős is bele hal és mi nézők is valamennyire. És igen, ahogy Almási Miklós mondta, Csehov kegyetlen szerző, de minden drámaíró kegyetlen. Aki drámaírásra vetemedik az nagyon kegyetlen ember, és Csehov ezen belül is igazán kegyetlennek mondható – tette hozzá Spiró György.

Spiró arra a felvetésre, hogy mint drámaíró tanult-e valamit Csehovtól, azt válaszolta: hogyne, írtam is „Csehov típusú” darabot, a Kvartettet. Benne van, mint csehovi motívum a süketek párbeszéde, a másik ember iránti érzéketlenség, illetve, hogy a szereplők nem tudnak kitörni a saját képzeletvilágukból.

Mikor lesz vége a Csehov-kultusznak? - tudakoltam végül Spirótól.

- Ha megváltozik a világ, de a világ egyelőre olyan, amilyennek Csehov előre látta és leírta, azt a réteget ábrázolta, amely ideológiát gyárt magának és ebbe pusztul bele.

Infó: Almási Miklós: Mi lesz velünk Anton Pavlovics?, Noran Libro 2018.