Sebes György: Nyári időszámítás

Publikálás dátuma
2018.06.16 09:15
HATALMAS A VÁLASZTÉK Az Életrevalók című francia vígjátékot pénteken lehetett látni a Dunán FORGALMAZÓ: BUDAPEST FILM
Fotó: /

Nagy verseny kezdődött a héten. Igen, persze elindult a labdarúgó-világbajnokság is, de nem csupán erről van szó. Hanem mindarról, amit az Oroszországban szinte pontosan egy hónapig tartó sportesemény-sorozat vonz. Azokban a családokban például, ahol nincs egynél több tévékészülék - és napjainkban feltehetően még ezek vannak többségben - viadal alakulhat ki, hogy akkor most mit is nézzenek: futball-közvetítést, vagy inkább valami mást. Természetesen a tévétársaságok is rájátszanak e konfliktusokra. Többüknél ezen a héten kezdődött el a nyári időszámítás, ami műsorrend-változást is hozott. Ezen túl pedig a jelek szerint a filmkínálat erősítésével igyekeznek magukhoz vonzani a nézőket. Ez az időszak nem a saját készítésű műsorok évada, viszont lehet őket ismételni, miközben szem előtt tartják azt is, hogy a reménybeli közönség ilyenkor jobban ráér a tévé előtt időzni. Az etetés tehát minden szinten intenzívebbé vált.

Az egykori - klasszikus - közszolgálatiságra már legfeljebb nevében emlékeztető "királyi tévé" a maga sok csatornájával, persze előnyös helyzetben van. Tokkal-vonóval övék ugyanis a foci-vb. Minden meccset élőben adnak az M4 Sporton, amikor pedig - a csoportkör utolsó fordulójában - egy időben lesz két találkozó, akkor az egyiket a Duna TV közvetíti. Ha pedig más eseményeket is láttatniuk kell, akkor még rendelkezésre áll a Duna World is. A Forma-1 jövő vasárnapi franciaországi futama például a Dunára került, bár kérdés, hogy ez nem ellentétes-e a szigorú szerződésekkel és nem árt-e a reklámoknak. Az viszont biztos, hogy a hirdetőknek és portékáiknak aranybánya a csütörtök óta tartó meccs-dömping. Mellette pedig a hatalom üzenetei is célba érhetnek, hiszen a mérkőzések közben és után mindig vannak egyperces hírösszefoglalók, s azokban már régóta pártunk és kormányunk fontos mondandói jelennek meg. A vb idején bizonyosan még több embert lehet majd hülyíteni - természetesen szerte az országban - a híradásnak álcázott propagandával.

Feltehetően nem véletlen, hogy az RTL Klubon e héttől már nincs nagyközönséget vonzó, saját gyártású program - A Fal, vagy A Konyhafőnök -, előbb kezdődik a két nézett sorozat, a Barátok közt és az Éjjel-nappal Budapest, utána pedig - fél 10 tájban - sikeres filmeket vetíthetnek. A TV2-n meghagytak ugyan két saját gyártású szórakoztató műsort - Pénzt vagy éveket! és Ezek megőrültek -, de utána náluk is jöhet egy jó film. A héten azt is tapasztalhattuk, hogy igyekeznek olyan mozikat műsorra tűzni, amelyek ugyan már többször voltak láthatók a különböző adókon, de még mindig szívesen nézik őket. Csak néhányat említünk az utóbbi napokból. A Super TV2 például elővette Bruce Willis klasszikusát, a Die Hard sorozatot és minden héten lead belőlük egyet, s a Mozi+-on aztán meg is ismétli. Ez tipikusan az a film, amelynek a jeleneteit már mindenki szinte kívülről fújja, de ha valaki véletlenül - netán szándékosan - odakapcsol, akkor száz-ötvenedszer is szívesen nézi meg. Ugyancsak a Super TV2-n volt látható Quentin Tarantino 2012-es westernje, a Django elszabadul, amelyet sztárszereplőkkel forgatott. Leonardo di Caprio, Jamie Foxx, Samuel L. Johnson és Christoph Waltz játékáért mindig érdemes megnézni ezt az egyébként nem rövid alkotást. Szerdán aztán választani kellett, mert két sikeres mozi is ugyanakkor, este 9-kor kezdődött. A Viasat 3-on Robert de Niro és Billy Crystal bolondozott a Csak egy kis pánikban, míg a Film+-on Sylvester Stallone játszotta A specialistát és ebben az akciófilmben - többek között - a nagyon dekoratív Sharon Stone volt a partnere. Pénteken a társaságok úgy döntöttek, hogy Woody Allen retrospektív napot tartanak. A FilmCafén egymás után két alkotását is bemutatták. A Füles 2006-ban készült, a Match Point pedig egy évvel korábban. Minthogy a rendezőnek mindig voltak kedvenc színésznői, nyilván nem véletlen, hogy mindkét női főszerepét a nemcsak szép, de tehetséges Scarlett Johanssonra osztotta. Ha pedig ez valakinek nem lett volna elég, a Paramount Channelen megnézhette Woody Allen egy jóval korábbi filmjét, a Hannah és nővéreit, amelynek főszerepét egykori felesége, a botrányok közepette elvált Mia Farrow alakította.

A hatalmas választékból nem volt könnyű mazsolázni. Látni kellett pénteken a Dunán az Életrevalók című francia vígjátékot, amely egy balesetben megsérült és tolószékbe kényszerült gazdag arisztokrata és börtönből szabadult színes bőrű ápolójának vidám és megható barátságáról szól. Előtte pedig a FilmCafén meg kellett nézni a Jean-Paul Belmondo főszereplésével 1962-ben készült kalandfilmet, a Cartouche-t, amelyben nemcsak a színész játékában, hanem partnere, Claudia Cardinale szépségében is gyönyörködhettünk.

És ez mindössze az első hét volt a tévék nyári időszámításában. Igazából csak most, a hétvégén indul be a futball-nagyüzem, miközben számíthatunk rá, hogy a csatornák újabb és újabb adu-ászok bevetésével igyekeznek vonzóvá tenni film-kínálatukat. Hihetnénk: mindent a nézőért. Ám ne legyünk naivak. Mindent a hirdetőkért és reklámjaikért. Tőlük jön a pénz, abból képesek kifizetni a közönség-csalogató filmek játszási jogát is. Ha tehát a néző szórakozni akar, viselje el az egyre gyakoribb, egyre hosszabb megszakításokat.

Vagy legyen mindig a kezében a távirányító.

Nagy verseny kezdődött a héten. Igen, persze elindult a labdarúgó-világbajnokság is, de nem csupán erről van szó. Hanem mindarról, amit az Oroszországban szinte pontosan egy hónapig tartó sportesemény-sorozat vonz. Azokban a családokban például, ahol nincs egynél több tévékészülék - és napjainkban feltehetően még ezek vannak többségben - viadal alakulhat ki, hogy akkor most mit is nézzenek: futball-közvetítést, vagy inkább valami mást. Természetesen a tévétársaságok is rájátszanak e konfliktusokra. Többüknél ezen a héten kezdődött el a nyári időszámítás, ami műsorrend-változást is hozott. Ezen túl pedig a jelek szerint a filmkínálat erősítésével igyekeznek magukhoz vonzani a nézőket. Ez az időszak nem a saját készítésű műsorok évada, viszont lehet őket ismételni, miközben szem előtt tartják azt is, hogy a reménybeli közönség ilyenkor jobban ráér a tévé előtt időzni. Az etetés tehát minden szinten intenzívebbé vált.

Az egykori - klasszikus - közszolgálatiságra már legfeljebb nevében emlékeztető "királyi tévé" a maga sok csatornájával, persze előnyös helyzetben van. Tokkal-vonóval övék ugyanis a foci-vb. Minden meccset élőben adnak az M4 Sporton, amikor pedig - a csoportkör utolsó fordulójában - egy időben lesz két találkozó, akkor az egyiket a Duna TV közvetíti. Ha pedig más eseményeket is láttatniuk kell, akkor még rendelkezésre áll a Duna World is. A Forma-1 jövő vasárnapi franciaországi futama például a Dunára került, bár kérdés, hogy ez nem ellentétes-e a szigorú szerződésekkel és nem árt-e a reklámoknak. Az viszont biztos, hogy a hirdetőknek és portékáiknak aranybánya a csütörtök óta tartó meccs-dömping. Mellette pedig a hatalom üzenetei is célba érhetnek, hiszen a mérkőzések közben és után mindig vannak egyperces hírösszefoglalók, s azokban már régóta pártunk és kormányunk fontos mondandói jelennek meg. A vb idején bizonyosan még több embert lehet majd hülyíteni - természetesen szerte az országban - a híradásnak álcázott propagandával.

Feltehetően nem véletlen, hogy az RTL Klubon e héttől már nincs nagyközönséget vonzó, saját gyártású program - A Fal, vagy A Konyhafőnök -, előbb kezdődik a két nézett sorozat, a Barátok közt és az Éjjel-nappal Budapest, utána pedig - fél 10 tájban - sikeres filmeket vetíthetnek. A TV2-n meghagytak ugyan két saját gyártású szórakoztató műsort - Pénzt vagy éveket! és Ezek megőrültek -, de utána náluk is jöhet egy jó film. A héten azt is tapasztalhattuk, hogy igyekeznek olyan mozikat műsorra tűzni, amelyek ugyan már többször voltak láthatók a különböző adókon, de még mindig szívesen nézik őket. Csak néhányat említünk az utóbbi napokból. A Super TV2 például elővette Bruce Willis klasszikusát, a Die Hard sorozatot és minden héten lead belőlük egyet, s a Mozi+-on aztán meg is ismétli. Ez tipikusan az a film, amelynek a jeleneteit már mindenki szinte kívülről fújja, de ha valaki véletlenül - netán szándékosan - odakapcsol, akkor száz-ötvenedszer is szívesen nézi meg. Ugyancsak a Super TV2-n volt látható Quentin Tarantino 2012-es westernje, a Django elszabadul, amelyet sztárszereplőkkel forgatott. Leonardo di Caprio, Jamie Foxx, Samuel L. Johnson és Christoph Waltz játékáért mindig érdemes megnézni ezt az egyébként nem rövid alkotást. Szerdán aztán választani kellett, mert két sikeres mozi is ugyanakkor, este 9-kor kezdődött. A Viasat 3-on Robert de Niro és Billy Crystal bolondozott a Csak egy kis pánikban, míg a Film+-on Sylvester Stallone játszotta A specialistát és ebben az akciófilmben - többek között - a nagyon dekoratív Sharon Stone volt a partnere. Pénteken a társaságok úgy döntöttek, hogy Woody Allen retrospektív napot tartanak. A FilmCafén egymás után két alkotását is bemutatták. A Füles 2006-ban készült, a Match Point pedig egy évvel korábban. Minthogy a rendezőnek mindig voltak kedvenc színésznői, nyilván nem véletlen, hogy mindkét női főszerepét a nemcsak szép, de tehetséges Scarlett Johanssonra osztotta. Ha pedig ez valakinek nem lett volna elég, a Paramount Channelen megnézhette Woody Allen egy jóval korábbi filmjét, a Hannah és nővéreit, amelynek főszerepét egykori felesége, a botrányok közepette elvált Mia Farrow alakította.

A hatalmas választékból nem volt könnyű mazsolázni. Látni kellett pénteken a Dunán az Életrevalók című francia vígjátékot, amely egy balesetben megsérült és tolószékbe kényszerült gazdag arisztokrata és börtönből szabadult színes bőrű ápolójának vidám és megható barátságáról szól. Előtte pedig a FilmCafén meg kellett nézni a Jean-Paul Belmondo főszereplésével 1962-ben készült kalandfilmet, a Cartouche-t, amelyben nemcsak a színész játékában, hanem partnere, Claudia Cardinale szépségében is gyönyörködhettünk.

És ez mindössze az első hét volt a tévék nyári időszámításában. Igazából csak most, a hétvégén indul be a futball-nagyüzem, miközben számíthatunk rá, hogy a csatornák újabb és újabb adu-ászok bevetésével igyekeznek vonzóvá tenni film-kínálatukat. Hihetnénk: mindent a nézőért. Ám ne legyünk naivak. Mindent a hirdetőkért és reklámjaikért. Tőlük jön a pénz, abból képesek kifizetni a közönség-csalogató filmek játszási jogát is. Ha tehát a néző szórakozni akar, viselje el az egyre gyakoribb, egyre hosszabb megszakításokat.

Vagy legyen mindig a kezében a távirányító.

Szerző
2018.06.16 09:15

Sebes György: Ez itt a műsor?

Publikálás dátuma
2019.01.20 14:34

Fotó: EZITTAKERDES FACEBOOK-OLDALA/
Az a mondat természetesen nem oszt, nem szoroz, mégis feltűnő volt. Egy beszélgető-műsor egyik résztvevőjétől származik. „Én elvből nem nézek meg olyan filmet, amely Oscar-díjat kapott, mert borzalmas lehet” – jelentette ki a beszélő. Mindenkinek szíve joga eldönteni, mit néz meg, mi tetszik neki, vagy éppen mit utál. Véleménye – sőt, előítélete – bárkinek lehet. A díjnyertes alkotások ettől nem lesznek kevesebbek, legfeljebb az lehet szegényebb, aki – elvből – elutasítja őket. De az már elgondolkoztató, hogy olyasvalaki mondja ezt, aki hivatalból, szakmailag foglalkozik a kultúrával. Vagyis a széles látókör elvárható lenne tőle.
A mondat a Magyar Televízió kulturális csatornájának esti beszélgető műsorában hangzott el. És Orbán János Dénes költőtől származik, aki – nem mellesleg – a hatalomhoz igen közel álló Magyar Idők című sajtótermék kulturális rovatát vezeti. Rajta kívül még hárman ültek a stúdióban: ugyanannak a lapnak a főszerkesztője, Gajdics Ottó, valamint az az újságíró – Szakács Árpád -, aki írásaival jelentős mértékben hozzájárult a kultúra értékeiről az utóbbi hónapokban kialakult vitához. Volt még egy ifjú műsorvezető is – Trombitás Kristófnak hívják -, de neki sem jutott eszébe, hogy megérdeklődje, mégis, hogyan tetszik ezt gondolni. A négy ember háromnegyed órán át ugyanabból a nézőpontból ekézte a balliberális „hisztériakeltőket” és értett egyet abban, hogy valahára véget kell vetni a hatalommal szemben állók kulturális diktatúrájának.
Ez itt a kérdés – ez a címe ennek a minden hétköznap este 9 órakor jelentkező programnak az M5-ön. Igyekeznek aktuális témákat napirendre tűzni és körüljárni. Ami azonban aligha sikerülhet tökéletesen, ha csupán az egyik oldal – többségében a pártunkat és kormányunkat kiszolgálók – álláspontját engedik megjeleníteni. Így történt, amikor a nemrég alakult Magyarságkutató Intézetről beszélgettek, vagy midőn azt vizsgálták, miért lehetséges még napjainkban is a történelemhamisítás (értsd: hogyan nem szakítottak még véglegesen korábbi korok nézeteivel). Ilyenkor még a kackiás bajuszt növesztett műsorvezető, Horváth Szilárd elvakult történelmi és aktuálpolitikai kijelentéseire sincs szükség. Ez a Szombathelyről indult tévés már volt minden a közmédiánál az utóbbi húsz évben. Két évig még a Híradót is vezette, aztán sokáig csak szolgáltató műsorokban dolgozhatott. Az utóbbi években – nyilván nem függetlenül a Fidesztől – egyre gyakrabban bukkan fel politikai adásokban. Bizonyára szükség van kérlelhetetlen keresztény konzervativizmusára, amellyel a róla szóló interjúban szívesen kérkedik.
Különösen pedig akkor jön jól ez a fajta elfogultsággal párosuló műsorvezetés, amikor beengednek a stúdióba ellentétes nézeteket képviselő embereket is. Hiszen erre is van példa. Amikor azt próbálták megfejteni, érdemes-e egyáltalán Nagy Imre szobrot tartani Budapesten, szót kapott Eörsi László történész, az 56-os események elismert kutatója. Igaz, mellette azért ott ült a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökhelyettese, Máthé Áron, valamint egy másik történész, Szerencsés Károly, hogy legyen, aki megmondja a tutit (még ha ebben a kérdésben szinte lehetetlen is). Amikor pedig egy másik adásban arról volt szó, van-e - és ha igen, miért - napjainkban is antiszemitizmus, akkor Szakály Sándor (Veritas) és Karsai László vitázott, valóban szembesítve egymással álláspontjaikat.
Ez lenne a követendő módszer, mégis ezt alkalmazzák ritkábban. Pedig meglehet, az igazi vitákkal több nézőt tudnának maguk mellé állítani (nem mintha ez számítana a napjainkban a közszolgálatiságot egészen egyedi módon értelmező tévé bármely csatornájának). A jellemző inkább az a műsor, amellyel lezárták a múlt évet: háromnegyed órán át egy miniszter történelemértelmezésével szembesülhettek a nézők. A Széchenyi-díjas onkológus-professzor, Kásler Miklós bizonyította be az interjúban, hogy milyen különleges módon értelmezi a hozzá tartozó rengeteg szakágazat – oktatás, kultúra, egészségügy – akut gondjait. Ehhez méltó partnere volt a napjaink egyik legfoglalkoztatottabb riporterévé előlépett Kakuk L. Tamás. Aki egykor a Pálfy-féle Híradóban indult, hogy aztán a maga szerény, csendes módján nélkülözhetetlenné tegye magát a közmédiában. Napjainkban háromórás reggeli rádióműsort vezet, s ő hallgatta végig – szinte szó nélkül –Kásler professzort is. Élünk a gyanúperrel, hogy a fejtegetések jó részét – akárcsak az egyszerű nézők – ő sem értette. Viszont igyekezett jó képet vágni hozzájuk.
Az utóbbi 10-12 adás közül messze a legérdekesebb az volt, amelyben három sikeres hölgy – egy politikus, egy tudós és egy tanár – beszélgetett. Emberi arcok, sorsok és megfontolandó gondolatok tárultak a nézők elé, ami azért is lehetett feltűnő, mert az egyik résztvevő Morvai Krisztina, jelenleg független – korábban jobbikos - EP-képviselő volt. De az alkalmat nem használta ki gyakran szélsőséges nézetei hirdetésére, úgy viselkedett, mint egy hétköznapi, de sikeres ember.
Nem kétséges, az Ez itt a kérdés a köztévé egykor méltán népszerű esti beszélgető műsorainak utódja szeretne lenni. Valódi vitákkal, nézetek ütköztetésével, problémák feltárásával, de főleg az elfogultságok elhagyásával még sikerülhet neki. Addig meg jobb, hogy szinte láthatatlan.
2019.01.20 14:34
Frissítve: 2019.01.20 14:34

Kitaszított melegek

Publikálás dátuma
2019.01.20 13:54
A meleg fiú és az apa, aki kitagadta (Kovács Károly,
Fotó: 3G SZÍNHÁZ/
A melegekről szóló Öröm és boldogság című darab, Székely Csaba tollából, megint meglehetősen provokatív. Alaposan odapörköl az előítéletességnek, a nyársat nyeltségnek, azoknak, akik kirekesztik, gyűlölik a kisebbségeket, ártanak nekik, nem bátrak vállalni magukat, behódolnak a vállalhatatlan közhangulatnak, hazudnak, képmutatók, meghunyászkodók... Szóval mindannyiunkról van szó, a meleg-téma, ha úgy tetszik, csak a vivőanyag. De fajsúlyos vivőanyag. Meg könnyed is, mert Székely Csabának van egy ritka képessége. Miközben fájdalmas gyomrosokat húz be nekünk, a gyakran elviselhetetlen közlendőbe sajátosan fanyar, nem ritkán fekete humort kever, így teszi befogadhatóvá, amit igyekeznénk a lehető legtávolabb eltolni magunktól. De rafinált, cseles módon nem hagyja. Így van ez a Szkéné Színházban vendégszerepelt marosvásárhelyi 3G Színház előadása esetében is, amely zsúfolt házak előtt és minden megrökönyödés ellenére kiugró sikerrel ment.
Jó pár éve annak, hogy az erdélyi Székely Csaba nálunk is berobbant a színházi köztudatba. Elég volt ehhez, hogy Bányavirág című darabjával a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház és a Yorick Stúdió közösen, a budapesti Nemzetiben vendégszerepeljen. Az akkori direktor Alföldi Róbert, látva az elementáris előadást, rögvest meghívta a rendezőt, Sebestyén Abát, hogy itt is vigye színre a darabot. Amely leszámolt a hamis, árvalányhajas, idealizált Erdély-képpel, ahol egyfolytában őrzik a hagyományt, és megmutatta az állásnélküliséggel, alkoholizmussal, öngyilkossággal terhelt világot, a dermesztő valóságot. Jócskán fejbe kólintott, miközben, szinte a szó szoros értelmében a föld alá röhögtük magunkat. Friss, üde, erőteljes hang volt. A POSZT-on a legjobb előadásnak bizonyult. A sok dicséret mellett Székelyt magyarellenesnek is titulálták, ami azóta is vád ellene. Azt is mondták, hogy primitív a darab. Az igaz, hogy meglehetősen gyakran építkezik primitív elemekből, közhelyes, üres mondatokból, olcsónak ható poénokat, sőt, stand-up elemeket is használ, de ezeket csűri-csavarja, sajátos közegbe helyezi a zagyvaságokat.
Előfordult, hogy az egyik román színházból az igazgatónak kellett kimenekítenie, mert persze románellenesnek is titulálták már. A MaRó című darabjában, amit román és magyar színészek közösen játszanak románul és magyarul, mindkét nyelven feliratozva az együttműködés szép példájaként, a román-magyar viszonyt veszi maró gúnnyal górcső alá. Mindkét oldal igencsak megkapja a magáét. Persze, hogy támadják. Ugyanakkor a DoR című román folyóirat beválasztotta azon száz személyiség közé, akik hatással lesznek Románia következő száz évére. A BBC díjazta az első hangjátékát, a Szeretik a banánt, elvtársak? címűt, amiből aztán remek monodrámát is írt.
A tervek szerint az Öröm és boldogság magyarországi bemutatóját a szombathelyi Weöres Színházban tartották volna, Alföldi rendezésében, ebben az évadban. Meg is hirdették a premiert. De aztán a színház mérlegelte a mérlegelendőket, és inkább másik művet választott.
Így egyelőre be kell érnünk a marosvásárhelyi verzióval, ami egyáltalán nem kevés. A 10-hez hasonlatosan párhuzamos történeteket látunk, amik aztán összefutnak. A szereplők olykor a nézők felé fordulva monológszerű, vallomásos szöveget mondanak, a közönség tagjait is megszólítva. Miután egy komoly jelentésre hivatkozva megtudjuk, hogy az emberek körülbelül 10 százaléka homoszexuális, kérdésként hangzik el, hogy a teremben lévők hány százaléka meleg. Ha jól emlékszem, 11-en teszik fel a kezüket. Ezután a kérés a színpadról, hogy most tegye fel az a kezét, aki az előbb hazudott. Jócskán adódnak döbbent csendek, feszült pillanatok. Például, amikor egy amúgy buzizó apa megtudja, hogy a fia meleg, és ezért kitagadja. Vagy, amikor egy pasas, akiről később kiderül, hogy rendőr, két leszbikus nőt akar megleckéztetni azzal, hogy ha megtapasztalják az ő „bőrszivarját”, majd felhagynak a rossz szokásukkal, mert nem láttak még igazi férfit. Középiskolai tanárt rúgnak ki, mert gyanítják, hogy meleg. Ő tizenöt évig önmegtartóztató cölibátusban él, hogy ez ki ne derüljön. Majd egy 22 éves sráccal, volt tanítványával szeretkezik, s rádöbben, hogy lehet ez jó is, mégsem vállalja fel a partneri viszonyt. Vidéki asszony lesz féltékeny homoszexualitására ráébredő férjére, sikeres egyetemi tanárnőben az anyja csak a leszbikust látja, és még hosszan sorolhatnám.
Mindez persze jócskán túlmutat a melegek témakörén. Önmagunk vállalásáról, nem vállalásáról, kirekesztésről, agresszióról, kisebbségekről, a társadalom viszonyulási módjairól, alá-fölé rendeltségről, szabadságról is szó van Ándi Gherghe rendezésében, Fodor Piroska, Benedek Botond, Orbán Levente, Kovács Károly, Nagy István, Badics Petra és Szász Réka játékában.
A színészekről lerí az elhivatottság. Látszik rajtuk, hogy fontosnak tartják a szöveget és ezért egyéniségüket megtartva, csapattá formálódnak a produkció érdekében. Most is vannak fanyalgók, én is taglalhatnám, hogy tán nem ez Székely legösszetettebb, legmélyértelműbb műve. De minek, amikor a színészekkel együtt húsba vágó kérdésekről beszél, irigylésre méltóan erőteljesen.
2019.01.20 13:54
Frissítve: 2019.01.20 13:54