Sebes György: Nyári időszámítás

Publikálás dátuma
2018.06.16 09:15
HATALMAS A VÁLASZTÉK Az Életrevalók című francia vígjátékot pénteken lehetett látni a Dunán FORGALMAZÓ: BUDAPEST FILM
Fotó: /

Nagy verseny kezdődött a héten. Igen, persze elindult a labdarúgó-világbajnokság is, de nem csupán erről van szó. Hanem mindarról, amit az Oroszországban szinte pontosan egy hónapig tartó sportesemény-sorozat vonz. Azokban a családokban például, ahol nincs egynél több tévékészülék - és napjainkban feltehetően még ezek vannak többségben - viadal alakulhat ki, hogy akkor most mit is nézzenek: futball-közvetítést, vagy inkább valami mást. Természetesen a tévétársaságok is rájátszanak e konfliktusokra. Többüknél ezen a héten kezdődött el a nyári időszámítás, ami műsorrend-változást is hozott. Ezen túl pedig a jelek szerint a filmkínálat erősítésével igyekeznek magukhoz vonzani a nézőket. Ez az időszak nem a saját készítésű műsorok évada, viszont lehet őket ismételni, miközben szem előtt tartják azt is, hogy a reménybeli közönség ilyenkor jobban ráér a tévé előtt időzni. Az etetés tehát minden szinten intenzívebbé vált.

Az egykori - klasszikus - közszolgálatiságra már legfeljebb nevében emlékeztető "királyi tévé" a maga sok csatornájával, persze előnyös helyzetben van. Tokkal-vonóval övék ugyanis a foci-vb. Minden meccset élőben adnak az M4 Sporton, amikor pedig - a csoportkör utolsó fordulójában - egy időben lesz két találkozó, akkor az egyiket a Duna TV közvetíti. Ha pedig más eseményeket is láttatniuk kell, akkor még rendelkezésre áll a Duna World is. A Forma-1 jövő vasárnapi franciaországi futama például a Dunára került, bár kérdés, hogy ez nem ellentétes-e a szigorú szerződésekkel és nem árt-e a reklámoknak. Az viszont biztos, hogy a hirdetőknek és portékáiknak aranybánya a csütörtök óta tartó meccs-dömping. Mellette pedig a hatalom üzenetei is célba érhetnek, hiszen a mérkőzések közben és után mindig vannak egyperces hírösszefoglalók, s azokban már régóta pártunk és kormányunk fontos mondandói jelennek meg. A vb idején bizonyosan még több embert lehet majd hülyíteni - természetesen szerte az országban - a híradásnak álcázott propagandával.

Feltehetően nem véletlen, hogy az RTL Klubon e héttől már nincs nagyközönséget vonzó, saját gyártású program - A Fal, vagy A Konyhafőnök -, előbb kezdődik a két nézett sorozat, a Barátok közt és az Éjjel-nappal Budapest, utána pedig - fél 10 tájban - sikeres filmeket vetíthetnek. A TV2-n meghagytak ugyan két saját gyártású szórakoztató műsort - Pénzt vagy éveket! és Ezek megőrültek -, de utána náluk is jöhet egy jó film. A héten azt is tapasztalhattuk, hogy igyekeznek olyan mozikat műsorra tűzni, amelyek ugyan már többször voltak láthatók a különböző adókon, de még mindig szívesen nézik őket. Csak néhányat említünk az utóbbi napokból. A Super TV2 például elővette Bruce Willis klasszikusát, a Die Hard sorozatot és minden héten lead belőlük egyet, s a Mozi+-on aztán meg is ismétli. Ez tipikusan az a film, amelynek a jeleneteit már mindenki szinte kívülről fújja, de ha valaki véletlenül - netán szándékosan - odakapcsol, akkor száz-ötvenedszer is szívesen nézi meg. Ugyancsak a Super TV2-n volt látható Quentin Tarantino 2012-es westernje, a Django elszabadul, amelyet sztárszereplőkkel forgatott. Leonardo di Caprio, Jamie Foxx, Samuel L. Johnson és Christoph Waltz játékáért mindig érdemes megnézni ezt az egyébként nem rövid alkotást. Szerdán aztán választani kellett, mert két sikeres mozi is ugyanakkor, este 9-kor kezdődött. A Viasat 3-on Robert de Niro és Billy Crystal bolondozott a Csak egy kis pánikban, míg a Film+-on Sylvester Stallone játszotta A specialistát és ebben az akciófilmben - többek között - a nagyon dekoratív Sharon Stone volt a partnere. Pénteken a társaságok úgy döntöttek, hogy Woody Allen retrospektív napot tartanak. A FilmCafén egymás után két alkotását is bemutatták. A Füles 2006-ban készült, a Match Point pedig egy évvel korábban. Minthogy a rendezőnek mindig voltak kedvenc színésznői, nyilván nem véletlen, hogy mindkét női főszerepét a nemcsak szép, de tehetséges Scarlett Johanssonra osztotta. Ha pedig ez valakinek nem lett volna elég, a Paramount Channelen megnézhette Woody Allen egy jóval korábbi filmjét, a Hannah és nővéreit, amelynek főszerepét egykori felesége, a botrányok közepette elvált Mia Farrow alakította.

A hatalmas választékból nem volt könnyű mazsolázni. Látni kellett pénteken a Dunán az Életrevalók című francia vígjátékot, amely egy balesetben megsérült és tolószékbe kényszerült gazdag arisztokrata és börtönből szabadult színes bőrű ápolójának vidám és megható barátságáról szól. Előtte pedig a FilmCafén meg kellett nézni a Jean-Paul Belmondo főszereplésével 1962-ben készült kalandfilmet, a Cartouche-t, amelyben nemcsak a színész játékában, hanem partnere, Claudia Cardinale szépségében is gyönyörködhettünk.

És ez mindössze az első hét volt a tévék nyári időszámításában. Igazából csak most, a hétvégén indul be a futball-nagyüzem, miközben számíthatunk rá, hogy a csatornák újabb és újabb adu-ászok bevetésével igyekeznek vonzóvá tenni film-kínálatukat. Hihetnénk: mindent a nézőért. Ám ne legyünk naivak. Mindent a hirdetőkért és reklámjaikért. Tőlük jön a pénz, abból képesek kifizetni a közönség-csalogató filmek játszási jogát is. Ha tehát a néző szórakozni akar, viselje el az egyre gyakoribb, egyre hosszabb megszakításokat.

Vagy legyen mindig a kezében a távirányító.

Nagy verseny kezdődött a héten. Igen, persze elindult a labdarúgó-világbajnokság is, de nem csupán erről van szó. Hanem mindarról, amit az Oroszországban szinte pontosan egy hónapig tartó sportesemény-sorozat vonz. Azokban a családokban például, ahol nincs egynél több tévékészülék - és napjainkban feltehetően még ezek vannak többségben - viadal alakulhat ki, hogy akkor most mit is nézzenek: futball-közvetítést, vagy inkább valami mást. Természetesen a tévétársaságok is rájátszanak e konfliktusokra. Többüknél ezen a héten kezdődött el a nyári időszámítás, ami műsorrend-változást is hozott. Ezen túl pedig a jelek szerint a filmkínálat erősítésével igyekeznek magukhoz vonzani a nézőket. Ez az időszak nem a saját készítésű műsorok évada, viszont lehet őket ismételni, miközben szem előtt tartják azt is, hogy a reménybeli közönség ilyenkor jobban ráér a tévé előtt időzni. Az etetés tehát minden szinten intenzívebbé vált.

Az egykori - klasszikus - közszolgálatiságra már legfeljebb nevében emlékeztető "királyi tévé" a maga sok csatornájával, persze előnyös helyzetben van. Tokkal-vonóval övék ugyanis a foci-vb. Minden meccset élőben adnak az M4 Sporton, amikor pedig - a csoportkör utolsó fordulójában - egy időben lesz két találkozó, akkor az egyiket a Duna TV közvetíti. Ha pedig más eseményeket is láttatniuk kell, akkor még rendelkezésre áll a Duna World is. A Forma-1 jövő vasárnapi franciaországi futama például a Dunára került, bár kérdés, hogy ez nem ellentétes-e a szigorú szerződésekkel és nem árt-e a reklámoknak. Az viszont biztos, hogy a hirdetőknek és portékáiknak aranybánya a csütörtök óta tartó meccs-dömping. Mellette pedig a hatalom üzenetei is célba érhetnek, hiszen a mérkőzések közben és után mindig vannak egyperces hírösszefoglalók, s azokban már régóta pártunk és kormányunk fontos mondandói jelennek meg. A vb idején bizonyosan még több embert lehet majd hülyíteni - természetesen szerte az országban - a híradásnak álcázott propagandával.

Feltehetően nem véletlen, hogy az RTL Klubon e héttől már nincs nagyközönséget vonzó, saját gyártású program - A Fal, vagy A Konyhafőnök -, előbb kezdődik a két nézett sorozat, a Barátok közt és az Éjjel-nappal Budapest, utána pedig - fél 10 tájban - sikeres filmeket vetíthetnek. A TV2-n meghagytak ugyan két saját gyártású szórakoztató műsort - Pénzt vagy éveket! és Ezek megőrültek -, de utána náluk is jöhet egy jó film. A héten azt is tapasztalhattuk, hogy igyekeznek olyan mozikat műsorra tűzni, amelyek ugyan már többször voltak láthatók a különböző adókon, de még mindig szívesen nézik őket. Csak néhányat említünk az utóbbi napokból. A Super TV2 például elővette Bruce Willis klasszikusát, a Die Hard sorozatot és minden héten lead belőlük egyet, s a Mozi+-on aztán meg is ismétli. Ez tipikusan az a film, amelynek a jeleneteit már mindenki szinte kívülről fújja, de ha valaki véletlenül - netán szándékosan - odakapcsol, akkor száz-ötvenedszer is szívesen nézi meg. Ugyancsak a Super TV2-n volt látható Quentin Tarantino 2012-es westernje, a Django elszabadul, amelyet sztárszereplőkkel forgatott. Leonardo di Caprio, Jamie Foxx, Samuel L. Johnson és Christoph Waltz játékáért mindig érdemes megnézni ezt az egyébként nem rövid alkotást. Szerdán aztán választani kellett, mert két sikeres mozi is ugyanakkor, este 9-kor kezdődött. A Viasat 3-on Robert de Niro és Billy Crystal bolondozott a Csak egy kis pánikban, míg a Film+-on Sylvester Stallone játszotta A specialistát és ebben az akciófilmben - többek között - a nagyon dekoratív Sharon Stone volt a partnere. Pénteken a társaságok úgy döntöttek, hogy Woody Allen retrospektív napot tartanak. A FilmCafén egymás után két alkotását is bemutatták. A Füles 2006-ban készült, a Match Point pedig egy évvel korábban. Minthogy a rendezőnek mindig voltak kedvenc színésznői, nyilván nem véletlen, hogy mindkét női főszerepét a nemcsak szép, de tehetséges Scarlett Johanssonra osztotta. Ha pedig ez valakinek nem lett volna elég, a Paramount Channelen megnézhette Woody Allen egy jóval korábbi filmjét, a Hannah és nővéreit, amelynek főszerepét egykori felesége, a botrányok közepette elvált Mia Farrow alakította.

A hatalmas választékból nem volt könnyű mazsolázni. Látni kellett pénteken a Dunán az Életrevalók című francia vígjátékot, amely egy balesetben megsérült és tolószékbe kényszerült gazdag arisztokrata és börtönből szabadult színes bőrű ápolójának vidám és megható barátságáról szól. Előtte pedig a FilmCafén meg kellett nézni a Jean-Paul Belmondo főszereplésével 1962-ben készült kalandfilmet, a Cartouche-t, amelyben nemcsak a színész játékában, hanem partnere, Claudia Cardinale szépségében is gyönyörködhettünk.

És ez mindössze az első hét volt a tévék nyári időszámításában. Igazából csak most, a hétvégén indul be a futball-nagyüzem, miközben számíthatunk rá, hogy a csatornák újabb és újabb adu-ászok bevetésével igyekeznek vonzóvá tenni film-kínálatukat. Hihetnénk: mindent a nézőért. Ám ne legyünk naivak. Mindent a hirdetőkért és reklámjaikért. Tőlük jön a pénz, abból képesek kifizetni a közönség-csalogató filmek játszási jogát is. Ha tehát a néző szórakozni akar, viselje el az egyre gyakoribb, egyre hosszabb megszakításokat.

Vagy legyen mindig a kezében a távirányító.

Szerző
2018.06.16 09:15

Quando, quando, örökké

Publikálás dátuma
2018.09.23 22:02

Fotó: AFP/TOSCANIALINARI/ROGER-VIOLLET/
Kétséget kizáróan minden idők legnépszerűbb nemzetközi slágereinek egyikét alkotta meg az idén nyolcvanéves Tony Renis és a 2009-ben elhunyt szövegíró, Alberto Testa a hatvanas évek elején. A dalt az 1962-es San Remo-i fesztiválon adta elő a zeneszerző, és – ilyen az élet – nemhogy nem nyert, de még a dobogóra sem került fel vele. A quando, quando, quando a viszonylag szerény negyedik helyet szerezte meg, hogy aztán olyan hírességek dolgozzák fel, mint – mindjárt hatvankettőben – Pat Boone és Caterina Valente, majd hatvanháromban Connie Francis, továbbá – egyaránt hatvannyolcban – Cliff Richard és Engelbert Humperdinck. Az adaptációknak immár se szeri, se száma, a kompozíció legalább tizenkét filmben hangzott fel azon túl, hogy 1962-ben helyet kapott Dino Risi kultikus olasz mozidarabjában, a Vittorio Gassman és Jean-Louis Trintignant főszereplésével forgatott Előzésben.
Renist többszörösen kárpótolta az élet: a komponista-énekes a következő évben megnyerte a San Remo-i dalversenyt, ráadásul azzal a számmal, amelyért – ha önéletrajzi ihletésű volt – irigyelni lehetett a szerzőt. A nóta első két sora ugyanis úgy szólt, hogy "szinte nekem teremtettek, festettek, Claudia, / de bevallom, a legjobban most Nadiáért vagyok oda..." (Később szó esett Lauráról, Giuliáról is.) A szerzemény címe az volt: Uno per tutte, azaz Egy mindenkiért, ám a tutte csak nőkre vonatkozhat, különben Uno per tutti lenne a szöveg. Ami pedig a Quando, quando, quandót illeti, e sláger máig él, s azon kivételes külföldi számok közé tartozik, amelyekről – a bevett magyar változat ellenére – mindenki tudja, hogy nem hazai darab, annyit játsszák napjainkban is az eredetit és a megannyi angolszász feldolgozást.
Itthon először Sárosi Katalin négyszámos kislemezére került fel a magyar variáció Tardos Péter szövegével: "Mikor jössz már énfelém?" A korong megjelenése idején – 1963-ban - Sárosi már nem volt csitri – harminchárom évet számlált –, de a legfelkapottabb táncdalénekesek közé tartozott; előző kislemezének két dalát a takarítónőktől a minisztériumi osztályvezetőkig mindenki dúdolta. Az egyikben azt kérdezte: "Ugye, te is akarod komolyan, igazán?" A másikban meg bátorította az idősebb korosztályokat, hogy "rajta, öregek, nagymamák, a charleston újra sikk!"
E dalok nyilvánvalóan már a megfelelő intelmek figyelembe vételével készültek, 1961-ben ugyanis tíz százalékkal csökkent idehaza a lemezeladás, s az illetékesek ezt részint a gyártás lassúságának, részint a nem eléggé igényes könnyűzenei kínálatnak tulajdonították. "Íme, néhány kívánalom a táncdalok előadóival szemben: kerüljék az olcsó, bombasztikus hatásokat, ízlésesen, belső érzéssel tálalják a számokat, ne utánozzanak, ne éljenek bevált sablonokkal" – javasolták. S nemsokára már elégedetten állapították meg: "Kevesebb az utánérzés, az enerváltság, a bántó torokhang az előadásban, s több az egyéniség a hangszerelésben, az összhang megteremtésében. A szövegben még nem számottevő a javulás, de úgy látszik, ebben hosszabb időre és főleg írói közreműködésre lenne szükség." Ezzel együtt leszögezték: "A következő tervnegyedév igényes tánczene-ellátása biztosítva van."
Hogy mi volt az 1961-et követő választékban? Például a Gézengúz (előadta: Gergely Ágnes és Koncz Zsuzsa), az Ó, Serenella (Németh Lehel), az Egy esős vasárnap délután (Mikes Éva) vagy a Hold ragyog a Dunán (Szántó Erzsi és a Stúdió vokál). Itáliában nem akadt hasonló központi ajánlat, a brazíliai Santosban született Testa mégis sorra írta a slágereket a Carinát éneklő Corrado Lojaconónak, a Renatót előadó Minának, a Quello sbagliatót búgó Bobby Solónak, a Non pensare a me-t tolmácsoló Claudio Villának, és lefordította Frank Sinatra védjegyét, a My Way-t (A modo mio) Patty Pravónak.
Itthon a Quando, quando, quandóval az Előzés is megérkezett. A filmet ugyanúgy 1963-ban mutatták be minálunk, ahogyan magyarra átültették Tony Renis örökzöldjét. Nem az ebből fakadó hosszas hiány miatt dúdolták hát oly sokan, hogy "mondd csak, meddig-meddig várjak..."
2018.09.23 22:02

Etető – Nívódíjas magasiskola

Publikálás dátuma
2018.09.23 20:36

Fotó: /
Tévedni emberi dolog. Szolgálni pedig a jelek szerint kötelesség. Vagy legalábbis jól felfogott érdeke a hatalom embereinek. Ha nem tennék, még a végén körön, netán NER-en kívül találnák magukat és az szörnyű lenne. Ne kárhoztassuk tehát a parlament alelnökét a következő mondatáért. "Szellemi újdonságot tartalmazó termékek, eljárások, szolgáltatások révén van remény arra, hogy Magyarország erős országgá, a magyarság erős nemzetté válhasson." (Ha ugyan már nem az, legalábbis a Legfőbb Vezető képzeletében, mert őt hallgatva ez bizonyosságnak látszik.)
Latorcai Jánostól egy nagyszabású parlamenti ünnepségen volt hallható az imént idézett gondolat. Hűen az alkalomhoz, amikor 51 terméknek és szolgáltatásnak adták át az Érték és Minőség Nagydíjat, s kiosztottak életmű- és nívódíjakat is. Csupa olyanoknak természetesen, akik a jelenlegi rendszer szolgálatával kiérdemelték. Egykor Magyar Termék Nagydíj volt eme elismerés neve, de akkor még nyilván olyanok is hozzájuthattak, akik netán rendszertől függetlenül értékeket hoztak létre.
Ami pedig témánk szempontjából lényeges, kommunikációs nívódíjat vehetett át három tévécsatorna illusztris képviselője is. Jutalmazták a közmédia hírszolgáltatásának alkotógárdáját, a TV2 Média Csoport Zrt. hírműsorait és azok alkotóit, valamint az Echo TV hír- és hírháttér műsorait, valamint készítőit. Jól kiválogatták őket, szinte nem is maradt ki senki, aki hívebben szolgálná Orbán Viktort és csapatát (értsd: a nemzetet). A megújult Hír TV még fájdalmasan hiányzott a listáról, de oly rövid idő telt el, mióta visszatértek az akolba és szakítottak a nemzetellenes tévésekkel, hogy nagyon átlátszó lett volna máris díjazni őket.
Aki ott volt a Parlamentben, láthatta az érintett csatornák prominenseit is. Az Echo TV képviseletében mindjárt Mészárosné Kelemen Beatrix igazgatót. Aki nem más, mint a magyar sajtó jelentős részét immár magáénak tudó Mészáros Lőrinc - a miniszterelnök barátja, de nem strómanja - felesége. A TV2 nevében ketten vitték a díjat. Kökény-Szalai Vivien hírigazgató - aki bulvárlapok szerkesztése és bulvárkönyvek megírása után került e tisztségbe -, valamint Gönczi Gábor. Utóbbi a hírműsor egyik arca, aki a múlt héten az Európai Parlament vitája után Orbán Viktor nagy győzelméről számolt be. Imigyen konferálta ugyanis fel az anyagot: "Európa-szerte Orbán Viktort éltetik a közösségi oldalakon. Bár az Európai Parlament megszavazta a Magyarországot elítélő Sargentini-jelentést, a sikert mégis a magyar miniszterelnök érte el". Az egykori köztévé ilyen sztárokat nem tudott felvonultatni. Még Németh Lajos meteorológus fájától messze esett kisfia, Balázs sem volt ott, pedig ő mindig kapható pártunk és kormányunk fényezésére.
Ám ezúttal nem volt szükség erre, hiszen csak a szűkebb brancs kiválasztottjai vettek részt a fényes ünnepségen, élükön a már említett Latorcai alelnökkel. Akinek tévedéséről, netán emlékezetkieséséről is ideje szót ejteni. Hacsak azt nem feltételezzük, hogy szándékosan tett úgy, mintha csupa szellemi újdonsággal találkozott volna a kitüntetetteknél, vagyis például a három tévécsatorna hírműsoraiban. A szinte nem is létező KDNP oszlopos tagja ugyanis már 75 éves, tehát hosszú ideig élt az egykori, ma már csak átkosnak mondott rendszerben is. Bizonyára volt alkalma akkor is hallgatni-nézni hírműsorokat (még ha nem is volt nagy választék belőlük), s talán észrevette azt is, hogy e hírműsorok annak idején gyakran fényezték pártunkat és kormányunkat. Mint ma. Csak akkor még más előjelű volt az a párt és az a kormány, de a kiszolgálása azóta sem változott (pontosabban: egy idő után több médium visszatért oda, amivel - hittük - a rendszerváltáskor végképp szakítottunk). Így hát az M1, a TV2, vagy az Echo TV hír- és politikai háttérműsorait aligha lehet "szellemi újdonságot hordozó termékekként" értékelni. Az viszont igaz, hogy ezek minden pillanatban erősítik azt a képzetet, hogy Magyarország erős ország, a nemzet is az, tehát minden ok megvan rá, hogy dicsfény vonja be a vezetőket, mindenekelőtt Orbán Viktort.
Az persze még kérdéses, hogy mindezt lehet-e minőséginek tekinteni és valóban értéket teremtenek-e, akik ilyen keretek között készítenek hírműsorokat. Az nem lehet kétséges, hogy a megrendelőknek tetszik, amit látnak. És azt a dicsőséget se vonjuk el tőlük, hogy amit együttesen - propagandisták és műsorkészítők - előállítanak, az az etetés magasiskolája. Ezeknek az embereknek a vállán óriási felelősség nyugszik. Hiszen az ország jelentős részén csak a köztévé - nevezzük még mindig így, ha nem is az - csatornái, valamint a TV2 látható, az RTL Klub mellett. Nekik kell tehát ellensúlyozniuk az érdemi tájékoztatást, képviselniük a mindenkori hivatalos vonalat, de úgy, hogy a majdani választókat meggyőzzék, az a helyes, amit pártunk és kormányunk tesz. Bármi is legyen az. Lássuk be, ez embert és kommunikációt próbáló feladat, de a hatalom kiszolgálói helytállnak. A nívóról persze lehet vitázni, de ha egyszer nívódíjnak hívják az elismerést, nincs mit tenni.
Méltó kezekbe kerültek tehát a kitüntetések. Elégedettek lehetnek a fő-fő etetők is. A nézőkkel meg nem kell törődni. Különben is, még működik a távkapcsoló.
2018.09.23 20:36