Heimer György: Osamu Suzuki – egy birodalomépítő Japánból

Publikálás dátuma
2018.06.23 09:20
NÉPSZAVA FOTÓ
Fotó: /

Ahogy az elmúlt 25 évben lenni szokott, Osamu Suzuki, a nevét viselő japán járműgyártó vállalatóriás elnöke ismét repülőgépre ült, hogy részt vegyen a magyarországi érdekeltség nemrég megtartott közgyűlésén. A cégvezető bizonyára elégedetten nyugtázta a Magyar Suzuki Rt. eredményeiről szóló beszámolókat, de azzal a jó szokásával bizonyára ezúttal sem hagyott fel, hogy rigorózus gazdaszemmel körülnézzen az esztergomi Suzuki gyártóbázison, s a kiszúrt hibák haladéktalan kijavításával tovább erősítse cégbirodalmát.

Az autóbiznisz diplomatája

Osamu Suzuki ugyanis birodalomépítő. A 89. életévében járó autóipari vezér, a legrégebben hivatalban szolgáló csúcsmenedzserek egyike, a közel hatvanéves szolgálati ideje alatt ő emelte világcéggé a múlt század elején szövőgépgyártással foglalkozó helyi kisvállalatot. Ma a Suzuki 23 országban, 45 ezer dolgozóval 35 gyártóművet üzemeltet, tavaly több mint 3,3 millió személyautót értékesített, teljesítményével rendre a világ első tíz autógyártója között szerepel. Tavaly is jó eredménnyel zártak, de az ezredforduló után akadt olyan esztendő is, hogy a forgalom 33 százalékkal ugrott feljebb.

Az 1930-ban még Matsuda néven született Suzuki úr egyetemi tanulmányai után banktisztviselőként hitelfolyósítással kezdte, majd miután elvette a Suzuki-alapító egyik unokáját, felvette annak nevét, s 1958-ban belépett a Suzuki Motor Corporationhoz. E ponton érdemes megjegyezni, hogy a japán üzleti kultúrában teljesen megszokott, hogy ha egy nyilvánosan jegyzett cégnél, a családi érdekeltség megőrzése érdekében nem találnak alkalmas vezetőt a vér szerinti utódok közül, "külsőt" adoptálnak. Így esett ez a Suzuki családban is. A menedzseri erényeket csillogtató vő gyorsan haladt felfelé a szamárlétrán: először igazgatói posztokat töltött be, s mire a japán autóipar fergeteges exportoffenzívával meghódította a világot, ő is felért a csúcsra – 1978 óta első számú vezetőként kormányoz.

Méltatói szerint úgy vezeti a céget, mint valamilyen vezénylő tábornok, ugyanakkor az autóbiznisz nagy diplomatája. Ennél bizonyára többről lehet szó, elvégre mindig a maga útját járta. Rendre igyekezett elkerülni a közvetlen konkurenciaharcot a nála nagyobb gigászokkal, miközben rengeteget utazva a világ számos fertályán összeszerelő üzemek és más közös vállalkozások sokaságát hozta tető alá. Ezek eredményeként jókora piaci szeleteket kanyarított le, főként ázsiai országokban. Üzleti manővereinek talán legsikeresebb terepe India, ahol az 1982-ben, a Maruti céggel létrehozott gyártóvállalattal – az elavult, britektől örökölt nagyobb tragacsok helyett – olcsó, de modern minikbe ültette a szubkontinens autósait.

A nagy költségleszorító

Számunkra persze az európai piachódításához gyártóbázisnak kiszemelt esztergomi gyár a legfontosabb. Ami mellesleg nagy merészség volt Suzuki úr részéről, elvégre az akkor már szakadozó vasfüggöny mögötti Magyarországról még nemigen lehetett pontos térkép a japán befektetők kezében. Az autó-összeszerelésről még az állampárti vezetéssel egyezkedett, de az esztergomi gyárat már a rendszerváltás után, 1993 májusában Antal József kormányfővel együtt avatta fel. Az első esztergomi Suzuki modell, az egyliteres motorral szerelt Swift 800 ezer forinttal startolt, itthon gyorsan a leginkább vásárolt négykerekű lett, a gyártás felfuttatása azonban korántsem lehetett sétagalopp.

AZ ESZTERGOMI SUZUKI-GYÁR FELÜLROL Tapasztalat nélkül jöttek Magyarországra FOTÓ: SZALMÁS PÉTER

AZ ESZTERGOMI SUZUKI-GYÁR FELÜLROL Tapasztalat nélkül jöttek Magyarországra FOTÓ: SZALMÁS PÉTER

Egy kilencvenes évekbeli HVG-interjúból kiderül, hogy a diplomatikusnak mondott Osamu Suzuki nyers, szókimondó üzletember is tud lenni, s egyáltalán nem rejti véka alá csalódottságát. Mint fogalmazott, "Magyarország nagyon nehéz hely. A Suzuki mindenfajta tapasztalat és ipari háttér nélkül elsőként kezdett itt a személygépkocsi-gyártásba, s ahogy csapásról csapásra haladunk újabb váratlan kihívásokkal kell szembenéznünk. Nincsen kellő számú beszállító, hiányzik az átütő technológiai erő, alacsony a sorozatnagyság, nő az infláció, ingatag a forint." Igaz, már akkor rögtön hozzátette, nem bánta meg, hogy Esztergomot választotta európai hídfőnek, főként az alacsony termelési költségek miatt, s fogadkozott, sikerre viszik a vállalkozást. Tavaly áprilisban elérték a 3 milliós gyártási darabszámot, s ami legalább ilyen fontos: az európai beszállítói arány eléri a 65-70 százalékot, a Suzuki 70-nél is több magyar beszállítóval működik együtt, vagyis az uniós játékszabályok értelmében a Suzuki magyar gyártmánynak minősül, így vámterhek nélkül juthat be az EU piacaira.

A japán márkát az olcsó és egyszerű kivitelű kiskocsik gyártóspecialistájaként emlegetik az autós szakmában, amihez remekül passzol, hogy az elnök nagy költségleszorító hírében áll. Mindig lázasan keresi, hogyan lehet megfogni a kiadásokat, a már-már fukarságig takarékos módszerei legendaszámba mennek. A nemzetközi sajtó feljegyezte, hogy egy főnöki inspekció alkalmával kétszáznál is több költségcsökkentő észrevételt tett, többek között azt, hogy ha az üzem 18 ezer izzólámpájából 1900-at kicsavarnak, évente 40 ezer dollár elektromos áramot lehet megtakarítani. Egy másik alkalommal utasításba adta, hogy munkatársai céges vonatutazások során vonaljegy helyett inkább szakaszjegyeket váltsanak, mert azzal is meg lehet spórolni néhány krajcárt. Aztán egyszer elárulta, hogy az esztergomi gyárban, a présüzem bejárásakor kifogásolta a karosszérialemezek pazarló felhasználását. A kivágott karosszéria-darabok után ugyanis jócskán maradt annyi a hulladék-szalagon, amiből még kisebb egységek simán előállíthatók. Akkoriban a világpiaci acélárak növekedése miatt az esztergomiak gyártóköltsége autóként 30 ezer jennel emelkedett. Ha azonban a kérdéses acéllemezek kihozatalát csak 5 százalékkal sikerül feljavítani – mondta a mindenre odafigyelő cégelnök – a 30 ezer jenes többletköltségből 10 ezret meg lehet takarítani.

Csatában meghalni

Ennél azonban akadtak súlyosabb ügyek is, így többek között kudarccal végződtek a General Motors (GM) és a Volkswagen cégekhez fűzött nagyreményű együttműködések. Még 1981-ben, az amerikai és az európai piacra jutás jobb esélyeinek reményében a Suzuki átengedte részvényeinek 20 százalékát az akkor világelső GM-nek, ám a detroiti óriás helyzete később megrendült (elkezdte eladogatni a birtokában lévő Suzuki részvényeket), s a szövetség felbomlott. Nem jött össze a VW-vel kötött gyártópartnerség sem, s a végén úgy összerúgták a port, hogy a japánok 2011-ben választott bíróság előtt követelték vissza a babaruhát.

MAGYAR ÜZEM TAVALY ELÉRTE A 3 MILLIÓS GYÁRTÁSI DARABSZÁMOT70-nél több hazai beszállítójuk van FOTÓ: SZALMÁS PÉTER

MAGYAR ÜZEM TAVALY ELÉRTE A 3 MILLIÓS GYÁRTÁSI DARABSZÁMOT70-nél több hazai beszállítójuk van FOTÓ: SZALMÁS PÉTER

A Suzuki most otthon, a Toyotával próbálkozik. Az év elején aláírt egyezség értelmében együttműködnek az önvezető és alternatív, így a hibrid hajtású autók fejlesztésében, s közös erővel lépnek fel az exportpiacokon is. A szövetség – túlzás nélkül – alighanem a túlélést szolgálja a Suzuki számára. Elemzők gyakran mondogatják, hogy az autóiparban végbemenő tőkekoncentrációs és fúziós folyamatok nyomán a kisebb gyártók mindinkább elveszítik függetlenségüket, s a világpiaci arénában csak 5-8 gigász maradhat talpon.

Mindennek fényében különös élességgel vetődik fel az utódlás kérdése a cég élén. A Suzuki kollektívája valamilyen apafigurát lát a továbbszolgáló vezetőben, de a részvényesek aggódnak: "Hogyan reagál majd a piac, ha Osamu hirtelen itt hagyna bennünket" – idézi egy befektető véleményét a Bloomberg hírügynökség. Suzuki úr már korábban kiszemelte utódjának vejét, de Hirotaka Ono 2007-ben, 52 évesen, rákbetegségben elhunyt. Azóta ugyan történetek előléptetések a cég élén, így fia felel az exportért, Osamu Suzuki már leadta a vezérigazgatói teendőket, de úgy érzi, még mindig kapaszkodnia kell az elnöki volánba.

Akárhogyan is lesz, nem kérdés, Osamu Suzuzki pályaíve megtestesíti a japánok munkaszeretetét, talentumát. Mi magyarok különösen sokat köszönhetünk neki, elvégre az esztergomi gyártóüzem is hozzájárult az ipari kultúra és innováció fellendítéséhez. Amikor néhány éve megkérdezték, mi hajtja őt, Suzuki azt válaszolta, hogy még mindig izgalmasnak találja, ha a gyártóhelyszíneket járva megoldásokat talál a problémákra, ráadásul közben még nőhet a profit is. "De különben is, hol van az előírva, meddig dolgozzon az ember? Én csatában akarok meghalni."

Témák
2018.06.23 09:20

Kácsor Zsolt: Népi-nemzeti tárca

Publikálás dátuma
2018.07.21 09:30

Fotó: Fortepan/
„A jó plebejus falusi ember gyerekkori barátja 2010-ben miniszterelnök úr lett, és egyszeriben csoda történt a szegény emberrel: még a hangyák is búzaszemeket kezdtek hordani a szájába.”
Körülnéztem otthon, hogy népibb, plebejusabb értékek alapján milyen alapanyagokból tudnék tárcát írni, de nem találtam odahaza más értéket, csak könyveket. Egy rakás izét, hogy is mondják, úgynevezett prózát, ami eleve gyanús, mert a próza nem is magyar plebejus szó, ugye. Ráadásul az otthoni prózák között van egy csomó Esterházy, Nádas és Spiró – mindannyian súlyosító körülmények nemzetpolitikailag. Puff neki, én hülye. Hagytam, hogy a saját ízlésemet kövessem, nem pedig a Párt mögé beállt magyar csordáét. És ez lett belőle. Most aztán megnézhetem magamat. Vakarhatom a fejemet, hogy miképpen lesz ebből népi, plebejus tárca, ami nem csak szexi és menő, de forradalmi is, és be kell látnom, hogy alkalmasint sehogy. Pedig a Párt mögé beállt magyar csorda veszettül bőg, ki van nagyon éhezve a népibb, plebejusabb mondanivalóra, hát meg kellene valamivel etetni, én meg itt állok korszerű konzervatív tárca nélkül. Mit adjak a magyar dolgozó tömegeknek enni?
Csak tudnám, hogy a népi mérce hangadói miért éppen az írókat pécézték ki maguknak. Kipécézhették volna például a kortárs grafikusokat is. Biztosan köztük is vannak népi plebejusok és liberális urbánusok, akiket az állami támogatások ügyes variálásával egymásnak lehetne ugrasztani azzal az indokkal, hogy másképpen húzgálják azokat az izéket, a kontúrokat. Merthogy valahol az is művészet, ugye. Össze-vissza húzgálni azokat az izéket, miket is, kontúrokat. Ja, ez nem jó, ez nem magyar szó, ez a kontúr, valami népibb, plebejusabb, szexibb és menőbb szó kellene helyette. De persze pont most nem találok egy jó magyar szót se, amikor a népi-nemzeti tárcámat írom. Jellemző. Ülök az eleve gyanús fővárosban, mint egy urbánus liberális, és igazi magyar proli-plebejus létemre nem találom sehol a jó magyar szavakat. A spájzban nem néztem, hahaha, mert az se magyar. Spájz kihúzva, helyette beírni: kamra. Az olyan jó népi, plebejus szó így elsőre. Milyen kár, hogy eredetileg latin. Tessék, ez is milyen jellemző, hogy belekötök minden szóba. Ahelyett, hogy a Párt minap elhangzott felszólításának megfelelően csöndesen tudomásul venném "a baloldali-liberális gondolat összeurópai kimerülését", és elfogadnám, hogy "a konzervativizmus, a kereszténydemokrácia, a populizmus, a polgári, nemzeti-keresztény felfogás manapság az egyetlen számottevő gondolati erő".
Azt mondja, gondolati erő. Na, ez jó, ezzel lehetne valamit kezdeni. Írhatnék egy számottevő népi-nemzeti tárcát a szegény falusi emberről, a jó plebejus Mészáros Lőrincről, és az ő nagy gondolati erejéről.
A jó plebejus falusi ember gyerekkori barátja 2010-ben miniszterelnök úr lett, és egyszeriben csoda történt a szegény emberrel: még a hangyák is búzaszemeket kezdtek hordani a szájába. Így lett belőle egy új magyar plebejus Midász király. Csak ül odahaza Mészáros Lőrinc tátott szájjal, míg a hűséges, gyerekkori barát, akinek az Isten (a magyaroké!) felvitte a dolgát, ott dirigál a sok-sok magyar hangyaboly fölött, és keze intésére az apró kis állatkák buzgón masíroznak az érett kalászokkal ringó búzamezőkről a jó magyar búzaszemekkel Mészáros Lőrinc tátott szájához. És a hangyáktól még el is várják, hogy ennek ők is örüljenek. Azért ebből a buzgólkodásból jó kis népi, nemzeti, plebejus tárcát lehetne írni. Mi az, hogy tárcát! Regényt! Olyan izét, mit is, prózát. Persze, egy akárki nem tudna ebből jó magyar irodalmat csinálni. Az ásatag múltat képviselő urbánus és liberális szerzők nem jöhetnek szóba, mert igen gyanús ez a posztmodern irodalom. A magyar csorda számára minden posztmodern, ami érthetetlen, és szeretik a liberális buzik. A posztmodernekre, bárkik is azok, és bármi szentségtörőt művelnek ebben a hazában, ki lett adva a kilövési engedély. Mármint az írókra. Felkészülnek: képzőművészek, zeneszerzők, filmesek, csepűrágók, balett-táncosok. Ja nem, ez utóbbiak már meg lettek fingatva, mert buzik. Akkor maradnak a képzőművészek, zeneszerzők, meg esetleg a fényképészek, ha fotóművésznek merik magukat nevezni. Pedig valahol az is művészet, ugye. Kattintani egyet, kinyomtatni A3-as papírra fekete-fehérben, oszt’ kész is. Biztosan vannak népi, nemzeti, plebejus fotóművészek, ezekre mostantól nem ártana odafigyelni, nehogy elkapja őket az urbánus ragály. Ki kéne hajtani mindet a magyar pusztába, hadd fotózzák a fenséges magyar szürkét a lemenő nap fényében. Esetleg hajnalban. És ki kéne hajtani a pusztába a filmeseket is, hadd forgassák újra a Szegénylegényeket, ha már az a gyanús, liberális, urbánus Jancsó elrontotta. Új Szegénylegényeket a népi, plebejus magyar hazának! Sorstalanság helyett sorsot! Nehezet, keményet, férfiasat, magyart! Művésztelepeket a magyar pusztába, ahová nem elutazni kell, hanem áhítattal el-za-rán-do-kol-ni. Hittel, hűséggel, bátorsággal, igaz magyar szívvel, kipödört bajusszal. És slambuccal kell betömni a pusztába kihajtott művész urak pofáját, hadd tudják meg, milyen az igazi magyar élet a lemenő nap fényében. Esetleg hajnalban.
2018.07.21 09:30
Frissítve: 2018.07.21 09:30

Miniatúra: Németh Miklós

Publikálás dátuma
2018.07.15 14:00

Fotó: Fortepan/
„Németh Miklósnak és csapatának jelentős érdemei vannak a rendszerváltás támogatásában. A korabeli médiafogyasztó erőteljesen épülő politikai figurát látott (...) A jövőnek szóló, jelentős formátumú ember beszélt hozzá. Csakhogy, népszerűsége dacára, saját politikai pályája érdekében végül nem sokat tett.”
Az öregedő Ken Follett is Németh Miklóst választotta. Ugyan Kádárt Grósz, és nem Németh Miklós váltotta le, az Évszázad trilógiájának harmadik részében (Ken Follett: Az örökkévalóság küszöbén, Gabo, 2014.) mégis az történik, hogy midőn Rebecca, egyik hősnője viszonyba keveredik Frigyessel, a befolyásos magyarral, így beszélgetnek: „Kádár elmozdíthatatlan? Nem szükségszerűen. Közeli ismerősöm egy ígéretes fiatalember, Németh Miklós.” És a mese folytatódik a szabadság kiteljesedése és az olvasó örömére bekövetkező szerelmi végkifejlet felé Rebecca és Frigyes között.

A vállalatvezetői lobbi

Németh Miklósnak és csapatának jelentős érdemei vannak a rendszerváltás támogatásában. A korabeli médiafogyasztó erőteljesen épülő politikai figurát látott: a miniszterelnök szerény lakásban él, templomba jár, őszintén beszél, az országért dolgozik, határozott, jól megjegyezhető politikai üzenetei vannak. A jövőnek szóló, jelentős formátumú ember beszélt hozzá. Csakhogy, népszerűsége dacára, saját politikai pályája érdekében végül nem sokat tett. Németh maga említi az önálló (szociáldemokrata, másutt keresztényszocialista) párt alakításának kósza gondolatait, de aztán elveti ezeket. (Oplatka András: Németh Miklós, Helikon, 2014.) Kifejezetten kedvelte a miniszterelnöki feladatokat, de nem érzett különösebb vonzalmat a pártvezetői pozíció iránt.   Németh Miklós 1988 novemberében kezdődő kormányzásának első felét határozott intézményi reformcsomag és radikális külpolitikai nyitás jellemzi. Szoros viszonyt ápolt az őt támogató vállalatvezetői csoportokkal. 1989-ben még többféle forgatókönyv látszott lehetségesnek, egyebek mellett, hogy a párt befolyását a tulajdon felől megkérdőjelező vállalatvezetői csoport kerül hatalomra. Németh támogatta is a vállalati önállóság kiteljesedését, amely a radikális őrségváltás felé mutatott a kor gazdasági és politikai elitcsoportjában. Mindez természetesen vállalati kezdeményezésű (helytelenül: spontán) privatizációt is jelentett. A folytatásban a hatalom folyamatosan csúszott ki a pártelit kezéből, amelyet azonban a gazdasági elit nem szerzett meg. Ahhoz, hogy utóbbi bekövetkezzék, az állami vagyonkezelés gyökeres átalakulása mellett – és ez a fontosabb-, a gazdasági elitnek önálló politikai formációt kellett volna létrehoznia, ám erre nem volt képes.   Németh Miklós miniszterelnöki kinevezését részben a sikeres vállalatvezetői politikai lobbinak köszönheti. Velük indult az átalakulás története, amely máshogyan folytatódott. 1989 végére a hatalom "belső" átvételének lehetséges projektjei megbuktak (Korántsem a legfontosabb, de lényeges jele ennek a "spontán" privatizáció felváltása a központival. Ez már csak részben szól a hatalomról, inkább arról, hogy a roskatag költségvetésnek is kell pénz.), jóllehet a vállalati kezdeményezésű vagyoni tranzakciók folytatódtak.
Az odáig vezető folyamat során a gazdasági elit nem különböztette meg magát felismerhetően pártközpontos vetélytársaitól. Ehelyett gyakran pártreformerekként léptek fel. A forrongó közhangulat nem jobban működő mechanizmusokat, hanem más rendszert akart, és ellenezte, hogy a gazdasági elit szerezze meg az államosított vagyont. A pártelit kezéből kicsúszó hatalom már az új politikai erők felé billent.

Az ország talpon tartása

A választásokhoz vezető folyamatot többször színezték botrányok, a megfigyelési ügyek, az iratmegsemmisítés, agg hadfiak koholt lázadása, vagy akár Pozsgay Imre köztársasági elnöki ambíciója és a négyigenes szavazás, amely meggátolta Pozsgayt a poszt megszerzésében. Korához képest Németh csapata mesterien kezelte a kommunikációt. A folyamatok és a közvélemény középpontjában kormányzott. S mivel még a választások előtti hetekben sem lehetett tudni, ki kerül hatalomra, ezért - a magyar alkuvilág kellős közepén - a politikai intézményekre kellett koncentrálnia. Stratégiai külön alkut akkor nemigen lehetett kötni, és veszélyes is lett volna, ahogy azt Pozsgay Imre és az MDF megkeseredő románca mutatta. 
Amikor tisztázódtak a viszonyok, különös kísérletek történtek. 1990 májusában Németh Miklós átadta a képviselők soraiban meghúzódó ügynökök vélhető listáját Antall Józsefnek. A lépés önmagában is felesleges volt, hiszen a titkosszolgálati adattár is a kormányhoz került, ám a források nélküli lista zavart keltett, a titkok a hatalom piacára kerültek. Németh Miklós Gál Zoltánra mutatott, tőle kapta, ő csak postás; pedig az akció valódi forrását és indokát Németh Miklós manipulatív játékai között érdemes keresnünk.
Mindezzel együtt is Németh elősegítette a választások utáni korszak vértelenségét. Az egész folyamat könnyen, bár sokak szerint túl könnyen zajlott le. A vér hiányát ne sajnáljuk, az izzadságét igen. Az ország későbbi vezetése a hagyományos európai demokrácia tanfolyamán közepes eredményt produkált: mást tanultak helyette, ahogy ennek tanúi vagyunk.
Németh idejében a kormány dolga az volt, hogy talpon tartsa az országot, visszafogja a költségvetést, folytatható állapotokat őrizzen meg. Eközben az MSZP vezetői saját (gyakran zavaros) céljaikat követték, a médiát szórakoztatták nyilatkozatokkal, vagy valamelyik belháborújukat vívták. Jóllehet az MSZP már nem volt állampárt, igyekezett a kormányzás egyfajta felső kapcsolatának látszani. Mindez olyan korszakban történt, amikor a napi kormányzás a túlköltés visszafogását, a restrikciót jelentette, és nem a szociális érzékenység tettre váltását. A szociáldemokrata szöveg és a piacgazdasági építkezés valósága ütközött. 
Tény az is, hogy a megújult párt kommunikációjának közepében a szabadság-demokrácia-megújulás szentháromsága csillogott, és sokan bátrak, szókimondók voltak. A párt egésze azonban kaotikus képet sugárzott önmagáról. Az MSZP állandósult belharcainak tükrében talán nem is kell csodálnunk, hogy Németh kiszállt az elnökségből, és saját pártalakítási ambíciók híján, a választások után külföldre ment. Gondolatai azonban itthon maradtak.

Látogató a munkahelyén?

Röviden számba vesszük Németh Miklós egyéniségének pár rétegét. A róla szóló könyv hátránnyal induló, de szorgalmas vidéki tehetségnek, a feltörekvő politikai csoport tagjának mutatja, aki az egyetemen részt vett a városi káderelit elleni harcban, a vidéknek járó juss megszerzésében. Könyvének intimpistás megjegyzése Bartha Ferencről elég árulkodó részlet. Talán barátok voltak korábban, s mégis, évtizedekkel később, Bartha halála után, Németh súlyosan személyeskedve emlékszik rá - akár úgy is lehetett, ahogy írja, ám akkor miniszterelnökként osztozik a felelősségben. ("Barthának, a Nemzeti Bank elnökének majd leesett az álla, mikor közöltem vele a döntést - a forint leértékeléséről van szó (T.I.). Most pedig – mondtam - a kormány és az MNB kiad egy közös közleményt. Tíz perc alatt történt mindez. Szólhattál volna reggel, dünnyögte Bartha. Nos, valóban nem ezt tettem, de azt is tudtam, miért nem. Minden leértékelés a korrupció és a nyerészkedés melegágya. A felértékelés is." Oplatka, 199.o.) Pályája során olykor nehéz helyzetekkel találkozik, amelyeket többen csak alkohollal képesek enyhíteni. Szemlélődik, gyakran meglepődik. Az is meglepetésként érhette, amikor Grósz miniszterelnöknek javasolta.
Ekkor a kortárs olvasó már csóválja a fejét. Oplatka András, a Némethről szóló könyv szerzője (inkább szerkesztője) hajlamos a volt miniszterelnök legendáját túlépíteni, amely szerint a tehetséges vidéki srác derekasan helytállt a városban, s később is a munka és a kitartás vitte előre, soha a karrier természetes vágya. És ott aztán, egyre feljebb, csuda dolgokat látott. Mintha csak látogató lett volna munkahelyén. Az Oplatka-Németh kettős időnként túllő a célon. Némethnek a folyamatokban való meghatározó részvétele akkor is értékelendő, ha közben a cukrozott árvalányhajat nem fújják be aranyfüsttel. Feltoluló iróniámat visszafogva sietek megerősíteni, hogy a könyv több pillanata forrásértékű. 
Németh okos, fürge agyú ember, attitűdje gyakran ironikus és intrikus. Fellépéseit kordában tartotta, ízes beszédmódját, hanghordozását megtartotta, nem vette át az apparátus ködös, fontoskodó félrebeszélését, vagy az értelmiség habzó modorát. Képességei segítették fényes karrierjét a pártközpontban, ahol nem elsősorban a könyvéből kitetsző jámborságot, hanem cselekvő együttműködését várták el, és kapták meg. Szakértői kormányának mítoszát csupán okos kommunikációnak kell minősítenem. (Szakértői kormánynak azért nevezték, mert korábban "nem szakértői" kormány - MSZMP-felügyelet - volt, illetve kormányában, különösen a másodikban, számos szakember dolgozott. De azért ez is túlzás. A Németh-kormány – helyesen - politizált, a pártok helyett, gyakran ellenük. Ezt akkor meg lehetett tenni, később nem.) Tapasztalt politikussá vált, nívós tanácsadókkal vette körbe magát. Megérezte a rendszerváltás hangulatát, végrehajtotta, amit lehetett, amire képes volt. S végül ez számít, a haza hálás lehet neki.
(Ez a szöveg egy várhatóan szeptemberben, a Joshua Könyvek kiadónál megjelenő kötet kéziratának szerkesztett alfejezete.)
2018.07.15 14:00
Frissítve: 2018.07.15 14:49