Bevándorlókat fogadhat vissza a magyar kormány Berlintől

Publikálás dátuma
2018.06.30 17:30
Merkel és Orbán: Irányba fordították
Fotó: AFP/ Janek Skarzynski
Tizennégy állam vállalta, hogy visszafogad Németországból kiutasítandó migrásnokat – állítja a dpa német hírügynökség, Angela Merkel bejelentésére hivatkozva. Magyarország is közöttük lehet. Orbán Viktor álhírről beszél.
Berlin összesen tizennégy országgal tudott megállapodni a Németországból kiutasítandó migránsok befogadásáról – erről tájékoztatta egy feljegyzésben Angela Merkel német kancellár szombaton koalíciós partnereinek frakcióvezetőit, írja a hirado.hu.
Azok a bevándorlók, akik Németországba próbálnak belépni úgy, hogy előzőleg már regisztrálták őket egy másik uniós országban, különleges gyűjtőtáborokba, úgynevezett „horgonyközpontokba” fognak kerülni – közölte Merkel a dokumentumban. Ezekben a központokban eljárnak majd az ügyükben.
A német kancellárnak július 1-jéig adott időt a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) arra, hogy európai megoldást találjon a Németországba tartó bevándorlók tömegének kezelésére. Ennek hiányában akár a testvérpárti szövetség és a kormánykoalíció is veszélybe kerülhet.
Az Index a Dw.com  levele alapján már a megegyezésben résztvevő országok listájáról is beszámol: e szerint Merkel Magyarországgal, Lengyelországgal, Csehországgal, Belgiummal, Dániával, Észtországgal, Franciaországgal, Finnországgal, Litvániával, Lettországgal, Luxemburggal, Hollandiával, Portugáliával és Svédországgal állapodott meg a visszafogadásokról. Így azok a bevándorlók térhetnek vissza hozzánk, akiket először nálunk regisztráltak.
Ha a sajtóértesülés helytálló, az teljesen ellentmond Orbán Viktor legutóbbi nyilatkozatainak: a miniszterelnök a brüsszeli csúcs után is arról beszélt, hogy a magyar álláspont érvényesült a találkozón, és Magyarország nem lesz bevándorlóország. Az MTI megkeresésére Orbán stábja közölte, hogy „ez a szokásos politikai kacsa, semmilyen megállapodás nem született”.  
A német hírügynökség úgy tudja, hogy Merkel a feljegyzésben hangsúlyozta: a német államnak az eddiginél sokkal komolyabban kell támogatnia Szlovéniát és Horvátországot határaik védelmében.
2018.06.30 17:30
Frissítve: 2018.06.30 23:09

DK: Rendkívüli ülést tart a Néppárt vezetősége a Gruevszki-ügy miatt

Publikálás dátuma
2018.11.16 21:58

Fotó: AFP/ MARKKU ULANDER / LEHTIKUVA
A tervezett ülésről Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője beszélt, szerinte a konzervatív pártcsaládban betelt a pohár, amiért Orbán Putyint próbálja utánozni macedón kollégája befogadásával.
Rendkívüli ülésre összehívják a Gruevszki-ügy miatt az Európai Néppárt elnökségét- közölte az ATV Egyenes beszéd című műsorban Molnár Csaba. A DK EP-képviselője szerint azért ül össze a Fideszt is soraiban tudó pártcsalád vezetése, mert „van egy olyan renitens közöttük, megint Orbán Viktor, aki nem hajlandó elkötelezni magát az európai értékek mellett”. Az ellenzéki politikus arról is beszámolt a műsorban, hogy a héten, Strasbourgban szinte csak emiatt az ügy miatt állították meg azok, akik a magyar helyzettel kapcsolatban érdeklődtek – olvasható a csatorna honlapján.
Molnár szerint a magyar miniszterelnök ugyanazt próbálja tenni, mint Vlagyimir Putyin, aki sok balkáni vezetővel jóban került, és megígérte nekik, ha bajba kerülnek, majd mehetnek hozzá Oroszországba, így például Macedóniából is vannak ott egykori politikusok.
A DK politikusa úgy véli, ha nem lenne ez az egész történet „mélységesen lelombozó és egész Magyarországra nézve szégyent borító, nevetni lehetne rajta”, mivel szerinte a magyar kormány James Bond-filmekbe illő akciók próbált végrehajtani, csak közben folyamatosan lebuktak.  Elmondta, miközben egyik diplomata adta a másik kezére a menekülő volt macedón miniszterelnököt, aki előtte még a bankszámláit is kiürítette hazájában, az albán és macedón sajtó az egész összeesküvést 24 óra alatt leleplezte. Molnár szerint ez körülbelül a szittya Moszad-színvonal. „Bénán csinálják azt is, amit csinálnak”- fűzte hozzá. 
 Hozzátette: azok alapján, ahogy az elmúlt napokban a kormányközeli média az ügyet kezeli, biztosra veszi, hogy menedékjogot fognak adni Nikola Gruevszkinek. „Miért vennének részt egy nettó embercsempészetben, ha az lenne a vége, hogy utána hazaküldik?”- tette fel a kérdést.
2018.11.16 21:58
Frissítve: 2018.11.16 22:06

„Hősnek tartom Orbánt”: Trump volt főtanácsadója a Fidesszel gyúr az EP-választásra

Publikálás dátuma
2018.11.16 21:17
Steve Bannon
Fotó: AFP/ MIKE THEILER
Steve Bannon egy edinburgh-i konferencián mesélt arról, hogy mozgalma együttműködik a magyar kormánypárttal.
Orbánt barátomnak és hősnek is tartom, még 2015-ben, a menekültválság kezdetén figyeltem fel rá – mondta Steve Bannon Edinburgh-ban, ahol egy konferencia résztvevőjeként nyilatkozott újságíróknak.
Orbán Viktort előbb a BBC-nek méltatta, és a riporter kérdésére azt mondta, nem hiszi, hogy Magyarországon korlátoznák a sajtószabadságot. 
Bannon gyorsan rájöhetett, hogy téved, mert ezután az RTL Klub hírigazgatója kérdezte – egyúttal elmondta neki, hogy a csatornát nem engedték be a Terror Házába, amikor Steve Bannon ott Schmidt Mária társaságában lépett fel.
Bannon sajnálatosnak tartotta, hogy így történt, mint mondta, ő örült volna, ha kemény kérdéseket kap a televíziótól.
A csatornának később interjút is adott, amiben elárulta, hogy a 2019-es EP-választásokig többször fog Magyarországra látogatni, és populista pártokat támogató mozgalma, a Movement közös közvélemény-kutatásokat készít majd a Fidesszel.
2018.11.16 21:17