Mintha új kamrát talátak volna a gízai nagy piramisban

Publikálás dátuma
2018.07.07. 09:15

Hanglemeztörténeti szenzáció és a jazzrajongóknak is bombameglepetés. Véletlenül előkerült a legendás szaxofonos, John Coltrane 1963-ban rögzített, mindeddig elveszettnek hitt stúdiófelvétele. Az album a Both Directions at Once (Egyszerre mindkét irányba) címet kapta, ami ugyancsak rejtélyesen hangzik.
John Coltrane (1926–1967), az egyetemes jazztörténet meghatározó személyisége 1963. március 6-án reggel bement a New Jersey-i Van Gelder stúdióba, hogy egyetlen nap alatt felvegyen egy teljes lemezanyagot. Új kompozícióit legsikeresebb kvartettjével rögzítette, amelyben a ma is élő (épp 80 éves) McCoy Tyner zongorázott, Jimmy Garrrison nagybőgőzött és Elvin Jones dobolt. A felvétel sorsa azonban szerencsétlenül alakult: a mesterszalagot véletlenül a stúdióban hagyták, később egy időre meg is feledkeztek róla, aztán (a művész halála után) már hiába keresték Coltrane kiadója, a jelenleg a Universal Music csoporthoz tartozó Impulse szakemberei. Néhány hónappal ezelőttig senki sem tudott arról, hogy a felvételből létezik egy másolat, amit Coltrane átadott az első feleségének, Naima Juanita Grubbsnak. Naima családtagjai a hagyaték rendezése közben, véletlenül bukkantak a példányra, amelynek zenei és technikai minősége olyan kiválónak bizonyult, hogy az Impulse mostani vezetői a kiadás mellett döntöttek. A több mint fél évszázadon át elveszettnek hitt lemez világpremierjét június 29-én tartották a kaliforniai Santa Monicában. „Olyan történelmi léptékű felfedezés ez a jazztörténetben, mintha a régészek találtak volna egy új kamrát a gízai nagy piramisban” – mondta Coltrane egykori kollégája és barátja, a 88 éves Sonny Rollins szaxofonos a The Guardian kérdésére. Valóban: az albumon szereplő hét kompozíció közül kettő eddig teljesen ismeretlen volt a publikum előtt: még címük sincs, csak sorszámuk (Untitled Original 11383 és 11386). A One Up – One Down című szám azért érdekes, mert bár a legelszántabb Coltrane-rajongók a Birdland jazzklubban rögzített koncertfelvételről emlékezhetnek rá, stúdióban Coltrane soha többé nem játszotta. Különleges a Nature Boy című kompozíció is, amit eredetileg (1948-ban) Nat King Cole vitt világsikerre, Coltrane azonban teljesen átformálta, újraértelmezte a populáris dalt. A Nature Boy-ból egy 1965-ös stúdiófelvétel is létezik, és a kettő között óriási a különbség. A most előkerült, 1963 tavaszi felvételen a kvartett viszonylag kötött formában, hosszas hangszerszólók nélkül interpretálja a balladát, két évvel később viszont már (a megszülető free jazz szellemében) Coltrane rögtönzéseiben szinte fel sem lehet ismerni az eredeti dallamot. Az osztrák és magyar jazzbarátok számára különösen érdekes lehet a Vilia című tétel, amelynek témája Lehár Ferenc operettje, A víg özvegy közismert Vilja-dalából építkezik.
Coltrane életművének avatott kutatója, Ben Ratliff a New York Times kérdésére úgy vélekedett az elveszettnek hitt lemezről, hogy a legendás szaxofonos – halála előtt négy évvel – itt indult el utolsó nagy korszaka, a bebopot fokozatosan felváltó free jazz felé. „Az egyes darabok kibontásában nincs nyoma előre eltervezett koncepciónak: Coltrane és a kvartett rábízta magát a pillanatra. Nagyon sok új hangzást itt próbáltak ki először, sokat merítettek a blues örökségéből, és nem nehéz észrevenni, miként előlegzi meg a Both Directions at Once az utolsó nagy Coltrane-albumok, az 1964-es Love Supreme, az 1965-ös Transition és Ascension hangzásképét.” A furcsa címadást (Egyszerre mindkét irányba) Ratliff egy kompozíciós ötlettel magyarázza: Coltrane szerette úgy „megbolondítani” a témákat és az improvizációkat, hogy egy zenei szakaszt a kellős közepén kezdett el játszani, s onnan párhuzamosan haladt a kezdőpont és a végpont felé. Ezzel nem ért egyet John Fordham jazzkritikus, aki szerint a cím arra utal, hogy a lemez két alkotói korszak határán helyezkedik el. Coltrane még egy utolsó pillantást vet a virtuóz és melodikus bebopra (amelynek világsikerét köszönhette), de közben már előretekint az utolsó évek intenzív, mantra-szerűen ismétlődő, erős spirituális töltetű muzsikájára.

Ki volt Naima Juanita Grubbs?

John Coltrane 1953-ban, már sikeres fiatal zenészként ismerkedett meg Naima „Juanita” Grubbs-szal, az iszlám hitre áttért szövőgyári munkásnővel, aki egyedül nevelte ötéves kislányát, Antoniát. A látszólag jelentős társadalmi különbség ellenére szerelmük tartósnak bizonyult: 1955-ben összeházasodtak és tíz évvel később váltak el. Naima végigkísérte Coltrane súlyos heroin- és alkoholfüggőségét, gyógyításában aktív szerepet vállalt. Nevét őrzi a Naima című ballada, amely Coltrane 1960-ban megjelent, korszakos jelentőségű lemezének (Giant Steps) egyik legnagyobb sikere volt. Coltrane első felesége 1996-ban hunyt el, s az ő hagyatékából került most elő az elveszettnek hitt lemezfelvétel.   

Szerző
Témák
Jazz
Frissítve: 2018.07.07. 09:30

Padlóra írt titkos naplót találtak francia kastélyban

Publikálás dátuma
2018.07.06. 19:18
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock
Egy alpesi francia falu kastélyának padlódeszkáira írta titkos naplóját egy 19. századi ács. Az őszinte feljegyzésekből kirajzolódik az egykori falusiak élete.
A különleges naplót a Picomtal kastély új tulajdonosai találták meg, mikor felújították az épület emeleti szobáit. A ceruzás írás a padlólapok alsó felén rejtőzött, így azt csak a deszkák felszedésekor lehetett észrevenni.  A feljegyzéseket a dátumok szerint 1880 és 1881 között Joachim Martin készítette - idézi a  BBC cikkét az MTI. 
A kutatás hamar kiderítette, hogy Martint bízta meg a kastély akkori tulajdonosa a parkettázással. Az ács különleges naplójából kiderül, hogy az utókornak szánta a feljegyzéseket. A 72 rövidebb-hosszabb naplórészlet némelyike pusztán a tényeket sorolja, másokban azonban személyes érzelmeit is megosztja a leendő olvasóval.
„Egy egyszerű mesterember szavai. Nagyon személyes dolgokról számol be, mert tudja, hogy azokat senki sem fogja elolvasni, csak valamikor a távoli jövőben” - mondta el Jacques-Olivier Boudon, a Sorbonne Egyetem történésze.  
Joachim a szextől a bűntetteken át a vallásig számos témát felhoz, és ezzel rendkívüli bepillantást enged a kastély falain túli kis település, Les Crottes (ma: Crots) lakóinak életébe.

Barát, szerető, gyerekgyilkos

A napló legsokkolóbb bejegyzése egy gyermekgyilkosságot idéz fel, amely 12 évvel később is üldözte Joachimot. "1868-ban éjféltájban elhaladtam egy istálló ajtaja előtt. Nyöszörgést hallottam. Egy régi barátom szeretője volt, aki éppen vajúdott" - írta.

Az ács felidézte, hogy időközben a nő hat gyermeket szült, négyet közülük az istállóban földeltek el. Azt is világosan leírta, hogy nem az anya, hanem a szeretője - vagyis barátja, Benjamin - ölte meg a gyermekeket, akit Joachim azzal is megvádol, hogy az ő feleségét is megpróbálta elcsábítani.

"Ez a bűnöző most megpróbálta elbaltázni a házasságomat. Csak egy szót kéne szólnom, rámutatni az istállóra, és mind a börtönben végeznék. De nem teszem. Gyermekkori barátom. Az anyja pedig az apám szeretője" – írta.
Joachim naplója szerint az olyan falvakban, mint Les Crottes, a gyermekgyilkosság tabu volt, a népek tudták, hogy megtörténik, de senki sem beszélt róla. Nagyon is elképzelhető, hogy a titok terhe vezette Joachimot a naplóírásra. A másik ok a helyi pap elleni haragja lehetett.  

Az abbé a szexpózokra is kíváncsi volt

Az 1880-as években gyors változások zajlottak, létrejött a harmadik francia köztársaság, a monarchia a végét járta, országszerte reformok zajlottak, amelyek az egyház hatalmát is korlátozták. Joachim örült a reformoknak, részben személyes érzelmei miatt, ugyanis utálta Lagier abbét, aki szerinte a gyónást használta ki szexuális vágyai kielégítésére, és nagy nőfaló hírében állt. 
Mint egy bejegyzésben írta: az abbé beleártotta magát a családi ügyekbe, a gyónás ürügyén arról faggatózott, hogy ki hogyan szeretkezik a feleségével. "Tudni akarja, hogy hány alkalommal egy hónapban", és azt is, hogy milyen pozitúrában. 
Boudon szerint akkoriban nem volt ritka, hogy a papok ilyen kérdéseket tettek fel a hívőknek azon a vallási alapon, hogy irtsák a nem gyermeknemzés céljából történő szexuális együttlétet. Az epizód feljegyzése azonban azt jelzi, hogy ez a gyakorlat inkább az egyházellenességet növelte. Bourdon kutatásai kiderítették, hogy a gyülekezet és az abbé közötti feszültség tovább nőtt: 1884-ben azt kérték a hívők, hogy váltsák le Lagier-t. Számos levél támogatta a petíciót, közülük az egyiket Joachim írta. A levelek részben arra hivatkoznak, hogy az abbé megsérti a gyónási titkokat. De azt is írták, hogy szörnyen alkalmatlan doktor. 
Másik érdekesség, hogy a falu nem katolikus papot kért az abbé helyett, hanem protestánst, annak ellenére, hogy Les Crottes-ben alig akadtak protestáns hívők, bár Joachim anyja éppen egy volt közülük. Boudon szerint ez azt mutatja, hogy az emberek fejében a katolicizmus és a protestantizmus között nem volt olyan éles különbségtétel, mint gondolták, egy házas lelkipásztor éppenséggel szimpatikus volt számukra. 

„A szerelemért és az alkoholért éltem”

"Boldog Halandó. Mikor engem olvasol, én már nem leszek többé. Légy okosabb annál, mint én voltam 15 és 25 éves korom között, amikor csak a szerelemért és az alkoholért éltem, keveset tettem és sokat költöttem. Hegedűs voltam" - írta magáról az ács. Joachim Martinról kevés maradt fenn. 1842-ben született és 1897-ben hunyt el. Fiatalemberként ünnepségeken hegedült. Négy gyermeke született. Nem tudni, hogy készült-e róla valaha fénykép. Boudon szerint az ács nyilvánvalóan okos és érzékeny ember volt. Naplóját kifejezetten a halála utáni időknek, egy jövendőbeli olvasónak szánta. "A történetem rövid és őszinte és egyenes, mivel rajtad kívül senki sem látja majd, mit írtam" - fogalmazott a padlódeszkán.  
Szerző

Nem kínai lábujj

Publikálás dátuma
2018.07.06. 15:47
Déry Tibor Az óriáscsecsemo címu színmuvébol Vajda Gergely írt kortárs operát
Fotó: KÁLLAI-TÓTH ANETT
Bécsben tartottak az Armel Operafesztivál öt idei előadásából kettőt. De miért fontos egy ilyen verseny? És hogy jönnek ide a bábok meg a lábujjak?
Kortárs operaelőadásokra járni az egyik legszórakoztatóbb dolog a világon. Egyrészt soha nem tudni, mit kapunk a színpadról és a zenekari árokból – másrészt soha nem sejthetjük, miként reagál arra a közönség. Eötvös Péter Lady Sarashina című operájának előadása közben például az csúszott ki a mögöttem ámulva ülő száján: „de mivel képzik ezeket a hangokat?”.  Nos, a Lady Sarashina kétségtelenül nem egy Verdi módjára könnyen befogadható mű. A magyarországi bemutatója 2014-ben volt a Zeneakadémián, most ezt a verziót alapul véve újult meg a produkció Almási-Tóth András rendezésében, Vajda Gergely vezényletével. A mű alapja egy XI. századi japán nő naplója, amelyben nem a külső történéseket, hanem főként saját belső vívódásait, álmait örökíti meg. Eötvös előbb hangjátékot, majd 2007-ben operát írt belőle. A hátam mögött elhangzó kérdés pedig nagyon is indokolt: az ütősök a legkülönfélébb hangszereket és eszközöket felhasználva repítenek bennünket Eötvös különös, impresszív világába. Bécsben járunk, a Bécsi Fiúkórus saját hangversenytermében a MuTh-ban, az Armel Operafesztiválon. Ez a tizedik év, hogy izgulhatunk a versenyzőkért, miközben igazi operaritkaságokat láthatunk-hallhatunk. Mindehhez a legjobb szakemberek munkája dukál: Lady Sarashina belső démonai, álomalakjai közül az egyik maga Meláth Andrea, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Ének Tanszékének vezetője, aki lehengerlő empátiával és profizmussal dolgozik a fiatal partnerekkel. Az óriáscsecsemő című Vajda Gergely-opera zenekarában olyan muzsikusokat találunk, mint Seleljo Erzsébet szaxofon- vagy Ittzés Gergely fuvolaművész. Vezényel: a szerző, aki nem mellesleg nemzetközileg is az egyik legkeresettebb magyar karmester. A tét nem kicsi. Az előadásokat élőben közvetíti a német-francia ARTE tévécsatorna, felvételről sugározza a Bartók Rádió és az M5. Így a pályakezdő énekesek és a művek, alkotók előtt kitárul a világ. Budapestről két busznyi lelkes operarajongóval érkezünk Bécsbe. A jó kortárs opera nagy kincs, ha menni lehet, hát menni kell érte, akár éjjel, az előadás után hazabuszozva is.
Eötvös operájában Fülep Máté bariton versenyez, akinek Meláth mellett Imai Ayane és Yoshida Makiko a partnere. A remek hangi teljesítmény mellett figyelemre méltó a négyes szuggesztív színészi játéka. „Nagyon tetszett, hogy a rendező színpad egyetlen sarkára tudja folyamatosan fókuszálni a közönség figyelmét – értékelt lapunknak Eötvös Péter zeneszerző. – A szereplők mozgástechnikája, ritmusa, a kosztümök (Lisztopád Krisztina, Márton Richárd) és gesztusok mind segítették a valós, képzelt és álmodott személyek érzékelését. A zenekar és a játszótér együttes jelenléte a színpadon a közönség számára szokatlan, de ebben a formában nagyon harmonikus volt. A versenyszereplő, Fülep Máté kitűnő hangszínének és színpadi jelenlétének köszönhetően sokoldalúan és árnyaltan tudta megjeleníteni a különböző karaktereket.” Vajda Gergely Az óriáscsecsemő című operája Déry Tibor azonos című műve alapján készült. Az eredeti verzióban is szerepelnek bábok, így kézenfekvő volt, hogy az Armel a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színházzal működjön együtt. A versenyszerepben a francia Agathe De Courcy mezzoszoprán küzd a magyar nyelvvel, ám játéka szórakoztató és hiteles. Igazi jutalomjáték ez mindenki számára: a csecsemő szerepében Philipp György fergetegeset alakít, Ambrus Ákos és Csapó József pedig olyan kényelemmel válogat az abszurd humor eszközei között, hogy a közönség néha hangosan röhög. Déry avantgarde-dadaista szövege azt fejtegeti, van-e bármi értelme az életünknek, ha a sorsunkat már a születésük pillanatában meghatározzák társadalmi elvárásokkal, hitelekkel és egyéb kötelező kűrökkel. Hol könnyezve nevetünk, hogy meghűl bennünk a vér, mert magunkra, az életünkre ismerünk. „Bábokkal dolgozni mindig öröm – nevet kérdésünkre Vajda Gergely zeneszerző-karmester. – De a viccet félretéve: „Le a kalappal!” (idézet a darabból) a Kolibrisek előtt, akik énekelnek, játszanak és báboznak is. Remek volt a közös munka. Az eredeti Déry darabban is vannak bábok, hasonló funkcióban: tömeg, rokonok, sőt, ott a főbb szereplőknek is vannak különböző megjelenési formái. Már a 2002-es operaverziónál úgy gondoltam, hogy ezt mindenképpen megtartom, így aztán a kórus funkciója is világos, de főleg dramaturgiailag pontos és hihető.” Orosz Klaudia elképesztően ötletes jelmezei-bábjai elemelik a sztorit a valóságtól, és valószínűleg épp ez kell ahhoz, hogy ne nyomjon bennünket agyon a darab súlya. „Az Armelnek két előnye van – magyarázza Eötvös Péter –: a fiatal énekesek számára biztosít egy magas professzionális lehetőséget azzal, hogy nemzetközi produkciókba helyezi őket, különböző műfajú operákban ad lehetőséget nekik, az ARTE élő közvetítései pedig nagy promóciót is jelentenek ezeknek a fiataloknak. A másik előny, hogy a fesztiválra kiválasztott művekben az operai tradíció és a modern repertoár kombinációja egészséges, példaértékű arányt mutat. A fesztivál sokoldalúan tudja a közönség érdeklődését felkelteni: változatos témájú nemzetközi produkciókkal széles networköt tudott kiépíteni ebben a kategóriájú operajátszásban – mindezt a versenyszellemű prezentáció plusz élménye mellett.” Figyelem a távozó közönséget: mindkét estén arról duruzsol a teremből kilépve, mi hogyan is volt a színpadon. Vagy a zenében. Déry dadaista énje szerint a világ, az életünk reménytelen, mint egy kínai lábujj. Nos, egy-egy ilyen este után nem tűnik annak.

Opera-, nem énekverseny

Az idén tízéves Armel rendszere modellezi az operavilág működését, csak versenykörülmények között: az ének mellett számít a színpadi jelenlét, a színészi játék, és minden más, ami egy operaénekest igazán naggyá tesz a színpadon. A jelentkezők közül kétfordulós válogatás során választják ki azokat, akik hangilag-színészileg alkalmasak a megmérettetésre. Az első fordulókat eddig New Yorkban, Párizsban és Budapesten rendezték. Minden évben öt operát visznek színre az armelesek, a második körben ezeknek a műveknek keresik a szereplőit a produkciók rendezői, zeneszerzői, karmesterei. Amikor megvan, ki melyik szerepben versenyez, elkezdődik a színházi munka, amelynek végeredményét nyaranta láthatja a közönség. A bemutatók után a szakmai zsűri megszavazza, ki a legjobb előadó és melyik a legjobb produkció, az ARTE Közönségdíj pedig a nézők szavazatai alapján kerül egy produkcióhoz.