A másik igazság

Publikálás dátuma
2018.07.10. 13:16

Fotó: Magvető Kiadó
Hat zsidó asszony sorsa olvasható Daisy, azaz Marianna D. Birnbaum Láthatatlan történetek című könyvében.
Ötszáz év, hat kor, hat, a történelem viharait átélt nő, akiknek képzelt vallomásai, kitalált levelei úgy hitelesek, ahogy egy egyedül zajló, borús vasárnap este néz magával szembe az ember. A személyes és őszinte mondatok, a színéről visszájára fordított élethelyzetek olyanok, mintha az élet utolsó pillanataiban mutatnák meg az igazat. És ehhez nincs szükség arra, hogy valóban utolsó pillanataikat éljék meg a szereplők. Az első és egyben leghosszabb elbeszélés mégis egy haldokló monológja. A XX. századi európai életkezdést, üldöztetést, menekülést, kivándorlást és újrakezdést átélt Mici személyes és történelmi sorsát beszéli el titokban. Miután a környezete úgy tudja, hogy a szélütés után nem kommunikál, sőt fel sem fogja, hogy mi történik körülötte, elvárásoktól szabadulva, felelősség nélkül néz szembe őszintén magával és szeretteivel. Nem dramatizál, szinte bántóan szikáran mesél, érzelmekkel, csalódásokkal és boldogságokkal teli szerelmi házasságáról, rettenetes halálokról, testi folyamatokról. Ridegséggel és alibizéssel vádolja őt minden nap meglátogató lányát a már mindentől megszabadult idős ember minden önzőségével és kegyetlenségével. Minden sorban, minden szóban érezni a tehetetlenség és a kiszolgáltatottság dühét és a végtelen félelmet. Félelmet az így életben maradástól és félelmet a haláltól. Marianna D. Birnbaum tíz évvel ezelőtt már elmesélte Senora Gracia Mendes (Luna), a XVI. században élt portugál származású keresztény vallását gyakorló, de titokban zsidó özvegy történetét Gracia Mendes hosszú útja című könyvében. Most lánya, Reyna Mendes-Nasi fiktív levelét írta meg. A rengeteg üldözés elől Törökországba menekült és ott rendkívül gazdaggá váló család, és a köztiszteletben álló anya története bontakozik ki annak halála után. A hős anya a megalázott, megfélemlített és házasságba kényszerített lány elmesélésében korántsem olyan jó, mint legendájában, a boldogtalan életre kárhoztatott lány igazsága elfogadásában és a címzett rabbi segítségben reménykedik „hogy életemben először felemelt fővel járhassak!” Az író hét éve Fromet Mendelssohn, a zsidó felvilágosodás legnagyobb alakja, Moses Mendelssohn feleségének történetéről írt könyvet, most a férjének szóló naplólevelét fantáziálta sorokba. Ugyanúgy, ahogy Verdi Rigolettojának Gildája vall a szent ítélőszék előtt; a Walter Scott Ivanhoe-ja modelljének tartott Rebeca Gratz interjút ad, majd tilt le; Ady Lédája pedig a szakítás után is érzelmekkel teli, csalódott nő hangján szólal meg Csinszkával folytatott képzeletbeli telefonbeszélgetésben.  Hogy vajon akkor is kezünkbe kerülne-e Marianna D. Birnbaum, született László Daisy Láthatatlan történetek című könyve, ha nem ő lenne Daisy, akit Esterházy Péterrel, Konrád Györggyel és Spiró Györggyel való beszélgetéseiből ismer leginkább az olvasó, azt nehéz megválaszolni. Ezúttal nem kötötték őt az irodalom- és kultúrtörténész hitelességének béklyói, megengedte magának a néhol fanyar humort, olykor sodró lendületet, az igazsághoz nem ragaszkodó szépíró szabadságát. A Láthatatlan történetekkel azonban bizonyítja, hogy a bevezetőben írt, a valóság mögött rejtőző másik valóságról szóló mondata több mint az igazság lehetősége. A másik igazság.  

Elütötték George Clooney-t

Publikálás dátuma
2018.07.10. 12:16
George Clooney
Fotó: Geoff Robins / AFP
A színész kórházba került, de a hírek szerint nem súlyosak a sérülései.
Kórházba került George Clooney Szardíniában, miután egy autós a motorjának ütközött – írja a Guardian. A La Nuova Sardegna helyi napilap információi szerint a színész sérülései nem súlyosak, és már elhagyta a kórházat. A lap egy képet is közölt a balesetről:
A hírek szerint Clooney egy forgatásra tartott, amikor motorjának ütközött az autó.
A hírek szerint Clooney egy forgatásra tartott, amikor az autó a motorjának ütközött.
Szerző

Honky-tonk woman az operában

Publikálás dátuma
2018.07.10. 11:09

Fotó: Kállai-Tóth Anett
A Calamity/Billy cím mögött egy amerikai és egy brit zeneszerző művei rejtőznek. A Fesztiválszínházban egymás után, azonos felfogásban kerültek színre.
Calamity Jane csúsztatásokkal, nyugodtan mondhatni hazugságokkal teli élettörténetét 1896-ban mondta tollba. Minden valószínűség szerint nem vett részt hivatásos felderítőként az indiánok elleni harcokban, viszont alkoholista volt, és egy időben kereste prostituáltként is kenyerét, de szerepelt Buffalo Bill cirkuszában is. Leveleit lánya, Jane McCormick tette közzé, Johnston operájának szövege ezeken alapul. Nem biztos azonban még az sem, hogy Jane McCormick valóban a lánya volt, a levelek pedig biztosan nem Calamitytől származnak, hiszen köztudottan írástudatlan volt. Mindez azonban lényegtelen, az operában végeredményben nem is egy puskás vadnyugati hős jelenik meg, hanem egy tulajdonképpen hétköznapi nő, akinek férje – ez sem bizonyított – történetesen Wild Bill Hickok, egy szintén jellegzetes, meghatározhatatlan identitású vadnyugati figura volt, akit pókerezés közben lőttek le. Ben Johnston egyszereplős, alig fél órás operájának főszereplője maga Jane. Egy nő, aki valahol a Vadnyugaton zűrösebb életet élt az átlagnál, de örömei, bánatai azonosak voltak bármelyikünkével. Johnston zenéje, essen bármilyen stílusbesorolás alá, összetettségével azt a gazdag belső világot jeleníti meg, amelyről Jane számot ad. Sajátos, hol közérthetően, hol dallamtalanul dallamos, időnként szándékoltan hamisnak ható világában gyakran megjelennek utalások az ismert amerikai zenékre: többek közt a musical, a soul, és a mulatók, a honky-tonk bárok zenéje is felbukkan a jellegzetesen elhangolt zongorával. Egy billentyűs, egy hegedűs, és egy dobos szolgáltatja a hangszeres kíséretet, de az igazán figyelemre méltó produkciót itt Sarah Defrise nyújtotta. Ő versenyzőként is szerepelt a fesztiválon, a zsűri, amely a színészi teljesítményt is díjazta, teljes joggal ítélte őt a legjobbnak. Külső megjelenése, és persze szopránja is gyönyörű. Csengő hangon, könnyedén énekelte a legnehezebb frázisokat, otthon volt bármelyik stílusban, amelyet Johnston partitúrája felvonultatott, szereplésével a mű kiteljesedett, nem egy adott történet szemlélői voltunk, hanem részeseivé tett minket egy mélyen megélt sorsnak, amely akár a miénk is lehet.
Bryars a komponáláskor tudott Johnston művéről, a sajátját eleve annak párdarabjául szánta: a két zeneszerző ismeri egymást, sőt barátok, immár fél évszázada, így az ő valamivel több mint egy órás operájában hallott zenei világ rokona idősebb zeneszerző társáénak. A szöveg Ondaatje Billy the Kid összegyűjtött művei című művén alapul. Bertrand Belin, Billy alakítója annyira bluesénekes, hogy még kottát sem tud olvasni, ezért előadásmódja nem a partitúrán alapul, saját zenei elgondolásai alapján énekel. Afféle rocksztárként, mikrofonnal a kezében jelenik meg a bandita szerepében, hangjával kifejezően bánik, de természetesen nem operaénekesekhez hasonló módon. Színpadi megjelenése, színészi kisugárzása erőteljes volt, akárcsak a narrátor szerepében éneklő-beszélő McFaddennek. Az ő hanganyaga más, nem képes olyan széles skálájú bravúrokra, mint Defrise, de a fekete énekesekre jellemező hangvétellel nagyon is hihetően szolgál szerepében. A zenekar – itt már nyugodtan nevezhetjük annak – bővül, a színpadon már négy ütőhangszeres is megjelenik, a többiekkel együtt ők is részesei a játéknak, aminek egyik csúcspontja, amikor a hegedűs hangszerével a kezében hamisítatlan vadnyugati táncra perdül. A színrevitel – szünet nélkül – mindvégig azonos díszlet-, és jelmezvilágban valósul meg, a szereplők és a zenészek is talpig feketében, cilinderekkel, keménykalapokkal a fejükön jelennek meg, olyan környezetben, amely leginkább a westernfilmekből ismerős szalonokra emlékeztet. De mindez csak háttér, körítés: a főszereplők valójában mi nézők vagyunk, a mi vérünk folyik, a mi belünk omlik a földre. Sebeket osztunk és kapunk. Hogy ezzel szembesít minket, ennél többet művészet, művész nem tehet.

Díjazottak

A Billy/Calamity kapta a legjobb előadás díját a 11. Armel Operafesztivál díjátadóján a Müpában. A legjobb énekesnek járó elismerést Sarah Defrise belga szoprán kapta, szintén a Calamity/Billy-ből. Sarah Defrise 24 évesen a Vallon Királyi Operaházban Clorindaként debütált, számos verseny győztese, ő volt a tavalyi Genti Fesztivál Fiatal Felfedezettje. Az Arte-Közönségdíjat az újvidéki Szerb Nemzeti Színház produkciójában készült Adok-Papok című vígopera érdemelte ki. A mű zeneszerzője Dejan Despic, a rendező Ivana Dragutinovic Maricic, a versenyszereplő Antonel Boldan román-francia tenor volt. A zsűri különdíjjal jutalmazta Eötvös Péter Lady Sarashina című operáját az előadásért és a zenei kompozícióért. A librettót Mezei Mária, az angol szöveget Ivan Morris írta, a rendező és díszlettervező Almási-Tóth András volt. Az operát a Pannon Filharmonikusok közreműködésével, Vajda Gergely vezényletével adták elő szerdán a bécsi MuTh Színházban, a versenyszereplő Fülöp Máté bariton volt. MTI/Népszava

Szerző
Témák
opera opera