A kórházi fertőzések adatait a Kúria segítségével titkolná továbbra is az EMMI

Publikálás dátuma
2018.07.18. 13:49
Mi visszük a kórházba a szappant, nekünk is kell megtanítani a használatát
Fotó: Kállai Márton / Népszava
Bár már hónapok óta ki kellene adni a kórházi fertőzésekről szóló adatsorokat, a tárca húzza az időt, most éppen a Kúriához fordult.
Hiába nyert pert a TASZ az EMMI ellen, és ezért kötelező lenne kiadniuk a kórházi fertőzések adatait, immár 3 hónapja nem történik semmi. A szaktárca az ügyben a Kúriához fordult, és a jogerős ítélet felülvizsgálatát kérte. A hírt a TASZ tette közzé a honlapján.  A civil jogvédők még április végén jogerősen pert az EMMI ellen, az Ítélőtábla úgy döntött, hogy ki kell adni, hogy melyik kórházban mennyi fertőzés történt. A TASZ mellett több száz kórházi fertőzésen átesett beteg, hozzátartozóik és a szakmai szervezetek is várták, hogy végre megérkezzenek az adatok. A minisztérium azonban ahelyett, hogy teljesítette volna az ítéletben foglaltakat és nyilvánossá tette volna az adatokat, a Kúriához fordult, egyúttal azt is kérve, hogy a Kúria döntéséig ne kelljen kiadniuk az adatokat – így nyertek néhány hónapot. A minisztérium arra hivatkozik, hogy a kért adatok személyes adatnak minősíthetők. Ez nyilvánvalóan alaptalan – állítja a TASZ közleményében. Szerintük ezek összesített, statisztikai adatok, amikből nem lehet visszakövetkeztetni az egyes betegekre. Ezzel az érvvel aligha tudják elérni, hogy a Kúria megfordítsa a korábbi jogerős döntést. Ez pedig csak egyet jelenthet: az EMMI időhúzásra játszik, abban érdekelt, hogy minél később legyenek kénytelenek kiadni az adatokat. Kásler Miklós, a humán tárca vezetője hivatalba lépése után az első intézkedések között jelentette be, hogy „harcot indít” a kórházi fertőzések ellen. Két hete meg is jelent egy jogszabály tervezet, amely egyebek mellett kockázat felmérést is előírna az új betegek felvételekor. Valamint külön összeget fordítanának az intézményekben a fertőzések megelőzését segítő eszközök vásárlására. Ez a jogszabály még nem lépett hatályba.  
Szerző
Frissítve: 2018.07.18. 13:50

A magyar kormány ordító egérként kirohant az ENSZ-menekültügyi egyeztetéséből

Publikálás dátuma
2018.07.18. 13:27

Fotó: KKM / MTI
A magyar kormány elfogadta a külügyminiszter javaslatát. Így elhagyja az ENSZ globális migrációs csomagjáról folyó tárgyalásokat, mert elfogadhatatlannak tartja a kialakított szövegtervezetet. A magyar kormány képtelen kiszabadulni saját politikai logikájának fogságából, s mind mélyebbre süllyed a menekültkérdés általa esőztetett mocsarában. Mert egy dolog szembemenni egy átfogó uniós tervezettel, makacsul ragaszkodni az üres szlogenekhez, „a magyarok megvédéséhez”, hogy „Magyarország magyar ország maradjon”, hogy a nemzetállamok joga eldönteni, kivel akarnak élni és kivel nem, hogy kiket, miért, mikor engednek be a határaikon belülre, hogy ne akarjanak „párhuzamos kultúrákat” a saját országukban. De azért az Egyesült Nemzetek Szervezete kicsit mégis csak más.  Józan embereknek Európában és a világban eladhatatlan, amit a magyar kormány – és Orbán Viktor miniszterelnök, a végvári vitéz jelmezében – egyetemes szintre emelt. Hogy rövidke kerítésével, tízmillió lakosával a keresztény Európa négyszázmillió lakosát védi a muszlim áradattal szemben. A menekültkérdés pörgetésével lehet háborúzni Brüsszel ellen, meg lehetett vele nyerni a parlamenti választásokat, az abszurditásig fel lehet hergelni a lakosságot, félelmét is lehetett kelteni, de az ENSZ mégis kicsit más. Szijjártó Péter külügyminiszter hónapok óta sulykolja a közvéleménybe: Magyarország – mint az ordító egér, aki követi az Egyesült Államok elefántját – ott kell hagyja az ENSZ globális migrációs csomagjáról (Global Compact for safe orderly and regular Migration) szóló tárgyalásokat, mert a múlt héten ott elfogadott szövegtervezet "teljesen ellentétes a józan ésszel, Magyarország érdekével és az európai biztonság helyreállításának szándékával". (Hogy mi a józan ész, mit kell helyreállítani az európai biztonságon, nem tudni, amint ennek alapján Magyarország biztonságát is csak azzal lehet azonosítani, amit Szijjártó mond. A szövegnek nincs hivatalos magyar fordítása, így arról csak a külügyminiszter dehonesztáló minősítéseiből lehet következtetni). A globális migrációs csomag – ami nem azonos a vele párhuzamosan készülő menekültcsomaggal - szövegezése véget ért, az ENSZ-közgyűlés elnöke elfogadásra javasolja a decemberben a marokkói Marrákesben esedékes állam- és kormányfői csúcstalálkozón . Szijjártó Péter pedig a kormányülésen azt javasolta, hogy a kabinet mondja ki: Magyarország elhagyja a tárgyalásokat. Ennek lehetősége korábban is felmerült, de Budapest végül maradt, hogy még beterjessze saját 12 pontját, amellyel aztán kudarcot vallott. A többségben lévő afrikai és latin-amerikai országok nem fogadták el a magyar javaslat egyetlen pontját sem. "Magyarország akkor tud rendelkezésre állni, ha arról folyik egyeztetés, hogy az illegális bevándorlókat milyen módon tartsuk kívül az Európai Unión, vagy milyen módon küldjük őket vissza" – jelentette ki Szijjártó, ami több mint diplomáciai füllentés, hiszen az ENSZ csomagja globális, nem pedig uniós „termék”. Szijjártó e csomagból kiemeli az „Európát érintő illegális migrációt”, amit továbbra sem támogat senki, viszont amit önmagában még európai szinten is nehéz kezelni. A füllentés részeként Szijjártó megjegyzi: az ENSZ-csomag esetében ugyanaz figyelhető meg, mint amit korábban "a kvótákkal játszottak le az Európai Unióban", először mindenképpen azt a látszatot keltették, hogy a kvóták csak önkéntesek lesznek, majd a végén kötelezőek lettek”. Amiről persze szó sincs.  A magyarok 12 pontjában – a 3. kivételével („A migrációhoz való jog nem tartozik az alapvető emberi jogok közé”, amihez, mint a jobbágyok költözési jogának megtiltásához, a kormány az emberi jogok – a liberális értékek – gyűlöletéből kiindulva makacsul ragaszkodik) - sok kivetnivalót nem találni. Legfeljebb a lehellete büdös, mert a csomag „csak” arról szól: mi volna az a minimum, amit az aláíró országoknak vállalniuk kellene, hogy enyhítsék a globális migráció negatív hatásait és kiaknázzák, amit előnyükre tudnak belőle fordítani, Amit a magyar 12 pont tiltana, azt senki nem akarja, vagy – miután a csomag nem kötelező érvényű – nem tudja ráerőltetni az elfogadó országokra.  A magyar kormány logikai lakatja már oly erősen zár, hogy kinyithatatlan. A kabinet „hagyományaihoz” híven - építve arra, hogy az emberek a biztonságukat mindennél fontosabbnak gondolják - most is tudatosan összekeveri a migrációt (külföldi eredetű munkavállalás) és a menekültkérdést (a válságövezetekből menekülni kényszerülő emberek és ügyeik). A lényeg: az ENSZ-csomag kiegyensúlyozatlan és veszélyes, mert tovább inspirálja a migrációs folyamatokat, amelyek az elmúlt időszakban már sok veszélyt jelentettek Európára, ellentétesek a biztonsági érdekeivel. A migránsoknak a csomag jobb szolgáltatásokat kínálna, azaz a tranzit- és fogadóországoknak jobb ellátást kellene nyújtaniuk, a határsértéseket nem lehetne kriminalizálni (ami a magyar kormány menekültpolitikájának alapja). Szijjártó szerint viszont azt is szorgalmazza, hogy a nemzetközi közösség adjon pénzt a migrációs folyamatok finanszírozására, a leendő migránsok képzésére, a befogadó társadalmaknak pedig arra, hogy minél több migránst fogadjanak be. A miniszter ugyanakkor kifogásolja, hogy "egyáltalán nem törődik azon emberek létező alapvető emberi jogával, akik a saját hazájukban biztonságos és nyugodt körülmények között kívánnak élni". Mert a szöveg szerint a középpontban az ember áll, szerinte azonban "kizárólag a migránsok érdekeit veszi figyelembe". A csomag előírná ugyanis az államoknak, hogy minden szolgáltatást adjanak meg minden migránsnak, útvonaluk minden pontján, mégpedig egyenlően azokkal, amelyeket a saját állampolgáraiknak biztosítanak. A tárcavezető attól is fél, hogy a csomag a nemzetközi jogrendszer részévé válhat, hivatkozási pont lesz a nemzeti és nemzetközi jogalkalmazásban, emellett a határvédelmet emberi jogi és nem biztonsági kérdésként kezelné.  Magyarország tehát  világossá tette, hogy nem tartja önmagára nézve irányadónak a csomag egyetlen intézkedését vagy iránymutatását sem. Hogy miért nem, arra Barthel-Rúzsa Zsolt, a Századvég Alapítvány elnöke a napokban válaszolt: sem az EU, sem a nagy nemzetközi szervezetek, mint az ENSZ nem értik a világot, amelyben élünk. Ám e rövid indoklás - és a világ lehülyézése - helyett jobban tesszük, ha próbáljuk megérteni, mi történik. Hátha sikerül. A migráció és a menekültkérdés – nem beszélve a terrorista veszélyről – különálló, bár összefüggő, globális problémája a XXI. századnak, de korántsem új jelensége a történelemnek. Globális jelenségekről van szó, amelyekre érvényes, megnyugtató, hosszú távú válasz csak globálisan adható. A terrorizmussal ellentétben – amely elsősorban rendvédelmi, biztonsági kérdés - az első kettő megakadályozhatatlannak látszik. Egyszerűbben feloldhatóak talán a menekültek problémái, akik politikai okok – üldöztetés - miatt kénytelenek elhagyni szülőföldjüket. A Nyugatnak fel kell ismernie, hogy a XX. század geopolitikájának egyszerű folytatásával nem jut előbbre. Arra kellene törekednie, hogy az egyéni és kisebbségi emberi és politikai jogokat elismertesse a világ valamennyi országával, hogy a politikai üldöztetés elől menekülők az otthon szabadságában élhessék meg „ellenzékiségüket”, ami már csak azért sem egyszerű, mert a „demokrácia exportjának” múlt századi módszerei csődöt mondtak, miközben a Nyugat értékeit erősen kikezdte a helyi diktatúrák támogatása a „migrációs békéért” cserébe Még ennél is bonyolultabb a gazdasági migráció kezelése, hiszen a globalizmus nem csak gazdasági folyamat, hanem kulturális, életmódbeli totalizmus is, annak vágyát, akaratát, hogy bárki jobban szeretne élni, mint a szülőföldjén megteheti, senki nem vitathatja el senkitől. Miután globális folyamatokról van szó, ellenük semmilyen kerítés, vagy bezárkózó jogrendszer nem védheti meg a nyugati nemzetállamok „lakosságát”, csak a globális erőfeszítés, amely keretek közé tudja terelni és így kezelni tudja a gazdasági migrációt. Nem csupán az emberi jogokról van szó. A Nyugatnak azon is el kell gondolkodnia, hogyan tud XXI. századi módszerekkel segíteni a világ szegényebb részén, amelynek orra előtt a felvilágosodás óta húzogatja a jólét és a nyugati életminőség mézesmadzagját, noha a madzagon mind kevesebb a méz. Ám a méz fogyatkozó illatát semmilyen kerítés nem állíthatja meg. Ehhez képest a magyar kormány politikája kicsinyes és rövidlátó, makacssága csak arra jó, hogy az ország presztizsét már nem csak Európában rongálja.  

Kormány az erdőben

- Kóvályog-e Orbán Viktor a világpolitika erdejében? - kérdeztük ai kormánydöntés után Kovács László szocialista politikust, volt külügyminisztert és uniós biztost. - Láthatóan igen. Magyarország még a rendszerváltás előtt, 1989 tavaszán csatlakozott az ENSZ menekültügyi egyezményéhez, a genfi konvencióhoz. E szerint nemzetközi oltalom jár azoknak akik kénytelenek hazájukat elhagyni, mert ott életüket, biztonságukat vagy emberi méltóságukat veszély fenyegeti. Orbán Viktor 2015 januárja óta a menekültkérdést kizárólag belpolitikai célokra használja fel. Szándékosan összekeveri a nemzetközi oltalomra szoruló menekülteket, a jobb életkörülményeket kereső gazdasági bevándorlókkal, akiknek a befogadását semmilyen nemzetközi egyezmény nem írja elő, és a terroristákkal, akiknek a beengedését épeszű ember nem követelheti. A kormányfő a harmincas évek Németországában használt módszert alkalmazza, miszerint ki kell jelölni egy ellenséget, azt gyűlöletesnek és félelmetesnek kell bemutatni, akitől csak a „vezér" tudja megvédeni az embereket. Orbán a menekültügyet személyes hatalma megerősítésére és az uniós integráció gyengítésére igyekszik felhasználni. - Most az ENSZ is ellenség lett... - A kormány döntése továbblépés egy veszélyes úton, hiszen immár nem csak az Unióval, hanem a több mint 200 tagállamot számláló ENSZ-szel is szembe kerül. Ez tovább rombolja Magyarország amúgy is egyre kedvezőtlenebb nemzetközi megítélését. - Mi volna a teendő? - A menekültkérdést és a bevándorlás ügyét nem lehet országonként külön-külön megoldani. Az Unióban közös megoldást kell találni, s mivel világjelenségről van szó, végső soron a globális megoldás az egyetlen lehetőség. Éppen erre való az ENSZ. 

Szerző
Frissítve: 2018.07.18. 14:11

Jogkövetők voltak, szétszívatja őket az állam

Publikálás dátuma
2018.07.18. 12:04

Fotó: Németh András Péter
Hiába volt behajtási engedélye Istvánéknak a védett területre, mégis 125 ezer forintos bírságot kaptak.
Mi a teendő, ha valaki természetvédelmi területre szeretne behajtani? Mindenképpen jól teszi,  ha engedélyt kér az illetékes hivataltól, és – mint alábbi történetünkből látszik – még úgy is nagy bajba kerülhet.

István a barátaival tavaly ősszel határozta el, hogy a védett Bükk-fennsíkon szeretne körülnézni, méghozzá autóval. Megkereste tehát az arrafelé futó utak kezelőjét, az Északerdő Zrt-t, majd (az utóbb nekünk is elküldött hivatalos úthasználati engedélyek birtokában, amelyeket személyesen írt alá az említett állami erdőgazdaság vezérigazgató-helyettese) a barátaival el is mentek az autós kirándulásra. Ezek után meglepődött, amikor a jól sikerült túra után egy máig (vagyis sok hónapja) tartó jogi eljárásban találta magát, amelynek tétje, hogy autónként (vezetőnként) 125 ezer forintos bírságot kíván kifizettetni velük a Heves megyei kormányhivatal „védett természeti területen engedély nélkül történő közlekedés miatt”. Mint az iratokból kiderül, maga a hivatal is tisztában van vele, hogy az érintettek rendelkeztek a konkrét gépjárművekre illetve rendszámokra szóló úthasználati engedéllyel. A bírságot ennek ellenére első fokon mégis kiszabták, arra hivatkozva, hogy egyrészt a behajtáshoz a természetvédelmi hatóság engedélyére is szükség lett volna, másrészt pedig tiltott helyen, a fokozottan védett Zsidó-réten parkoltak.

Tény, hogy a természetvédelemről szóló törvény kimondja: „aki természetvédelmi hatóság engedélyéhez, hozzájárulásához kötött tevékenységet engedély, hozzájárulás nélkül, vagy attól eltérően végez, természetvédelmi bírságot köteles fizetni (és az engedélyezendő tevékenységek között a védett területre történő behajtást is felsorolja a jogszabály). Csakhogy – és ezt a kérdést István nekünk is föltette – nem egyértelmű, jogosan várjuk-e el egy amúgy jogtisztelő állampolgártól, hogy tisztában legyen vele: a védett területet kezelő erdészet nem hatóság. Ráadásul ma sem tudni pontosan, megvalósult-e valóban a tiltott helyen történő parkolás.

A szóban forgó Zsidó-rétre nem vezet közforgalmú út, amire tábla is felhívja a figyelmet, márpedig a baráti társaság autói egy „közérdekű bejelentő” szerint az említett réten, vagyis tilosban parkoltak. Tiszta ügy – gondolhatnánk, István fellebbezett, és az általa beadott iratból több, látszólag őt igazoló körülmény is kiderül. Például az, hogy nem tért le az útról (a kocsik az útpadkán parkoltak), és nem ment olyan területre, amit tábla tilt (azt pedig szintén a természetvédelmi törvény rögzíti, hogy a védett terület határát táblával kell jelölni, fölsorolva rajta a főbb korlátozó rendelkezéseket). Meg az is, hogy a hatóság többszöri kérése ellenére sem határozta meg, hol vannak a Zsidó-rét határai, vagyis semmilyen módon nem igazolták, hogy valóban fokozottan védett zónában állították le az autókat. És van még valami, ami akár perdöntő is lehet: a kormányhivatalnak István (és ügyvédje) álláspontja szerint nem lett volna joga eljárnia hatósági engedély nélküli közlekedés miatt, arra ugyanis csak a rendőrség jogosult. Mindehhez képest tényleg apróság csupán, hogy magába az eljárásba is hiba csúszhatott, Istvánt ugyanis az elsőfokú szakaszban nyilatkozattételre szólították fel, ám határidőn belül beadott, érdemi nyilatkozatát nem vették figyelembe, már előtte meghozták az ügydöntő határozatot.

Úgy tűnik, a hatáskör hiánya – talán a fellebbezés miatt – egy esetben a hivatalnak is feltűnt, így a napokban végzést hozott arról, hogy az iratanyagot „további ügyintézés céljából” átteszi a Szabolcs megyei rendőr-főkapitányságra. Ahogyan István a Népszavának elmondta, jelenleg hat ember ellen folyik eljárás, egymástól függetlenül, és az ügyek különböző fázisban vannak. Az elsőfokú határozat ellen benyújtott fellebbezésére mostanáig, azaz több mint két hónapja semmiféle válasz nem érkezett. A társaság azon tagjának esetében, akinek az ügyét hatáskör hiányában tették át a rendőrséghez, időközben befutott az eljárást megszüntető határozat. Az autós kirándulás egy másik résztvevőjét viszont közben arról értesítette az egri hatóság, hogy ellene is elindítja a saját eljárását, végképp kilátástalanná téve a történet (jog)értelmezését (hiszen ha korábban hiányzott az illetékesség, akkor nyilván most is hasonló a helyzet).

Az immár sokadik hónapja tartó aktatologatási és bizonyítási procedúra élőmunkában számolva biztosan többe került már, mint amennyi bírságbevétel az eset lezárása után remélhető. Ennél is zavaróbb azonban, hogy egy állami hivatal egy kérdéses megalapozottságú eljárásban olyan állampolgárokat csuklóztat immár fél éve, akik jogkövető magatartást tanúsítottak, a jóhiszeműségükhöz sem férhet kétség, és a végén – az elvesztegetett időn, az ügyvédi költségeken és az illetékeken túl - mégis jelentős büntetés megfizetésére kényszerülhetnek.
A cikkel kapcsolatos kérdéseinket a természetvédelemért felelős tárcának is elküldtük, ám az elmúlt egy hét nem bizonyult elegendőnek a válaszhoz.