korrupció;

2018-08-09 07:31:07

Pofátlanság

Most már bizonyított tény: csak hecckampány volt. Nem az első, és nem is az utolsó, de nemhogy szakmai, még politikai tartalom sem volt benne, csak indulatszítás, hergelés – a szokásos. 

2010-ben az akkor zárult kormányzati ciklus nyugalomba vonuló prominenseinek megleckéztetésére találták ki a „pofátlan végkielégítések különadója” elnevezésű kampányfegyvert, de sokkal több (kényszer)nyugdíjazott pedagógust, orvost, professzort sikerült eltalálni vele, mint leszerelt politikust. Persze nem is a pártemberek vegzálása volt a valódi cél, hanem annak sulykolása, hogy a Gyurcsány-Bajnai-időszakban állami tisztséget vállalni bűnös dolog volt, az érintettek tehát büntetést érdemelnek. Ezt így mégsem lehetett azonban kimondani – akkor még álltak a jogállam díszletei –, kellett hát az uszító üzenet és a „pofátlan” minősítés.

A számok nyelvén: 2010-ben még pofátlannak számított a 2 millió forintos fizetés és az utána járó lelépési pénz, ma viszont (miközben alig 10 százalék volt nyolc év alatt a hivatalos infláció) az 5 milliós sarzsi, meg az elvesztése esetén járó kisebb vagyon – másnak egy élet munkája, nekik apró fájdalomdíj két kényelmes állami állás között - is illő, üdvös, sőt puritán. 

Mi történt vajon közben? Meggazdagodtunk talán (mármint az ország)? Az egy főre jutó GDP vagy az átlagjövedelem nem nőtt a két és félszeresére, az államadósság sem csökkent hasonló arányban. Mi hát a magyarázat?

Mert ha az, hogy a regnáló rezsim szerint ezt a mostani Orbán-kormányt még lopva-csalva-hazudva, a közpénzből felújított fürdőt bizalmi körben magánosítva, adótartozást felhalmozott cégeket a közterhek megfizetése nélkül eltüntetve, netán a pártszolgálatból egy ebül szerzett vadászkastélyba visszavonulva is tisztességesebb dolog szolgálni, mint az előző alatt az embereket mondjuk a katedrán vagy az orvosi rendelőben, arra tényleg nem mondhatunk mást: ez bizony a legsúlyosabb pofátlanság. És ha van igazság a földön, valaki egyszer csúnyán megfizet érte. Még örülhet, ha megússza egy jól célzott vagyonadóval.