„Még a halottaknak sem kegyelmeznek”

Publikálás dátuma
2018.08.11. 09:00

Fotó: Vajda József / Népszava
A demokrácia kemény diónak bizonyult a magyar társadalom számára – mondja Csepeli György szociálpszichológus, aki szerint se biztonság, se szabadság nincs.
Nyár van, egy balatoni nyaraló árnyas teraszán ülünk – és politikáról beszélgetünk. Normálisak vagyunk? Szerintem ez a posztmodern kor arról szól, hogy azok a kategóriák, amelyek korábban működtek – mi normális, mi nem normális –, teljesen felfordultak. Ilyen szempontból azt kell mondjam, nincs olyan mozzanat a mai világban, ami hagyományos értelemben véve normálisnak nevezhető. Ebbe bőven belefér a mostani interjú itt a teraszon, nyáron, Zamárdiban. Ne érezze rosszul magát, felmentem minden bűntudat alól. Hogyan jellemezné azt a társadalom-lélektani állapotot, ami ahhoz vezetett, hogy a Fidesz harmadszor is kétharmados győzelmet aratott a választáson? Ráadásul az arányok növekvőek, az ellenállás erői pedig csökkennek. Ennek következtében nem kell különösebb jóstehetség ahhoz, hogy kijelentsük, négy év múlva hasonló lesz a helyzet. A dolog valóban értelmezésre szorul. Merthogy volt egy hosszú periódus, amikor úgy gondoltuk – magamat is beleértve –, hogy megszakad a magyar politika történetének autoriter hagyománya, ami egy-egy vezető személyéhez rendeli hozzá a rendszer összes elemét, legyen az a személy császár, király, kormányzó vagy pártfőtitkár. Az 1989-90-es fordulat plurális, demokratikus országot ígért, és 2010-ig, ha döcögve is, lényegében ilyen irányba haladtunk. Mi történt 2010-ben? Mármint azon túl, hogy a Fidesz megszerezte az első kétharmadát. Kiderült, hogy a demokráciának nincsenek meg a társadalmi alapjai. A demokrácia nagyon értelmes és jó elgondolás, de csak abban az esetben, ha nagy számban vannak demokraták, akik képesek autonóm módon ítéletet alkotni, kiértékelni az információkat és a mindennapi élet által visszaigazolt rendszert létrehozni a kultúrában, a gazdaságban, a politikában, a civil társadalomban egyaránt. Úgy tűnik, hogy ez a nagyon bonyolult feladat kemény diónak bizonyult a magyar társadalom számára. A választó lenne a hibás? Nem arról van szó, hogy hibás vagy nem hibás, hanem arról, hogy senki nem tudja a saját árnyékát átlépni. Azok a tradíciók, amelyekre utaltam az autoriter politikai kultúra kapcsán, túl erősek voltak. Ezért nem jött létre az autonóm politikai akarat képzésére alkalmas társadalmi környezet. A magyar politikai fejlődés a közép-kelet-európai országokhoz képest is alulteljesített. Szlovákia megszabadult a Mečiar-féle elnyomó rendszertől, Lengyelországban most visszaesés van ugyan, de ott láthatóan nem lesz olyan egyszerű valóra váltani mindazt, amit nálunk sikerült. Románia, úgy néz ki, megúszta a tartós autoriter berendezkedést – nem sorolom tovább. Ahhoz foghatót, ami Magyarországon létrejött, csak tőlünk keletre találni, például Oroszországban és volt szovjet tagköztársaságokban. A rendszerváltás ígérete a nyugathoz való csatlakozás volt. A térség más országai elindultak a nyugat-európaivá válás útján, a magyarok, sajnos, lecsúsztak erről az útról, és egyre inkább kelet felé mennek. Pedig mindannyian ugyanahhoz a „szovjet blokkhoz” tartoztunk. Készítettünk 2010-ben egy kutatást, az értékrendszereket vizsgáltuk. Már akkor feltűnt, hogy a magyar választó mennyire kilóg a közép-kelet-európai mezőnyből, a nyugat-európairól nem is beszélve. Az egyén autonómiája a magyarok szemében nem számított értéknek, szemben a biztonságkereséssel, amely viszont magas értéket kapott. Nem volt értéke a tudatosságnak sem, a hagyományoknak ellenben nagyon erős vonzását tapasztaltuk. Semmi olyat nem találtunk az értékekben, ami alkalmas lenne arra, hogy a polgárokat emancipálja, egyenlővé tegye az állammal szemben. Minden valószínűség szerint a tendenciák azóta csak erősödtek. Van rá magyarázata? Feltételezem, hogy túlságosan nagy volt a rendszerváltás sokkja, túlságosan erős volt a biztonság megrendülése. Az a sokk, amit a biztonság elvesztése jelentett, beindított egy folyamatot, amit Erich Fromm filozófus annak idején úgy fogalmazott meg, hogy „menekülés a szabadságtól”. Magyarországon bekövetkezett egy olyan helyzet, hogy se biztonság, se szabadság nincs. Helyette van valamilyen lélektani maszlag – tulajdonképpen ez a legérdekesebb az egészben –, ami megadja az illúzióját mind a kettőnek. A szabadság illúzióját kelti az a régi, de ma is működőképes szöveg, hogy „mi vagyunk Európa védőbástyája az idegen hódítással szemben”. A biztonság azáltal jött létre, ha csak illuzórikusan is, hogy az Európai Unió tagjaként eszméletlenül sok pénz áramlott be az országba, amivel stabilizálták a gazdaságot: egy réteg számára tisztes jólétet teremtettek, de a közmunka révén a legalsóbb rétegeknek is megadták a relatív biztonságot.
A rendszerváltás máshol is gazdasági sokkot okozott, önmagában ez kevés indoknak. Az I. világháború elvesztését a magyarok mélységes traumaként élték meg, és ettől a mai napig nem tudtak megszabadulni. Trianon nálunk gyásznap, más országokban az Osztrák-Magyar Monarchia szétesése a felszabadulás, a kibontakozás, a fejlődés kezdetének ünnepe. A trianoni trauma bezárta a magyar mentalitást mindennel szemben, ami a jövő. Amit jövőnek gondolunk, nem más, mint a múlt görcsös keresése. Múltba forduló jövőképünk van. Ehhez kapcsolódik egy régebbi jelenség, a negatívizmus. Elég csak a Himnuszra gondolni, ami a nemzedékekbe valósággal beleégeti a pesszimizmust, a kétségbeesést. Trianon mellett van egy másik, szintén feldolgozatlan traumánk: a holokauszt. Mintegy 200 ezer magyar közhivatalnok működött közre több mint 400 ezer honfitársa elhurcolásában. A negatívizmusnak nincs, a holokauszt során elkövetett bűnöknek nem is lehet racionális magyarázata. A korrupció mindenütt erős, a kommunizmus bűneivel máshol sem néztek szembe, a privatizáció sehol nem volt sikertörténet. Ilyen szempontból nem különbözünk a többi volt szocialista országoktól. De azokkal a traumákkal és lelki tehertételekkel, amelyeket az előbb felsoroltam, máshol nem találkozni. Úgy látszik, ezek meghatározó különbségek. Mindebből nem következik, hogy törvényszerű lenne a Fidesz újabb és újabb kétharmada. Orbán Viktor 2002-ben kormányon volt, amikor elvesztette a választást, 2006-ban sem tudott győzni. Ezen én is sokat törtem a fejem. Orbán Viktor szerintem a 2002-es, igazságtalannak tartott választási vereségéből azt szűrte le, minden erejével azon kell munkálkodnia, hogy visszaszerezze a hatalmat, és ha egyszer visszaszerezte, azt soha ne engedje ki a kezéből. Akkor határozta el, hogy semmiféle szabályt nem fog tiszteletben tartani. A maga rejtjelező módján ezt több beszédében is kinyilvánította, soha és senkiben nem keltett kétséget: a rendszere nem fog megváltozni, amíg csak él. Orbán – jelen állás szerint – 2030-ig készül hatalomban maradni. Erre kell felkészülnünk? A mostani rendszer sem különbözik a korábbi autoriter korszakoktól. Közös jellemzőjük, hogy egyik sem tudta elképzelni a bukását. Aztán mindegyikük megbukott. Orbán esetében is csak az a kérdés, hogy ez mikor következik be. Az autoriter rendszereknek az a sajátosságuk, hogy amikor benne élünk, úgy hisszük, akár örökké is tarthat. Csakhogy minden rendszernek van egy strukturális deficitje, amit a hatalom által létrehozott káprázat elfed a jelen számára. Utólag visszatekintve kiderül, elég volt egy kis változás is ahhoz, hogy az egész összedőljön, mint a kártyavár. Nyugati demokráciákban is komoly gondok vannak. Egy diktátor soha nem fogja megérteni a nyugat-európai társadalomszerveződés lényegét. A nyugati országokban sok döntési központ létezik, ezért a válság lokalizálható, nem válik totálissá és nem temeti maga alá az egész demokratikus rendszert. A kormány politikájának vesztesei, a legszegényebbek – közöttük a nyomorban tengődő cigányok is – döntően a Fideszre szavaztak. Tényleg ennyit számít a közmunka? Az alávetettek abban érdekeltek, hogy olyan világot lássanak maguk körül, ami kiszámítható, ami biztonságot nyújt számukra. Mindenki ebben érdekelt. De az alávetettek sokkal inkább. A jobb módban élők alternatívákban gondolkodnak, a mentalitásukban benne van a kritika, ha akarják, ha nem. Sajátos módon elsősorban a nyomorban élőknek van olyan igényük, hogy a világok lehető legjobbikának állítsák be azt, ami körülveszi őket, és amit mi elviselhetetlennek látunk. Ezt nevezik a rendszerigazolás jelenségének. Nálunk ugyanakkor kutatások bizonyítják, hogy a kritikai attitűd jelen van még a szegényebb rétegeknél is. Az Orbán-rendszer nem állt be, túlságosan eleven a Kádár-korszak emléke, amely – a szabadsághiány mellett, persze – jóval szélesebb körben adott biztonságot, és nem hozott létre olyan társadalmi igazságtalanságokat, mint a mostani. A jelenlegi egyenlőtlenségek még nem legitimizálódtak. Mészáros Lőrincet, egy gázszerelőt nem lehet úgy eladni, hogy megérdemelten jut percenként annyi pénzhez, amennyi neked az éves kereseted. A rendszerkritika és a rendszerigazolás egyelőre tehát még versenyben van. Ezért sem olyan stabil a mostani berendezkedés, mint amilyennek látszik. Szokott járni tüntetésekre? Nem. Hogyan áll ellen? Sehogy. Ki vagyok én? Nincs se pénzem, se hatalmam. Akkor mit vár az egyszerű állampolgároktól? Azt, amire alkalmasak: rendezkedjenek be a túlélésre. Amikor a tengeren vihar van és csapkodnak a villámok, az ember nem hajózik ki, hanem meghúzódik a hajlékában. A mai magyar politikai tapasztalat az, hogy nincs kegyelem. Még a halottaknak sem kegyelmeznek.

Névjegy

Csepeli György 1946-ban született Budapesten. Szociálpszichológus, az MTA doktora. Kutatási területe a nemzeti identitás, az antiszemitizmus, a romaellenesség. Érdeklődése az utóbbi időben a mesterséges intelligencia gazdasági-társadalmi hatásainak kutatása felé fordult.

Szerző

A hőség után nagy esőkkel érkezik az enyhülés

Publikálás dátuma
2018.08.11. 08:13
Fotó: Shutterstock
Országszerte felhőszakadásra, heves zivatarokra figyelmeztet a meteorológiai szolgálat szombaton.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzése szerint Békés és Csongrád megye kivételével az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adtak ki felhőszakadás veszélye miatt. Emellett Budapestre, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Pest Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna és Veszprém megyére heves zivatarok miatt is kiadták az elsőfokú figyelmeztetést. Azt írták: szombat reggel a Dunántúl kelet részén fejlődő zivatarlánc tovább halad kelet felé, amely a Duna vonalát átlépve valószínűleg erejét veszti. A zivatarlánc nyomában felhőszakadás, erős vagy viharos szél, egy-egy helyen jégeső várható. Kora délutánig elsősorban a délnyugat-északkelet tengely mentén - Dunántúl középső és keleti része, Duna-Tisza köze Északi-középhegység - fordulhatnak elő még zivatarok. A nap második felében nyugat felől stabilizálódik a légkör. A napi középhőmérséklet már inkább csak az Alföldön, főként a délkeleti tájakon alakul 25 fok felett. A hőség miatt szombatra csak Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést. Az előrejelzés szerint a maximumhőmérséklet 25-33 fok között valószínű, keleten lesz melegebb. Késő estére 20-26 fok közé hűl le a levegő.
Szerző
Témák
időjárás

A magyar politika álszent ügyei

Publikálás dátuma
2018.08.11. 07:30

Fotó: Draskovics Ádám
Letagadott kormánygép, politikai botrányt keltő rezidencia-felújítás és persze az álszent párt- meg kampánytámogatási rendszer – van néhány ügy, amit álszentsége miatt évtizedek óta görget maga előtt a magyar politika.
A 2007-es év egyik nagy politikai hazugsága volt, amikor az ismétlődő utcai zavargások miatt a Gyurcsány-kormány uniós pénzből vásárolt korszerű vízágyúkat, azon a címen, hogy a határrendészet korszerűsítéséhez szükség van tömegoszlató eszközökre is. (Más kérdés, hogy sajátos módon váteszinek bizonyult a tranzakció, hiszen 2015-ben valóban ezekkel a vízágyúkkal oszlatták a Röszkénél a határzárat áttörni próbáló menekülteket.) A hivatalos állítás nem volt igaz – utóbb vissza is kérte az országtól az EU az összesen mintegy 3,5 milliárd forintot. Nehéz nem párhuzamot vonni a fenti eset és a legújabb kormányzati beszerzés, a most Magyarországra érkezett Dassault Falcon 7X típusú repülőgép között: a kormány most is nyilvánvalóan mást állít, mint ami a valóság, csak itt és most nem Brüsszelt kell „kicselezni”, hogy az „ő” pénzükből vásárolhassunk, hanem a magyar politika évtizedes álszentsége diktál: azt bevallani ugyanis láthatóan még a harmadik kétharmad után is kényesnek érzi az Orbán-kabinet, hogy magának vette a gépet, ezért inkább „honvédelmi beszerzésként” kezelik az ügyet. Pedig ez a típus ilyen célokra jobbára alkalmatlan, annál inkább megfelel kormánydelegációk szállítására, mint az Azonnali.hu megírta (lévén francia típusról van szó), magának Emmanuel Macron elnöknek is pont ilyen elnöki különgépe van. Az Index részletes összeállítást közölt arról, hogy a kormánygép a legtöbb országban teljesen bevett dolog, ennek ellenére az elmúlt időszakban a mindenkori magyar kabinetek nem mertek beszerezni egy ilyet, az ellenzék sivalkodásától tartva, inkább béreltek például Csányi Sándor OTP-vezértől, akit eközben bőszen oligarcháztak, ha kellett. Holott hosszabb távon olcsóbb egy saját – és valóban több célra is bevethető – gép használata, mint mindig bérelni egyet. De nem csak ez az egyetlen, kormányokon átívelő ügye a magyar politikának: egy ezek közül a mindenkori állami vezetők lakhatása, a „kell-e neki saját rezidencia, vagy sem” kérdésköre. Bár hivatalosan létezett például kormányfői rezidencia a Béla király úton található régi épületkomplexumban, illetve a Művész utca 6. szám alatt, utoljára még az első Orbán-kormány idején költözött a kormányfő az előbbi egyik vendégházába. Azóta minden miniszterelnök inkább saját villájában marad, és ennek az őrzéséről kell külön gondoskodnia a rendőrségnek, száz milliós nagyságrendű pénzért, ha egy teljes kormányzati ciklust nézünk. (Mint az Index korabeli összeállításából kiderült, Medgyessy Péter házára csak azért kellett 37 millió forintot költeni 2004-ben, hogy egyáltalán védhető legyen, de Bajnai Gordon villája sem felelt meg a biztonsági követelményeknek.) Természetesen volt már „rezidencia-gate” is a rendszerváltás óta, Áder János házelnökként úgy döntött, beköltözik a Béla király útra, az akkor már leromlott állapotú épületen 115 milliós felújítást kellett végrehajtani, amiből az ellenzék politikai botrányt kreált, mondván, „felesleges luxusra” ment a pénz. A képviselői, miniszteri fizetések természetesen szintén mindig hálás politikai témát jelentettek a mindenkori ellenzék számára, noha ezek nemzetközi összehasonlításban egyáltalán nem számítanak magasnak, még az ország gazdasági fejlettségét tekintve sem. Az idén júliusi – valóban komoly – emelésig a magyar parlamenti képviselők alapfizetése 748 ezer forint volt, ami jelentősen elmaradt például szlovák kollégáiktól, a pozsonyi parlamentben 3-3.5 ezer eurót lehet keresni havonta. Júliusban nagy botrány volt belőle: előzetesen letagadták, hogy napirenden lenne a kérdés, majd 948 ezer forintra emelkedett a fizetés – de ez még így is csak a szlovákiai szintet jelenti. A miniszteri illetmény jelenleg 1,1 millió forint, ez szintén egy kicsit alacsonyabb a 4 ezer eurós (1,28 millió forint) szlovák szintnél. Orbán Viktor a maga havi másfél milliós fizetésével viszont egy picit többet keres szlovák kollégájánál, Peter Pellegrininek be kell érnie 4,5 ezer euróval, ami 1,44 millió forintnak felel meg jelenleg. Áder János a maga szintén havi 1,5 milliós juttatásával ellenben kevesebbet keres Andrej Kiska szlovák elnöknél, aki 5 ezer eurót vihet haza minden hónapban. „A többpártrendszer nem kerülhet többe, mint az egypártrendszer” – ez a még a rendszerváltás hajnalán keletkezett szlogen határozta meg sokáig a hazai párt-, és kampánytámogatási rendszert, többek között ez az oka, hogy az egyéni képviselőknek járó fejenkénti egymillió forintos állami kampánykeret azóta sem változott, miközben ez mára már szinte semmire nem elég. Magyarországon sem tömegpártok nincsenek, sem az adományozás nem jellemző, így az Ars Boni jogi szakportál számításai szerint ma egy magyar párt működési költségeinek 82 százalékát teszik ki az állami támogatások, ez különösen a kampányidőszakban igaz. Bár a pártok kampánytámogatását időről időre emelték, az áprilisi választásokhoz felhasználható összegek még így sem tekinthetők kiemelkedően magasnak. A Hetek összeállítása alapján a 106, tehát minden helyen jelöltet állító párt közel 600 millió forintot, a 80 jelölttel rendelkező párt közel 450 millió, az 54 jelölttel rendelkező párt csaknem 300 millió, a 27 jelöltet – az országos lista állításának minimumát - állító pedig 150 millió forint körül részesül költségvetési támogatásban. Ez a helyzet jelenleg az ellenzéket állítja csapdahelyzetbe, jellemző, hogy a Fidesz a már említett képviselői fizetésemelést összekötötte a frakciótámogatások emelésével, amire az MSZP elnöke, Tóth Bertalan azt mondta, ha nem szavaznák meg a javaslatot, 55 millió forinttól esnének el, ami kritikus helyzetet jelenteke a vidéki szervezeteik finanszírozása szempontjából.