„Még a halottaknak sem kegyelmeznek”

Publikálás dátuma
2018.08.11 09:00

Fotó: Népszava/ Vajda József
A demokrácia kemény diónak bizonyult a magyar társadalom számára – mondja Csepeli György szociálpszichológus, aki szerint se biztonság, se szabadság nincs.
Nyár van, egy balatoni nyaraló árnyas teraszán ülünk – és politikáról beszélgetünk. Normálisak vagyunk? Szerintem ez a posztmodern kor arról szól, hogy azok a kategóriák, amelyek korábban működtek – mi normális, mi nem normális –, teljesen felfordultak. Ilyen szempontból azt kell mondjam, nincs olyan mozzanat a mai világban, ami hagyományos értelemben véve normálisnak nevezhető. Ebbe bőven belefér a mostani interjú itt a teraszon, nyáron, Zamárdiban. Ne érezze rosszul magát, felmentem minden bűntudat alól. Hogyan jellemezné azt a társadalom-lélektani állapotot, ami ahhoz vezetett, hogy a Fidesz harmadszor is kétharmados győzelmet aratott a választáson? Ráadásul az arányok növekvőek, az ellenállás erői pedig csökkennek. Ennek következtében nem kell különösebb jóstehetség ahhoz, hogy kijelentsük, négy év múlva hasonló lesz a helyzet. A dolog valóban értelmezésre szorul. Merthogy volt egy hosszú periódus, amikor úgy gondoltuk – magamat is beleértve –, hogy megszakad a magyar politika történetének autoriter hagyománya, ami egy-egy vezető személyéhez rendeli hozzá a rendszer összes elemét, legyen az a személy császár, király, kormányzó vagy pártfőtitkár. Az 1989-90-es fordulat plurális, demokratikus országot ígért, és 2010-ig, ha döcögve is, lényegében ilyen irányba haladtunk. Mi történt 2010-ben? Mármint azon túl, hogy a Fidesz megszerezte az első kétharmadát. Kiderült, hogy a demokráciának nincsenek meg a társadalmi alapjai. A demokrácia nagyon értelmes és jó elgondolás, de csak abban az esetben, ha nagy számban vannak demokraták, akik képesek autonóm módon ítéletet alkotni, kiértékelni az információkat és a mindennapi élet által visszaigazolt rendszert létrehozni a kultúrában, a gazdaságban, a politikában, a civil társadalomban egyaránt. Úgy tűnik, hogy ez a nagyon bonyolult feladat kemény diónak bizonyult a magyar társadalom számára. A választó lenne a hibás? Nem arról van szó, hogy hibás vagy nem hibás, hanem arról, hogy senki nem tudja a saját árnyékát átlépni. Azok a tradíciók, amelyekre utaltam az autoriter politikai kultúra kapcsán, túl erősek voltak. Ezért nem jött létre az autonóm politikai akarat képzésére alkalmas társadalmi környezet. A magyar politikai fejlődés a közép-kelet-európai országokhoz képest is alulteljesített. Szlovákia megszabadult a Mečiar-féle elnyomó rendszertől, Lengyelországban most visszaesés van ugyan, de ott láthatóan nem lesz olyan egyszerű valóra váltani mindazt, amit nálunk sikerült. Románia, úgy néz ki, megúszta a tartós autoriter berendezkedést – nem sorolom tovább. Ahhoz foghatót, ami Magyarországon létrejött, csak tőlünk keletre találni, például Oroszországban és volt szovjet tagköztársaságokban. A rendszerváltás ígérete a nyugathoz való csatlakozás volt. A térség más országai elindultak a nyugat-európaivá válás útján, a magyarok, sajnos, lecsúsztak erről az útról, és egyre inkább kelet felé mennek. Pedig mindannyian ugyanahhoz a „szovjet blokkhoz” tartoztunk. Készítettünk 2010-ben egy kutatást, az értékrendszereket vizsgáltuk. Már akkor feltűnt, hogy a magyar választó mennyire kilóg a közép-kelet-európai mezőnyből, a nyugat-európairól nem is beszélve. Az egyén autonómiája a magyarok szemében nem számított értéknek, szemben a biztonságkereséssel, amely viszont magas értéket kapott. Nem volt értéke a tudatosságnak sem, a hagyományoknak ellenben nagyon erős vonzását tapasztaltuk. Semmi olyat nem találtunk az értékekben, ami alkalmas lenne arra, hogy a polgárokat emancipálja, egyenlővé tegye az állammal szemben. Minden valószínűség szerint a tendenciák azóta csak erősödtek. Van rá magyarázata? Feltételezem, hogy túlságosan nagy volt a rendszerváltás sokkja, túlságosan erős volt a biztonság megrendülése. Az a sokk, amit a biztonság elvesztése jelentett, beindított egy folyamatot, amit Erich Fromm filozófus annak idején úgy fogalmazott meg, hogy „menekülés a szabadságtól”. Magyarországon bekövetkezett egy olyan helyzet, hogy se biztonság, se szabadság nincs. Helyette van valamilyen lélektani maszlag – tulajdonképpen ez a legérdekesebb az egészben –, ami megadja az illúzióját mind a kettőnek. A szabadság illúzióját kelti az a régi, de ma is működőképes szöveg, hogy „mi vagyunk Európa védőbástyája az idegen hódítással szemben”. A biztonság azáltal jött létre, ha csak illuzórikusan is, hogy az Európai Unió tagjaként eszméletlenül sok pénz áramlott be az országba, amivel stabilizálták a gazdaságot: egy réteg számára tisztes jólétet teremtettek, de a közmunka révén a legalsóbb rétegeknek is megadták a relatív biztonságot.
A rendszerváltás máshol is gazdasági sokkot okozott, önmagában ez kevés indoknak. Az I. világháború elvesztését a magyarok mélységes traumaként élték meg, és ettől a mai napig nem tudtak megszabadulni. Trianon nálunk gyásznap, más országokban az Osztrák-Magyar Monarchia szétesése a felszabadulás, a kibontakozás, a fejlődés kezdetének ünnepe. A trianoni trauma bezárta a magyar mentalitást mindennel szemben, ami a jövő. Amit jövőnek gondolunk, nem más, mint a múlt görcsös keresése. Múltba forduló jövőképünk van. Ehhez kapcsolódik egy régebbi jelenség, a negatívizmus. Elég csak a Himnuszra gondolni, ami a nemzedékekbe valósággal beleégeti a pesszimizmust, a kétségbeesést. Trianon mellett van egy másik, szintén feldolgozatlan traumánk: a holokauszt. Mintegy 200 ezer magyar közhivatalnok működött közre több mint 400 ezer honfitársa elhurcolásában. A negatívizmusnak nincs, a holokauszt során elkövetett bűnöknek nem is lehet racionális magyarázata. A korrupció mindenütt erős, a kommunizmus bűneivel máshol sem néztek szembe, a privatizáció sehol nem volt sikertörténet. Ilyen szempontból nem különbözünk a többi volt szocialista országoktól. De azokkal a traumákkal és lelki tehertételekkel, amelyeket az előbb felsoroltam, máshol nem találkozni. Úgy látszik, ezek meghatározó különbségek. Mindebből nem következik, hogy törvényszerű lenne a Fidesz újabb és újabb kétharmada. Orbán Viktor 2002-ben kormányon volt, amikor elvesztette a választást, 2006-ban sem tudott győzni. Ezen én is sokat törtem a fejem. Orbán Viktor szerintem a 2002-es, igazságtalannak tartott választási vereségéből azt szűrte le, minden erejével azon kell munkálkodnia, hogy visszaszerezze a hatalmat, és ha egyszer visszaszerezte, azt soha ne engedje ki a kezéből. Akkor határozta el, hogy semmiféle szabályt nem fog tiszteletben tartani. A maga rejtjelező módján ezt több beszédében is kinyilvánította, soha és senkiben nem keltett kétséget: a rendszere nem fog megváltozni, amíg csak él. Orbán – jelen állás szerint – 2030-ig készül hatalomban maradni. Erre kell felkészülnünk? A mostani rendszer sem különbözik a korábbi autoriter korszakoktól. Közös jellemzőjük, hogy egyik sem tudta elképzelni a bukását. Aztán mindegyikük megbukott. Orbán esetében is csak az a kérdés, hogy ez mikor következik be. Az autoriter rendszereknek az a sajátosságuk, hogy amikor benne élünk, úgy hisszük, akár örökké is tarthat. Csakhogy minden rendszernek van egy strukturális deficitje, amit a hatalom által létrehozott káprázat elfed a jelen számára. Utólag visszatekintve kiderül, elég volt egy kis változás is ahhoz, hogy az egész összedőljön, mint a kártyavár. Nyugati demokráciákban is komoly gondok vannak. Egy diktátor soha nem fogja megérteni a nyugat-európai társadalomszerveződés lényegét. A nyugati országokban sok döntési központ létezik, ezért a válság lokalizálható, nem válik totálissá és nem temeti maga alá az egész demokratikus rendszert. A kormány politikájának vesztesei, a legszegényebbek – közöttük a nyomorban tengődő cigányok is – döntően a Fideszre szavaztak. Tényleg ennyit számít a közmunka? Az alávetettek abban érdekeltek, hogy olyan világot lássanak maguk körül, ami kiszámítható, ami biztonságot nyújt számukra. Mindenki ebben érdekelt. De az alávetettek sokkal inkább. A jobb módban élők alternatívákban gondolkodnak, a mentalitásukban benne van a kritika, ha akarják, ha nem. Sajátos módon elsősorban a nyomorban élőknek van olyan igényük, hogy a világok lehető legjobbikának állítsák be azt, ami körülveszi őket, és amit mi elviselhetetlennek látunk. Ezt nevezik a rendszerigazolás jelenségének. Nálunk ugyanakkor kutatások bizonyítják, hogy a kritikai attitűd jelen van még a szegényebb rétegeknél is. Az Orbán-rendszer nem állt be, túlságosan eleven a Kádár-korszak emléke, amely – a szabadsághiány mellett, persze – jóval szélesebb körben adott biztonságot, és nem hozott létre olyan társadalmi igazságtalanságokat, mint a mostani. A jelenlegi egyenlőtlenségek még nem legitimizálódtak. Mészáros Lőrincet, egy gázszerelőt nem lehet úgy eladni, hogy megérdemelten jut percenként annyi pénzhez, amennyi neked az éves kereseted. A rendszerkritika és a rendszerigazolás egyelőre tehát még versenyben van. Ezért sem olyan stabil a mostani berendezkedés, mint amilyennek látszik. Szokott járni tüntetésekre? Nem. Hogyan áll ellen? Sehogy. Ki vagyok én? Nincs se pénzem, se hatalmam. Akkor mit vár az egyszerű állampolgároktól? Azt, amire alkalmasak: rendezkedjenek be a túlélésre. Amikor a tengeren vihar van és csapkodnak a villámok, az ember nem hajózik ki, hanem meghúzódik a hajlékában. A mai magyar politikai tapasztalat az, hogy nincs kegyelem. Még a halottaknak sem kegyelmeznek.

Névjegy

Csepeli György 1946-ban született Budapesten. Szociálpszichológus, az MTA doktora. Kutatási területe a nemzeti identitás, az antiszemitizmus, a romaellenesség. Érdeklődése az utóbbi időben a mesterséges intelligencia gazdasági-társadalmi hatásainak kutatása felé fordult.

2018.08.11 09:00
Frissítve: 2018.08.11 09:00

Bizonytalanságban tartják a kirúgott szívsebész betegeit

Publikálás dátuma
2018.09.23 17:02

Fotó: kardio.hu/
Elvileg megállapodás született arról, hogy Székely László elvégezheti az előjegyzett műtéteket, de egyelőre a főorvos neve nem szerepel a hétfői kiírásokban. Kirúgása után volt olyan beteg, akit a műtőasztalról vettek le, mást hazaküldtek.
Hiába született az egészségügyért felelős államtitkárság közvetítése mellett megállapodás az intézetvezetésével arról, hogy Székely László szívsebész példátlanul hosszú felmondási ideje alatt még megoperálhatja az előjegyzett betegeit, eddig még az Országos Kardiológiai Intézetből senki nem kereste meg az érintetteket, hogy mikor mehetnek a műtétre. A Népszava információi szerint – noha már operálnia kellene hétfőn – a műtéti kiírások egyikén sem szerepel aznapra a főorvos neve. Székely László szívsebészt a múlt hét szerdán reggel, még a napi műtéti program kezdete előtt azonnali hatállyal állította fel székéből az Országos Kardiológiai Intézet vezetője. A megbízott főigazgató a lépést azzal indokolta, hogy egy államilag finanszírozott szívműtéthez kapcsolódóan privát mellplasztikai műtétet is végzett az orvos egy betegen. Információink szerint ugyanakkor a komplikációkkal zajló szívbillentyű-műtéthez azért hívtak plasztikai sebészt, mert a beavatkozás közben az implantátum kiszakadt. Az intézetben két ilyen eset is történt az egyik még 2017-ben, a másik fél éve. A beavatkozások után közvetlenül azonban egyik esetben sem jelezték a főorvosnak, hogy hibát követett el. Most az egyik asszony egy Facebook-bejegyzésben megírta a valós történetet: szerinte az orvos nem kért pénzt, sőt, ő utóbb se fizetett senkinek azért, mert a műtét közben az egyik kiszakadt mell-implantátumát cserélték.
A kirúgott főorvos visszavételéért eddig 52 orvos írt alá petíciót a vele dolgozó 72-ből. A betegek is szerveződnek, tiltakozva a főorvos elleni eljárás miatt. Néhány nap alatt csaknem 1500-an csatlakoztak a Székely László szívsebész kirúgása ellen tiltakozó csoporthoz. Volt és leendő páciensei állnak ki az orvos mellett és követelik visszahelyezését a posztjára. Sok bejegyzésben aggódnak a múlt hét szerda óta elmaradt műtétjeik miatt. Ezekből már legalább féltucat is lehet. Egyikük, akit éppen a kirúgása napján operált volna a főorvos, azt írta: hogy vele szeptember 19-én csak annyit közöltek: elmaradt a beavatkozás, menjen haza, azóta várja az új időpontot. Volt olyan is, akit fölvittek a műtőbe, és már majdnem elkezdték a kismetszésű eljárás helyett a nagyobb vágással járó operációt, amikor az altatóorvos jelezte: a betegnek ilyen beavatkozásra nincs hozzájáruló nyilatkozat. Ezért őt visszavitték a szobájába, hogy ébredés után tisztázzák vele, vállalja a másik műtéti-technikával is a műtétet. Arról korábban írtunk, az Országos Kardiológia Intézetben Székely László egyedüliként végez, úgynevezett minimál invazív eljárást a szívbillentyű műtéteknél. Ezt azt jelenti, hogy a főorvos öt-hat centiméteres bordaközi metszéssel cserél, vagy ha lehetséges újraépíti a saját elhasználódott szívbillentyűt, ültetett be műszívet. Ezzel a technikával a beteg gyorsabban és kevesebb szövődménnyel gyógyul, mint a hagyományos eljárással, amikor a szegycsont átvágásával nyitják meg a beteg mellkasát. Az országos szaktekintélynek számító Székely László az Egészségügyi Szakmai Kollégium szívsebészeti tagozatának vezetője is.  Úgy tudjuk elbocsátására úgy került sor, hogy előtte se vizsgálat se egyéb eljárás nem zajlott ellene.
Szerző
2018.09.23 17:02

Hatos lottó – Itt vannak a nyerőszámok

Publikálás dátuma
2018.09.23 16:57
Illusztráció
Fotó: Shutterstock/
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. héten megtartott számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
Nyerőszámok:  3 (három) 21 (huszonegy) 22 (huszonkettő) 26 (huszonhat) 36 (harminchat) 45 (negyvenöt) Nyeremények:  6 találatos szelvény nem volt; az 5 találatos szelvényekre 357 905; a 4 találatos szelvényekre 6945; a 3 találatos szelvényekre 1705 forintot fizetnek.
Szerző
2018.09.23 16:57
Frissítve: 2018.09.23 16:57